Élenjáró ország vagyunk!
 Soha nem volt ilyen arányú hazánkban a létbizonytalanság, mint napjainkban.      A sorozatos munkahelyek bezárásának, megszüntetésének következményeként, családok sokasága vált szegénnyé, hajléktalanná, sorstalanná. A rendszerváltással egyidejűleg eltűnt az oly sokszor emlegetett „felsőbb tízezer.” - Ők sokasodtak, és számuk jelentősen nőtt, emelkedett. Ezek az újgazdag, üvegzsebes eminenciák gyarapítják azt a réteget, akik kialakították maguknak a saját rózsadombjaikat. Már az emigrációban élő magyarjaink nem 3 millió, hanem 6 millió koldus országáról beszélnek. 

         Az ősközösség megszűntével, történelmi visszatekintésünkben jól érződik az átalakulás, a különbség, ember és ember között. A társadalmi kórkép görbéje hanyatlik, és nem túlzás, jóval a sokat emlegetett békasegge alatt van. A rendszerváltás eljövetele sem hozott változást, sőt oda lett a magyarnép függetlensége. Szándékosan blokkolták a munkához való jogát az embereknek,  

         Sokan, akik jókor voltak jó helyen még gazdagabbak lettek és most nem egy, hanem két, vagy még több jól fizető állást töltenek be, ezzel is elhalászva mások elől a munka lehetőségét, a megélhetést.          Tőzsdéznek, és napot lopnak! – Ebben az esetben, sokunkban felvetődik a kérdés, hogy egy fenékkel, hogy lehet ennyi lovat megülni? – és hogyan lehet jól dolgozni? - sehogy!  - Természetesen a kormányzatnak, önkormányzatoknak eszükbe sem jut, hogy mennyi munkahely teremtődne, ha ezek az alibi pártkatonai munkahelyek megszűnnének. 

        Nem azokra a szegény „rabszolgákra” gondolok, akik három munkahelyen sem közelítik meg a már említett „rabszolgatartók”- /pszichikai terroristák/ - egy helyről kapott bérét, fizetését. 

        Nagy szégyen ez ránk nézve is, hiszen hagyjuk. Mert a magyarnépnek mindig is az volt a legnagyobb baja, problémája, hogy függőségi viszonyba volt. Mi mindig is ott voltunk valakinek, vagy valakiknek a hátsójánál. Nem szeretnék történelmi leckét adni, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy a nemzetünk árucikk volt és az a mai napig.

        A középréteg, mely nem ismerte fel hovatartozását, beleesett a saját csapdájába, elhitte, hogy a máig irányító szerepet betöltő felsőbb réteg, képes lesz a csodatevésre. Politikusok jöttek, mentek, ígértek és megigéztek. Mire ráeszméltünk, hogy becsaptak minket, már késő volt. A bezárt bányák, üzemek és megszűnt egyéb munkahelyek likviditásával, az addig meghitt boldog családi fészkeket tettek tönkre, illetve lehetetlenítettek el. Eddig csak feltételezni mertem, de napjainkban már tudom, hogy tudatosan gyarmatosítanak. Ahol pedig gyarmat van, ott burjánzik a „rabszolgaság”. Hová lettek a magyarcégek? – hol vannak a kiváló mezőgazdászok? – és miért van az, ha bemegyek egy volt magyar áruházba, húsz szőke kékszemű nő egy kínai parancsára rám erőlteti mosolyát, hogy bátorítson a szemét vásárlására? – ilyenkor jut eszembe a „Tisza cipő!”

       Élenjáró ország lettünk!

       Elsők közt a halálozásban, a munkanélküliségben, a szegénységben, valamint szépen fogalmazva, az önkezével véget vetők statisztikájában, és még sorolhatnám, hogy mi minden az a negatívum, ami hozzájárult ahhoz, hogy szociálishálónk ilyen toprongyossá vált. Nem akarom agyalásomat könyvhosszúságúra nyújtani, de a fent említett problémák mellett hiába megyünk el, és bárhogy behunyjuk a szemünket, mondhatom bátran, hogy a vak is látja, mi történik velünk és a jobbsorsra érdemes magyar embertársainkkal. 

„a cél mindig véges és beteljesül!” 

      Ennek elméletén, a bankok az elszegényedett réteget még szegényebbé, azaz örök adóssá tették/teszik. A még létező közép, ami már elenyésző, még kapaszkodni igyekszik a már említett pénzintézetek egyikében. Hitelt, hitelre halmozva a munkahely hiánya, valamint a felvett kölcsönök kamatainak megfizetése, és a bűvös infláció nem hagyja, hogy felemelkedjen, vagy szinten maradjon, örök vesztese lesz a társadalomnak. A stressz a mindennapi kudarc és létbizonytalanság családi tragédiákba, drámákba torkollik. Környezetemben egyre többet hallani öngyilkosokról. Olyan emberekről, akikről soha nem gondoltam volna, hogy önkezével vet véget életének. Erről nem írnak a lapok, így hát ezeket olvasni sem olvassuk.

         -a média néma, - és az agymosás eszköze!

Ezek a szomorú események nem férnek meg a híradásokban, újságok hasábjain. Sokszor felvetődik bennem a kérdés, vajon, van felelős? 

        - Mi mennyire figyelünk oda környezetünkre, embertársainkra, vagy magunkkal törődve várjuk sorsunk beteljesülését, az annyit hangoztatott demokráciát. Káosz van most, nagy káosz! - üres a kassza! Halott az ipar az egészségügy, a gazdaság pedig, már Öszödnél Gordonra futott.  

         A minimálbér hallatán már magam is stresszes leszek. Az „ÁFA” - furcsa kulcsa miatt újra és újra laposabb lett a pénztárcám, és még sorolhatnám. Mivel nem hiszek a statisztikákban, így azt sem hiszem el, hogy csak egy főt kell eltartanom, szerintem ennél jóval többet. Ismerek olyan embert, aki életében nem dolgozott és nem is akar dolgozni, viszont ismer minden olyan törvényt, ami mellette szól. Tudja, hogy jár neki a családi pótlék, a nevelési segély, a lakástámogatás, fűtés és egyéb támogatás. Ők vidámak, nemtörődöm életet élnek és bár van kivétel, nekik a kocsma és a játékgépek világa a menhelyük. Őket a hatalom szándékosan terelte erre a bűnös útra. 

        Ami viszont feltűnően érdekes és ide kívánkozik: - Ők, sem a munkavállalók. sem az öngyilkosok statisztikáját nem befolyásolják, de egyre többen ülik körbe azt a bizonyos nagy közös cseresznyés tálat, amibe eddig még semmit sem tettek. Számomra nincs cigány és nincs gárdakérdés, hiszen a nagypolitika most ezek mögé bújva sütögeti pecsenyéjét, porolgatja bársonyszékét, hogy 2010-re, nagyokat hazudva - ismét beígérjenek nekünk hiszékenyeknek, fűt/fát, és megélhetést, talán szebb jövőt! Igaz, a szebb jövő szó használatát a választásokig biztosan önkényuralmi jelképpé minősíti majd a jól megfizetett Duna parti – Dumaház!

magyartaltos.info

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai