„Magyar gyermek kezébe magyar gyümölcsöt adjatok!” PDF Nyomtatás Géplevél
Írások - Magyar jelen
Írta: Samu Pál Attila   
2010. Újkenyér hava 23. hétfő, 15:22
A globalizmus eredményeként hatalmas mennyiségekben, ismeretlen körülmények közül hozzánk érkező déli gyümölcsök - mint a banán, narancs, mandarin, ananász, kivi - egyre jobban háttérbe szorítják a hazai tájakon megtermő gyümölcsfajtákat. Érdemes meggondolni, hogy az itt honos gyümölcsösök művelése-gondozása is szoros kapcsolatot jelent őseinkkel, az ilyen téren szerzett tapasztalataik életben tartása nemcsak a jövőnket biztosító jól felfogott érdekünk, hanem része a hagyományőrzésnek is.
Kutatások bizonyítják, hogy a Kárpát-medence területén - a szkíta-magyarság legősibb központjában - nyolcezer évvel ezelőtt az eper, málna, alma és szilva része volt az itt élők étrendjének. Szerencsére egyre nagyobb körben köztudott, hogy a lovas-íjász népek is termesztettek növényeket a földjeiken. Ha életteret váltottak, az új adottságok között is igyekeztek megteremteni életük addig elért vívmányait, így terjesztették el a belső-ázsiai hunok az almát és a szőlőt Kínában és Indiában. A növényekkel együtt a feldolgozási módjukat is átvette tőlük a többi nép, így honosodott meg sokfelé a szőlészettel párban a borászat is. Az afganisztáni Hunza-völgy fehér-hun eredetű népének legkedveltebb gyümölcsei a cseresznye, a szőlő és a barack. Ez utóbbi annyira jelentőssé vált a szemükben, hogy az emberek gazdagságát a barackfáik számában mérik. XX. századi tudósok a hunzai emberek rendkívüli egészségét a naponta elfogyasztott barackmennyiségnek tulajdonították. Télre szárított formában teszik el, de náluk még a magjának is értéke van, ezért gondosan összegyűjtik, a beléből pedig olajat préselnek vagy egyszerűen csak megeszik. Látni kell, hogy itt egy komoly egészségmegőrző életmód valamint növénytermesztési tudás öröklődik nemzedékről nemzedékre. Az afganisztáni hun-utódok által termesztett gyümölcsök még az alma, körte, eper, mandula és dió.
A régi magyarság kedvelt gyümölcsei kiolvashatóak az ősi világlátásban gyökerező több ezer éves népmeséinkből, mint a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack és társai. Nálunk a Világfán is aranyalmák nőnek. A népmesék arra nézve is fogódzót nyújtanak, hogy őseink nem a vadonban kóborolva gyűjtögettek, hanem telepített, gondozott gyümölcsöseik voltak, mert a fák sok esetben tündérek, királyok kertjében állnak. A népi emlékezet, a szájhagyomány alapján szintén az a szkíta-hun-magyar népesség lép elénk, amelyik gyümölcsöskerteket tartott fenn, és amelyet a nyugati történettudomány teljesen hazug módon kiáltott ki műveletlen barbárnak.
El kell tehát szakadni az idegen országokból idehozott, ellenőrizhetetlen vegyszerezéssel termesztett gyümölcsöktől, és helyette újra a hazai termelők áruját kell választani. Nemzeti önazonosságunk visszaszerzésére ugyancsak alkalmas, hiszen egy magyar gyermek sokkal közelebb áll hun elődeihez almát eszegetve, mint amikor banánt töm magába. Igenis a hagyományőrzésnek a zenén, ünnepeken, ruházaton, kézművességen túl érvényesülnie kell a család asztalára kerülő gyümölcsök megválasztásában is. A szkíta-hun népekre jellemző termények azonosak a Kárpát-medence gyümölcsvilágával, így az őseinknek ilyen téren való megfelelés sem ütközhet akadályba.
Az írás címe szántszándékkal idézi a magyar névadás mozgalmának „Magyar gyermeknek magyar nevet adjatok!” jelmondatát, mert ahogyan egyre több újszülött kap régi magyar nevet, úgy kéne minél többünknek életvitelszerűen visszatérni a hagyományosnak mondható gyümölcseinkhez. Az őstermelők megélhetése is csak úgy menthető meg, ha az egyre tudatosabban gondolkodó, a nemzet megmaradásáért felelősséget érző réteg ezen a területen is elutasítja az erőltetett idegen divatot, és vásárláskor a ránk jellemző, helyben termesztett gyümölcsöket választja.
 
Magyar Táltos Honlap
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 27 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap