Megemlékezés Trianon 90. évfordulóján Versailles-ban PDF Nyomtatás Géplevél
Hírek - Rendezvények
Írta: Marosics Tamás   
2010. Szelek hava 20. kedd, 17:05

A Magyarok Világszövetsége küldöttei, Léh Tibor régió-alelnök és munkatársa, Jankovich István, valamint Hompoth Zoltán főszervező és Bottyán Zoltán, a Trianon-petíció szóvivője egyhetes eredményes tárgyalást folytattak a francia hatóságokkal az Igazságot Magyarországnak, Igazságot Európának! című összmagyar megmozdulás engedélyeztetése érdekében. Franciaországból hazatérve sajtótájékoztató keretében ismertették a Versailles-ban elért megállapodásokat. Hompoth Zoltán és Bottyán Zoltán bejelentették: megvan a francia hatósági engedély, lesz magyar megemlékezés Versailles-ban, a trianoni diktátum aláírásának 90. évfordulóján.

„Akinek fáj Trianon, velünk tart, és ott lesz Versailles-ban” – mondta Hompoth Zoltán. Bottyán Zoltán bejelentette, hogy az MVSZ és a társszervezők – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Nemzeti Motorosok, a Trianon Társaság – 2010. június 4-én, Versailles-ban, a Nagy-Trianon palota előtti téren délelőtt 9 és 12 óra között megemlékező nagygyűlést, összmagyar megmozdulást tartanak.
A szervezők szeretnék, ha Magyarország minden megyéjéből legalább egy busznyi résztvevő utazna Versailles-ba. Az eddig beérkezett adatok szerint máris biztosra vehető egy-egy busz indulása a következő megyékből: Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Tolna, Vas és Veszprém. A többi megyéből szervezők jelentkezését várják.
Várják a Kárpát-medence további magyar közösségeit is.
A Budapestről és az ország keleti megyéiből induló buszok június 2-án délután 16.30-kor gyülekeznek Budapesten, később megjelölendő helyszínen, és június 3-án érkeznek Párizs – Versailles környékére. A résztvevők két éjszakát töltenek majd valamely – a busz szervezői által lekötött – Versailles-közeli szállodában (Formula 1, Premiere Classe, Étape).
A Szervezőbizottság a buszok szervezőinek segítséget nyújt a szállásfoglalásban ( Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ). A két éjszakai szállást magában foglaló útiköltség Budapesttől számítva 35.000 Ft. A szervezett utazás résztvevői június 5-én (egy ajánlott párizsi városnézést követően) ugyancsak 16:30-kor indulnak vissza, és 6-án érkeznek haza.
Több szervezet jelezte, hogy teljes busszal csatlakozik az összmagyar megmozduláshoz. Így biztosra vehető, hogy a Hunyadi László főkapitány vezette Történelmi Vitézi Rend, az Összefogás Párt, a várpalotai Trianon Múzeum – és várhatóan a Trianon Társaság is indít buszt Budapestről.
A versailles-i megmozdulás iránt Nyugat-Európában is nagy érdeklődés mutatkozik. Természetes, hogy Franciaországból nagyobb létszámban jelentkeznek, de egész autóbusznyi küldöttség indítását jelezték a bázeli és a stuttgarti magyarok is. A szervezők azzal a felhívással fordulnak a nyugat-európai magyar közösségekhez, hogy mindazon települések, ahol szervezett magyar élet folyik, kövessék példájukat. A szervezett csoportokon kívül Nyugat-Európából sok, személygépkocsival, illetve egyéni úton érkező résztvevőre is számítanak.
A tengerentúli magyar közösségeket is arra biztatják, hogy anyagi lehetőségeik szerint képviseltessék magukat a trianoni békeparancs 90. évfordulóján, Versailles-ba szervezett összmagyar megmozduláson.
„Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy amit az 1945 óta regnáló magyar kormányok elmulasztottak, felhívjuk a békediktátumot ránk kényszerítő nagyhatalmak és a világ közvéleményének figyelmét arra az igazságtalanságra, amit Trianonban a világ magyarsága ellen elkövettek. Ezt a történelmi megmozdulást az első lépésnek tartjuk a 90 éve reánk kényszerített diktátum felülvizsgálatára.
Felkérjük a fenti célokkal egyetértő civil szervezeteket a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban, hogy szervezzenek csoportos utazásokat, baráti köröket a részvételre, hogy minél többen legyünk együtt a Nagy-Trianon palota előtti téren, ezzel is kifejezve, hogy a magyar nép soha nem nyugszik bele a trianoni országcsonkításba” – zárta gondolatait Hompoth Zoltán.
További felvilágosítással telefonon is szolgál Hompoth Zoltán (+36-20-933-6294) és Bottyán Zoltán (+36-70-398-3341).
Budapest, 2010. április 20.
MVSZ Sajtószolgálat
Hozzászólások (1)Add Comment
Hetumoger
...
Írta: Hetumoger, 2010. június 03.
Barátainkkal együtt mi is kinn leszünk Versailles-ben, az mvsz honlapján élő közvetítés lesz: mvsz.hu

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 34 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap