Sátány lódulj! Beszélgetés Kubínyi Tamással PDF Nyomtatás Géplevél
Írások - Õstörténetünk
Írta: Marosics Tamás   
2010. Napisten hava 09. szerda, 15:03

Kubínyi Tamás : Álmos hét könyve. Ötödik részItt ülünk a Vörösmarty tér könyvforgatagában, kezemben friss és nyomdaszagú Álmos ötödik könyve, a borítón jurta belső, tündükén betekintenek a csillagok. 

- Ez a borító végtelenül egyszerű, ugyanakkor kozmikus. A jurta keregerácsai és tartórúdjai között látták a világmindenséget a tündükön át. Életük része volt a csillagok járása, a Tejút ismerete. Nevezték Hadak útjának, Csaba útjának, Csillagösvénynek. A kozmikus lény megismerése elengedhetetlen erőforrás a földi út beteljesítéséhez, jó tudni, hogy valamennyien kozmikus énnel is rendelkezünk, csak fel kell azt magunkban ébresztenünk. Mindennapi bánatunk, fejfájásunk, váratlan sikerünk, örömünk összefüggésben van a csillagjárással, a világmindenség változásával. A megismeréshez kereső lélek és meditáció szükséges, és ez sokkal fontosabb, mint a vég nélküli rohanás. Utóbbit kívülről kényszerítik ránk, elsősorban azért, hogy életünk alapvető kérdéseivel ne foglalkozzunk, mert ha ezt megtennénk, nagyon rövid idő alatt megváltoznánk és megváltoztatnánk a bennünket körülvevő világot. A korábbi borítókon lóáldozatot, koponyából készített ivóedényt és hangzó sípcsontokat is láttunk, tehát a harcos énjét mutattam meg ősatyáinknak. Most eljött az ideje a mélyebb dolgok felmutatásának. 
 
Különlegessége az Álmos sorozatnak, hogy meghatározhatatlan a műfaja. Ismeretterjesztő történelmi munka, miközben lexikont, verset, dokumentumot, irodalmi elemeket és lenyűgöző képanyagot tartalmaz. 
 
- Minden valamire való történelmi kurzus azzal kezdődik, hogy a történelem forrásai írott- és tárgyi forrásokból, hagyományokból és nyelvi forrásokból állnak. Ezek alapos felsorolása után a történész rendre közli, hogy ő tulajdonképpen mindezek közül csak egyhez ért, minden további forráshoz külön szakember szükséges. Való igaz, a vallástól, néphagyományoktól elvonatkoztatott történetírás bármekkora ostobaságra képes, ahogy azt a közelmúltban láttuk. Semmi mást nem tettem, mint a rendelkezésre álló forrásokat egymás mellé raktam, és abból a megfelelő következtetéseket levontam. A népi imádságok különleges helyet foglalnak el a hajdani gondolkodásmód megértésében, a szájról-szájra adott tudás az évezredek során alig változott. Ilyen a Sátány lódulj! úgynevezett „pogány-kori” ima, amit ma is elmondhatunk, és hitem szerint ma sem pogány:  
 
A Nap lement
És sötét lett
Kérjük azér
Szent fölsíged
 
Az éjcakát
Oltalmazza
Házunkat népünköt
 
 
Pusztuljatok hát
Rossz álmok
Kerüljétek messze
Álmost
 
Sátány lódulj
És ne állj ott
Hol Ős-ten őrzi híveit
Ki győzedelmet
Kinek biztosít
 
Ma, a kereskedelmi televíziók korában is mondhatjuk: Sátány lódulj! A könyvben nagyon sok alig ismert tény és adat van úgy a törzsszövegben, mint a keretes információkban. Gondolok például erre a részre, amelyben a bizánci császár a nevelőjével beszélget:  „Jézus nyomán annyira eredményesen térített András, Fülöp, Tamás és Bertalan apostol, hogy a 325. évi nikéai zsinaton Szkítia püspökkel képviseltette magát. Sokfelé üldözték a keresztényeket. Jól tudod, itt, a Szent Római Birodalomban az amfiteátrumokban vadállatok elé vetették őket egészen 313-ig, amikor Konstantin császár a milánói ediktumban vallásszabadságot hirdetett. Aranyszájú Szent János a háromszázas években rendszeresen küldött misszionáriusokat a Kaukázusba, a Krímbe és a fölötte lévő Kazár Birodalomba, meg Szabíriába. Hunra is lefordíttatta a Szentírást, nagy volt az ébredés. Szent Jeromos megemlékezik arról, hogy a hunok zsoltárokat énekeltek, jó kereszténnyé váltak.” Ezek az információk történészek által hitelesített, több forrásból megerősített tények, melyeket külön-külön egyik szakember sem tagad, mégis így együtt soha senki nem láthatta őket az Álmos halálától máig eltelt 1115 évben. 
 
Veszélyes vállalkozásnak tűnhet hét összefüggő kötet kiadása ezen a piacon, amely jelentősen szűkült a korábbiakhoz képest. A legnagyobb kiadók legalább hét évre becsülték az Álmos hét könyve megjelentetését, abból kiindulva, hogy csak a karácsonyi vásáron tudnak majd nagyobb mennyiséget eladni, ehhez képest öt hónap alatt immáron az ötödik kötete jelenik meg. Mi a siker titka? 
 
- A magyarság legnagyobb hibája a kishitűsége, amit egy ilyen egyszerű dologgal, mint e könyvsorozat, cáfolni lehet. Sokkal többre vagyunk képesek, mint amennyit el tudunk képzelni magunkról. Azt is mondhatom, ha valaki leírja egy papírra a legmerészebb álmát az elkövetkezendő két évre vonatkozóan, nyugodtan szorozza meg százzal. Persze nem pénzre gondolok, mert abból van a legkevesebb, hanem nemes emberi célokra. Az idő teltével a felszorzott becslés kevesebb lesz, mint a valóság. A magyar nép fenséges lelkületét számításon kívül hagyja az, aki a piac szigorú törvényei, az áras népek által megszokott bevétel-kiadás egyenlege szerint gondolkodik. 
 
Milyen nemzeti sajátosságból eredő más hibáink vannak? 
 
- Ahogyan a mögöttünk lévő sok tízezer év alatt, úgy a Krisztus óta eltelt idő során is a magyarság ősnéphez illő módon lényegében alig változott, ha mégis, úgy inkább rossz irányba. Ménesnyi lóerős autón járunk, ám akciórádiuszunk szűkült az egy lóerős harcoshoz képest, aki a tavaszi vizek felszáradásától a novemberi fagyok beálltáig egész Európát bejárta. Porba írtak, kőbe véstek, fába róttak, mi számítógépet használunk, mégsem tudunk annyit csillagászatról, gyógyításról, lélekemelésről, hitről és megmaradásról. A teremtett világ rendjét újra kell élnünk, hogy újra azzá váljunk, akiket ők oly nagy reménnyel magukban hordoztak. Mert hiszen mi akkor is ott voltunk bennük, és ők ma is itt vannak bennünk. Értünk haltak, értük élünk. 
 
A Kárpát-medencei és azon kívüli magyarság ókori létezése a legkiválóbb történészek szerint sem vitatott, gondolok például Hóman Bálintra, Harmatta Jánosra, vagy az élők közül Bakay Kornél professzor úrra, mégis a hivatalosságok ennek ellenkezőjét tanítják. 
 
- A damaszkuszi úton mindenkinek végig kell menni, aki nem akar Pokolra jutni. Hóman Bálint egész életét a finnugorizmus bűvöletében élte le, majd eljutott utolsó tanulmányához, amely ősemberekről, ősmagyarokról szól. Ebben a könyvében túllépte a dogmát, közelebb jutott az igazsághoz, mint egész korábbi életútja során. Hasonló utat járt be Harmatta János és sokan a legkiválóbbak közül.  Ammiánus Marcellinus történetíró jegyezte fel, hogy 359-ben a Pannóniába látogató római császárt a hunok „Marha! Marha!” kiáltással fogadták. A szó jelentését a római Ammiámus nem értette, de a pontosság kedvéért betűről-betűre lejegyezte. A helyzetet pontosan értjük, gondoljunk csak Romano Prodira, aki hasonló fogadtatásra számíthat, ha a jó gazdákat kívánja meggyőzni arról, hogy a szent magyar föld kereskedelmi árucikk az Európai Unióban. 1600 éve a feldühödött tömeg elől a császár szabályosan elmenekült. Változott valami? 
 
Úgy tűnik, az európai léte a magyarságnak nem mentes a konfliktusoktól…
 
- Nagy bűnünk, hogy hamarabb voltunk keresztények, mint a Római Birodalom, és ez ma is így van: a születendő régi-új történelmi magyar Alkotmány hamarabb fogja elfogadni a keresztény gyökerekre való utalást, mint az unió alkotmánya. Evangelizátori szerepünk van, a Teremtett Világ Rendje szerint a magyarság a Jóisten népe. Addig marad meg, amíg eredendő küldetését teljesíti. Soha nem volt rá ilyen nagy ínség a világban, tehát a színe-java megmarad.
 
Lejegyezte: Marosics Tamás, Magyar Táltos Honlap
 
Kapcsolódó cikkek:
 
Képek a könyvből, melyet az eddig megjelent részekkel együtt megrendelhet mindenki, akit érdekel a magyarság nagy vezére: +36/30/3268826-os telefonszámon illetve géplevélben az  Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  címen. (A képek kattintásra nagyíthatók.)
 
Álmos hét könyve - 5.

20- 21. oldal

22 - 23. oldal

30 - 31. oldal

 

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 52 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap