Koncertkörút a Historica zenekarral (+Közlemény) PDF Nyomtatás Géplevél
Hírek - Koncertek
Írta: Marosics Tamás   
2011. Jégbontó hava 20. vasárnap, 11:20
HistoricaNagy megtiszteltetésünkre márciusban elkísérhetjük székelyföldi és bukaresti fellépésükre a Historica zenekart. Pár barátunkkal együtt úgy döntöttünk, hogy a körutat megfilmesítjük, mint az egyszer már hasonló formában megtörtént, csak hogy most egy romániai koncert is tervben van a Petőfi Ház szervezésében, az Ady Endre Líceumban. A Petőfi Ház egy 196 éves magyar oktatási intézmény Bukarestben, ahol előbb volt magyar iskola állítólag, mint román. Emellett fellép a zenekar Kézdivásárhelyen is a helyi HVIM szervezésében. Tervezünk utat Csíksomlyóra, a Nyerges-tetőre, részt veszünk a Március 15-i ünnepségen. A programunkról, terveinkről alább tudhat meg bővebben kedves olvasónk. 
 
Historica
 
Ézsiás Péter, a zenekar vezetője és énekese a következőképp ismerteti eddigi pályafutásukat: 
 
"Zenekarunk közel 10 éves pályára tekinthet vissza, rengeteg kiváló muzsikus megfordult köreinkben. A Historica nevet 2010 augusztusában vettük fel, néhány tag csere miatt, előtte több évig H-599 rockzenekar néven volt ismert a zenekar, azt megelőzően pedig egy rövid ideig Sic Dicunt (lat. Így beszélik) néven léptünk fel néhányszor. Ami állandó, hogy a zenekar elsősorban a magyar történelem jeles eseményeit dolgozza fel. Írtunk dalt Mohács tragédiájáról, Szondi hősiességéről, Eger dicsőségéről, feldolgoztuk Mikes Kelemen levelét a Fejedelem halálról, vagy a Nyerges-tetőn elesett székely honvédek önfeláldozását, és még számos más eseményt. A Nyerges-tetőről írt dal amióta elkészült minden koncertprogramban szerepelt. Ez a dal a hitvallásunk! Évről évre szaporodó erdélyi koncertjeink tanúsítják, nem hiába dolgozunk!
 
 Az elmúlt 10 évben volt alkalmunk eljutni számos Kárpát-medencei fesztiválra Szombathelytől Kézdivásárhelyig, sőt tavaly Spanyolországban is nagy sikerrel szerepeltünk. Készítettünk számos felvételt, többek között a Magyar Rádió 8-as stúdiójában is, mely dalokat egy darabig a régi Petőfi Rádió rendszeresen játszotta. Kevés olyan dalt rögzítettek a 8-asban, ami Trianonra emlékeztet. Nem adjuk fel, tesszük a dolgunk, az igazat mondjuk, őszinte, tiszta szívvel, a legjobb szándékkal, gyermekeinkért, Erdélyért, Hazánkért, Magyarországért…
Nagy-Magyarországért, hogy legalább a szívekben megmaradjon!""
 
A zenekar honlapjáról ingyenesen letölthető már négy nagyszerű, új dal:
 
2011.03.11. péntek
- Indulunk Pestről
 
2011.03.12. szombat
- Érkezés Kézdivásárhelyre a Szikla Panzióba
és indulás tovább Bukarestbe
- Koncert Bukarestben a Petőfi Házban
Plakát:
Hostorica - 2011.03.12. Bukarest
 
 
2011.03.13. vasárnap
Szabadnap, még megtöltjük programmal. Tervezünk utat Csíksomlyóra a Nyeregbe, készítünk sok-sok interjút.
 
2011.03.14. hétfő 
Megemlékezés a Nyerges-tetőn. A Historica zenekar elénekel pár dalt.
Este koncert a Szikla Panzió nagytermében
Plakát:
Historica - 2011.03.14. Kézdivásárhely
 
2011.03.15. kedd
Együtt emlékezünk meg nemzeti ünnepünkön Kézdivásárhelyen.
Az ünnepség után elköszönünk Székelyföldtől és irány vissza.
 
Magyar Táltos Honlap
magyartaltos.info
 
Kapcsolódó címek: 
 

Közlemény!

A Historica zenekar 2011. március 12-én a bukaresti Ady Endre líceumba tervezett fellépését a szervezők március 4-én, egy héttel a fellépés előtt egy szűk szavú levélben lemondták! Bár az okokat nem közölték velünk, kimondatlanul is sejthetjük, mi áll a dolgok hátterében! Amíg mások, a magyar fővárosban december elsején – nem egyszer a magyar kormány részvételével – nyugodtan parádézhatnak, addig a magyar nemzeti ünnepen az ott élő magyar közösségnek még ünnepelni sem lehet! Mi nem akartuk a bukaresti Nemzeti Színházat kibérelni, nem akartuk provokálni az ott élő őslakosokat, és nem azt akartuk megünnepelni velük, hogy elvettünk tőlük valamit, amihez nekünk semmi közünk. A mi nemzeti ünnepünk nem mások javainak az elbitorlásának az ünnepe, hanem a sajátunk megtartásáé!

A zenekar elnézést kér mindenkitől, akik ezen az alkalmon részt vettek volna, és mindazoktól akik pont ezért utaztak volna velünk ilyen messzire. Úgy tűnik szó szerint túlmentünk egy határon, azon a határon ami valamikor ott húzódott a Kárpátok havas gerincén! Egyben szeretnénk azt is közölni, hogy habár anyagilag bizonytalanná vált az erdélyi utazásunk, de a többi fellépésünket, minden körülmények között megtartjuk!

Várunk mindenkit szeretettel a kézdivásárhelyi koncertünkön!

Mindenkire szükség van!


--
     Ézsiás Péter Imre
       zenekarvezető
     Historica zenekar
www.historica-zenekar.hu
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 33 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap