Toroczkai László : A rezsim nem tudta legyőzni Hunniát PDF Nyomtatás Géplevél
Írások - Magyar jelen
Írta: Toroczkai László   
2009. Álom hava 31. csütörtök, 19:13

A nemzeti oldal vezéralakja évvégi írásában szögezi le a Jobbikkal és Hunniával kapcsolatos álláspontját. Ő nem akar országgyűlési képviselő lenni. 

 

A Razzia meghirdetésekorNem maradhatok csöndben egy olyan esztendő után, mint amilyen a 2009-es volt. Igen jól látszott, hogy a választások előtti utolsó évet töltöttük, sokan úgy éltünk, hogy ott volt a lakásunkban egy sporttáskába csomagolva a fogkefénk, fényképalbum a családtagjainkról, bajtársainkról, és nemzeti irodalom, erőt adó könyvek. A harc természetesen a továbbiakban fokozódni fog, nemhogy hátradőlni nem tudunk, de jobban kell magunkat képeznünk, mint valaha, hiszen folyamatosan növekszik a tét. Éppen ezért az egész Európában példátlanul erősödő és sikeres magyar Nemzeti Ellenállásra leselkedő legnagyobb veszély jelenleg a pollkorrektségben rejlik. Azokban a – Szöőr Annához hasonló – szánalmas percemberekben, akik önös karrierépítési lázukban letérítenék a Nemzeti Ellenállást az eredeti útjáról. Egyrészt az Ügy iránti alázat nélkül senki ne akarjon részt venni ebben a küzdelemben, ahogy azok sem, akik félnek a harctól, esetleg humanistaként megsiratnák a lámpavasakra felkötött hazaáruló komcsikat és társaikat. Felfoghatatlan számomra (és a magyarázatára sem vagyok kíváncsi, mert a megmagyarázhatatlant nem érdemes magyarázni), hogy miért kell egy megyei Jobbik-vezetőnek hazánk egyik legszélsőségesebben magyarellenes, liberális, szélsőbaloldali napilapjában felkérésre elhatárolódni a Betyárseregtől? Nem lett volna egyszerűbb nem nyilatkozni, mondván, hogy nem vagyok betyár, kérdezzenek inkább mást? E tekintetben is példamutató volt Budaházy György barátom, aki az Echo tévében nemhogy kezet fogni nem volt hajlandó a magyargyűlölő Kende Péterrel, de a szabadkőműves zsidó még annak is örülhetett, hogy nem lett szájon vágva.

 

A titkosügynök iratai, amelyek a vármegyések kezébe kerültek

A titkosügynök iratai, amelyek a vármegyések kezébe kerültekFolyamatosan járom az országot, így látom, mi történik benne, s bizony vannak aggasztó jelek. A demokratikus, globalista rendszeren belül ma egyetlen tiszta erőnek van bármiféle esélye, s az a Jobbik. Mivel a tekintélyuralmi rendszerekben hiszek, őszintén sajnálom, hogy Vona Gábor és mondjuk Sneider Tamás alelnök nem vezetheti teljesen diktatórikusan a pártot, mert ők már bizonyítottak, de a Szöőr Anna-félék nem. Ők nem építenek, csak a mások által felkorbácsolt hullámokra szeretnek felülni. Nos, az ilyen figurák tülekedésére válaszul, bár nem terveztem, de ezúttal kijelentem, hogy nem kívánok a jelenlegi Országgyűlésben parlamenti képviselő lenni, pedig jóval többet tettem az elmúlt 10-15 évben ezért a valódi nemzeti oldalért a háttérben és időnként az első sorokban, mint ők.

 

 

Hunnia titkosszolgálata sikeresen épült be a szabadkőművesek közé

Hunnia titkosszolgálata sikeresen épült be a szabadkőművesek közéNem akarok jópofizó, az ellenséggel kedélyeskedő politikus lenni, ahogy megfelelni sem akarok a konzumidióta tömegeknek. Az általunk egyedüliként elismert történelmi Magyarország vármegyerendszerére támaszkodva építjük tovább a párhuzamos intézményrendszerünket, amelyet összefoglalva 2007 tavaszán Budaházy György barátommal és bajtársammal Hunniának neveztünk el. Bár már tíz éve tapossuk együtt ugyanazt az ösvényt, 2006 őszén, még Gyuri bujkálása alatt egyesítettük elképzeléseinket, amely a párhuzamos Magyarország koncepciójában öltött testet. Mi az egész rendszert alapjaiban kérdőjeleztük meg, s ami ennél is fontosabb, hajlandóak voltunk ütközni is a másik – a Gyurcsány által újnak nevezett – Magyarországgal. Világossá vált, hogy a rezsim ettől fél a legjobban, s minden korábbinál hevesebb támadások érték Hunniát. A Budaházy Gyuri és általam alapított Hunnia Alapítvány bejegyzését a bíróság a saját 1949-es sztálinista alkotmányát is megsértve az alapítók, vagyis kettőnk személyére hivatkozva megtagadta. 2006 ősze óta ...és az igazolvány hátlapjahatóságilag akarják föloszlatni és ellehetetleníteni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, idén a cigányokat és a TV2-t uszították a Magyar Szigetre és bebörtönözték Hunnia legaktívabb és legbátrabb embereit. A Hunnia alapját képező világhálós rendszert és a honlapját a hatóságok megsemmisítették, a rendszergazdát bebörtönözték. Mindezt tették arra hivatkozva, hogy a katonai, építő, támogató szárnyakból álló Hunnia valójában egy terrorszervezet – az ügyészség szerint. A nyomozást ugyan a választásokig kitolták, de a hazudozó Draskovics – aki ellen feljelentést is tettem ebben az ügyben – már elmenekült a süllyedő hajóról. Úgy hírlik, külföldön kap zsíros állást a nemzetközi főnökeitől, a Rothschildok és Rockefellerek által vezetett szabadkőműves Bilderberg-csoporttól.

Ugyanakkor hatalmasat téved, aki azt hiszi, hogy Hunniát legyőzte a rezsim. A valójában 2002 óta folyó háborúban többször is lyukat ütöttünk a rendszer falain. Nem csak a győztes tévéostromra gondolok, hanem többek között a sukorói kaszinóváros, vagy a zsidó kárpótlási ügyek leleplezésére és rengeteg olyan rablásra, amelyre fényt tudtunk deríteni. S miközben szinte teljesen ellehetetlenítette a működésünket az állandó titkosszolgálati megfigyelés, 2005-ben megszereztük a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat minket figyelő titkosügynökének összes iratát, az elmúlt esztendőben pedig sikeresen épültünk be a magyarországi szabadkőműves páholyokba, s a Magyar Jelenben folytatásokban leplezzük le ezt a kártékony titkos társaságot. Hunnia titkosszolgálata összehasonlíthatatlanul szerényebb lehetőségekkel rendelkezik, mint a Magyar Köztársaságé, mégsem tudtak eltiporni minket. A szerencse, vagy inkább a Jóisten ugyanis a mi oldalunkon áll. Ez derült ki az elmúlt évek küzdelmeiből. Hunnia pedig - ahogy a jelenleg börtönben ülő egyik hazafi megfogalmazta – egy eltiporhatatlan közösség, amely a tagok szívében, lelkében és fejében él. Tíz évvel ezelőtt úgy fogalmaztam több nagygyűlésen és tüntetésen, hogy akkor lesz célegyenesben a magyar ellenállás, amikor mi is elmondhatjuk, amit Éamon de Valera, az ír szabadságharcosok egyik vezetője jelentett ki száz évvel ezelőtt: „Senkit ne zavarjon az a tény, hogy az országgyűlési képviselőjelöltek egy része jelenleg börtönben ül”.

Az előttünk álló esztendőben két országgyűlési választást fogunk tartani. Nem kétséges, hogy a Magyar Köztársaságban a Jobbikra kell szavazni, persze azzal a feltétellel, hogy nem feledkezik meg a politikai foglyokról és leszámol a pollkorrektekkel. Ugyanakkor Hunnia kisebb, de annál edzettebb és összetartóbb népe is választani fog. Az ehhez szükséges személyi igazolványokat nemsokára minden érintett megkapja. Az egyes számút magam fogom átadni Budaházy Györgynek a Váci Fegyházban.

Toroczkai László

 

 

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 29 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap