Gavallér János : Színvallás PDF Nyomtatás Géplevél
Írások - Magyar jelen
Írta: Gavallér János   
2007. Földanya hava 02. vasárnap, 11:31
Vonatkozik-e mindenkire az élet alázatos szolgálata?


ÍrásEljött az idõ és talán észre se vett bennünket, úgy tovaszaladt. Kinek-kinek a sors biztosította az akadálypálya leküzdését: A lelke elé állított morális nívóképének az elõhívására. A társadalom a bigott bílyogot, mely szerint nem önként és dalolva alakítja sorsát, levetkõzhette volna. Összeomlott egy struktúra, ami kétpólusú világfelfogást generált és a hatalomgyakorlóknak, értelmiségi holdudvarával együtt lehetõséget mutatott fel az emberi értékek középpontba állítására.

A társadalom lelki rezonanciája kámfor beteljesüléssé vált.

Az egyén, úgy néz ki, a társadalmi és gazdasági változásból hátrányosan jön ki, belebicsaklik
a nagy rendszerváltozásnak kikiáltott vadgazdasági' folyamatokba. Tudni illik a humánum számára ismeretlen fogalom az érdekelvû osztályba sorolás. Mi is történt a mi drága országunkban? A jó király (a hatalomgyakorló elv) megértette a társadalommal, hogy a közösség érdeke minden vagyon fölött való õrködés magánkézbe adása (a jóléti társadalmak egyre jobban törekednek a központosításra, az állami tulajdon növelésével a gazdaságban). A fiókból elõhúznak egy kor idealizált változatát, és tûzön-vízen keresztül végrepróbálják hajtani, nem számolva azzal az emberi fejlõdés által indukált egyszerû ténnyel, hogy apáról fiúra száll a tudás és az elvárás magasabb humánus intelligenciát, követel idõrõl-idõre.

Egyszerûbb emberek képtelenek természetes erõforrások által elõállított szolgáltatásért pénzt kérni (pl.: ivóvíz, sõt gyerekoromból hordozom magammal azt a szegények által természetesnek tartott idillt, hogy a gyermekek bárki kertjébõl ehettek gyümölcsöt, az megengedett volt), de a modernnek kikiáltott világ „mindennek ára van” alapon, kényszernek alkotta meg a szolgáltató ipart. Azok az elvhû, vagy a hatalommal szemlesütve megalkuvó egyének boldogulnak, akik szervezettségüket gazdasági hatalommá tudták kiszélesíteni és innentõl fogva nekik és gyermekeiknek természetes elõjogaik vannak (magán iskolák, õrzött lakóparkok stb.). Mi is alakult itt ki? A klientúra társadalom fölé emelkedése, vagy mi történik valójában?

A szolgáknak, a társadalmi ügyekért felelõs, mind eztán tenni kívánó egyéneknek, vagy fel kell vállalniuk azt a határozott állásfoglalást, hogy õk a tõke megbízott helytartói, vagy az egész társadalom képviseletén fáradoznak!!!

Van e tovább magyarázkodásnak helye? Szükség van-e elégedett, a modern rabszolgaságon túlmutató emberi tulajdonságok közösség formáló szerepére? Mert míg a gyermek nem tudja, nem tudatosítják benne a mit, miért és hogyan kezelhetõ az emberi erõforrás termelõ kapacitásként, addig csótányos kóklergazdálkodás folyik a lélekkel packázva. A világ legbefolyásosabb embere is lehet számomra aljas szándékú harácsoló, ha tevékenysége erkölcsi nívóm, morális felfogásaimmal ellentétes cselekedetekben nyilvánul meg. A problémát innentõl kezdve nem dobhatja az önmagát értelmiségnek kikiáltott elit a sutba. Az ugyanis az egyén felelõssége, hogy szándékozik-e a társadalmi normákat megõrizni, vagy a lovak közé hajítja a gyeplõt és vad rohanás csábításában felszámolja az emberek szívében õrzött örök törvényeket!?

Igen, ma már elérkezett a humánus intelligencia arra a szintre, ahol a szavaknak a szív által értelmezhetõ megoldásokat kell felmutatnia és ne sunyin motyogva, kihasználja az iskolai papírokra épült ész diktálta korlátozott humanitárius megoldásokat. Az idõ elszaladt mellettünk, most már fel kell vállalnia az értelmiségnek, hogy számára mi a fontosabb:a pénz által az egzisztencia, vagy az emberi fejlõdés megtartása a természet adta talajon; az élet alázatos szolgálása.
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 51 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap