Kubínyi Tamás : Álmos hét könyve II. PDF Nyomtatás Géplevél
Írások - Õstörténetünk
Írta: Marosics Tamás   
2010. Fergeteg hava 14. csütörtök, 09:28

Kubínyi Tamás : Álmos hét könyve. Második részHejja kedves TestVérek!

Már nyomdában van és január végétől kapható Kubínyi Tamás Álmos hét könyvének második része, "A legnagyobb nemzetstratéga" alcímen. Igaz embernek a tabukkal és dogmákkal sújtott világban is úgy kell élnie, mintha mindenki tisztességes, őszinte és egyenes lenne. Véget kell vetnünk annak a kornak, amikor a gondolatainkat is meg akarják szabályozni belső gátlások beépítésével. Az igazság nem antiszemita, nem rasszista, politikailag nem inkorrekt.
A megjelenés alkalmából ismét elbeszélgettünk az egyedülálló mű szerzőjével, Kubínyi Tamással.

- Éveken át foglalkozott a történelmi személlyel, akit a legjelesebbnek ítél. Hét könyvet írt, ebből kettő már kapható, nyilván még többet gondolkodott róla. A munka végére jutva hogyan ítéli meg, mi volt Álmos legfontosabb döntése? 

- Kétségtelenül az évezredeken átívelő nemzetstratégia. Bármi is történt a gondolat megszületése óta az elmúlt ezeregyszázötven évben, a mindenkori matematikai valószínűséggel szemben a magyarság megmaradt a Kárpát-medencében. A más útra tévedő magyar visszavonhatatlanul beolvadásra, önfeladásra, az isten tervből való kizuhanás ítéltetett. Történt mindez a világerő legnagyobb ármánykodása, kazár, tatár, török, Habsburg és Sztálin pusztításai ellenére, melyek a hadtudomány szabályai szerint külön-külön felértek egy biztos nemzethalállal. Ha sorra vesszük a magyarok közreműködésével meggyengített és végül összeroskadó világbirodalmakat, megdöbbentő listát kapunk: Római Birodalom, Türk Birodalom, Kazár Birodalom, Mongol Birodalom, Bizánci Birodalom, Török Birodalom, Habsburg Birodalom, Szovjetunió… és legyünk kissé babonásak, ne mondjuk ki annak a birodalomnak a nevét, amelyhez most még tartozunk. A lista ennél lényegesen terjedelmesebb, ha a magyar előnépek – káld, alán, méd, onogur, hun, szabír, jász, kun, besenyő és sok egyéb - kapcsolódó történetét tekintjük. 

- Maradt fenn hiteles gondolat Álmostól, a cselekedetein kívül? 

Kubínyi TamásAnonymus a Gesta Hungarorumot egyebek mellett az akkor még létező magyar ősgeszta alapján írta, esetenként szó szerint lejegyzett szavak alapján. Ismerjük Álmos legfontosabb mondatát, a katonáit az rusz ellen harcra buzdító beszédéből: „A derekasságot nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg.” Ugyanez köszön vissza az Árpádházi királyok, a Hunyadiak, Dobó, Zrínyi, Rákóczi, Báthory, Bocskai, Bethlen, Kossuth, az ’56-os hősök elszántságában. Minden esetben égi segítség a lélek erejének forrása, mert a földi törvényt meghaladja a próbatétel. Legjobbjaink mindig bátran kiálltak, mert tudták, a magyar bukásában is diadalmaskodó. Győzzön, vagy veszítsen, megmarad, minden esetben túléli elnyomóját. Még olyan apokaliptikus pusztítás után is, mint a 125 ezer áldozatot követelő 1943-as doni katasztrófa. Tudnunk kell, hogy a Don-kanyar területe azonos Dentu-Magyariával. Ha ezerszáz évvel korábban következett volna be a csapás, amit a hazaváltással Álmos kivédett, akkor a teljes magyar véderő és a teljes magyar nemzet eltűnt volna a föld színéről. A sors könyvébe ez is bele volt írva, Álmosnak köszönhetjük, hogy sikerült olyan időre eltolnia, amikor már ez sem jelentett nemzethalált. Van mire visszatekintenünk, ennyire egyértelmű üzenetsort más nép nem kap.

- Mire épül a magyar sorsba vetett hit? 

A nemzet különleges adottsága az Álmos által kijelölt földrajzi csoda, föld a lábunk alatt, a Kárpát-medence. Ez a legnagyobb körerőd, nem ok nélkül volt elő- és ősnépeink lakóhelye sok-sok évezreden át. A régészeti leletek szerint az emberiség különleges megtartó erejű bölcsője, nem véletlenül fáj a foga rá annyi idegennek. Hagyatéka páratlan, gondoljunk a tatárlakai agyagkorongra, a budakalászi szekérre, vagy a barlangokból előkerülő őskori kohókra, csontsípokra, nyílhegyekre. Mind ahány üzenet a kishitűeknek: bízzatok bennem, veletek vagyok, vigyázok rátok!

- Álmos második könyvének főtémája a kazár kérdés. Miért nem tudhattunk eddig erről szinte semmit? Miért nem tanítják iskolában, egyetemen?

Talán kínos azoknak, akik aktuálpolitikai felhangokat vélnek kihallani abból a tényből, hogy Kazár Birodalom 750 után fokozatosan zsidó hitre tért. A bűvös szó kimondása sokakat elrettent a kutatástól, mert félnek a megbélyegzéstől, korunk anathemájától, az antiszemita vádtól. Pedig nincs abban semmi kivetni való, ha a történelem igazságait bizonyítékokkal alátámasztva felmutatjuk. Mivel a kazárok vér szerint nem voltak zsidók, sőt: alapvetően az íjfeszítő népcsaládba tartozó rokonnépeink voltak, így betértek. Hitüket ma inkább zsidózónak nevezzük, a prozelita lét a zsidóságon belül alárendelt helyzet, egész életre szóló bélyeg. Egyebet ne mondja, a prozelitát a zsidók hite szerint nem kísérik angyalok a zsinagógából hazafelé, ahogyan a vér szerinti igaz zsidót, nem léphettek be a templomba. Számos feljegyzés van arról, hogy a vér szerinti jog megszerzésére különböző szekták és belterjes csoportok milyen furmányos gondolatokat agyaltak ki, és ez miféle bűncselekményekhez vezetett. Egy ilyet Álmos második könyvében is bemutatok. A betérés három kötelme a körülmetélkedés, a mikva, vagyis rituális fürdő és a véráldozat. Utóbbi az idők haladtával fokozatosan háttérbe szorult, egészen az egy csepp vér jelképes feláldozásáig.

- A vér joga és a vérszerződés központi szerepet játszik Álmos második könyvében. Nem tart attól, hogy támadási felülettel szolgál mindazok számára, akik a zsidó szó puszta említését antiszemitizmusnak, rasszizmusnak és politikailag inkorrekt megfogalmazásnak tartják?

Igaz embernek a tabukkal sújtott világban is úgy kell élnie, mintha mindenki tisztességes, őszinte és egyenes lenne, ezért az igazságtól nem szabad megrettenni. Véget kell vetnünk annak a kornak, amikor a gondolatainkat is meg akarják szabályozni belső gátlások beépítésével. Az igazság nem antiszemita, nem rasszista, politikailag nem inkorrekt és a legcsekélyebb mértékben sem gonosz. Az igazság felülről érkezik, a teremtő akarat megnyilvánulása. Akik szembe szállnak vele, azok a gonoszt szolgálják. Tévedés ne essék, az ő feladatuk is rendkívül fontos az isteni tervben, hiszen a jóra hajlókat valódi jócselekedetre sarkallják. Aki értő szívvel és szemmel olvas, megérti, hogy a világ nem fejlődhet másképp, mint hogy napirendre tűzi és megvitatja mindazt, amit korábban szőnyeg alá söpört. Ez egyébként azoknak is érdeke, akik most kézzel-lábbal hadakoznak ellene.

- Ezért nem írta meg eddig senki Álmos történetét? Mi lehet az oka annak, hogy a könyv olvasója úgy érzi, nagyon is jelenvaló az az ezer évnél régibb világ, amelyben Álmos mozog?

Ne felejtsük el, hogy Álmos kora törzsi világ, ahol az öröklési rend legfőbb meghatározója a vér szerinti származás. Mai életünk bajainak jelentős forrása a megváltás előtti törzsi gondolkodás és az azt követő szeretetre épülő világlátás kibékíthetetlen ellentéte. Az emberiség történetében a különböző fokon álló népek legtöbbször egyenetlenségek és háborúk árán próbálták felfogásukat egymásra kényszeríteni.  A háború korábbi, mint a véráldozat, és ilyen módon fölöttébb korszerűtlen egy civilizált világban. 

- Jelen világunk civilizált. Vagy mégsem? Lehet, hogy számos szempontból barbár korban élünk? 

Nem beszélhetünk valódi civilizációról addig, amíg törzsi szellemű hódító háborúk zajlanak a világban. A civilizáció a béke gyümölcse, és csak addig áll fenn, amíg egy durva hódító le nem rombolja. Az emberiség legbarbárabb tetteit elkövetők nem képesek arra, hogy kitűzzék egy valódi civilizáció alapjait, ezért nem földi hatalmakhoz, hanem égi törvényekhez kell igazodnunk. És persze nem szabad elfelejtkeznünk az örök igazságról, a kifinomult civilizáció csak a legkorszerűbb fegyverekkel védhető meg. 

- Van a népeknek vér szerinti igazsága? 

A kozmikus rend csillagfényéből származó népek alapigazságokat hordoznak. Itt csak azokra gondolok, amelyek képesek voltak arra, hogy megharcoljanak igazságukért, nem pedig a sors kegyéből, íróasztalok lakkcsillogásában születtek. Ilyen vér szerinti igazsághordó a magyar. A világtörténelem legnagyobb vérszerződése, Jézus kereszthalála mindenki számára egyénileg megélhetővé teszi a vér szerinti igazságot, amit a valódi jézusi kereszténység példáz. Másik ilyen természetű és nemzetünkre érvényes igazság a 890-es Vérszerződés, ami korabeli forrásokban pontosan megörökített bizonyosság a magyarság többgyökerű származására. Rokon népeknél nincs szükség ilyesfajta testvéresülésre, tehát a vérszerződés a magyarság befogadó természetét és a benne megsokszorozódó teremtő erőt jelenti. Egyébként a Vérszerződés egyben az első írásban rögzített magyar alkotmány is, amelynek máig érvényes öt pontját bárki elolvashatja. Különösen fontos ez egy olyan korban, mint a mai, amikor az alkotmányos válság egyértelművé teszi, hogy a hagyományokhoz való visszatérés az egyetlen járható út.

- A források tehát több mint ezer éve hihetetlenül gazdagok és elérhetőek, mégsem írta meg eddig senki Álmos történetét. Áttörést jelent most ez a könyv? 

Áttörésnek legfeljebb a kezdetét. A valódi áttörés az lesz, ha nem csak ismeretterjesztő, hanem a legapróbb részletekre kiterjedő tudományos munkák dolgozzák fel azokat a felvetéseket, amelyeket ez a könyvsorozat tartalmaz. A gond nem a forrásokkal van, hanem azokkal, akik azokat a köz elől mindeddig elzárták. Könyveimben kis keretes szócikkekben megnevezem és gyakran szó szerint idézem a vitathatatlan forrásokat, bizonyítékokat, utalásokat. Akik elhallgatnak, a bizonytalanság ködével homályosítanak, azok nem forráshiány miatt teszik. Legyen ez az ő lelkiismeretük gondja, a miénk pedig az, hogy a tiltások és megpróbáltatások ellenére hallgassunk a legbelsőbb hangra. Mert az ember lelkiismerete a törvény forrása, maga az igazság.  

 

A könyvet az alábbi telefonszámon rendelheti meg: +36/30/3268826 vagy géplevélben:   Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A könyv vásárlásával hozzájárul a következő részek megjelenéséhez.

Kubínyi Tamás : Álmos hét könyve. Második rész. 
A borító nagyobb méretű megjelenítéséhez kattontson a képre!

Marosics Tamás
Magyar Táltos Honlap

Kapcsolódó írások:
Beszélgetés Kubínyi Tamással : Miért pont Álmos?

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 53 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap