Nemzeti Gyerektábor június 27-től PDF Nyomtatás Géplevél
Hírek - Rendezvények
Írta: Marosics Tamás   
2010. Ígéret hava 17. hétfő, 12:19

 

Június 27-től első alkalommal rendezik meg a HVIM Gyerektábort, hol az íjászat és a kézműves foglalkozás mellett akár a rovásírással is megismerkedhetnek a fiatalok. Az esti tábortüzek alatt pedig természetesen nem maradhat el az éneklés sem - magyar népdalokkal és nemzeti nótákkal.
 
Az előttünk álló évben két újabb intézménnyel bővíti a nemzeti ellenállás már amúgy is erős és szerteágazó alternatív intézményrendszerét a Hatvannégy Vármegye ifjúsági Mozgalom
 
Elsőként Január 9-én útjára indult a Magyar Ellenállás Akadémia, ahol az érdeklődő hazafiak elsajátíthatják a nemzeti küzdelem különböző fortélyait, felvértezhetik magukat azokkal az alapvető ismeretekkel, amikre mindenképpen szükségük van a hazaárulókkal folytatott mindennapos harc során.
 
A másik új kezdeményezéssel a HVIM gondolt a magyar reménységet jelentő gyermekekre is, hiszen az ő felkészítésük, nemzeti érzelemre tanításuk nélkül nemcsak a távoli, hanem még a közeli jövőnk is veszélybe kerülhet, hiszen erős utánpótlás nélkül még egy sportegyesület sem működhet, nem még egy ország és egy nemzet.
 
A hazafiak nagyon jól tudhatják, hogy romlott közéletünk, liberális kultúrmaffiózók kezében sínylődő oktatásunk nem teszi lehetővé, sőt egyenesen kizárja, hogy az iskolákból egészséges öntudatú, nemzeti érzelemmel feltöltött fiatalok kerüljenek ki az életbe. A hazafias gondolkodású szülők teljes egészében csak a családi háttér által, otthon megtanult hazaszeretetben bízhatnak, ehhez a családokban meglévő biztos alaphoz szeretne a HVIM segítséget nyújtani és az elmaradt iskolai hazafias oktatást pótolni a maga szerény eszközeivel.
 
Ezért született meg a Nemzeti Gyerektábor ötlete, ahol a mostanában divatos, de igazi tudást, főleg hazaszeretet nem adó gyerektáborok felépítését vették figyelembe a szervezők, azzal a különbséggel, hogy itt a tartalom lesz a lényeg. A résztvevő fiatalok megismerhetik és megszerethetik őseink kultúráját, ételeit, kézműves foglalkozásokon gyakorolhatják a bőrrel, csonttal, nemezzel való bánásmódot. Természetesen nem maradhat ki a rovásírás, íjászat, és a lovaglás megismerése sem. Növény- és állatismereti túrákkal közelebb kerülhetnek a természethez. Megkülönböztetett figyelmet kap nemzeti jelképeink ismerete, az igaz nemzeti történelem bemutatása. Lesznek filmvetítések, vetélkedők, játékok, tábortűz ismert nemzeti zenészekkel, tehát minden együtt lesz, hogy gyermekeik egy hétig fel tudjanak töltődni a magyarságtudat semmihez sem hasonlítható érzésével és rá tudjanak lépni a nemzeti ösvényre.
 
Az Eger mellett található festői szépségű falucska, Szarvaskő határában lévő jurta táborban lesz a gyerektábor helyszíne, ahol jurtákban lesz a szállás, természetesen a megfelelő higiéniás körülmények biztosítva lesznek, a gyerekek orvosi felügyelete szintén. A foglalkozások vezetését gyakorlott oktatók, táborszervezésben járatos tanárok fogják ellátni.
 
 
A tábor időpontja: 2010. június 27. (vasárnap) – július 4. (vasárnap)
A tábor helyszíne: Szarvaskő (Eger mellett)
Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. drótpostacímen vagy a +36/20/583-3892 telefonszámon.
Korhatár: 10-14 év
Részvételi díj: 26.000 Ft/gyermek (amennyiben egy családból több gyermek is részt vesz a táborban úgy 20.000 Ft/gyermek, harmadik gyermek részvétele ingyenes, három vagy több gyermekes családoknál a részvételi díj egy gyermek részvétele esetén is 20.000 Ft./gyermek)
 
A részvételi díj tartalmazza a Budapestről való külön buszos leutazást, a napi négyszeri étkezést, szállást is.
 
(hvim.hu)
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 43 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap