Szent Korona

Angyali korona, szent csillag

Eöry Karácson, Zétényi Zsolt, Pap Gábor : Angyali korona, szent csillag - Beszélgetések a Szent Koronáról

,,Angyali korona, szent csillag"

- Beszélgetések a magyar Szent Koronáról -

Korántsem biztos, hogy a magyarság körében a Szent István-i térítéssel kezdõdött el a kereszténység. Ez megint nagyon régi vitatéma, a reformáció kori egyháztörténet-írásban már komoly formában megfogalmazódott. Debreceni Ember Pál egyháztörténetében külön fejezet szól a ,,magyarok lelki állapattyáról" a Szent István-i térítés elõtt, és ahogy õ is kimutatja, ma is nagyon valószínûnek tûnik, hogy a kereszténységnek nem a római formáját értve ugyan, nem is a Bizáncban hivatalossá vált formáját, de létezett a kereszténység közöttünk. És ez az a fejezet gondolatmenetünkben, amelyet ha tovább részletezünk, kulcsot kaphatunk az olyan ábrázolások megfejtéséhez, amelyekkel eddig egyáltalán nem foglalkoztak, mert az ún. ,,nagyegyház" szempontjából nincs jelentõségük. Tehát tényleg létezik a Korona képrendjében egy keresztény program, de az, alapjellegzetességeit tekintve, sem római kereszténynek, sem görög kereszténynek nem nevezhetõ. Más szóval: ez a program a judeo-krisztianizmus két, egymással is vetélkedõ fõága közül egyiknek a tanításrendszerébõl sem vezethetõ le. Ezt a képrendet a kereszténység egy mellékágával lehetne elsõ közelítésben legszerencsésebben kapcsolatba hozni, bár meg kell mondjam, ez is eléggé kockázatos vállalkozás, mert a római egyház kifejezetten elítélõ hangsúllyal alkalmazta az egész középkoron át ezt a terminus technicust. A manicheista vagy manicheus kereszténységrõl van szó. Az õ sajátos üdvtörténeti elképzelésük nem kizárólagos érvénnyel jelentkezik ugyan a Korona képi programjában, de igen hasznos információkkal szolgálhat, mert a manicheistáktól nagyon sok írott dokumentum maradt ránk. Ha ezeket alaposan áttanulmányozzuk, akkor rádöbbenünk, hogy amit mi itt az elõbb mint évköri szentsorrendet végigjártunk, az tulajdonképpen a fény felszabadításának az útvonala.

A fényfelszabadítás mûvelete két menetben zajlik le. Az elsõ menetben olyan állatnak a testén szûrõdik át a fény, amelyik négylábú, mégpedig tovább nem pontosítható négylábú állat. Ott látjuk Péter és Jakab apostol képének a hátterében. A négylábú állat - ezt szintén a manicheista hagyományból tudjuk - a tûz elemét jelölte. A második menetben azután a levegõ elemét jelölõ madár tûnik fel, amelyik sem nem galamb, sem nem turul, sem nem sas, sem nem sólyom, hanem egyszerûen: madár. Nagyon lényeges tudni: ha õk sólymot akartak ábrázolni, akkor sólymot ábrázoltak. Ha galambot akartak, galambot ábrázoltak. És itt pontosan lehet látni, hogy ezeknek az állatoknak a testén szûrõdik át az az apró alapjel, amelyik a kiteljesedett fény megidézõje a manicheista kéziratokban, de egyébként emlékeken is. Azé a fényé, amely földi lekötöttségébõl éppen rajtuk keresztül tud felszabadulni.

Mármost ez a fényfelszabadítás, mint üdvtörténeti program, éppenséggel a gerince a manicheista tanrendszernek. És ezt a ,,nagyegyház", mint olyat, soha nem ismerte el. Egyszerûen nincs jelen a kelléktárában, nem tudja értelmezni. Ezen az egy mozzanaton túl egyébként még mintegy tucatnyi olyan nyomós érv gyûlt össze az elmúlt években, amelyik mind arra mutat, hogy a Korona képi programja nem a ,,nagyegyházi", hanem a manicheista eszmerendszerben fogant. Ez azt jelenti, hogy nem a római vagy a bizánci kereszténység ideológiai programja fejtõdik ki benne, általa. Így aztán nyilvánvalóan nem is tudhatta a pápa - sem a XIV. század elején, Károly Róbert korában, sem a XX. század végén, a mi korunkban -, hogyan mûködik a magyar Szent Korona. És ezzel a ténnyel függ össze, hogy a fény a koronázás során tényleg fölszabadul, és ilyen értelemben a Korona valóban élõ minõségként ,,viselkedik".

A Fénynek az anyagi világban való lekötöttségébõl a tisztult állapotba való fölszabadulása - nos, éppen ez a lényege, ez a központi vonulata a manicheista tanrendszernek. De hát miért mondok manicheizmust? Hiszen az imént abban maradtunk, hogy nem ez az igazán idetaláló név. Azért, mert a manicheizmus a saját leszármazási vonalán két közbülsõ állomást tart nyilván. Az õ névadó mesterük Mani, õróla nevezte el a kortársi gyakorlat, illetve az utókor a manicheizmust. Igen ám, de a saját hagyományuk szerint Mani készen kapta a bölcsességét. Azt a legendás személyt, akinek a könyvtárát örökölte, hogy aztán a saját neve alatt terjessze tovább a benne talált tanokat, Buddásznak hívták, s azt már régen kimutatta a kutatás, hogy ez a név Buddhának, a buddhizmus névadójának a fedõneve. Tehát a buddhizmusban lecsapódott bölcsesség megy tovább a manicheizmusban és ennek a bölcsességnek a megszemélyesítõje Buddász. Igen ám, de Buddász sem a saját bölcsességét adja tovább a manicheista hagyomány szerint, hanem neki is van egy mestere, azt pedig úgy hívják, hogy Szkythiánosz. Na most hát ha ez a név se beszélõ név, akkor nem tudom, mi az. Tehát itt egészen nyilvánvalóan a szkythánoszi. azaz szkíta bölcsesség az õsforrása a manicheista tanításnak. S mint láttuk, pontosan ez az a bölcsesség, amelyik szûretlenül jöhet le a Koronán a teremtés-központból a földi világba, András és Fülöp apostolok, a ,,szkítatérítõk" közvetítésével.

Itt lehet kezdeni megérteni, hogy miért nem tudtak ezzel a koronával, illetve a benne rejlõ képi üzenettel Európában mit kezdeni. S akkor udvarias vagyok, mert múlt idõt használtam. De gyakorlatilag ma sem tudnak. Mert ez a vonala a kereszténységnek hozzánk, magyarokhoz nem a manicheista mellékágon keresztül jött, mint ahogy a bogumilizmusba onnan jött, vagy a patarénizmusba, meg a többi nyugat-európai eretnekségbe, a valdensekhez, a kathárokhoz, egészen a huszitizmusig végig azon a mellékágon jött, hanem hozzánk közvetlenül érkezett, a szkythiánoszi, azaz szkíta fõvonulatban. Ne felejtsük el, hogy az elsõ pogánylázadás leverése után I. Endre királyunk a pogány vallásgyakorlatot tiltó rendelkezésében nem azt írta, hogy ,,manicheista vallás", hanem nevén nevezi, amit tilt, így, hogy ,,scythiai õsi pogány szokás". Ez a hivatalos magyar fordítása a rendelkezés latin szövegének. Az eredetiben viszont a ,,scythicus" jelzõ mellett az ,,ethnicus" és a ,,gentilis" szavak szerepelnek, mint a ,,ritus" további jelzõi. S ennek a jelzõs szerkezetnek lehet olyan értelmet is adni, hogy ,,a szkíta néphez és nemzethez kötõdõ", vagyis ,,szkíta népi-nemzeti" vallás.

Beöthy Mihály, a koronát kutató mérnökcsoport egyik tagja, ma is mûködõ kiváló elme. Tudomásom szerint õ vetette föl elõször azt a kérdést, hogy ez a korona nem szerepelhetett-e az ún. ,,avar kincsben". Nagy Károly krónikásától tudjuk, hogy ennél nagyobb kincset egész fennállása alatt nem rabolt össze a Frank Birodalom. Ennek a rablásnak több olyan azonosítható tárgyi emléke van, amelyet ma sem tud hova tenni az európai mûvészettörténelem. Jobb híján hát a Karoling-korra teszi, de szemmel látható, hogy ezeknek az ötvösremekeknek ott nincs elõzménye, sõt nincs következménye sem. Tehát ez egy Frankföldön másodlagosan befoglalt, de nyilvánvalóan nem ott született anyag. Hogy tudjuk, milyen súlyú ügyekrõl van szó, egy magyar kutató, Alföldi András már korábban kimutatta, hogy az egyik Karoling-korinak tartott kanna - ezt ma a svájci Sankt Moritzban õrzik - az avar jogar alkatrészeibõl (köztük zománcképekbõl!) lett összeállítva. A foglalás, az tényleg Karoling-munka, tehát Nagy Ká-roly és utódainak korát idézi, de a zománc, az nem. Jellegzetesen nem az.

Mármost az a felfedezés, amelyet, mondom, Beöthy Mihály fogalmazott meg, úgy szól, hogy minden valószínûség szerint a magyar Szent Koronát is ekkor rabolták el, ami azt jelenti, hogy annak is ott kellett lennie az avar koncstárban. Ez egyáltalán nem vad feltételezés, hiszen még IV. László királyunkról is, akit mi inkább Kun László néven ismerünk, azt írja 1276-ban az elfogulatlannak mondható ausztriai krónikás, hogy a tõle elrabolt kincsek ,,a tempore regis Ungarie Attile et ab aliis successoribus suis usque nunc in Ungaria fuerant conservata", ami annyit tesz, hogy ,,Magyarország királyának Attilának és más utódainak idejétõl fogva egészen mostanáig Magyar-országon õriztettek". Tehát az Árpád-házi királyok kincstárában bizony Atilla-kincsek voltak.

Mármost az említett hipotézis értelmében Koronánk kikerült volna Nagy Károlyhoz, aki rögtön a pápának ajándékozta volna tovább. Hogy aztán a pápa használta-e utóbb - éppen Nagy Károly megkoronázására, amint azt újabban egy külhoni magyar Korona-kutató, Szigeti István feltételezi -, vagy betette a kincstárába, ami talán a valószínûbb ebben az esetben, ez megint kérdés, de hiszen itt hipotéziseken vitatkozunk, ezt nem szabad elfelejteni. Ami viszont gondot okoz, az az, hogy ha mindez így történt, akkor innentõl kezdve a pápa mintegy orgazdája egy rablásnak. Ez pedig elég kínos tétel. Befejezésül érdemes tehát az 1110 és 1116 között fogalmazott ún. Hartwik-féle Szent István-legendát megvallatni, ahol a koronaküldésrõl szó van. Ugyanis egy nagyon érdekes fordulata van ennek. A magyar fordításban is kitûnik, s erre Csathó Pál hívta fel annak idején a figyelmet, aki nagyon sok értékes megfigyeléssel gazdagította a Korona-kutatást, hogy tudniillik ebben a történetben lengyelek számára készített a megnevezetlen pápa egy koronát, és a lengyelek kérik ezt a koronát. Egyenesen a kérésükre készül. Ez a ,,kér" ige, ahányszor szerepel a lengyelekkel kapcsolatban, mindig a quero, querere igeként hangzik el, illetve íródik le. A pápa azonban közvetlenül a korona átadása elõtt álmot lát. Ebben megjelenik neki egy angyal, és közli vele, hogy ne a lengyeleknek adja a koronát. Egy másik országból majd követek jönnek, és uralkodójuk részére koronát követelnek. Adja õnekik. Hosszú ideig azt hittem, hogy itt puszta stílusfordulatról van szó: a magyar fordító arra törekszik, hogy elkerülje a sok kér, kér, kér igébõl adódó károgást. Kiderült, hogy nem ez a helyzet. Az eredeti latin szövegben is benne van ez a kettõsség, és a ,,követel" igének ott az a szó felel meg, hogy flagitare. Mármost ha az ember utánanéz a középkori latin nyelv szótáraiban a ,,flagitare" ige jelentéseinek, akkor a példamondatokból kiderül, hogy az eredeti jelentése: járandóság behajtása, visszakövetelése. Tehát egy járandóságról van szó, ami lehet adó, és akkor annak a behajtását jelenti, de jelentheti kölcsönadott pénznek a visszakövetelését is. Ráadásul mindezt hevesen. Ennek az igének a töve a flagelluméval, a korbácséval közös, és így mintegy visszautal a ,,flagellum Dei", ,,Isten ostora" kifejezésen keresztül - Atillára. Hiszen Atillát nevezték így a kortársak, illetve nevezi így az utókor, egészen napjainkig. Hát ez bizony meg kellett hogy gondolkoztasson.

Mirõl lehet szó ugyanis? Arról, hogy a ,,korona-kiárusítás" szépen kitervelt mûveletébe (nota bene: 1784 és 1790 között hasonlóképpen igyekezett ,,végkiárusítani" a kalapos király az átprogramozott Koronát, csak akkor, gyaníthatólag, a II. Katalin orosz cárnõvel közösen kikotlott, ,,Új Bizánc" nevû, rövidesen dicstelenül elvetélt államalakulat javára) az utolsó pillanatban beleavatkozik az Európát ekkor már gyakorlatilag teljes egészében katonailag ellenõrzõ magyar fejedelemség. Ezt megint el szoktuk felejteni: ha ma ugyanígy zajlana le a folyamat, egyértelmûen így fogalmaznánk: a Kárpát-medencében élõ magyarság katonai ellenõrzés alatt tartja a kontinenst. Ennek ez a pontos megnevezése, nem az, hogy ,,kalandozás". Minden esetre úgy tûnik, a magyarok megtudják, hol van a koronájuk. Ugyanis a ,,kalandozások" útvonala, - ezt viszont egy emigráns történész, Fehér Mátyás Jenõ mutatta ki - feltûnõ kapcsolatban van azokkal a helyszínekkel, ahová Nagy Károly annak idején szétajándékozta az avar kincs értékesebb darabjait. Már régebben is föltûnt a kutatóknak, hogy nem minden ún. ,,kalandozás"-útvonal fontos stratégiai szempontból. De Fehér Mátyás Jenõ - ha valakit már besaraztak hazai berkekben, hát õ ezek egyike volt; ezt csak azért mondom, hogy ha valaki most örömrivalgva megy a történész ismerõséhez, hogy milyen nagyszerû ember Fehér Mátyás Jenõ, akkor az nagyon le fogja lombozni õt hivatalból! -, mindenesetre õ mutatta ki, nagyon alapos kutatások eredményeit összegezve, hogy bizony ezek a ,,kalandozások" feltûnõen az olyan apátságokat veszik célba, ahová Nagy Károly bizonyítottan továbbajándékozta az avar kincs exponált darabjait. Még mielõtt azt hinnénk, hogy itt a kincs visszarablása a tét - ellopták 20 forintomat, szaladok a rabló után, jól megpofozom és visszaveszem - nos, nem errõl van szó. Ha visszaemlékezünk arra, amit a Koronáról az elõzõekben hallottunk-olvastunk: itt mûködõ organizmusról van szó. Ha ez olyan kézbe kerül, amelyik nem tudja, hogyan mûködik, úgy járhat vele, mint a varázslóinas az elszabadult varázseszközökkel: ön- és közveszélyessé válik általa. Tehát ezt vissza kell szerezni! Ha most arra gondolunk, hogy például sugárzó anyagot, mondjuk, atomerõmû fûtõelemét itt elkezdenének ilyen Nagy Károly-félék rabolgatni, mert tudják, hogy ez nekünk fontos, valami miatt mi ezt nagyon õrizzük, hát kb. ez a helyzet rekonstruálható. Ennek a továbbgondolása volt tulajdonképpen Beöthy Mihály érdeme, aki ismerte Fehér Mátyás Jenõnek ezt a publikációját, és miután itt a Koronáról van szó, tényleg valószínûtlennek tûnt, hogy ezt valamelyik apátságba dugja be Nagy Károly, hanem elég valószínû, hogy egyenesen Rómába adta tovább. És ebben az esetben ha mi, magyarok megjelenünk a pápa elõtt, azt biztos, hogy nem ,,quero, querere" igével fogjuk ,,kéregetni", hanem - az Isten ostorára hivatkozva - hevesen visszaköveteljük.

És ez az a pillanat, ahol az emberben egyszerre földereng egy kép. Tudom, hogy ez már aztán délibábnak a tipikus esete, de abszolute nem izgat. A helyzet az, hogy tényleg megjelenik egy kép, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez a betoldás - mai szóhasználattal élve - egy közös közlemény. Tehát: megkapjátok a koronátokat, ha felveszitek a kereszténységnek azt a válfaját, amelynek a járékszabályait mi diktáljuk. Azaz judeokrisztiánizmust, római kiadásban. Aki pedig nem áll keresztvíz alá, lett légyen a szkíta rítus szerint keresztény, vagy nem keresztény, az innentõl pogánynak minõsíttetik, és ám lássa a következményeit. Nyilván akkortájt is voltak titkos záradékok, hogy ezen kívül még mi mindent kell végrehajtanotok, de az utolsó pillanatban... Nos, mi tudjuk, hogy miért fontos számunkra a Korona visszaszerzése, õk nem tudják. Csak azt tudják, hogy mi mindent megadunk már, csak kapjuk vissza. És akkor annyit sikerül még a magyar félnek elérni, hogy legalább ez a ,,flagitare" ige benne maradjon a záró dokumentumban. Itt elaludt vagy nem mûködött elég erélyesen az elhárítás a túloldalon, ez az árulkodó tétel hát benne maradt. Megpróbálták ugyan késõbb eltusolni: van olyan publikációja a Hartwik-legendának, amelyben nem szerepel a ,,flagitare" kifejezés - de már elkéstek. Sõt éppen ez az utólagos kozmetikázás tette gyanússá a szememben az ügyet.

,,Summa-summárum" - kellene most mondanom, de hát ami igaz, igaz: nem a végén, hanem a legeslegelején járunk a magyar Szent Koronáról szóló beszélgetésnek. Egyelõre legfeljebb kinagyolni tudtuk a fontosabb témaegységeket, a pontosító kérdések még csak azután következnének, hogy a részletekbe menõ vizsgálatok eredményeit is elõhívják. Mindezekre azonban terjedelmi, azaz már megint ,,természetesen" anyagi okokból - várnunk kell. Reméljük, nem sokáig.

Írtam Budapesten, a millecentenárium évében.



Pap Gábor

A szentkorona-eszme idõszerûsége

A huszadik század végéhez közeledõ napja-
inkban Magyarországon - s többé kevésbé a volt szovjet befolyási övezet minden országában - ellentmondásos szerephez jut az ötven esztendõs kommunista politikai-szellemi terror által tudatában, közösséghez tartozásában megzavart, értéknélküli, mert hagyományos értékeit (mint amilyen a hazaszeretet, a családi és vallási közösség megbecsülése, az emberi méltóság, az adott szó és a gerinces magatartás tisztelete, a közösség évszázados hagyományainak elfogadása alapján, a közösségre veszélyes, káros jelenségek ösztönös felismerésére és elhárítására való készség) elveszített tömeg, a választásra jogosultak széles tábora. Szinte a legsúlyosabb a helyzet hazánkban, ahol a közösségi önbecsülés és összetartozás utolsó szálait is sikerült szétzilálni a kommunista idõkben, a közösségi bûntudat és alacsonyabbrendûség állandó sugalmazásával.

Ezek a tömegek, ,,mi"-tudat nélküli csoportok ún. primér szükségleteik, megélhetési, táplálkozási vélt érdekeik által vezettetve abszurd és érthetetlen választási eredményeket hoztak létre, hatalomra juttatva évtizedes megnyomorítottságuk okozóit, illetve azok jogutódait. Ezáltal visszafordíthatatlan a káros folyamatok felgyorsulása, a népesség erõs fogyása, a nemzeti vagyon kiárusítása, a romló népesség elemi létfeltételeinek, iskolázásának, gyógyításának, munkáltatásának vészes romlása tapasztalható.

Ez a tömeg a megtépázott ismeretei és erkölcsi ítélõképtelensége birtokában igyekszik a legjobb megélhetést, alattvalói létet ígérõ pártra szavazni, ezzel a biztos csalódás helyzetét vetítve elõre, hiszen a pártállami, ,,gulyáskom-munista" kormányzás lehetetlen, a ,,gulyásra" vágyók kommunizmust kapnak bizonyos kozmetikázott változatban, nem az elosztásban, hanem a stílusban, értékrendben és lelkiségben, mutatis mutandis.

Történik pedig mindez a népszuverenitás Rousseau óta jól ismert elvének jegyében, hogy tudni illik minden hatalom forrása a nép, melynek választása hitelesíti, legitimálja a megválasztottakat. Azt már mindenki tudja, hogy a népet senki nem teheti felelõssé elhibázott döntései miatt, büntetése a rossz döntések kényszerû elviselésére korlátozódik, míg a megválasztottak saját politikai-gazdasági nézeteik szerint, választóiktól teljesen függetlenedve hozzák meg adott esetben tragikus döntéseiket. Nincsen ebben semmi rendkívüli, mert a nép - mióta népképviseleti választások vannak - jól tudja, hogy a választócédula bedobása után az újabb választásig kevés szava lehet. A térség népei hasonlítanak egy hosszú börtönbüntetést letöltött szabadult rabhoz, akinek a szabad élet legelemibb teendõi is nagy feladatot jelentenek, aki hozzászokott a központi ébresztéshez, a közös étkezéshez és munkához, a közös sétához és a közös nyugovóra téréshez a központi villanyoltás után. Vajon mennyi idõre van szüksége egy ilyen embernek a mindennapi szabad életbe való visszatéréshez? Az bizonyos, hogy hiába dörömbölne a börtönkapun visszafogadásért, a börtön (ad analogiam a kommunista pártállam) képtelen folytatni a rabtartást.

Kérdés, hogy ebben a helyzetben valóban csak a legteljesebb kiszámíthatatlanságot, bizonytalanságot és tönkremenetelt jelentõ ,,szabad" élet lehetõsége és kényszere van-e a szabadult rab nemzet elõtt?

Magyarország kivételesen szerencsés helyzetben van e szerencsétlenségben is azért, mert van egy páratlanul értékes államelmélete, a közjogi-politikai berendezkedésben eligazító, soha hatályon kívül nem helyezett, napjainkban néha-néha felemlegetett Szent Korona-tan.

Had idézzük a kérdés egyik szakértõjét, dr. Kmety Károlyt, aki így jellemzi a Tant:

,,a) A szent korona-féle közjogi rendszer kiindulási tétele az, hogy a szent korona személyiség, a legfõbb, tehát az igazi souverain nemzetszemély, a nemzeti hatalom alanya, vagyis a nemzet önmagát személyesíti meg Szent István koronájában. A szent korona tehát államfogalommá lesz, mely így elválik a szent koronától, mint külsõ jelképtõl s létében is függetlenné lesz attól.

b) A szent korona a magyar nemzet személyesítõje, az egész nép a maga nemzeti létében, egybefoglalása a magyar állam összes alkatelemeinek. A szent koronáé, ahhoz tartozik, abba kapcsolódik minden, ami állami tényezõ, így:

I. A szent koronáé az államterület. A magyar államhoz tartozó országok a ,,szent korona országai", a szent korona hatalma alá tartoznak. Ma is szokásos, sõt törvényekben is használatos kifejezések ezek: ,,a magyar szent korona országai", ,,Szent István koronájához tartozó országok."

II. A magyar állam jogi népessége vagyis a magyar állampolgárok a szent korona népét képezik. A szent korona tagja volt 1848 elõtt minden közszabad, vagyis minden nemes (Membra Sacrae regni coronae), mint akik közvetlenül részesedtek az állam életében, a korona hatalma gyakorlásában, míg a nem nemes lakosok a nemesek útján közvetve voltak a szent korona hatalma alatt. Az 1848 évi nagy alkotmányreform következtében, amióta az összes magyar honpolgárok képezik az egységes és megoszthatatlan magyar nemzetet, a szent korona tagságának alapját maga az állampolgári kötelék képezi, az államhatalomnak, a korona hatalmának minden honpolgár egyaránt és közvetlenül alá van rendelve. A nem nemesek a nemesség közszabadsági színvonalára emeltettek.

III. A szent korona az igazi souverain, sem a király, sem az országgyûlés külön önmagukban nem bírják a souverainitás teljességét (csak annak némely vonásait), a valóságos állami felségiség vagy fõhatalom, fõuralom, a szent korona összes tagjait, vagyis a szent korona egész testét illeti meg. Király és országgyûlés együttesen a szent korona egész testét képezik. (Totum corpus Sacrae regni Coronae, totum Corpus Regni). A királynak, ki részese a souverinitasnak, nem lehet több hatalma, mint a mennyi reá a szent koronából átszállott.

IV. Minden közhatalom a szent koronából ered: az ún. felségjogok a szent korona jogai, sem a királynak, sem a nemeseknek felsõségi jogai (földesuraság) nem patrimonális természetûek, mert valóságos birtokosuk a korona, a kitõl azt minden nemzettag származtatta (Jura Sacrae Coronae).

V. A szent korona nemcsak a terület feletti imperium birtokosa, hanem 1848-ig a hazai föld minden talpalatnyi területének fõtulajdonosa is volt és az adományrendszer szerint a földbirtok szétosztásának hatalmával bírt. A szent korona hajtotta végre az õsi elvet, mely a honfoglalástól datálódik, hogy amit közös erõvel szereztek, abban mindnyájan részesedjenek. Az ún. királyi jog - jus regium - az ország szent koronájának azon joghatóságát képezte, melynél fogva az összes földbirtok feletti nemzet-hatalmat érvényesíté. A királyi adományozás és a koronára visszaháramlás rendszere az õsiséggel együtt, nem más, mint azon fõ közjogi tétel következése, hogy a szent korona a hazai földbirtok ura. Minden szabad vagy gyökeres birtok a szent koronától közvetlenül veszi eredetét. ,,Sacra corona radix omnium possessionum."

1848 óta a szent korona fõtulajdon jogára vonatkozó jogtétel, a földtulajdon közjogias alapja erõtlenül az adományrendszer és õsiség eltörlésével.

,,VI. A szent korona a nemzet díszének és méltóságának hordozója; a királyhoz és hazához való hûséget egyképp jelenti a szent korona iránti hûség. A szent korona sérelme a király és nemzet sérelmét képezi, a homály, mely a szent koronára esik, árnyat vet az egész nemzetre."

(Dr. Kmety Károly: A magyar közjog tankönyve. 6. kiadás, 1926)

Íme egy államelmélet, állameszme, amely az állami fõhatalom megosztásáról szól nemzet és államfõ között, amely minden hatalom forrásává a hatalmat átruházó magyar nemzetet teszi meg, eredetileg megfelelõ biztosítékot, ellenállási jogot adva a hatalmat átruházó nemességnek. A történelmi folyamatot évszázadok elteltével összegezõ Werbõczy István által 1514-ben összeállított Tripartitum (Hármaskönyv) I. rész 3. cím 6-7. §-a szerint:

,,6. §. Miután pedig a magyarok a szent lélek kegyelmének ihletébõl, szent királyunk közremunkálása által az igazságnak felismeréséhez és a katholikus hitnek vallásához jutottak és õt önként királyukká választották és meg is koronázták: a nemesítésnek s következésképpen a nemeseket ékesítõ és a nem nemesektõl megkülönböztetõ birtok adományozásának jogát s teljes hatalmát az uralkodással és országlással együtt a község a maga akaratából, az ország Szent Koronájának joghatósága alá helyezte és következésképpen fejedelmünkre és királyunkra ruházta; ettõl fogva Õ tõle ered minden nemesítés és a két dolog mintegy a viszonos átruházásnál és a kölcsönösségnél fogva annyira szorosan függ egymástól mindenha, hogy egyiket a másiktól külön választani és elszakítani nem lehet s egyik a másik nélkül nem történhetik.

7. §. Mert a fejedelmet is csak nemesek választják, és a nemeseket is csak a fejedelem teszi azokká, s ékesíti nemesi méltósággal."

(Werbõczy István Hármaskönyve. Magyar Törvénytár 1000-1895. Szerk.: Dr. Márkus Dezsõ, 59. old.)

Ha mindezekhez hozzátesszük, hogy már Rousseau is lényegtelennek tartotta a királyság és a köztársaság közti megkülönböztetést, ha egy társadalom megfelelt a népfelség követelményeinek, s a királyságot is köztársaságként fogta fel, ahogyan késõbb az 1920-as esztendõk parlamenti vitáiban ugyanúgy felvetõdött az, hogy a Szent Korona-eszme nem kötõdik államformához, amint legutóbb Sándor András ugyancsak mélyenszántóan fejtett ki másokkal egyetértésben, s ha tudjuk, hogy a Corpus Jurisban 1848 óta a ,,nemes" helyére az ország minden polgára lépett, s a Szent Korona-tanát ezek figyelembevételével értelmezzük és elemezzük, akkor sokoldalú alkalmazási és értelmezési lehetõségekkel találkozunk napjainkban, mind a nemzettudat alakításának, mind az alkotmányosság történeti értelmezésének körében. Nem lehet kérdéses, hogy a Szent Korona Tanának leginkább megfelelõ államforma a királyság, de az sem vitatható komolyan, hogy a Szent Korona-eszme mûködésének, érvényesülésének nem nélkülözhetetlen feltétele a királyság.

A történetietlenség igazságtalan vádját vállalva megállapítható, hogy a magyar Szent Korona-eszme megjeleníti a XVIII. századi népfelség elvének egyenrangú, szerves fejlõdését kifejezõ, számos tekintetben tökéletesebb, bár kétségtelenül egy társadalomhoz és Magyarországhoz kötött középkori megfelelõjét.

Milyen elõnyöket mutat a Szent Korona-eszme a népfelség elvéhez képest a nemzeti szuverenitásnak, mint a hatalom forrásának a koronaeszme középpontjába állításával, mintegy felváltva a népszuverenitást. Mielõtt erre válaszolnék, világosan kell látnunk, hogy az 1920-as évek jogfolytonossági csatározásaiban és az államfõ kérdésérõl szóló vitákban megjelent ez a következtetés az 1918-1919-es forradalmak nyomán, teljes joggal, hogy a néppel mindent és mindennek az ellenkezõjét, a magyar történelmi alkotmány elutasítását is meg lehet szavaztatni. Igenám, de a Szent Korona-eszme nem törvény vagy egyszerû jogtétel, amit parlamenti döntéssel hatálytalanítani lehetne, amint nem lehet parlamenti döntés tárgya a sokszázéves történelmi jogfejlõdés sem. Ebben az értelemben és összefüggésben helyesen írta Molnár Kálmán, a kor jeles közjogásza 1930-ban:

,,Tisztában kell lennünk azzal, hogy a népfelség elvének s a népszuverenitás tanának nincs gyökere a magyar alkotmányjogban. Hogy a magyar állam szuverenitásának hordozója nem a nép, nem a tömeg, hanem az állami létre szervezett nép, vagyis a nép a maga közhatalmi szervezetében. Egyszóval: a nemzet.

A szuverenitás nem a népé, hanem a nemzeté. Azé a nemzeté, amelyet a szent korona jelképez és képvisel: amely szent koronában az államélet két fõtényezõjének: a királynak és az államtagoknak közjogai olvadnak össze felbonthatatlan egységgé. Át kell éreznünk azt, hogy a szuverén jogkört a két fõtényezõ közül egyik se ragadhatja magához õsi alkotmányos jogrendünk szellemének megtagadása nélkül. És ha évszázadoknak szenvedésekben gazdag felemelõ küzdelmei meg tudták akadályozni azt, hogy a szent koronában megtestesült nemzetszuverenitás ne alakuljon át a szent korona tagjainak jogát kijátszó fejedelmi szuverenitássá, akkor meg kell találnunk a módját annak is, hogy a szent korona szuverenitását ne engedjük a szent korona fejének törvényes jogát kijátszó népszuverenitássá átvedleni.

A múlttal való kapcsolatot csak úgy állíthatjuk vissza, a jogfolytonosság elszakított fonalát csak úgy kapcsolhatjuk össze, ha távol tartjuk magunktól a magyar államfelfogástól merõben idegen népszuverenitásnak forradalmi eszmekörben született és forradalmi mentalitásból táplálkozó elméletét, s újra felemelkedünk a szent korona tanának, vagyis a nemzetszuverenitásnak arra a magyar horizontjára, amelyrõl õseink ezer éven át az állami szervezet alapvetõ kérdéseit áttekintették és megítélték, s amelynek alapján hazánk ezeréves fennállását annyi balszerencse között s oly sok viszály dacára biztosították."

(Molnár Kálmán: A jogfolytonosság helyreállításának jogelvi szükségessége és lehetõsége. 1930. Pécs. 41-42. old)

Téved az, aki e sorokban kizárólag a meg sem szûnt királyság helyreállításának, a király jogaiba való visszahelyezésének gondolatát ismerné csak fel, és nem látná a régi magyar hatalommegosztási felfogást, mint az alkotmányosság ismérvét.

Sarkalatos súlyú szavak ezek, mert azt fejezik ki, hogy a hatalom-összevonásnak, még kevésbé önkényuralomnak még a magyar nemzetre hivatkozással sem lehet helye, mert a hatalom megosztott állapotban kell legyen az államfõ és a nemzet között. Íme az önkényuralom elutasítása a magyar történeti alkotmányban!

Találóan jegyzi meg a két világháború közötti közjogász, Egyed István a magyar történeti alkotmányosságról:

,,A magyar alkotmány nem egyes emberek, nem egy nemzedék alkotása. A magyar alkotmány sohasem volt és ma sincs egységes szerkezetbe, külön törvénybe foglalva, tételei úgy alakultak ki évszázados fejlõdés folyamán. A magyar alkotmány felépítésén egymást követõ nemzedékek hosszú sora dolgozott, tételeiben mindig az egyetemes nemzeti meggyõzõdés érvényesült. Röviden kifejezve: a mi alkotmányunk épp úgy, mint még az angol alkotmány: történeti és nem írott (kartális) alkotmány.

A történeti alkotmányoknak kétségtelenül hátrányuk, hogy tételeik nem lévén egységes szerkezetbe foglalva, nehezebben ismerhetõk fel. A történeti alkotmányok tételei nagyrészt nem is törvényhozási úton, hanem formátlanul jöttek létre, csak szokásjogi alapon alakultak ki és nemzedékrõl nemzedékre szállva szent hagyományként maradtak tiszteletben. De a törvénybe foglalt tételek is különbözõ idõben keletkeztek és el vannak szórva ezeréves törvénytárunk különbözõ lapjain. E, részben törtvénybe sem foglalt, részben különbözõ törvényekben szétszórtan jelentkezõ tételek teszik a magyar alkotmányt. Rendszerbe foglalása nem csekély tudományos feladat, tanulmányozása és megismerése a magyar nemzet politikai történetében való elmélyedést kíván. (Saját kiemelésem Z. Zs)

Ezzel a hátránnyal szemben minden történelmi alkotmány azzal a felmérhetetlen nagy elõnnyel rendelkezik, hogy valóban a nemzet közmeggyõzõdését tükrözi. Mi az alkotmányunkat nem kaptuk, nem másoltuk, azt egyáltalában nem készítették; úgy nõtt az ki a nemzeti lélekbõl természetes fejlemény gyanánt, mint a nemzeti kultúra legnagyobb szabású alkotása. Az ilyen történeti alkotmányra illik igazán, hogy az a nemzet saját életformája; mindenben megfelel a nemzet egyéniségének, lelki világának. Az ilyen alkotmány nagy hagyományok hordozója és egyúttal a jövõ fejlõdés útja.

Utóbbi idõkben bizonyos körökben lehetett hallani azt az érvelést, hogy az alkotmány tisztelete nem lehet végcél, hogy az alkotmány csak formaság, amelyet - ha a nemzet érdeke úgy kívánja - félre szabad és kell tolni és más alkotmánnyal, más rendszerrel pótolni. Ez a tetszetõsnek látszó érvelés talán megállhatja a helyét oly államokban, amelyekben az alkotmány csak kölcsönzött keret, tudományos elgondolás eredménye, tehát mesterséges alkotás, amelyekben tehát az alkotmány nincs hozzánõve a nemzeti lélekhez. A magyar alkotmány azonban nem olyan ruha, amelyet könnyen lehetne váltani; ez az alkotmány nemzeti egyéniségünknek megtestesülése. Ha helyesen mondja a költõ, hogy ,,szívet cseréljen az, aki hazát cserél", - nemzetünknek nemcsak szívet, de jellemet is kellene cserélnie ahhoz, hogy egy újonnan készített alkotmány keretei közé illeszkedjék. Mert ehhez a nemzethez ez az alkotmány, ez az életforma tartozik hozzá, épp úgy, mint a magyar nyelv, s a magyar nemzeti kultúra sok más megnyilatkozása.

Ki tudná megmondani, hogy Franciaországban az ancien regime, a gyorsan változó forradalmi alkotmányok, Napoleon állama, az egymást váltogató királysági és köztársasági alkotmányok közül melyik volt az igazi francia alkotmány? Ki tudná megmondani, hogy a német nemzethez a császári, a weimari vagy a mai tekintélyi állam alkotmánya illik-e inkább? Az azonban kétségtelen, hogy a magyar alkotmány épp úgy egy nemzet sajátja, mint az angol vagy az amerikai alkotmány. A mai alkotmányunk nemcsak a magyar állam alkotmánya, de jellegében is teljesen magyar alkotmány...

A világáramlatok hatása alól a magyar alkotmány sem zárkózhatott el; de idegen eszmékért az õsi intézményeket soha fel nem áldozta. A szükségesnek talált reformokat beépítette alkotmányába és ezzel az alkotmányt tovább fejlesztette. Így lett az 1848. évi nagy reform is csak állomás a magyar alkotmánytörténelem útján, de nem új alkotmány. A mai átmeneti helyzetet szabályozó közjogi törvény: az 1920:I törvénycikk is az õsi alkotmány alapján áll. Amikor az évekig tartó világháború nagy megpróbáltatásai után Európa-szerte valósággal dühöngött az alkotmányozás láza, s gomba módra keletkeztek új alkotmányok nemcsak a legyõzött, de a semleges, sõt gyõztes államokban is, a kicsiny, megtépett Magyarország - szinte leküzdhetetlennek látszó nehézségek között is - az õsi alkotmányossághoz való visszatérésben jelölte meg a közjogi kibontakozás útját...

A történeti alkotmány reformtörvényét az idõk folyamán a nemzeti közmeggyõzõdés illeszti be az alkotmány többi rendelkezései közé és azokkal egységes szellemûvé teszi; a hozzáépítés rövidesen szerves alkatrész lesz, mint ahogy egységes képet kap a dóm, amelyen egy szellemtõl áthatottan nemzedékek dolgoztak.

A történeti alkotmány nemzetét ugyanis hagyományos szellem hatja át. Ez a hagyományos szellem ragaszkodást diktál az õsi intézményekhez és a reformok bekapcsolását a történeti fejlõdésbe. A történeti alkotmányt csak tovább lehet építeni, de sohasem szabad lerombolni. Lerombolni annyi lenne, mint megtagadni dicsõ múltunkat és gyökértelen új életet kezdeni; vajon ezt az üres fényûzést megengedhetnénk-e magunknak?

A történelmi alkotmány nemzetét és így a magyar nemzetet is alkotmányhûség tünteti ki. Hû a magyar nemzet az alkotmányhoz, mert abban önmagát látja teljesedésbe menve. Ragaszkodik, de nem az alkotmány betûihez, hanem annak a szelleméhez, s századokon át felhalmozódott erkölcsi értékekhez. Mert a magyar nemzetet mindig különleges jogi érzék jellemezte: katona- és politikus-nemzet volt. Míg karddal védte függetlenségét, a jog fegyverével védte szabad alkotmányát, s mély politikai bölcsességgel dolgozott annak belsõ kiépítésén és továbbfejlesztésén. Halmozta az alkotmány biztosítékait, hogy az évszázados küzdelemmel kivívott és fenntartott alkotmányosság ne eshessék könnyû áldozatul abszolutisztikus törekvéseknek. S ezeket a biztosítékokat most magunk dobjuk lomtárba, önként legyünk hûtlenek az õsi intézményekhez?...

Az alkotmányhoz való hûség biztosítja az alkotmány folytonosságát, azaz a jogfolytonosságot. Ez azt jelenti, hogy az alkotmány módosítására csak törvényes, azaz alkotmányos eszközökkel szabad törekedni. Tehát mindenkinek a jelenlegi alkotmány alapján kell állani mindaddig, amíg annak módosítása törvényes úton meg nem történt. Forradalmi eszközök igénybevétele épp úgy veszélyes, mint puccs-szerû kísérlet. Ilyenek csak akadályozhatják az alkotmány érvényesülését, de meg nem szüntethetik érvényét. A jogfolytonosságot elõbb helyre kell állítani és a jogfejlõdést ott kell folytatni, ahol az annak idején megszakadt. Így 1867-ben sikerült az uralkodó hosszas ellenállásával szemben kivívni az 1848-es alapra való helyezkedést.

A jogfolytonosság azonban nemcsak alaki, hanem anyagi fogalom is. Nem elég az, hogy a reformok a forradalmi út mellõzésével, azaz a törvényes keretek közt jöjjenek létre, hanem a reformoknak a meglévõ intézményekben kell gyökerezniük, az alkotmányfejlõdés irányával számolniuk, alkotmányos berendezésünk összhangját fenntartaniuk. A magyar nemzetben rendkívül nagy ragaszkodás van õsi intézményeihez: a királysághoz, az országgyûlési rendszerhez, a megyei önkormányzathoz. Sokszor térünk vissza már elhagyott gondolathoz: így a vármegyék megszûnt követküldési jogát a fõrendiház újjászervezésénél értékesítettük, a felsõház õsi egyenrangúságát legújabban állítottuk vissza, a nádori intézmény felújításának kérdése pedig a politikai és tudományos irodalomban állandóan visszatér. Az államfõi hatalom gyakorlásának jelenlegi szabályozásánál is Hunyadi János kormányzósága szolgált mintául.

Vajon nem lehetünk-e boldogok, hogy alkotmánytörténelmünk a legnehezebb helyzetekben is biztos útmutatást tud adni. Ez a történelmi szellem a legbiztosabb vezér, a múlt megtagadása pedig a legbiztosabb jele a hanyatlásnak."

(Egyed István: Az ezeréves magyar alkotmány. 1939. Budapest. 246-250. old)

A mi történeti alkotmányunk és alkotmányozásunk a magyar törvénytár részletes tanulmányozását és elemzését, a joganyag rendszerezését, hatályos és hatályon kívül helyezett szövegeinek pontos megállapítását és a történelmi joganyagot felhasználó sarkalatos törvények megalkotását, de semmiképpen nem az állandó változtatásoknak kitett alkotmánylevél elfogadását jelenti. A magyar alkotmányosság helyes felfogása szerint jelszavunk az legyen: Vissza a történelmi magyar alkotmányossághoz és alkotmányhoz egy népszavazással megerõsített alkotmányreform-törvény és sarkalatos törvények útján.

A Szent Korona-tagság értelmében vett magyar nemzet mindezek fényében szerves összhangban kell hogy alakítsa jogintézményeit egyfelõl a történeti magyar alkotmányossággal, másfelõl a kor és életviszonyai által megkövetelt feltételekkel. Ez a közjogi magatartás mértéktartó, de bátor közjogi munkálkodást kíván az alapvetõ közjogi értékek, mint a hatalommegosztás, hatalom átruházás, jogfolytonosság, a nemzeti érdek elsõbbsége - amit régebben a ,,nemzeti függetlenség" fejezett ki - tisztelete alapján.

Melyek tehát a történelmi alkotmány szerint értelmezett magyar nemzeti szuverenitás elõnyei a népszuverenitáshoz képest?

Elõnye, hogy nem rombolja le a hagyományos értékeket, társadalom- és államszervezési tapasztalatokat, a történelmi államalkotó és szervezõ tényezõk, osztályok ismereteit, közjogi vívmányait összhangba hozza a XIX-XX. századi politikai-közjogi vívmányokkal, a polgári tulajdonnal és a szabadságjogokkal. Elõnye, hogy az általa hordozott közösségi szabadságeszményt, amely más társadalmi osztályok irányában kiváltságok (mint nemesi elõjogok) formájában jelenhet meg, megfelelõ történelmi helyzetben képes általánossá tenni az egész társadalomra való jogkiterjesztés formájában. Elõnye, hogy lehetõvé teszi a népszuverenitás bizonyos történelmi helyzetekben - mint a XIX. századi polgári átalakulás - veszélyes, mert értékromboló elméletének és gyakorlatának meghaladását. Ennek igénye, a tömeg legitimáló hatásának és minden jó tõle való származtatásának kételyekkel való szemlélete korunkban megjelenik olyan világhírû történetfilozófusnál, mint az angol Toynbee, vagy olyan közismert és tisztelt írónál, mint az orosz Szolzsenyicin. Hasonló eredményre vezetnek már a század elején a politikatudomány klasszikusának tekintett Max Weber fejtegetései egy szûk politikai vezetõréteg uralkodásáról, a ,,kis szám" törvényérõl.

Gondoljunk a XVIII-XIX. század francia alkotmányainak sorára és Franciaország vérzivataros forradalmaira, vagy akár a XX. század utolsó évtizedének ,,rendszerváltó", de inkább csak változtató országgyûlési választásaira hazánkban. Ezekbõl láthatjuk, hogy mire képes a tudatlan, primitív testi szükségletei, vélt jóléti érdekei szerint cselekvõ, értéknélküliségben szenvedõ, vallástalan, istentelen értelmiség és politikus (politika) ellenes tömeg. E tömeget kell állammá szervezett magyar nemzetté emelni a Szent Korona-eszme jegyében, mintegy példát adva a népszuverenitás régi, nemes, számos hibától mentes változatára, amely éppen eredetiségére és történetileg szerves mivoltára tekintettel joggal és okkal különböztetendõ meg a francia forradalom tanításától, a forradalmi rombolás eszményétõl a konzervatív demokrácia eszméjeként.

Ez csak úgy lehetséges, hogy határozott nemzeti értékrendszerrel és programmal bíró politikai pártok szövetsége nyeri meg a választásokat 1998-ban.

Ennek a pártérdekeket a nemzeti összefogás érdekeivel egyeztetõ eljárási mód felel meg. Eszerint a nemzeti elvû pártoknak félre kell tenniük minden személyi és programbeli ellentétüket, és közös választási fellépésre kell vállalkozniuk. Hogyan lehetséges ez akkor, amikor egy választási szövetség egészét porba ránthatja a szövetség bármelyik tagja, aki nem éri el a leadott szavazatok 5 %-át?

Éppen a Szent Korona-eszme feltétlen érvényesülést igénylõ parancsára közös választási pártban kell nyílt színre lépniük a nemzeti pártoknak a ,,szociálliberális"-nak nevezett önkényuralmi, nemzetidegen erõk eltávolításának és egy gyökeres gazdasági és szociálpolitikai fordulatnak az ígéretével. A választási párt képviselõi listáit és egyéni képviselõi helyeit egy közös megállapodás alapján tartott közvéleménykutatás számszerû arányait figyelembe véve kell kialakítani. Mivel egy ilyen párt két-háromszoros szavazatmennyiségre számíthat, mintha külön-külön kapott szavazatait összeadná, a korábbi megméretés semmilyen mandátumveszteséggel nem járhat.

Ez a módja annak, hogy a Szent Korona-eszmét mozgásba, mûködésbe hozhassa egy nemzeti tömörülés. Az így megszólított korona-eszme mozgósítani fogja a Szent Korona tagjait, egészséges kölcsönhatást hozva létre Szent Korona-tan és nemzet, történelmi alkotmány és országépítõ munkálkodások között. Csak így lehetséges hosszútávú céljaink intézményes megalapozása a népesség és gazdaság növekedésnek indításától a minden magyarnak elsõ vagy második kamarai országgyûlési képviseletet és választójogot nyújtó történelmi alkotmányreformig.

Ez a Szent Korona Eszméjének huszadik századvégi üzenete, értelme, jelentése és hivatása.

Zétényi Zsolt

NEMZETKORONÁZÁST
a
SZENT KORONÁVAL!

MINDENKINEK
újra és mindenkorra egy és ugyanazon szabadságot!
SENKINEK
soha többé semmiféle egyeduralmat!

MINDENÜTT
tisztességet, rendet, biztonságot!
SEHOL
garázdálkodást, kiszolgáltatottságot, nyomort!



MINDENBEN
felelõsséget, elõrelátást, következetességet!
SEMMIBEN
visszaélést, szipolyozást, kisemmizést!

KORONÁS NEMZETET!

"AZ IGAZSÁGTALANSÁG MINDENKIT SÚJT, AKÁR HASZONÉLVEZI, AKÁR SZENVEDI"

A SZENTKORONA NEMZETPOLITIKA

ELEMZÕ KÖVETKEZTETÉSEI

1. A történelmi anyaország csonkítatlan, szellemi birtokbavétele

Kérdés: A ,,történelmi ország" és a ,,szellemi birtokbavétel" nem kavarja-e fel a ,,revízió" vádjával jelenleg is hangoskodókat?

Válasz: Bizonyára felkavarodnak ezek az indulatok. Azonban

I.) a ,,lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének lenni" kitétel és Trianon nemzeti katasztrófaként való felfogása és emlegetése már 1990-ben felszította a nemtelen indulatokat;

II.) az igazság a történelmi országra vonatkozóan kétségbevonhatatlan, mint ahogy az is, hogy 1868 óta tételes törvény - azelõtt a befogadás és háborítatlanság szokásjoga - tette minden nemzetiségû lakosa közös hazájává ezt az országot, amelyet egyetlen nem magyar nemzetiségû néprésze sem az akkori vagy jelenlegi bármely elfogadott önrendelkezési akaratnyilvánítások valamelyikével kinyilvánított szándéka szerint hagyott el;

III.) a magyarság is és minden más, földrajzilag a történelmi határok között, államjogilag a Szent Korona tagjaként annak szabadságában és méltóságában osztozva együtt élõ minden térségbeli honos nemzet magáénak kell tudja és vallja ezt a történelmi országot, függetlenül a mai határoktól, amelyek az utóbbi 80 esztendõ világpolitikai szörnyszüleményei;

IV.) az igazságtalanság mindenkit sújt, akár haszonélvezi, akár szenvedi, de természetesen a tévhitük, vagy inkább önös, sõt ön- és közpusztító, talmi érdekeik szerint viselkedõ haszonélvezõk sérelmezik az emlegetését, ami érthetõ, de nem elfogadható és még kevésbé mértékadó szempont;

V.) a ,,történelmi" és ,,szellemi" jelzõk minden jószándékú magyar és nem magyar számára egyértelmûek kell legyenek, de éppen azt nagyon is szükséges tudatosítania az Ország területén ma osztozó utódállamok népeinek, hogy a mai abszurd állapot természetellenes, és mint ilyen okvetlenül megoldandó és megoldható!

2. Határokon belül és kívül élõ teljes magyar nemzet

Kérdés: Értelmezhetõ-e a ,,teljes nemzet" fogalmának hangsúlyos bevezetése magyar állampolitikai szempontból?

Válasz: A magyar, mint a XX. századi Európában példa nélküli társadalmi és politikai katasztrófa sújtotta európai nemzet számára az összetartozás és az ebbõl fakadó összetartás élesztése és ápolása alapvetõ emberi és politikai jog! Ezért

I. a magyar kormánypolitika súlyponti feladata kell legyen a gyakorlati, nemzetpolitikai jogértelmezés és a megfelelõ alkalmazások kimunkálása ugyanúgy, mint ahogy a nyugat-németországi össznémet ügyekben a németek megtalálták és alkalmazták a leggyakorlatiasabb módozatokat, amit világháborút indító nép létükre sem vett tõlük soha senki rossznéven, bár természetesen ,,revansizmus" volt ellenük is a vád;

II. az õshonos, történelmi anyaországbeli magyarság és a kiszakadt, kitelepült vagy kimenekült néprészhez tartozók részére biztosítani kell önazonosságuk megtartásának minden lehetséges nemzeti és nemzetközi politikai és államjogi feltételét.

3. A Szent Korona országainak érdekei

Kérdés: Szabad-e, lehetséges-e gyakorlati politikai jelentõségre emelni a ,,Szent Korona" szimbólumot minden vitathatatlan szellemi-történelmi jelentõsége és a néplélekben gyökerezõ tisztelendõsége ellenére?

Válasz: A Korona, mint kegytárgy és a Szent Korona mint intézmény és mint ilyen politikai integritás-szimbólum, minden összetartozásuk mellett és ellenére más kategóriát képviselnek. A politikai integritás - Hungaria semper libera - ezer esztendõn át politikai axióma, és mint ilyen alapintézmény volt, amin az sem változtathatott, hogyha történetesen 150 évig három részre szakadt ország vagy bármiféle más ,,idegen uralom" volt, vagy 80 éve ,,Trianon" van, mint pillanatnyi politikai ,,realitás". A királyt ennek következtében nem a származása, hanem kizárólag a megkoronázása, tehát az ,,ország"-gal való összekapcsolása hozhatta uralkodási-országlási pozícióba! A választás és ezáltal a mindenkori választók ,,népfelség"-ének ilyen ezeréves és mai fogalmak szerint is gyökerében demokratikus hagyománya mellett a Szent Korona, mint intézmény egyedülállóan közös történelmi alkotása és emiatt közös kincse az általa képviselt-összekapcsolt népeknek és az évezredes életterüket képezõ területek politikai összetartozásának valóságos, tárgyi kifejezése! Ezért

I.) a korokon és nemzedékeken át és felett, közmegegyezéssel uralkodó igazságok rangsorában közjogi-nemzetpolitikai értelemben mindmáig változatlan érvényû, ezért a legfelsõ rendû a Szent Korona igazsága, amelyet semmiféle újabb kori, magyar vagy nem magyar parlament, sem más népképviseleti, vagy más közhatalmi intézmény térségünkben vagy nemzetközi szinten soha nem hatálytalanított, és amelynek ezért az alapjelentése ma is a többnemzetiségû, de mégis egységes, történelmi ,,örök" Ország, mint alapintézmény;

II.) térségünkben a Szent Korona, mint intézmény közjogilag ugyanolyan alapadottsága és egyben pillére is minden jövõképes államiságnak, mint volt ezer esztendõn át, és mint amilyen maga a minden változatosságában is egységes Kárpátok övezte földrajzi tér, és ezáltal tárgyi és közjogi-politikai alapja térségünk Európában példa nélküli geopolitikai egységpotenciájának!

III.) a Kárpát-medence népeinek ma közös feladata és kötelessége a Szent Korona Intézmény fenntartása évezredes rangjához, valódi jelentõségéhez méltóan, és következetes alkalmazása a mai, katasztrofálisan rendezetlen viszonyok gyökeres rendbetételéhez a következõ évezredre!

4. Államalkotó szerep

Kérdés: A magyarság ,,államalkotó" szerepérõl nem anakronizmus-e mai vonatkozásban beszélni, nem élezi-e ki az ilyen felvetés a viszonyt a trianoni utódállamokkal?

Válasz: A Trianonnal szétdarabolt ezeréves állam helyreállításának kérdését bizonyos értelemben okkal lehet ,,államalkotás"-nak minõsíteni. A párhuzam azért is szembetûnõ, mert sem tíz évszázada nem volt, most sincs szó semmiféle területhódításról, vagy valamiféle erõszakról, ami mindig csak kérészéletû eredményeket szülhet, viszont nagyon is szó van erkölcsökrõl, ésszerûségrõl, szervezésrõl, intézményesítésrõl, jogalkotásról és tartós eredményt ígérõ mindenféle alkotó munkáról. Ebben az ,,államalkotó" munkában nem a nemzetiségi hovatartozás, hanem tehetség és valós érdemek alapján kell és lehet részt kapnia vagy vállalnia mindenkinek, akinek érdeke a valódi eredmény, ami nem más, mint a Kárpát Medence ismét egymásra talált történelmi nemzeteinek újjá teremtett, erõs, egységes állama! Ezért

I. a történelmi Örök Ország újraalkotása nem privilégium, nem a kirekesztõ kiváltsága egyetlen itt élõ társnemzetnek sem, hanem ellenkezõleg; a feladat egyformán munkára hívja rajtunk kívül mind a tíz - sõt a térképen látható mind a tizenkettõ - ,,szomszéd" és érintett országot és népet, vagyis az egész közép-kelet európai régiót;

II.) a nemes vetélkedésnek természetesen helye van, szabad túltenni egymáson az ilyen irányú buzgalomban, sõt magyar részrõl mindenki szívesen látná a ,,többiek" elõretörését, tehát azt, ha nem mi volnánk ennek az új országalapításnak az éllovasai;

III.) arra az álláspontra nyilvánvalóan nem helyezkedhetünk, hogy bárkire is, bármilyen oknál fogva - legkevésbé a rosszul felfogott ,,politikum", vagy a ,,ki tudja mit szólnak hozzá" jelszóval - várjunk, mert a leghatározottabb és azonnali irányvétel, a feladat állampolitika rangjára emelése az ügy szempontjából a mai világhelyzetben létkérdés!

5. Nemzeti érdek - a változékony pártérdekektõl hangsúlyosan megkülönböztetve

Kérdés: Választási küzdelemben miért emlegetne bármely párt ,,változékony pártérdek"-et, vagy mennyire hiteles pártfeletti nemzeti érdekrõl beszélnie vagy ilyet képviselnie?

Válasz: Magától értetõdõen léteznek pártfeletti, össznemzeti érdekek, amint az kivétel nélkül minden érett demokrácia politikai életmegnyilvánulásaiban lépten-nyomon tapasztalható, sõt magától értetõdõ! Éppen választások idején szokott döntõ szerepe lenni annak, hogy valamely párt mennyire tudja kitapintani az ,,össznemzeti", tehát voltaképpen pártfeletti érdeket, ami az igazi hazafiság alapja minden idõkben. Kivételes esetektõl eltekintve, a nem párttag választó - tehát a mindenkori abszolút többség! - a legkevésbé az egyes pártokra, mint inkább arra érzékeny és kíváncsi, hogy az egyes politikai színekben ,,páváskodó" - a mai demokráciákban sajnos elvárt, sokszor ízléstelen magamutogatásra kényszerülõ - pártok mit tudnak kifejezni a ,,mindenki" nyelvén mindenkinek, tehát mennyire tudják, vagy reménybelileg tudhatják majd önmagukat felülmúlni! Ezért

I.) a ,,pártfeletti nemzeti érdek" kulcsfontosságú téma a pártok választási eredményessége szempontjából, ami az 1998-as választásoknak is alapkérdése kell legyen;

II.) a ,,pártfeletti" témakörök felismerése és határozott, céltudatos felvetése nemcsak jó értelemben vett figyelemfelkeltést szolgál, hanem szilárdan megalapozza az igazi politikai szövetségesek keresését és helyes kiválasztását, ami szintén döntõ tényezõje a jövõ évi választási eredményességnek;

III.) a ,,tisztességre alapozott jólét", amelynek mai társadalmunkban ugyanúgy mint a múltban egyetlen szilárd biztosítéka a Szent Korona feltámadása, mint nemzeti célkitûzés és mint alapvetõ és közérthetõ nemzetpolitikai vezérelv a hiteles nemzeti erõk 1998-as választási kampányának alapgondolatául kínálkozik!

6. Közös érdekû szomszédok

Kérdés: Hogyan lehet közös érdekû az a szomszédság, amely Trianonnak köszönheti a jelenlegi államiságát, és ezáltal kedvezményezettje a magyarság legnagyobb sérelmének?

Válasz: A Trianon miatt létrejött jelenleg fennálló ,,magyarellenes" politikai állapotok szükségszerûen szembefordítanak bennünket a szomszédság jelentõs részével. Ebben a magyarság tiszta lelkiismeretû szenvedõ fél, akivel egyre inkább a ,,világ" is rokonszenvezik, ezért igyekeztek görcsösen a többi érintettek rossz lelkiismerettõl ûzve ún. alapszerzõdésekkel a mai magyar állam által is szentesíttetni Trianont. Ebben - sok okból teljesen tévesen - a dolog méregfogának az egyetlen kihúzási lehetõségét érezték. Tény az is, hogy a magyar állam revíziós követeléssel mégoly korlátozott, vagy ésszerû mértékben sem állt elõ, sõt alapszerzõdéseket kötött, azonban mindezek ellenére sem lehet még felszínes javulásról sem beszélni, nemhogy valamiféle áldásos fordulatról.

Az egymásközti, tárgyilag ellenséges viszonyok azonban lényegesen különböznek, és ezért különválasztandók a Kárpát Medence térségének a közeli és távoli térségekhez fûzõdõ gazdasági és politikai viszonyaitól és érdekeitõl, amelyekben azonnal szembetûnnek az alapvetõ érdekazonosságok! Ezért

I.) a magyar nemzetpolitika már a mai helyzetben is reálisan tekintheti közös érdekûnek a szomszéd országokat, amennyiben a történelmi Országot, mint térséget tartja szem elõtt, függetlenül attól, hogy ezen belül jelenleg milyen - esetenként ütközõ - részérdekek mûködnek;

II.) a történelmi dimenzióban gondolkodó és cselekvõ nemzetpolitika éppen azáltal meggyõzõ eszköze az alapvetõ kölcsönös érdek tudatosításának az egymásközti viszonyok visszarendezésében, hogy a térségi érdekeink és a világhoz fûzõdõ kapcsolataink kizárólag a történelemben kikovácsolódott együttesünk újraélesztése esetén képviselhetõk és fordíthatók valamennyiünk közös javára és hasznára, csatlakozhatunk egyenrangú félként az euro-atlanti közösséghez, vagy bõvíthetjük hatalmas tömbként a jelenlegi semlegesek körét;

III.) a térségünket javarészt kitöltõ történelmi, közös és éppen ezért Örök Ország kínálja az egyedül igazságos, és ezért minden érdekeltnek elfogadható megoldást a ma egymás ellen fordító, mesterségesen szított, de annál fájdalmasabb, minden érintettet kínzó és nemzetközileg lejárató, ,,nemzetiségi" konfliktusnak!

7. A Szent Korona országai és népei most kerültek ismét abba a helyzetbe, hogy sorsközösségüket számba vehessék

Kérdés: Hogyan vállalhatná a ,,szentkorona" politikai koncepciót az elcsatolt magyarság, nem jelentene-e felesleges többlettehertételt az idõszerû és minden erõvel támogatandó autonómia-küzdelemben?

Válasz: A ,,Szentkorona" éppen az ezeréves tradícióban gyökerezõ ,,szentség" okán, mint alapvetõ kárpát-medencei közjogi adottság, közvetlenül semmiképpen sem tekinthetõ pártpolitikai vagy napipolitikai kérdésnek. Ez a koncepció a történelmi Ország Alkotmánya, - a ,,MI ALKOTMÁNYUNK" - alappillére, ahogy Egyed István professzor, a neves jogtudós 1943-ban e címen kiadott összefoglaló mûvében 11 évszázad írott és íratlan magyar közjogi felfogásával azonosan bemutatta. Az 1222-ben írásba foglalt Aranybullánk, a megszámlálhatatlan nemzedékek országépítõ és fenntartó szokásainak és törvényeinek összessége, a mindenkori szokásjog és a tételes törvények együttese és szerves egysége nem mai találmány és még kevésbé veszthette el érvényét, mert azt nem ,,bevezették" egykor, hanem élték és ezáltal folyamatosan alkották, formálták és töretlenül hagyományozták az egymást követõ nemzedékek.. A ,,többnyelvû és többszokású" népelemeknek egyformán otthont és hazát nyújtás intézményes képessége és tényleges megvalósítása történelmi tény. Ezt látnunk és láttatnunk kell! Fel kell mutatnunk, hogy a magyarság fõszereplésével elvitathatatlan, és mai mércékkel is világraszóló politikai-kulturális csúcsteljesítmény valósult meg a Kárpát Medence történelmében. Ez a társadalmi-kulturális mû - amelynek a hagyomány megszentelte szimbóluma a Szent Korona - tette a Kárpát Medencét, mint természet adta okokból egységes térséget politikai egységgé, azaz országgá, és az Ország nemzetközösségének polgárává, vagyis népbõl nemzetté, nemre, nemzetiségre, nyelvre, szokásra, felekezetre tekintet nélkül a térség minden rendû és rangú és nemzetiségû honosait minden korszakban, közjogilag 1868-tól! Ezért

I.) az 1100 éves történelmi közjogi hagyománynak, a történeti - állampolitikai, és nem nemzetiségi értelemben véve ,,MAGYAR" - alkotmány köteles érvényre juttatásának legfõbb - de korántsem kizárólagos - letéteményese a jelenlegi körülmények között szükségszerûen a magyar állam maradt, amely ezirányú kötelezettségét sem el nem hanyagolhatja, sem senkire át nem háríthatja;

II.) a jelenkori magyar állam- és nemzetpolitika lehetõségei és feladatai szorosan és kötelességszerûen összehangolandók, de nem azonosak a jelenleg idegen állami környezetben élni kénytelen magyarság politikai lehetõségeivel és ebbõl eredõ feladataival;

III.) a környezõ államokbeli magyarság jogos és minden módon támogatandó autonómia törekvésének legfõbb akadályát, az õket bekebelezõ államoknak - sajátos, de valós lelki kényszerbõl eredõ - a magyarsággal szemben érzett fenyegetettségi rögeszméjét rábeszéléssel vagy meggyõzéssel, még kevésbé erõhatalommal bizonyosan nem lehet eloszlatni. Még annál is kevésbé az önkormányzatra törekvésnek az elárulásával vagy cserbenhagyásával bármiféle, a mai körülmények között szükségszerûen hamis államközi ,,barátság" ellenében! Õszinte béketörekvés minden érintett fél részérõl csak az ezredéves történelmi múlt ésszerû és harmonikus feltámasztására törekedhet, mert egyedül és kizárólag ez teremthet ismét és végleg megbonthatatlan egyetértést, az ebbõl fakadó békét és virágzást kivétel nélkül minden érintett térségbeli nemzet és állam, ezáltal pedig egész Európa és a nagyvilág számára!

8. Jelenlegi elszakítottságunk számukra legalább olyan hátrányos, ha nem hátrányosabb, mint nekünk

Kérdés: A köztudat úgy tartja, hogy a magyarországi nemzetiségek legfõbb törekvése volt az elszakadás, amit végül az elsõ világháborút követõ világpolitikai helyzet monarchiaellenességét kihasználva sikerült elérniük. Még sokkal többet is elnyertek területben és az ehhez kapcsolódó - mai kifejezéssel - ,,faji tisztogatásban" vagyis erõszakos magyartalanításban, mint gondolták. Minden akadály - látszólag - elhárult az ún. ,,nemzeti önállóság" útjából. Miért lenne mindez hátrányos számukra, amikor manapság is egyik legfõbb, feltétlenül méltányolandó politikai értéknek számít a nemzeti önállóság?

Válasz: A nemzetiségi érdekek és a magyarországi közérdek összeütközésének, az országlakosok közötti ilyen különbségtételnek a középkori magyar állam életében semmi nyoma sincs, annak ellenére, hogy elõfordultak számottevõ méretû idegentelepítések, amelyek adott esetben sértették a helyi honos magyar népességet, mint pl. a tatárjárás elõtti besenyõ és kun telepítés esetében. A helyi ütközéseket az állampolitika mindig megoldani törekedett, méghozzá számottevõ sikerrel, erõszak nélküli eszközökkel. A késõbbi háborús elnéptelenedések utáni tömeges betelepítések sem eredményeztek sem népközi méretû konfliktusokat, sem az állampolitika részrehajlását. Ez utóbbira a Habsburg-korszak hazai reformkori idõszakában lehet kezdeményeket felismerni, amikor az ,,oszd meg és uralkodj" típusú hatalompolitika kezdett elõtérbe kerülni. Jellasics horvát bán támadása a 48-as magyar ügy ellen ennek az akkori megosztó politikának a terméke, de mégis epizodikus jelentõségû, és sohasem homályosította el olyan elõdei érdemeit és hazafiságukat, mint a szigetvári hõs horvát bán Zrínyi Miklósé vagy a költõ Zrínyié, és a példákat hosszan lehetne sorolni valamennyi nemzetiség körébõl. A korábbi századokbeli zavartalan együttélés, ami kimondottan magyarországi jellegzetesség a többi korabeli európai ország konfliktusaival szemben, az elõzményeket jellemzi. Az újabbkori tényhelyzetet a jelenben bevezetett közakarat-nyilvánítási módszerekkel lehetne csupán hitelesen minõsíteni. Tény azonban, hogy a trianoni országdarabolást semmiféle népakarat nyilvánítás sem nem elõzte meg, sem nem szentesítette. Az utódállamokbeli politikai demokrácia vagy bármely önálló államberendezkedés kizárólag az új, el - helyesebben - szétszakított állapot adottságából indult ki. Az ,,eszi, nem eszi, nem kap mást" állapot azonban mégis leleplezõdött a híres soproni népszavazáskor, amikor a németajkú többség magyarországi akart maradni, vagy a legújabbkori, méltatlanul alábecsült kárpát-ukrajnai esetben, amikor a hatvanévnyi csehszlovák, majd szovjet-korszak alkonyán elsõ ízben megengedett népszavazás az eredeti magyar nevét adta vissza Bereg-szásznak a magyarajkú népesség számarányát jóval meghaladó szavazataránnyal.

A tárgyilagos szemlélet esetén szembeszökõ fenti körülmények egyértelmûen jelzik, hogy a mai helyzet semmiképpen sem valamiféle ,,népakaratnak" a kifejezõdése, hanem ehelyett csupán nemzetiséginek álcázott, valójában obskurus politikai, sokszor személyes, szûklátókörû hatalmi ambíciók szüleménye, amelyek csupán egy mára meghaladott nemzetközi politikai erõjáték ügyeskedõ kihasználásával tudtak érvényre jutni. Ezt a következtetést a közös történelem feledett vagy feledtetett tényein kívül a különélés elmúlt hetedfél évtizedének és a legújabb kornak a tényei még erõsebben alátámasztják. Csak a fontosabbak ezek közül:

I.) Az ún. utódállamokban kialakult viszonyok nemcsak az odacsatolt-odaszorult magyar ,,kisebbség", hanem az új nemzetállami többség részére sem bizonyultak tartósnak. A társadalmi-politikai-szociális feszültségek nemcsak hogy nem oldódtak meg, hanem újabbak keletkeztek, végül mindez az utódállamok politikai felbomlásához, azok további részekre tagolódásához vezetett.

II.) A Kárpát Medence térsége a legújabbkori szétdaraboltsága korszakának legnagyobb részét az idegen szovjet hatalomnak alávetettségben élte át. A térség független és önálló múltja mégis a felszínre tört a magyar 56-os forradalomban, megrendítve és végül is visszavonhatatlanul aláásva a szovjet rendszer egész világépítményét. A megtorlás ellenére bekövetkezett változások, a szociális életminõség javulása, az egész ún. ,,gulyáskommunizmus" azonban nem terjedt túl a mostani országhatárokon, az utódállamok népei kimaradtak belõle. Számottevõ részein ennek a térségnek polgárháborúba torkolltak a megoldatlanul maradt feszültségek, világméretû bonyodalmakat, az érintett népeknek súlyos veszteségeket okozva. Mindennek egyenes következményeként a külsõ nagyhatalmi elnyomás elmúltával sem tudott egyensúly teremni, sõt további konfliktusok éledtek.

III.) A kilátásokat illetõen az ún. utódállamok és mai utódaik gazdasági-politikai-katonai EU-NATO tagságának felkapottá vált ügye álkérdés. A társas, vagy alárendelt viszony, tehát az európai-atlanti közöséggel létrejövõ kapcsolat valódi minõsége ennél sokkal fontosabb. A fõ kérdés az, hogy a Kárpát Medence térség geopolitikai, geoekonómiai potenciáit, a hagyományos kiegyensúlyozó szerepet és 1000 km-es körzetben egy 200 milliós felvevõpiac központjának szerepét a térség jelenlegi szétdaraboltsága miatt sem egyetlen szomszédállam, mint utódképzõdmény, sem a jelenlegi Magyarország nem képes a jelenlegi elkülönültségben érvényre juttatni. A jelenlegi természet- és történelemellenesen szétdarabolt állapotban a kívánatosnak álcázott bármiféle csatlakozás okszerûen újraéledõ világpolitikai alávetettség fenyegetését hordozza, amelyben a forgalomban lévõ homályos, ellentmondásos, esetleges politikai-gazdasági-társadalmi igérvények még valószerûtlen teljesedésük esetén sem szüntethetnék meg, de szervetlenségük miatt konzerválnák és ezáltal bizonyosan súlyosbítanák a másodgenerá-ciós trianoni utódállamok jelenlegi vészes hátrányhelyzetét. A Szent Korona nemzetszövetségi újraegyesülésében rejlõ órási belsõ erõforrások felszabadításának egyedül járható útja csupán idõlegesen, a térség szétdarabolásának az érintett népek közös elhatározásából történõ megszûntéig van elzárva, méghozzá a szomszédságban sokkal inkább, mint a magyarnak megmaradt középsõ részen!

9. Közös jövõ

Kérdés: A jelenlegi szomszédállamok önálló államiságának egyik fõ eszmei alapja a közös múlt magtagadása vagy annak kisajátítása, szükség esetén meghamisítása volt. Hogyan lehetne közös jövõt építeni közös múlt nélkül, vagyis alapvetõ érdekellentétek miképpen eredményezhetnének közös célokat és ebbõl eredendõ közös erõfeszítéseket?

Válasz: A történelem soha, a történelemírás bármikor hamisítható. Az egymást követõ nemzedékek csak egymásra támaszkodva építkezhetnek, ez a tény jelenti a történelem megmásíthatatlan érvényét. Ennek felismerése vagy figyelmen kívül hagyása, tehát a helyes vagy téves magatartás sem a tényeket, sem az egyéni vagy közösségi célok elérésének valódi feltételeit nem változtatja meg. Pusztán a cselekedetek eredményessége lesz különbözõ, nyilván a helyes magatartásból eredõk javára. Az eredményesség biztos mércéje és minõsítõ hatása olyan tartós szabályozó tényezõ, amelyre bízvást lehet céltudatos, közérdeket szolgáló, érdekegyesítõ nemzeti-nemzetszövetségi politikát alapozni. Vagyis a jelenlegi szomszédainkkal, nemzettársainkkal közös célok hiánya merõ látszat, amely csak felületes szemlélet esetén leplezheti el a kizárólag közösen ígéretes jövõt a Kárpát Medence sokat szenvedett-tapasztalt népei elõtt.

10. Történelmi és nemzeti érdekszövetségünk, szomszédainkhoz fûzõdõ, valójában nemzettársi viszonyunk

Kérdés: A trianoni országdarabolás mivoltában, körülményeiben és hatásában európai viszonylatban példátlan története a magyarságellenes indulatokat éppen a magyarságot ért méltatlan sérelmek következtében gerjesztette soha nem tapasztalt fokra, és ez a folyamat a felszín alatt máig sem szûnt meg. Az összes érintett népet sújtotta ún. Trianon-szindróma fõ jellegzetessége éppen az, hogy a téves közhiedelem legfõbb sértettnek számító magyarság folyvást valamiféle revans gyanúsítottja - mintegy sajátos elismeréseként a magyarságon esett valós történelmi erõszaktételnek. Még a legújabb idõkben is - bár lényegesen különbözõ méretekben a különbözõ elszakított régiókban - állandó konfliktusforrás mindaz, ami a magyarság történelmi pozíciójával összefüggõ kérdés, a nyelvhasználattól a mûvelõdésen át az autonómiáig az emberi és politikai joggyakorlás legkülönbözõbb területein. Hogyan lehet ilyen körülmények között éppen ,,történelmi és nemzeti érdekszövetségrõl" szó? Hiszen sem idõszakos taktikai szövetkezési kísérletek, sem alapszerzõdések nem vagy csak alig valósulnak meg, az európai-atlanti integráció felé is egymásnak és a magyarságnak is enyhén szólva hátat fordítva araszolnak az utódállamok utódai. Miféle nemzetszövetség várható ebbõl a helyzetbõl?

Válasz: Ez a kérdés tipikusan olyan, amely a feleletet is magában hordja. A jelenlegi áldatlan állapot ugyanis nyilvánvalóan fenntarthatatlan! Tehát a jövõ útja nem vagylagos, azaz nem az ,,együtt vagy külön-külön" a kérdés. Mert kizárólag együtt lehet! Amint az elõzõ ezredévben is történt. Az elmúlt alig három emberöltõ különutas pályája nem téríthet el a legalább 450 emberöltõnyi közös útról, ami nemcsak az egyszerû megmaradást hozta, hanem a múlt századforduló addig példátlan stabilitását, virágzásnak indulását, jövõígéretét. A bekövetkezett katasztrófa - minden belsõ, politikai gyengeségtõl függetlenül - ellenséges világhatalmi érdekektõl vezérelt elháríthatatlan túlerõtõl elszenvedett vereségsorozata volt térségünk valamennyi népének. A következményeket valamennyien máig szenvedjük! Ebbõl kijutni alapvetõ érdekközöség, amely csakis a közös történelem, a közös nemzetlét parancsolta érdekszövetségben lehetséges. A térség történelmileg kialakult nemzeteinek nemzetszövetsége, a Szent Korona Országainak megújult közössége ennek a szükségszerûségnek az egyenrangú nemzetrészeket egységesen magában foglaló szövetségi államformája.

11. Érdekünk mindaz, ami a történelmi Magyarország bármely jelenlegi részének javát, felemelkedését szolgálja

Kérdés: A most érvényes valóság nap mint nap ütköztet a szomszédos érdekekkel, amit tovább élesít a magyar kisebbség elnyomott helyzete, amely utóbbi a sakkbantartásunknak is bevált eszköze. A sandaság és a burkolt vagy nyílt nemzetiségi zsarolás a szomszédság részérõl hogyan férhet meg olyan õszintén jóakaratú politikával magyar részrõl, amely a szomszédok valódi felemelkedését célozná? Hacsak nem a saját érdekek feláldozásával, elvtelen engedményekkel, a magyar kisebbség ügyének feladásával, ami soha nem lehet a magyar társadalom érdekeivel összeegyeztethetõ!

Válasz: Mindaz, ami a térség jelenlegi államait ütközteti, egyidejûleg eltorlaszolja felemelkedésük útját. Szembenállásuk ugyanis kizárja volt egységük helyreállítását, ami az egyetlen járható útjuk volt és maradt, mégha átmenetileg eltérítették is õket saját jól bevált útjuktól. Ezt szem elõtt tartva nyilvánvaló, hogy a szembenálló érdekek egyszerûen nem léteznek, hiszen egy csónakban evezünk hosszú századok óta! Ellentétek persze vannak, de ezek a rövidlátás és a belátás közti ellentétek, és nem népeké-nemzeteké, akiket nem szabad összetéveszteni gátlástalan politikusok felelõtlen ügyeskedéseivel. Ezek a mai hangadók a posztszocializmus jelenlegi zavaros idõszakában mindnyájunknál divatba jött kirakat-demokrácia torzszülöttei, akik ugyanúgy jönnek és mennek, ahogy náluk sokkal nagyobbszabású, de hasonszõrû elõdeikkel e században sorozatosan és kikerülhetetlenül megesett.

Tehát éles különbséget kell tennünk a valódi, a felemelkedést szolgáló szomszédsági és saját - ezekkel szükségszerûen összecsengõ - magyar érdekek és a szomszédos napi sajtó és médiák útján ,,hangosított" jelszavas képzelgések, viszályt szító, tömegfogyasztásra szánt, valójában azonban a mögöttes önzõ érdekeket gondosan elleplezni hivatott ,,magyar veszély" riogatás, vagy a többségi nemzet nevében ágáló karrier-politikusok melldöngetõ sovinizmusa között. Mindezen kellõ távlatból kell keresztülnéznünk, mint efemer, kérészéletû politikai epidémián, amely annál hamarább válik groteszk anakronizmussá, minél kevésbé veszünk róla tudomást, minél inkább a közös jelen- és jövõépítésre összpontosítunk.

12. A Kárpát Medence közös hazánk

Kérdés: A magyarság szerepét tagadó, kisebbítõ, elferdítõ, nem ritkán rágalmazó, sõt becsmérlõ álláspontok és a mindezt sulykoló gátlástalan világméretû propaganda a legfõbb ideológiai táptalaja volt a Trianont megelõzõ és legalább annyira az azt követõ idõszakban mindmáig az utódállamok önértékelésének. Ilyen mértékû igaztalanság láttán és annak a ténynek a tudatában, hogy mindezt a magyarsághoz képest a térségben valójában jövevénynek számító, legtöbbször valódi jószándékkal, fenyegetettségük miatt befogadott és Európában példátlanul saját kultúrkörükben zavartalanul érvényesülni engedett népek jutottak dominanciához az elszakított területeken kisebbségbe került magyarság felett, miért adjuk fel még a végsõ bástyának megmaradt tudatát is annak, hogy miénk a honosság történelmi joga!? Miért vállaljunk közösséget ilyen kiközösítõ társakkal, különösen akkor, ha semmi hasonló jószándékot nem mutattak ezideig?

Válasz: Minél elrugaszkodottabb, jó magyar szóval elvakultabb, akár személyek, akár közösségek vagy népcsoportok magatartása, annál fontosabb mindaz, ami a mindenkor szigorú és megdönthetetlen realitáshoz téríti vissza vagy legalább segíti visszatéríteni az érintetteket. Térségünk, a Kárpát Medence földrajzi-természeti integritása tagadhatatlan tény, ugyancsak sziklakemény, megmásíthatatlan tény, hogy legalább egy évezredes szerves egység jellemezte, szabályozta, alakította meghatározó módon a térség politikai-társadalmi életét. Méghozzá Európában példátlanul oly módon, hogy mindez a magyarságtól különbözõ népcsoportokkal, kultúrákkal szemben nem járt semmiféle erõszakos beolvasztással. Éppen ellenkezõleg. Ezt a tényt semmilyen ellenkezõ, valótlan állítás, sem a kiegyezést követõ kor némely türelmetlenségi tendenciája nem teheti érvénytelenné, ugyanakkor nemzetiségi oldalról a spontán vagy kifejezetten szándékolt magyarsághoz hasonulásnak a múltban vagy a jelenben nagyon is valós ténye nem értelmezhetõ politikai erõszakként. A polgárjog 1848-as össztársadalmasítása, majd az 1868-as össznemzetesítése a Szent Korona tagjának szabadságát és ebbõl fakadó közjogi rangját adta meg minden országlakosnak mindenfajta megkülönböztetés nélkül. Ezidõ óta az Örök Ország formális közjogilag változatlanul közös hazája a térség minden rendû és rangú, vallású, felekezetû, kultúrájú, nemzeti hovatartozású benne élõnek! Megmásíthatatlan tény tehát és nem szándék vagy felfogás kérdése, hogy közös hazája valamennyiünknek ez a térség, vagyis megmásíthatatlanul nemzettársai vagyunk egymásnak a Szent Korona bonthatatlan közösségében!

A magyarság természetesen elszenvedett példátlan és nagyon is méltatlan sérelmeket. A mai méltatlan viszonyok kialakulása nemzettársaink terhére írható nagyon is dicstelen elõzményekre vezethetõ vissza. De semmilyen más útja nem maradhat az itt élõknek, kizárólag ugyanarra a közös útra visszatérés, amelyrõl erõszakkal vagy megtévesztéssel, de legkevésbé valódi szándékaik szerint - hiszen soha nem kérdezték meg õket - letértek néhány nagyon keservesnek bizonyult emberöltõvel ezelõtt. Most azt kell minden érintett népnek észrevennie, hogy keserveink alapvetõ oka éppen ebben az eltérülésben rejlik, de legalább ilyen fontos annak belátása, hogy képesek és alkalmasak vagyunk közös erõvel helyrehozni a régi közösséget, vagyis nagyon is lehetséges, sõt múlhatatlanul szükséges a Kárpát-medencei közös haza feltámasztása.

Mindezek következtében a magyarság önfenntartását, sorsának jobbrafordulását a legteljesebben éppen az szolgálja, ha legnemesebb hagyományai szerint a legnagyobb elõzékenységet és a legteljesebb belátást tanúsítja abban, hogy segítsen hozzá mindenkit ugyanahhoz a valóságlátáshoz, és ne nézze el, még kevésbé táplálja a szomszédsági politikai aberrációkat és korlátolt sovinizmusokat! Hadd alakuljon ki valóban nemes vetélkedés e tekintetben az összes érintettek között, hogy ki, mely nép képes a közösségi gondolatot a legteljesebben érvényre juttatni, a többiek szempontjait a sajátokkal együtt és nem azokkal szemben értékelni és érvényre segíteni!

13. A Világmagyarság szerves visszacsatolása

Kérdés: Az elszenvedett politikai, társadalmi, gazdasági sokféle nemzeti sorscsapások következtében az elmúlt századokban, de különösen az utóbbi másfél században elhurcolt, kimenekült, kiûzetett, kivándorolt vagy számtalan más, leginkább kényszerû okból a Kárpát Medence Anyaország különbözõ részeibõl elköltözött-elszakadt - ,,újkori csángó" - magyarság vándorútja során szétszóródott a világ legtávolabbi térségeiben. Kapcsolatai az anyaország valós viszonyaival, mindennapi és politikai-társadalmi életével vagy egészen megszakadtak, vagy legalábbis nagymértékben gyérültek, elsekélyesedtek, esetleg anakronisztikussá váltak. Az esetleg meglévõ legjobb szándékok ellenére hogyan válhatnának az így elszakadtak, az idegenben otthonra leltek, szép jelszavakon vagy pártfogó lobbizáson túl, aktív és szerves részesévé honi életünknek, hiszen ezt sokszor a földrajzi távolság is kizárná, de emellett idõközben teljesen átalakulva nekik az óhazai élet egészen idegenné lett?

Válasz: A legnagyobb tévedés lenne az a vélekedés, hogy a magyarság, vagy bármely más nemzet elveszettnek kéne tekintse az elkülönült, a nemzettörzstõl fizikailag-földrajzilag elszakadt, a nemzet zömétõl eltérõ, idegen körülményekhez alkalmazkodott, azokhoz hasonult, esetleg már nyelvet is cserélt, de gyökereit mégis számon tartó, sõt ahhoz belsõleg mégis kötõdõ tagjait! A tények és a legkülönbözõbb nemzetek példái éppen az ellenkezõjét bizonyítják! Még olyan esetekben is meghatározó jelentõségû az összetartozás tényének tudata, amikor az egész nemzet szétszóródik, ennélfogva a nemzettörzs társadalmi-politikai értelemben országtalanná válik, mint ami a zsidóság esetében kétezer éve - és akkor már nem is elõször - történt. A nemzeti lét, ha egyszer életre kelt, a legkevésbé azáltal gyengül vagy erõsödik, hogy mennyire tartják vagy nem tartják össze fizikai kötelékek a hozzátartozó személyeket vagy csoportokat. A legnagyobb lélekszámban kirajzott nemzetekre, mint amilyenek pl. a kínaiak vagy az indiaiak ez ugyanúgy igaz, mint a legkisebbekre.

Másik vonatkozása ennek a kérdésnek a mai korszak lényegébõl adódik. Az ún. ,,globalizálódás", vagyis a világ minden pontjának egyre szorosabb összeköttetése a világ bármely más, bármilyen távoli pontjával - a manapság e tekintetben közkeletû túlzásokat és mindenfajta eltorzító és kiforgató kozmopolitizmust figyelmen kívül hagyva - a modern nemzeti lét egyik legnagyobb kihívása. Ugyanis a hagyományosan és történelmileg érlelten kiformálódott karakteres életvitel, a különbözõ élethelyzetekre adandó, és nem pusztán animális ösztönreakció, hanem kulturválasz, a korábbinál sokkalta gyakrabban igényli az idegen befolyás áthasonításának, szerves beépítésének és ezáltal a karakteres nemzeti jelleg átalakult megõrzésének folyamatait, mint az elmúlt korokban ez történt. Bármely kihívást ilyen igénnyel, tehát mindenkor egyensúlyban maradva kiállani csak úgy lehet, ha az idegen dolgokra vonatkozó értesültség, a valódi és hiteles tájékozottság, jártasság a lehetõ legteljesebb. Ezért a nemzeti önazonosság megõrzése a mai folytonos átalakulásban, forrongásban lévõ világfolyamatban a magyarság - és kivétel nélkül minden más nemzet - esetében csakis és kizárólag attól függ, hogy mindenhol jelen tud-e lenni, mindenütt helyt tud-e állni, hogy évezredes tulajdonságaival egészében vagy akármely töredék részeiben, sõt leginkább egyedeiben sikeres választ képes-e adni mindenféle kihívásra a földkerekség bármely pontján, bármely természeti, társadalmi, politikai környezetben! Tudatosítanunk kell tehát, hogy szétszóródásunk nemhogy vesztünkre nincs, de éppenséggel rendkívüli hasznunkra és kimondottan elõnyünkre szolgál a mai körülmények között! Azoknak a nemzeteknek van a legnagyobb esélye életfolyamuk további kiteljesítésére, akik - mint a magyar - az egész világon otthon tudnak lenni! Mégpedig nem ,,nemzettelenül", arc és tulajdonság vagy saját karakter nélkül, amolyan kozmopolita silánysággal, hanem ellenkezõleg, éppen a saját lábukon megállva, a saját bõrükben megmaradva, a saját értékeiket akár minden külsõség és feltûnés nélkül is megõrizve és tovább gazdagítva!

A magyar nemzetrészek, csoportok vagy személyek jelenléte és meghatározóan sikeres életvitele a világ minden táján, alkotó beilleszkedésükkel elismerten jelentõs hozzájárulásuk adott új környezetük sikeres társadalomépítéséhez a legszebb példát nyújtja a nemzetglobalizálódás elõfeltételeinek teljesítésére. Múltbeli honfoglalás(ok) után tehát jóformán észrevétlenül lezajlott a föld(kerekség) foglalásunk is! ,,Omnes loca sibi aquiraebant et bonum nomen accipiaebant..." mondja az elveszett magyar Õsgesztát idézve nemzeti önismeretünket mindenkor serkentve õrzõ Anonymusunk - e mozgósító kiadvány szellemi Patrónusa -, ami nem helyfoglalást és névadást jelent, ahogy a manapság közkeletû ,,tudós kitalálás" torz értelmezéssel tartja, minthogy az ,,accipere" szónak ,,adni" jelentése sohasem volt. Ezzel szemben alapjelentése a ,,szerezni", különösen ,,hírnévszerzés" értelemben! Anonymus, aki az akkoriban pogányként üldözött õsmagyar írásbeliség ismerõjeként, mentõ és örökítõ pártfogójaként kényszerült - az igazi értékmentõkhöz hasonlóan - névtelenségbe burkolózni, a mindenkori magyar típusú honfoglalás lényegét fejezte ki. Ebben egyforma súlyú volt a helyfoglalással a jó (hír)név, az elismerés megszerzése! Mára elmondhatjuk, hogy a Pro Patria et Libertate Rákóczi-zászló ,,híres-neves magyar nemzete" - folyton kiújuló, máig gyógyítatlan régi sebeivel együtt - bízvást az elsõk között már körülérte eme honfoglaló vándorlása során a Földet, mindenhol képesen a helyfoglalásra és a hírnévszerzésre, ami mai szóhasználattal valódi elismertséget, igazi befogadást és ebbõl fakadó szilárd társadalmi pozíciót jelent! Ez bizonyítja a legjobban, hogy életünket soha nem mások rovására, hanem mindenkori társainkkal vállvetve éltük! Ennek a legtágabb értelemben vett felelõs, - régiesen ,,nemes" - magatartásnak, az összetartozók egybentartásának örökre szóló, a maga nemében egyedülálló, intézményes társadalmi-politikai alapot is teremtettünk a Szent Korona közjogi rendszerében, amely nemzeti fennmaradásunk záloga volt minden idõkben, a legsúlyosabb elnyomatásban is.

A kérdésre a válasz tehát az, hogy a világon szétszóródott nemzetrészeink, csoportjaink, egyedeink összefogásán nem a mai vagy jövõbeni ország sorsa, hanem a nemzet egészének sorsa áll vagy bukik! A mai országé is természetesen annyiban, hogy világszerte sikeresen egzisztenciát teremtett honfitársaink életpéldájukkal szavatolják jártasságukat számtalan olyan - különösen pénzügyi, gazdasági vagy technikai - területen, ahol országon belül, rendszerváltást emlegetve, önérdekû szerencselovagok, gátlástalan haszonlesõk és hatalomátmentõk, nemzetlét helyett vazallusi függõséget és ebbõl maguknak befolyást, sõt egyeduralmat kovácsolók nemzetidegen körei a hangadók.

A mindenkori országhatárainkon messze túlmutató GLOBÁLIS NEMZETREKONSTRUKCIÓ ezért mindenképpen elsõdleges fontosságú elõfeltétele bármiféle országépítésnek a korszakosan kipróbált, mindenkor nemzetmentõ és fenntartó, A MAGYARSÁG VILÁGMÉRETÛ ÖSSZEFOGÁSÁRA PREDESTINÁLT SZENT KORONA ESZME SZILÁRD FUNDAMENTUMÁN. Ebben a Szent Jelben nemcsak múltunk dicsõségét örököltük, hanem általa vehetjük birtokunkba - minden más nemzettel közösen - mai és eljövendõ, kiküzdött és megérdemelt hazánkat is, az egész Földkerekséget!

Eöry Karácson

Összes ajánlás (0)

0 az 5 csillagból

Szóljon hozzá!

Hozzászólás beküldése vendégként

0 / 1000 Karakter korlátozás
A szöveg legyen 5-1000 karakter között
szabályok és használati feltételek.

Támogató tagság honlapunk megmaradásáért

Tagsági adomány rendszer honlapunk fennmaradásának biztosítására

  • Ismertető
  • Adomány
  • Elérhető Tár
  • Elérhető tartalom
  • Kiemelt segítségnyújtás
  • Saját Napló részleg
  • Ajándék támogató póló
  • Ingyenes tagság
  • Önkéntes
  • Korlátozva
  • Korlátozva
  • Nincs
  • Nincs
  • Nincs
  • Mégis támogatom!
  • Bronz tagság
  • 3.000,-Ft
  • Legújabb öt előadás
  • Írások, hírek, ZeneTár, VersTár, KépTár
  • Nincs
  • Nincs
  • Igen
  • Támogatom!
  • Ezüst tagság
  • 10.000,-Ft
  • Hozzáférés a 15 legújabb előadáshoz
  • Hírek, írások, ZeneTár, Verstár, KépTár
  • Igen
  • Nincs
  • Nincs
  • Támogatom!
  • Arany tagság
  • 50.000,-Ft
  • Korlátlan hozzáférés
  • Korlátlan hozzáférés
  • Igen
  • Igen
  • Igen
  • Támogatom!

Miért kényszerültünk a tagsági adományozás bevezetésére? Itt utánaolvashat minden kedves olvasónk. Köszönjük megértésüket és támogatásukat!

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyarhonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Támogatás

 

Vagy átutalással:
OTP, DiBa

Hozzászólások

Elérhető mind a harminc levetített rész.
Honlapunk felületén átírtunk a napok, hónapok nevét és több kisebb hunglish kifejezést javítottunk a...

Naplóbejegyzések

Szemrehányás helyett
Napló
Rate this blog entry:
Itt a május!
Napló
Rate this blog entry:
Fejlesztések honlapunkon
Napló
Rate this blog entry:

Bejelentkezés

Írja be adatait!

Jelenleg 16 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés:
IV. Székely Sziget
2012.06.28-30.
Hirdetés:
Álmos Király Televízió 1
Munkanaponként 18:00-22:00 óráig
Álmos Király Televízió 2
Archívum
Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A független és eredeti TudásTár
Minden jog fenntartva © 2007-2014
Magyar Táltos Honlap