Beszélgetés Nirschné Henn Edith főszervezővel a Szent Korona ünnep alkalmából PDF Nyomtatás Géplevél
Hírek - Rendezvények
Írta: Varga Domokos György   
2012. Fergeteg hava 20. péntek, 22:03

Szent KoronaEgész napos, szép ünnep kerekedett a Honvédelmi Kulturális Központban 2011. január 8-án. A Szent Korona ünnepe. Már-már odaírtam, hogy a magyar Szent Korona ünnepe, de hát hibáztam volna, hiszen köztudomású: szent koronája csak a magyarságnak van az egész világon. Ehhez képest elég sok időnek kellett eltelnie, amíg fontossága újra állami rangra emelkedett. A mostani ünnep, igaz, nem állami kezdeményezésre született, de rangos kormánytag -- Hende Csaba honvédelmi miniszter -- vállalta a fővédnökséget, és -- miként a beszélgetés során kiderült -- ő segített hozzá a méltó helyszínhez is. De elkelt a segítség másoktól is, hiszen az ünnepség főszervezője, Nirschné Henn Edith -- a tavalyi, verőcei rendezvénnyel szemben -- most magánszemélyként látott neki a nem kis kihívást jelentő feladatnak. Nos, sikerült! Nemcsak az ünnep hol felemelő, megható, hol pedig érdekfeszítő külleme és tartalma okán, de a meglepően gazdag sajtóvisszhangnak is köszönhetően. Hogy ki mindenkit illet köszönet, az alábbiakból kiderül. Itt csak egy valakit emelnék ki kulcsszerepe miatt -- Wittner Mária országgyűlési képviselő asszonyt --, illetve két valakit, mert Nirschné Henn Edith szerénységből, illendőségből nem szólt róluk, holott Nirsch Kincső (8 éves) és Nirsch Réka (5 éves) -- azaz két leánykája -- csakugyan nagyon szépen mondta el az Úristen, Mennyei Atyánk kezdetű imát...

 
Mintha titokban folyt volna a szervezés: alig pár napja jött a hír a készülődésről..
 
-- Igen, kívülről minden bizonnyal így tűnhetett. A valóság azonban az, hogy december folyamán elindultam csendben ezen az úton, és úgy döntöttem, hogy amíg a helyszín kérdését nem tudom megoldani, addig nem szólok senkinek semmit. Első felvetésem szerint idén térben közelebb szerettem volna hozni az ünnepséget a Szent Koronához. Az volt az álmom, hogy konkrétan a Szent Korona körül kezdenénk az ünnepséget, majd folytatódna az Országházban, a felsőházi teremben. Szívem szerint erre a napra szabadon látogathatóvá tettem volna a Szent Koronát. Lelki szemeim előtt egy végtelenbe kígyózó embersor lebegett, honfitársaim hosszú és fegyelmezett sora, akik találkozni szerettek volna személyesen nemzetünk Szent Koronájával. Ez persze járhatatlannak bizonyult. Az első körben szerzett tapasztalataimat nem bölcs dolog ma még részleteiben is feltárni, de annyit elárulhatok, hogy nem rajtam múlott, hogy másképp alakult. December 28-án délelőtt kaptam Wittner Marikától a jó hírt, mi szerint dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter nagy örömmel látja vendégül a rendezvényt a Honvédelmi Kulturális Központban, mi több, szívesen vállalta a fővédnökséget is azzal együtt, hogy jelezte, személyesen nem tud rajta részt venni. Na, ekkor beindult a "verkli". Pontosan 11 nap állt rendelkezésemre, hogy megszülessen az ünnepség. Elegendőnek bizonyult.
 
A tavalyi ünnepségnél ott volt háttérnek a Magyarok Szövetsége. Itt?
 
-- Idén Wittner Mária volt a háttársam. Már az általa benyújtott és sokunk óhaját kifejező képviselői indítványon is együtt dolgoztunk. A következő lépcsőfokoknál a volt MSz-es barátaim álltak az ügy és rajta keresztül mellém, nevezetesen Antal Edit, Rápóti-Fekete Mónika -- ő a borsodi, lelkes csapatával -- és Mező Tamás. Hihetetlenül gördülékenyen ment minden, jó volt velük együtt dolgozni. Ilyen rövid idő alatt nem is lehetett volna megoldani ezt a feladatot, ha nem a legjavát adta volna mindenki önmagának. A szervezés során megismerkedtem a honvédelmi minisztérium alá tartozó partnerekkel is, kivétel nélkül nagyszerű embereket tisztelhetek bennük. A Honvéd Koronaőrség tagjai közül olyan csodálatra méltó katonaemberekkel kerültem munkakapcsolatba, akikről szívem szerint hosszasan áradoznék, ha ez illendő lenne katonák esetében. Mintha nem is ebben az országban élnék... A Vezér Tv volt az ünnepség fő médiatámogatója. Sárosi Zoli, Hajdu Tibi és Sayti Krisztina barátaim is a legjobbat nyújtották magukból a munkánk során, de ez tőlük voltaképp már megszokott. Évek hosszú sora óta alázattal, kitartóan szolgálják a magyar nemzetet, dacolva minden keserű tapasztalattal.
 
Nem volt teltház, de ahhoz elég sokan voltak, hogy vihessék a hírt, az üzenetet: voltaképp milyen hírt, milyen üzenetet? 
 
-- A magyar sors nem választható szét a Szent Koronánktól. A Szent Koronánk az irányjelzőnk utunkon ebben a teremtett világban. Érdemes végiggondolni, hogy az elmúlt évtizedek alatt, amikor a Szent Koronánk nélkül határozták meg az illetékesek a magyar államiság kereteit, nos, ebben az időszakban mekkorát züllött erkölcsében a nemzet. Akkorát, hogy a megsemmisülés veszélye lebegett előttünk, és nyomaszt még ma is. Hogy ezek után még van magyar a Kárpát-medencében, az isteni kegyelem. Tudjuk, hogy a kegyelem időszakát éljük, de én úgy vélem, hogy ezzel nem illik visszaélni. 
   Gyakran elmondom, hogy ma nem a gazdasági válság a legnagyobb gond ebben a hazában. Az csupán következménye annak az iszonyatos mértékű erkölcsi, lelki, szellemi válságnak, amiben jelenleg vergődünk. Nemzedékek nőttek fel ebben a válságban. Gyakorlatilag 1918 óta csak folyamatosan súlyosbodik ez a helyzet, attól kezdve, hogy -- Wass Albert szavaival élve -- a homo bestiális teret nyert magának, és gróf Tisza Istvánt a saját otthonában, a védekezés leghalványabb kísérlete nélkül, állva -- felesége és Almássy Denise társaságában --  közönségesen lelőtték. A nemzet gerincét, a magyar nemességet a 133 napos, tanácsköztársaságnak nevezett rettenet felszámolta, és bestiális árulásokkal, gyilkosságokkal, pusztítással romokba döntött mindent. A Horthy-korszak nem volt elég hosszú ahhoz, hogy meg tudja szilárdítani újra a rendet.
   Sorolhatnánk tovább az eseményeket: Trianon, 56..., ám egy nagyon fontos dolgot nem szabad elfelejteni: a XX. század homo bestiálisa ma is közöttünk él, unokái révén. Ma is ott tüntet az Operaház előtt, ma is külföldre fut elárulni, gyalázni, paktumokat kötni a nemzet ellen. A Szent Korona pedig a szemében micisapka. Hát ezen kell változtatni. Erkölcsi kötelességünk. Nem háríthatjuk át senkire. Ez a mi nemzedékünk Isten adta feladata, kötelessége. Azt is érdemes tudni, hogy minden látszat ellenére, ha az ember elindul a Teremtő által kijelölt úton, akkor nincs mitől félnie. Nincs nagyobb biztonság, mint Isten tenyerén. 
 
2012. január elsején hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye. Ez kimondja a Szent Koronára épülő alkotmányos magyar államiság folytonosságát. Jobb lesz ettől nekünk? 
 
-- Érzem az újságíró kérdésében a mai lelkileg, szellemileg alultáplált magyar átlagember elkeserítő felvetését, ezért kérdéssel válaszolok: Csak kenyérrel él az ember? Hány autót, luxuscikket visz magával az ember halála pillanatában? De mélyebben körüljárva egy kicsit a kérdést: a Szent Koronára épülő magyar államiság minőséget jelent, ami kötelez. Egy olyan társadalmi szerveződési minőséget, amelyben a Szent Korona tagja erkölcsös és szorgalmas magatartással a Teremtő társa a teremtésben. Nem másokon élősködő, tehetségtelen, lusta, követelőző, romboló homo bestiális, aki gátlások nélkül, csak a szűk egyéni érdekeit szem előtt tartó, embertársait gyalázó, adott esetben gon-dolkodás nélkül gyilkoló, életellenes jelenség. Bár még az előttünk álló, nagyon hoszszú út elején vagyunk csupán, mégis azt mondom, hogy mérföldkövet jelent az új Alaptörvény az elmúlt évtizedek után. Egy lehetőséget arra, hogy visszataláljunk arra a nemzeti útra, amit a Teremtő számunkra kijelölt, amitől mi magyarok vagyunk és nem mások. Tetszik vagy nem, mindannyian Isten képét hordozzuk ebben a világban, ideje lenne ezt méltó módon viselni újra. De ha csak a gazdasági szempontok szerint próbálnám megválaszolni ezt a kérdést, akkor is azt mondanám, hogy igen, jobb lesz nekünk. Mert a működő gazdaság, a fizikai jólét alapfeltétele nem a hazugsághegyekre épített, levegőpénzekkel, derivátumokkal színezett rablás, semmittevés, hanem az erkölcsös, szorgalmas teremtő munka. Erről szoktatták le az embereket az elmúlt században, és most bármilyen nehéz is ez az út, vissza kell nemesednünk egyénenként az eredendő helyünkre. A Szent Korona nélkül ez elképzelhetetlen.
 
Neves, népszerű előadók voltak, például Szántai Lajos, Kocsis István, Vass Csaba. Első szóra jöttek? 
 
-- Első szóra. Hála Istennek, vannak közöttünk olyanok, akik pontosan látják a ma emberének történelmi súlyú kihívásait. Egytől egyig kiváló képességű, nagy tudású, emberségükben nagyszerű előadók voltak jelen. Sokat lehet tőlük tanulni, de ami ennél is fontosabb, tiszta forrásból. Hálával gondolok rájuk azért is, mert képesek felülkerekedni a mindennapok kínjain, és szívvel-lélekkel teljesítették nemes szolgálatukat ezen a napon is.
 
Az eseményről egyebek között tudósított az mtv, a Duna Tv, az Echo Tv, a HírTv, a Kossuth Rádió... Ez a meglepően nagy érdeklődés vajon annak volt köszönhető, hogy a Szent Korona helyet kapott az Alaptörvényben; vagy a neves előadóknak; vagy a helyszínnek; vagy az Ön kapcsolatrendszerének? 
 
-- Összetett a válasz. Úgy érzem, hogy az is fontos szempont volt, hogy kik adnak elő, mint ahogy a helyszín is, s persze én is beszéltem személyesen Belénessy Csabával, az MTI vezérigazgatójával, felhívva figyelmét az eseményre. De sokkal fontosabb az, hogy az emberekben ébred már a lélek. Kezdünk kikerülni abból a nemzeti éber kómából, amelyben oly hosszú ideje szenvedünk. Az Alaptörvény fénye a Szent Koronára való hivatkozás. Ez a fény pedig átjárja mindannyiunk szívét, így a médiában dolgozó emberekét is.
 
Wittner Mária is ott volt: vajon azt a törvényjavaslatát, hogy a Szent Korona Ünnepe legyen állami ünnep, segítheti ez a mostani alkalom? 
 
-- Bízom benne, ez volt az egyik célunk.
 
Ön melyik napot javasolná erre? 
 
-- Bár Mária indítványát együtt dolgoztuk ki, ma már azt gondolom, hogy talán Nagyboldogasszony napja, augusztus 15. szerencsésebb választás lenne. Akkor ajánlotta fel Szent István a Szent Koronát és Magyarországot Szűz Máriának. De miután március 24. Gábriel, az örömhír hozójának a napja -- ő látható a Szent Koronán a Pantokrátor balján --, az is megfelelő lehetne. Ráadásul a tavaszi napforduló után már ténylegesen a feltámadó erők birodalmában járunk...
 
Nagyon szép volt a környezet és magas színvonalú a kiszolgálás. Kiben, hogyan született az ötlet, hogy a Magyar Honvédség Kultúrközpontja fogadja be az eseményt?
 
-- Ahogy már említettem, nem ez a helyszín volt az első a lelkemben. Miután arról le kellett mondanom, megkérdeztem Wittner Máriát, hogy szerinte a honvédelmi miniszter mit válaszolna, ha a segítségét kérnénk. Mária azt válaszolta, hogy: tudjuk meg. Így aztán megtudtuk...
 
Miből állták a költségeket? 
 
-- A helyszínt, a kedvezményes áron nyújtott ebédlehetőséget a Honvédelmi Minisztérium adta. A kiemelt vendégeink ebédre szóló meghívását támogatásból fizettük, nevezetesen Wittner Mária, továbbá az érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán és felesége, Valika támogatásából. A szervezők és segítők maguk vállalták a feladat során felmerült költségeiket. Nem is merek a következő telefonszámlámra még gondolni sem...
 
Találkoztam Vukics Ferenccel is, a Magyarok Szövetsége alapítójával, volt elnökével; sőt egész családjával. Ez az ünnepség mennyire tudta vagy tudhatja segíteni a szövetség vagy egyes részeinek újbóli találkozását, összefogását? Vagy az egész esemény már túlemelkedett a régi szövetségen?
 
-- Azt nem tudom, hogy mi van a szövetséggel, csak azt látom, hogy nekem akkor is tenni kell a dolgomat, ha éppen nincs mögöttem senki sem. Ferkóval sokat dolgoztunk együtt, közös a célunk, így mi sem természetesebb, mint hogy ő is jelen volt, családjával együtt. 
 
Mit fog Ön csinálni holnap, holnapután? S éppen egy év múlva? 
 
-- Újra kell építeni a Regnum Marianumot; Erdélyben és itthon fel kell tudni állítani Tóbiás Klára gyönyörű szobrait; tanítani, segíteni kell az embereket, hogy meg tudják végre érteni teljes mélységében, hogy mit jelent magyarnak lenni. Annyi a feladat, mint csillag az égen, csak győzzük szeretettel, csak győzzük türelemmel...
 
Varga Domokos György
Szilajcsikó.hu nyomán MagyarTáltos.info
 
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 33 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap