ikon-ceruzaIgen, az az akaratom, ami majd beteljesül a Földön, hogy hazahozzam minden gyermekemet minden síkon.

 

Miért tettem lábamat kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztusban a földre, azon gyermekeim uralkodásának főbb területére, akik legmesszebb távolodtak el Tőlem? Mert a fény első feltűnése a legmélyebb sötétségből jön elő. Mert egy inga csak a legmélyebb pont elérése után kezd el újra felfelé lengeni.

 

Azon gyermekem, aki ebben az időben Lucifernek nevezi magát és a saját seregének a vezetője volt, az Én keresztre feszítésemmel érte el a saját mélypontját. S ezzel előkészült a visszatérésre, és hogy rálépjen a keserű megbánással teli, nehézkes hazaútra az Én kegyeletem által és kíséretében. Ez az, amit több gyermekem manapság húsvétként ünnepelnek; anélkül, hogy felfognák az egész történés mélységét.    Bővebben…

ikon-ceruzaSzavam az örökkévalóságból való. Minden időben hallották magukban gyermekeim az Én szavamat, mert az Én szellemem ott fúj, ahol ő akar. Így a korábbi években az egyházi dalszövegeket is az Én szellemem ihlette újra és újra. Az intézményes egyház, ami akkoriban  szoros fojtogató fogásban tartotta gyermekeimet, alig hagyott lehetőséget szavam felhangzására és ezáltal gyermekeim megérintésére.

De azon dalszövegekben, melyek nem állandó bűnbizonygatással tűnnek ki, azok gyakran rejtik az Én szavamat. S mily sokszor érintett meg Szavam nyitott szívet ezáltal? Az örökkévalóság ezen dalai közül épp egyet énekeltél gyermekem. (Megj.: Itt az Isten köztünk)    Bővebben…

ikon-ceruzaVagyok, aki Vagyok.

 

Erőteljesen hangzik Szavam téren és időn keresztül, minden szinten. Az anyag ideje véget ér. Mennyei kórusok dicső énekre hangolnak. Én Vagyok az Egy, aki teremtette a mennyet és a Földet, kinek hatalma és dicsősége egyre jobban megmutatkozik.

De Én Vagyok a szerető Atya is, aki kezein hordja gyermekeit időn és téren át – hazafelé. Mert az Én birodalmamban nincs idő és nincs tér, ahogy az számotokra ismert.

Végtelenséget, örökkévalóságot lélegez minden. Felfoghatatlan számotokra az áldozathozatalom, hogy kétezer évvel ezelőtt emberi testbe születtem. Csakis az örök szeretet képes erre.

Azon szeretet, ami manapság is megérint titeket, ha képesek vagytok azt tapasztalni vagy akár csak megsejteni.   Bővebben…

ikon-beszel-a-szeretetSokszorosan elhangzott a hívás – sokan mégsem hallották meg!

Sokszorosan elhangzik a hívás – hallod-e?

 

 

Ebben az időben is felhangzik a Szavam, de nem hallják meg közületek sokan és azok, akik meghallják, kételkednek benne gyakran, vajon az Én hangom-e az. Vizsgáljátok meg! Vizsgáljátok a szívetekkel, vizsgáljátok a józan eszetekkel és fel fogjátok ismerni, kinek a hangja hív titeket!

 

Az emberek oly soka fogoly. Foglyai elképzeléseiknek und képeiknek, melyek ősidőkkel ezelőtt jöttek el hozzájuk és melyeket –gyakran vizsgálat nélkül- átvették.

 

Te kedves olvasó, te is eféle fogoly vagy? Te is rabja vagy elképzeléseidnek? Te is rabja vagy „külsőséges képeknek”? Ne ess kétségbe, ha az vagy, mert lásd, itt vagyok, hogy ledöntsek minden börtönfalat. De vedd figyelembe, hogy a szabadság, ami keletkezik, elfogadásra vár.    Bővebben…

1. fejezet
Címzés, üdvözlés

1 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, Gal 1,15

2 amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért,

3 az ő Fiáról, aki test szerint Dávid utódaitól származott,

4 a szentség Lelke szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Jézus Krisztus a mi Urunk,

5 általa kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet, ApCsel 9,15

6 akik közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus elhívottai.

7 Mindazoknak, akik Rómában vagytok, Isten szeretteinek, elhívott szentjeinek: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.   Bővebben…

ikon-biblia-utMondok nektek néhány szót a „Belső Szó” kapcsán felmerülő kérdésre, ami sokakat foglalkoztat.

 

Lássátok, szeretett gyermekeim!

  • Mily gyakran mondtam már nektek, hogy –kivétel nélkül- mindegyikőtök meghallhat Engem a szívében.
  • Mily gyakran mondtam már nektek, hogy mindenki, aki szívében Hozzám jön, az őt szerető Atyájához, Jézus Krisztushoz, az párbeszédet tarthat Velem, hogy kinyilatkoztathassam neki az isteni igazságomat, hogy tanításban részesíthessem, ami kitölti az életét az Én fényemmel.

És mégis oly sokan vannak köztetek, akik úgy vélik, nem hallhatják az Én hangomat, akik túl kevésnek képzelik önmagukat vagy azt hiszik, még nem érték el a megfelelő érettséget.

Bővebben…

ikon-beszel-a-szeretetSzeretetem a te világodba is küldi hívó szavát. Gyermekem, akarsz-e a szeretetem hívásának visszhangja lenni? Akarsz-e válaszolni a hívásomra?

 

Lásd, oly gyakran a messzeségben vélnek Engem az emberek. Olyan lény Vagyok számukra, mely tőlük távol, egy saját teremtésben, egy saját világban él. Azt hiszik, hosszas útra kell kelniük, hogy eljöhessenek Hozzám.

 

Kedvesem, ha eszerint keresel, akkor gondolj azon szavakra, melyeket „emberfiaként” mondtam: „Az a királyság, amelyről Én beszélek, az benned van; Igen, ez a királyság köztetek van. Már itt van, akkor is, ha még nem láthatjátok.”

 

Ezen szavakat mondtam, s egy vesszőnyi sem változott ezen szavakon. Itt Vagyok! S mégis oly messze Vagyok sokak számára. Vajon miért?

Bővebben…

ikon-beszel-a-szeretetImádkozzál velem, az angyaloddal:

Jóságos és jó Isten,

Lásd az emberek szenvedését ezen a Földön.

Éheznek és szomjaznak a föld kenyere és a szeretet kenyere után.

Éheznek és szomjaznak a föld vize és az élet kenyere után.

Éheznek elismerés és vonzalom után.

Éheznek. Csillapítsd Te az éhüket és a szomjukat Te Magad által!

Legyél Te a kenyér, és az élet vize.

Jó és jóságos Isten, erre kérünk Téged.

Ámen.

Bővebben…

ikon-biblia-szivIma:
Bensőségesen szeretett üdvösségünk Jézus Krisztus,

Te vagy az üdvösségünk, Te vagy az, aki felmutatja nekünk az atyai szív felé vezető utat. Téged dicsérünk és dicsőítünk, Neked adunk hálát és Te előtted hajlunk meg szeretettel, Te vagy a megváltónk és felszabadítónk minden kötöttség alól, Te, sebeink gyógyítója, Te, irgalmas, jóságos, állhatatos és kegyelemteljes királyok királya és szívünk királya, ki általunk szeretett és a jegyesünk: Tiéd a birodalom és az erő és a dicsőség.

Ámen

Bővebben…