Nekünk magyaroknak különös sors adatott, mindig a kor legnagyobb birodalmába botlunk, lett légyen római, türk, kazár, bizánci, mongol, török, Habsburg, szovjet, európai, vagy amerikai. Ez az öröknek tűnő küzdelem Álmos idejéből mennyire adatolható?

-Álmos első könyveiből kiderült, hogy a Kazár Birodalomnak nem sikerült a magyar törzseket fennhatóságuk alatt tartani, és amikor a magyarok a Vérszerződésben egyesültek, akkor leküzdhetetlen erővé váltak a judaizáló hatalom számára. A küzdelem végkimenetelét a puszta létünk, a keresztény mivoltunk is igazolja: megmaradtunk, miközben minden birodalom széthullott. A továbbiakban a Kárpátokon kívüli magyarság Bizáncot is megadóztatta, a hatodik könyv forrásmegjelöléseiben pontosan idézek erre példát. Egyetlen világhatalom sem fizet sok-sok tonnányi aranyat, ha nincs arra igen nyomós oka. A Bizánci Birodalom számára ez volt az olcsóbb megoldás, élt is vele.  Gondolja el, micsoda katonai erő az, amely a kor legjobban felszerelt hadseregét ilyen csúfos alkura kényszeríti. Hasonló történt később a Vörös Hadsereggel, és ki tudja, most melyik van soron…

A modern történelemtudomány miért nem él a tradíció megkerülhetetlen elemzésével?  

- Amikor hit nélküli szakember nyúl „az objektivitás igényével” egy nép régmúltjához, akkor mindig a maga képére formálja, kilúgozza azt, elveti a szent vallási iratokat, regéket, mondákat, népdalokat, vagyis a szerves hagyományt, mert nem képes belőle semmit megérteni. Ki kell mondani végre, hogy a mai forráskritikára épülő történelemtudomány nem más, mint a politika szolgálója, vagy ha úgy érthetőbb: cselédje. Ennél az Ars Historica, a történelmi feljegyzések évezredeken át gyakorolt művészete is sokkal magasabb szintű, pedig ott nem kérték számon a tökéletességet. A mai „tudomány” egy évszázadok óta fennálló hatalmi rendszert, Magyarország gyarmati státuszát hivatott bizonyítani és alátámasztani, részelemeiben ugyan tartalmaz számos valóságtöredéket, végkövetkeztetéseiben mégis minden esetben hamis. Akadémikus körökben jó ideje becsmérlően szokás említeni krónikásaink bizonyítható pontatlanságát. Olyan ez, mint amikor bagoly mutogat a veréb nagy fejére. A finnugor történészek a szocialista kormányzások alatt teljesedtek ki, elég, ha a legutóbbi oktatási miniszterre gondolunk, akinek vezetése alatt az intézmény hatalmas összegeket fordított reprezentációra, az elvtársak zsebének kitömésére, miközben a magyarság múltjának és eredetének kutatására nem jutott egyetlen fillér sem. Emlékezetes, hogy Hóman Bálint élete utolsó szakaszában jutott arra a felismerésre, hogy a finnugor dogma nem felel meg a valóságnak, és volt benne erkölcsi tartás a korábbi tévedése beismerésére. Hasonló utat járt be Harmatta János, és László Gyula professzor úrról is elmondhatom, hogy baráti körben elismerte a magyar eredet összetettségét, mint ahogy a kettős honfoglalás elméletét is sokszoros honvisszatérésre javította.

Álmos hatodik könyve egy találkozást ír le Cirillel és Metóddal, kiknek szobrai az utóbbi időben egyfajta magyarellenes felhanggal jelennek meg a Felvidéken…

- Metód legendája örökítette meg a szentnek a magyar krállal történt 882-es találkozását, aminek az elhallgatása sok gondot okozott idegenszívű történészeinknek. Nem csupán arról van szó, hogy a mai várakozással ellentétben kifejezetten békés találkozó volt, hanem azt is igazolja, amit más források is megerősítenek: a magyarokat a honvisszatérés előtti időkben király vezette! Ez bizony nem illik azokba a történelemkönyvekbe, amelyek elhallgatják a kijevi, Don és Dnyeper völgyi, kaukázusi, vagy krími magyarság máig létező régészeti emlékeit és népmaradványokban genetikusan kimutatható hagyatékát. A magyar király a feljegyzés szerint Metódot „tisztességgel, fényesen és örömmel fogadta. S beszélgetve vele miként ilyen férfiaknak illett beszélgetni, megszeretvén, megcsókolván és nagy ajándékokkal elbocsátotta, mondván néki: emlékezzél meg mindig rólam, tisztelendő atya, szent imáidban.” Szóval van mire visszatekinteniük a tót atyafiaknak, ha az emberevő szlávok között térítő görög testvérpárt tekintik védőszentjüknek, akikben Európa védőszentjeit is tisztelhetjük. Nekünk magyaroknak e konfliktusban, mint nagyobb testvérnek, aki az emberi fejlődés, az államépítés és a civilizáció meghonosítása terén mindig a tót előnépek előtt jártunk, türelmesnek kell lennünk.

Miért büntetik a keresztény magyarokat olyan kitartóan az idegen népek?

- Kereszténységünk ősibb, mint a szlávoké, hiszen ők a tízedik-tizenegyedik században keresztelkedtek meg, mi viszont a jézusi kereszténység előtti Melkhisédekkel jegyzett proto-kereszténységben is érintettek vagyunk. Tudvalevő, hogy Ábrahámot borral és kenyérrel, az úrvacsora kellékeivel fogadta Melkhisédek, akinek a zsidók és arabok ősatyja tizedet fizetett. A Szentírásnak ezt a részét sem átírni, sem kitörölni nem sikerült, így örök időkre emlékeztet és magyarázatul szolgál népünk sanyarú sorsát, megpróbáltatásait és küldetésének beteljesedését illetően. Az Ős-Ten Anyát ábrázoló keresztek őrzik a korai kereszténységünket, melyben a Szent Atya, Szent Anya és Szent Fiú alkotja a háromságot. Jó néhány ilyen anyakeresztet fényképen is bemutatok. A végkimenetelt illetően ne legyenek kétségeink, bukásunkban is diadalmaskodunk.

A népi imádságok végigkísérik a könyvsorozat 77 fejezetét. Nem fogy ki belőlük?

- Hihetetlen bőségben maradtak fenn ősi imádságaink. Azok az öregasszonyok, akik írni nem tudtak, de kisunokáikat elvezették az imádkozó lélek útjára, pontosabban adták át a hagyatékot, mint a mai tudós emberek. Az „Én kinyitom én ajtómat, fölnézek a Magos Mennybe” típusú imádságot ahány adatközlő, annyiféleképpen mondja el, sőt, ugyanaz a néni sem szokta kétszer ugyanúgy mondani, mert a lélek rögtönzése a pillanat varázsát, az ártó erők távoltartását szolgálja. Hallgassa csak:

Ha kilépek én ajtómon

Föltekintek Magos Égre

Ott látok egy aranyos fát

Kívű aranyos

Bellű kegyelmes

Az alatt van egy

Aranymelence

Abba van Szűzanyának

Három csöpp teje

Az Úrjézusnak

Harmad csepp víre

Aki ebbe este reggel

Megmosdózik

Hét halálos bűne

Megbocsáttatik

A három csöpp tej a Szent Anya teje, az Ő ünnepén, augusztus 15-én jelenik meg az Álmos sorozat hatodik kötete. A görög ómega betűhöz hasonló jel a gyermekszülésből mindig felgyógyuló örök életerős asszonyt jelöli, nem véletlenül tűnt fel a szkíta alapú őskönyvben, János jelenéseiben: „És láttaték nagy jel az Égben: egy asszony, a ki a Napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a Hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona.”– Ő a mi Nagyboldogasszonyunk, csíksomlyói Babba Mária. 

Lejegyezte: Marosics Tamás
Magyar Táltos Honlap

Borító és képek a könyvből, melyek oldalaira kattintván nagyobb méretben megnyílnak:

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai