A Versaillesi megemlékezés margójára PDF Nyomtatás Géplevél
Hírek - Rendezvények
Írta: Marosics Tamás   
2010. Napisten hava 17. csütörtök, 19:25

 

Nem csak Slotáék éltetik Trianont - békéscsabai tótok Versailles-ig zarándokoltak június 4-én, megzavarni az összmagyar megemlékezést

 

Egy István Anna nevű békéscsabai szlovák (!?) Trianon 90. évfordulóján nyíltan magyarellenes akciót szervezett, és kísérletet tett a versailles-i összmagyar megmozdulás megzavarására – közölte szerkesztőségünkkel a Magyarok Világszövetségének sajtószolgálata. A Kuruc.info ma reggel értesült a versailles-i botrányról, ezért kérdésünkkel megkerestük mindkét érintettet: István Annát és az MVSZ-t. Előbbi sokatmondó hallgatásba burkolózott, a versailles-i megemlékezés szervezője pedig az alább folytatódó tájékoztatást adta.



Részlet egy újságból: ő István Anna, a főszervező

„Slováci z celéko sveta v úcte ku Trianonu 4.6. 2010.” (magyarul: Trianon iránti tisztelettel a világ szlovákjai: 2010. 6.4.) - hirdeti annak a koszorúnak a szalagja, amelyet magyarországi szlovákok helyeztek el 2010. június 4-én a Nagy-Trianon palota előtti téren, nem sokkal azután, hogy azon a helyen véget ért a trianoni békeparancs 90. évfordulóján rendezett összmagyar tiltakozó megmozdulás.

A „kiránduló” szlovákok, akik egy autóbusszal érkeztek Békéscsabáról, ezt követően átvonultak abba a parkolóba, ahol a magyarokat Versailles-ba szállító buszok várakoztak. Itt nekiestek a másik békéscsabai busz sofőrének, aki a békéscsabai magyarokat vivő autóbuszt vezette. A „békés” szlovákok szidalmazni kezdték és megrángatták az éppen falatozó gépkocsivezetőt, mert pólóját a történelmi Magyarországot ábrázoló rajz díszítette. Következmények nélkül tehették, mert ez időben a magyarok a St. Louis székesegyház előtt imádkoztak francia elöljárókkal közösen – Magyarországért.

A „békés”, „kiránduló” békéscsabai szlovákok botrányos trianoni akciójának vannak – nem lényegtelen – előzményei:

Május 30-án, a június 4-i, versailles-i összmagyar megmozdulás szervezőbizottságának utolsó ülésén, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós, aki az ülést vezette, bizalmas forrásokra hivatkozva bejelentette: tudomására jutott, hogy békéscsabai szlovákok a trianoni megemlékezés megzavarására készülnek, Versailles-ba utazó autóbuszokat szerveznek. Az MVSZ elnöke kérte Hompoth Zoltánt, az összmagyar megmozdulásra utazó buszok főszervezőjét, hogy hívja fel a békéscsabai szlovák szervezkedés vezetőjét, István Annát, és hivatalos minőségében tudakolja meg tőle, mire készülnek. A telefonbeszélgetésre még a szervező bizottság ülése idején sor került. István Anna elismerte, hogy autóbuszos utazást szerveznek, de azt „kirándulásnak” nevezte, és megnyugtatóan bejelentette, hogy Párizsba tartanak, „Trianonba” nem utaznak.

Június 3-án a Versailles-ba tartó magyar autóbuszok egyikéről, amely ugyancsak Békéscsabáról indult, jelezték, hogy a szlovák ellentüntetőket szállító buszon arról folyik a tanakodás, miként szivárogjanak be – zavart kelteni – az összmagyar megmozdulásra. Ekkor Hompoth Zoltán újból felhívta István Annát, a szlovákok vezetőjét, és számon kérte rajta négy nappal korábbi állítását. A szlovák nő szenvtelen hangon elismerte, hogy igenis „Trianon”-ba készülnek. Az MVSZ tisztségviselője következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a békéscsabai szlovákok bármilyen módon megzavarnák a versailles-i összmagyar megmozdulást. István Anna erre azt válaszolta, hogy nem a magyarokkal azonos időpontban lesznek ott, és különben is, oda mennek, ahová akarnak. István Anna harmadik hazugsága csak azért nem bizonyult be, mert az MVSZ szervezői leadták a békéscsabai szlovák ellentüntetőket szállító autóbusz rendszámát a francia rendőrségnek...

István Anna a békéscsabai Szlovák Kultúra Házának igazgatója (e-mail cím: Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  - a szerk.). Még mielőtt a kétszeri telefonos megkeresést is letagadná, közöljük azt a telefonszámot, amelyen őt Hompoth Zoltán, a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja elérte: +36-30-205-6956.

A Magyarok Világszövetsége nem várja el, hogy a magyarországi kisebbségek, különösen a kisantant országok magyarországi kisebbségei együtt gyászoljanak Trianon napján a magyarokkal. De azt, hogy Trianon 90. évfordulóján, akkor, amikor az Országgyűlés trianoni emléknapot tart, magyarországi szlovákok Versailles-ba utazzanak „örömtáncot lejteni”, kihívóan provokálni a megemlékező összmagyar megmozdulást, azt égbekiáltó arcátlanságnak tartjuk. Tekintettel a szervezkedés álságos voltára és tettlegesen ellenséges körülményeire, ez az akció nem maradhat következmények nélkül – nyilatkozta a Magyarok Világszövetségének elnöke.

A békéscsabai Csaba Rádió kérdéseire válaszolva Patrubány Miklós interjúban számolt be a történtekről. A Csaba Rádió mikrofonvégre kapta István Anna helybeli szlovák vezetőt is, aki tagadta a súlyosan magyarellenes tetteket. Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere, fideszes országgyűlés képviselő tájékozódó kérdésekkel fordult a Magyarok Világszövetségének elnökéhez.

A Magyarok Világszövetsége vizsgálat lefolytatását kezdeményezi, amelynek azt is tisztáznia kellene, hogy kinek a pénzén utaztak Trianon 90. évfordulóján Versailles-ba a magyarellenesen viselkedő békéscsabai szlovák ellentüntetők. Saját maguk pénzén, jótékony belföldi vagy külföldi adakozók, vagy netán a magyar adófizetők pénzén? Ez a kérdés azért is fontos, mert a világméretű válság körülményei között Békéscsabán alig sikerült tizenöt magyart toborozni, míg ugyanott a szlovákok könnyűszerrel kiállítottak egy teljes autóbusznyi, mindenre elszánt ellentüntetőt.

Tekintettel arra, hogy Békéscsabán szlovák konzulátus is működik, a magyar nemzet arculcsapását jelentő akció teljes körű kivizsgálására indokoltnak tartjuk egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. 
A magyarok és a szlovákok békés együttélésének hívei vagyunk, és biztosak vagyunk, hogy ennek a magyarellenes akciónak a békéscsabai szlovákok többsége nem részese. Éppen azért fontos a felelősök megnevezése. Ami történt, az megkérdőjelezi a szlovák ellentüntetőknek a magyar állam iránti lojalitását – zárta a sajtószolgálatnak adott nyilatkozatát Patrubány Miklós.

Budapest – Kolozsvár, 2010. június 17.
MVSZ Sajtószolgálat
(Kuruc.info)
Hozzászólások (2)Add Comment
ruga64
...
Írta: ruga64, 2010. július 08.
A szláv latin eredetű szó jelentése: SZOLGA......
Hetumoger
...
Írta: Hetumoger, 2010. június 18.
Friss: A reggel levelet kaptunk István Annától, a párizsi út szervezőjétől, aki "válaszként" elküldte a Csaba rádióban elhangzott beszélgetést. Ebben azt állítja, véletlenül mentek éppen aznap Versailles-ba, nem volt szándékuk az emlékezés megzavarása, a koszorút nem ők helyezték el, az útjukat pedig az EU fizette: http://www.youtube.com/watch?v=gipftecih7w Forrás: Kuruc.info

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 43 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap