|
Huszadik alkalommal tartotta meg éves konferenciáját a Történelemtanárok Egylete a budapesti Kossuth Klubban, amelynek témája a magyar őstörténettel kapcsolatos elméletek megvitatása és az ezzel kapcsolatos tévhitek eloszlatása volt.
Nyelvészek, régészek és történészek
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a konferencia bevezető előadásában elmondta, hogy a történelemtanításnak fontos része a hazaszeretet és a hazafias nevelés átadása és tanítása, de ezt nem szabad annak kizárólagos feladatának tekinteni. Az akadémikus kijelentette: „a mottó a következő: egyezzünk ki a múlttal, legyen számunkra világos, eleink hol követtek el hibát, hol volt összefogás”. A visegrádi négyek akadémiai tanácskozásán felvetett párhuzamos történelmi narratívák tanításával kapcsolatban Pálinkás József elmondta: csak egy történelem van, amelyet érzelmileg különbözőképpen élünk meg, de ettől a szóban forgó események még ugyanazok maradnak.
Kozmács István, a szegedi egyetem adjunktusának előadása a Finnugor nyelvrokonság egykor és ma címet viselte. Az előadó Pálinkás József szavaira reflektálva kijelentette: fontos a fogalmak definíciója, mivel csak így érhetők meg helyesen a folyamatok. A nyelvrokonság kérdésével kapcsolatban a kutató kifejtette, hogy egykor ezen mindenki hasonlóságot értett (például Sajnovics is így dolgozott: magyar tíz szerinte a finn yxi-toizta szóra hasonlít), amely egyenlő volt a rokonsággal, azaz a leszármazással, míg ezt mára sikerült definiálni, s a pártatlan megfigyelők a magyart a mai finnugor nyelvekkel sorolják egy csoportba - az előadó szerint így a régi módszer alapján dolgozó kutatók egy mára már meghaladott metódust követnek. Ennek alapján kijelenthető, hogy a nyelvészeti őshazakutatás nem egyenlő a beszélők őshazájának keresésével.
A történész a tévhitekkel kapcsolatban elmondta, ebben nagy felelőtlensége van a tömegkommunikációnak (erre Munkács Bernát már az 1882-es Vámbéry-kritikájában figyelmeztetett), de ostorozta az általa alternatív tudósoknak tartott kutatókat is, akik a másik fél tudományos tisztességét vonják kétségbe (hun piramisok és a „finnugorizmus” elvetése), s gyakran politikai célok szolgálatába állítják téziseiket. Sokan nem rendelkeznek szakismeretekkel sem, s az MTA-t okolják a finnugor elmélet terjesztésével – fejtette ki Kozmács István.
Fehér Bence, a Károli Gáspár Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense nyelvészeti szempontból vizsgálta meg a kettős (és többszörös) honfoglalás elméletet. A kettős honfoglalás kapcsán a kutató leszögezte, hogy ebben a tekintetben a nyelvészet nagy hátrányban van, mivel nehéz megtippelni, mi lehetett az avarok nyelve, s mivel csak személy-, illetve tisztségnevek állnak rendelkezésünkre, ezekből nem lehet következtetni az etnikumra. A teljes egybeolvadás a 11. században mehetett végbe, Fehér Bence azonban – ha elfogadjuk, hogy volt itt egy népcsoport – ezt nagyon rövid időnek tartja, mivel ha megnézzük a térségben lezajlott többi esetet, akkor azt látjuk, hogy erre máshol 250-300 évre volt szükség (a tatárjáráskor érkezett kunok beolvadása is csak a 15. században történt meg).
A gyors ütemű egybeolvadás elméletének akceptálása esetén az tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, ha elfogadjuk: a két csoport nyelve nem sokban különbözött egymástól, s csak nyelvjárásbeli eltérések voltak. Ennek megvizsgálásához segítségül kell hívni a paleodialektológia tudományt, de ehhez nagyon kevés forrás (tizenhárom rovásírás, ezzel szemben a Római Birodalom területén 300 ezer latin írásos anyag) áll rendelkezésünkre. Új tudományok kellenek, horribile dictu a finnugor és indoeurópai nyelvek kutatóinak is együtt kellene dolgozniuk – hangsúlyozta Fehér Bence.
Dobrovics Mihály, az ELTE Közép-Ázsiai Kutatócsoport kutatója a korai államiság keleti kapcsolatait vázolta fel. A kutató Bíborbanszületett Konstantin (VII. Konstantin) magyarokkal való találkozását említette, amikor a küldöttség tagjai elmondták, az Árpádokat a kazár kagánok választották ki és tették őket erre a posztra. Arra a saját maga által feltett kérdésre, hogy miért kellett ezt már alig ötven évvel a honfoglalás után hangsúlyozni, Dobrovics Mihály kijelentette: legitimációs kísérlet vezérelte az ország elöljáróit, amelyre további példák hozhatók fel a középkorból – ekkor a nyelvi vagy etnikai identitással szemben szintén a politikai azonosításra történtek próbálkozások.
Már 265-ben használták a kagán tisztséget, amely Belső-Ázsiában rendkívül elterjedt cím volt, az avaroktól a türkökig számos nép elöljárója viselte, ezért az Árpádok sem tettek mást, mint más sztyeppei népek a korban – magyarázta Dobrovics Mihály. Ugyanúgy politikai legitimációs kérdésnek tekinthető, hogy már nyolc évvel a Kazár-birodalom bukása után kacérkodott a kereszténység felvételével Géza fejedelem, aki a megváltozott erőviszonyokra próbált ily módon választ adni – zárta előadását a történész.
Több témakört is érintett előadásában Fodor István egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója. Fodor István örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a hetvenes évek után újra divatba jött az őstörténettel való foglalkozás és a magyarság eredét érintő kutatás, amely mögött immáron komoly tőke is fellelhető. Az viszont elszomorító, hogy a vitákat politikai indulatok mérgezik, a dilettánsokat pedig nem a szakmai bírálat, hanem a múló dicsőségvágy vezérli. A sokakat érintő kérdésekről szóló diskurzusokat a történész arra vezeti vissza, hogy itthon az eredettudat sokkal erősebb területét alkotja a nemzettudatnak, mint Európa más részén.
Fodor István kitért kollégája, a Kozmács István által felvetett problémára, s leszögezte: sokszor összemossák a nyelv és a nép történetét, azonban elválasztani sem ildomos a kettőt. A történész a többi között szólt a magyar nép kialakulásának kérdéséről is, amelynek kapcsán kijelentette, ez 1000-500 körül mehetett végbe, ekkor zárulhatott le az etnogenezis folyamata, ezért teljesen tudománytalan Kristó Gyulának ama feltevése, hogy a magyar nép az Árpád-korban alakult ki. Fodor István a kettős honfoglalással kapcsolatban leszögezte, hogy ezt nem László Gyula, hanem még 1895-ben Nagy Géza alkotta meg, s ennek bizonyítására a mai vélekedéssel és tapasztalatokkal szemben teljesen hasznavehetetlenek a radiokarbonos vizsgálatok.
A genetikát és a történelmet kapcsolta össze (archeogenetika) előadásában Raskó István, a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézet tudományos tanácsadója. A kutató a beszámoló alatt mindvégig hangsúlyozta, hogy megállapításai a genetikus téziseit tükrözik, s nem kíván a történészek, nyelvészek vagy néprajz-tudósok területére betolakodni. A kutatásban résztvevő szakemberek összehasonlították a honfoglalás kori – szám szerint hatvannyolc – csontokat, illetve Magyarországon élő magyarok DNS-eit (az egyetlen kritérium az volt, hogy a mintákat olyanokból kellett venni, akiknek nagyszülei is Magyarországon éltek és magyaroknak vallották magukat).
Raskó István kiemelte, hogy a kutatás még korántsem fejeződött be, az azonban a kétdimenziós ábrákon tökéletesen nyomon követhető, hogy a genetikai térképen nagyon távol helyezkedik el a nyelvrokonoktól a magyar, illetve a székely, míg a ma élő magyar populáció inkább európai, a honfoglaló populáció pedig inkább ázsiai populációkhoz van genetikailag közelebb. A kutatás kitért egy kulturális tényező, a laktóz intolerancia kérdésére is, amely kimutatta, hogy ez az arány a honfoglalók körében 13, míg a ma élőknél 60 százalékot tett ki. Raskó István összegzésül kijelentette, hogy ezek alapján a rasszizmus nem létező fogalom, ezért annak politikai és genetikai értelmét is elutasítja.
A Történelemtanárok (20.) Országos Konferenciájának („Őseinket felhozád…” – Magyar őstörténet ) és a Történelemtanárok Egylete Közgyűlésének ajánlásai a magyar őstörténet objektív tanításával, a történelemtanár-képzéssel, az emléknapokkal, határon túli osztálykirándulásokkal és a tankönyvvé minősítéssel kapcsolatban:
1. A magyar őstörténet oktatásakor a történelemtanárok fokozottan ügyeljenek a szakmailag hiteles adatok, folyamatok bemutatására, az őstörténettel, honfoglalással kapcsolatosan megfogalmazott, a történettudományban még nem igazolt elméletek megfelelő, kritikus kezelésére, a médiában, illetve a politikai közbeszédben elterjedt nézetek objektív felülvizsgálatára. Törekedjenek a megfogalmazódott elméletek bemutatására, ugyanakkor a nép- és nyelvrokonság kategóriáinak markáns megkülönböztetésére, tartózkodjanak az egyoldalú minősítésektől.
2. A történelemtanárok képzésével és továbbképzésével foglalkozó intézmények figyelmét felhívjuk arra, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a társadalomban széles körben elterjedt, de tudományosan meg nem alapozott nézetekre, készítsék fel hallgatóikat ezek kritikai kezelésére.
3. A Történelemtanárok Egylete kész arra, hogy az oktatási tárca illetékeseinek szakmai segítséget nyújtson az iskolai emléknapokkal kapcsolatos kérdések megfelelő, tartalmi és módszertani szempontból igényes előkészítésére.
4. Támogatjuk az oktatási kormányzat azon törekvését, amely fontosnak tartja az identitás erősítését is szolgáló tanulmányi kirándulások, szakmai gyakorlatok, táborok magyarországi és határon túli helyszíneken való megrendezését és szerves beépítését a tananyagba. Ennek támogatására javasoljuk a Nemzeti Emlékezet Program folytatását.
5. Megerősítjük azt a korábbi ajánlásunkat, hogy a tankönyvvé nyilvánított mű borítóoldalán jelenjen meg a tankönyvvé nyilvánítást igazoló egyértelmű jelzés, embléma.
6. A fogyasztóvédelmi hatóság lépjen fel azokban az esetekben, amikor egy-egy kiadvány megtévesztő elnevezést, címet stb. alkalmaz (például minősítést nem kapott kiadványok esetén a címben „tankönyv”, „munkafüzet”, tantárgy és évfolyam stb. megjelölés).
Budapest, 2010. október 9.
Történelemtanárok Országos Konferenciája
és a Történelemtanárok Egyletének Közgyűlése
 |
RSS-csatorna hozzászólásai
