Badiny Jós Ferenc életmûvét tovább folytatva megkerülhetetlen, hogy foglalkozzunk egy különös forrásanyaggal, krónikával a méltatlanul mellõzött Tárih-i Üngürüsz-szel. Ez a krónika az, amelyre sok történész - Badiny is - alapozta „elméletét”, elképzeléseit, a magyarság történetét. Badiny és Grandpierre K. Endre kutatása számos ponton találkozik, mivel Grandpierre K. Endre az isztanbuli Török Nagykönyvtárban lévõ TARIHI ÜNGÜRÜSZ magyar õsgesztának egyrészt újra felfedezte és a tudományos érdeklõdés középpontjába helyezte.

De mitõl is különleges a Tárih-i Üngürüsz? Miért övezi eredetét, tartalmát és a mû megtalálását annyi rejtély és félelem egyesek részérõl?

A Tárih-i Üngürüsznek a feltételezések szerint Magyar krónika volt a forrása, amit minden jel szerint 906-907-ben írtak (Grandpierre K. Endre történész szerint).  A krónikát elõször magyar rovásbetûkbõl fordították latinra, hogy ne számítson tiltott könyvnek. I. István király ugyanis törvényt hozott, mely szerint „Szilveszter pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betûk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetõdjék és helyébe a latin betûk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betaníttassék és a pogány  írástól, valamint tanítástól papi állásának vesztése és 20 aranypensasnak büntetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betükveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinval felcseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-tõl 10 denárig kapjanak jutalmat. A beadott iratok és vésetek pedig tûzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a „pogány” vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetõdjék.”

1526-os mohácsi veszedelem után a székesfehérvári királyi könyvtárból elõkerült „kódexet” I. Szulejmán szultánnnak Terdzsüman Mahmud fordította törökre. (A királyi könyvtár titkos anyagaként kezelhették, mert anyaga még a középkori krónikákban sem volt ismeretes). A könyv kikerült Törökországba, ahol Vámbéry Ármin (világutazó-tudós, a magyar-türk rokonság hirdetõje) találta meg és 1860-ban beadta a Magyar Tudományos Akadémiára.

A Tárih-i Üngürüsz a lehetõ legrosszabb kezekbe került Budenz József személyében, (török és a finnugor nyelvek kutatásával foglalkozott, annak ellenére, hogy magyarul alig tudott) így az õskrónika ismét feledésbe merült, Budenz zároltatta. Ennek oka, hogy 1877-ben Trefort Ágoston kultuszminiszter kiadta az ukázt: „A külsõ tekintély szempontjából elõnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövõben csakis azokat a tudósokat fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát.” Függetlenül ennek tudományosan megindokolható igazságától, ma is ez a szellem él és virul a tudomány fellegváraiban. Milyen tudomány az, amit kormányzati eszközökkel kell befolyásolni? Az igazság megáll a saját lábán, csak a hazugságnak kell ilyesfajta támogatás…. A tudomány attól tudomány, a történelemtudomány mûvelésében különösen, hogy lehet szabadon kutatni, összevetni az eredményeket és a legvalószínûbbet elõtérbe helyezni!

„A szinte már elfeledett krónika újra elõkerült, ugyanis Zakar András kutatómunkája nyomán fény derült arra, hogy Isztambulban és a Magyar Tudományos Akadémián is található egy-egy példány a kéziratból. dr. Sárkány Kálmán kikölcsönözte a kézirat filmjét, s elküldték Prágába, dr. Blaskovics József turkológus tanszékvezetõnek, magyarra fordításra. A Magyar Nemzetben ekkoriban jelent meg egy rövid hír a kézirat létérõl. „Kitört az idegesség az Akadémián” – számol be az eseményekrõl Geönczeöl Gyula (1988, 8), aki barátaival átmenekítette a magyarra fordított szöveget 12 legépelt példányban (GKE, 1995, 28). „Azonban Illyés Gyula mellénk állott, s vele az Írószövetség tekintélye, és az írók javarésze is. Hiába fenyegette az Akadémia levélben dr. Blaskovicsot, dr. Sárkányt, a filmet nem adtuk vissza”…Amikor Geönczeöl Gyula és Grandpierre K. Endre Ligeti Lajos támogatását kérték, az akadémikus felajánlotta, ha a Tárih-i Üngürüsz kiadásától elállnak, megígéri, hogy egy másik munkát segít kiadni. Mivel a Tárih-i Üngürüsz kiadásától nem álltak el, az akadémikus kiabálni kezdett: „akkor véres fejjel fognak visszavonulni!” (GKE, 1995, 29). Grandpierre K. Endre Pozsgay Imrével, az akkori kulturális miniszterrel is felvette a kapcsolatot a megjelenés elérésére. Erre elõbb pozitív, majd visszavonó, negatív választ kapott. Azonban Grandpierre K. Endre két tanulmánya (1979, 1981) hatalmas érdeklõdést váltott ki, amit már nem lehetett elaltatni. A könyv 1982-ben megjelent, torzítva, csonkítva. Jellemzõ, hogy az eredeti kéziratban ezt az Árpád-korral záruló õskrónikát bevezetõ „A regösök és a krónikások így írták meg” mondatot – a magyarság tudatlanításának úgy látszik, minden tudományos szempontnál fontosabb céljából - „Az évszázadok hírnökei és a hírek elmondói ilyenképpen adták elõ”-re változtatták. Nyilván azért, nehogy megtudják a magyarok, hogy István király elõtt is volt írásos kultúrájuk.” (Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila KAPU, 2004.04.)

A Karpatia újság elõzõ számából megtudhattuk, hogy több kutató, így Badiny szerint is, a magyarság a Kárpát-medencében õshonos. De mit is mond errõl a Tárih-i Üngürüsz?: „az özönvíz után Hunor a népét a Kárpát-medencébe vezette letelepülésre és ezek a hunok itt már velük azonos nyelvet beszélõ népet találtak. Hunor népét a Kárpát-medencébe Nimrud korában, nem sokkal a vízözön után vezette. Mint, ahogy a Bibliából is tudjuk, Nimród „hatalmas király volt a földön és birodalmához tartozott Bábel, Uruk, Akkád és Kálné a Sineár földjén” és ezt a területet régen Sumirok országának nevezték. Nimródnak Hunor és Magyar volt a két fia Hunortól származnak a hunok és Magyar­tól a magyarok. Tarihi Üngürüsz-i szerint a hunok — Hunor által vezetve, az égi hatalmak akaratának megfelelõen — a Kárpát-medencébe azért költöztek hogy visszatelepüljenek arra a területre, amelyik az õsszülõföldjük. „A Thúróczy Krónika is hasonlót ír, amikor így mondja: „Azt akarta ugyanis Isten, hogy minél elõbb költözzenek Pannóniába..” Egy Csodaszarvas jelent meg Hunor és Magyar elõtt, mint az égi erõk küldöttje, azért, hogy õket visszavezesse az õshazájukba.
„A Tárih-i Üngürüsz „két” Csodaszarvas-monda változatot közöl és óriási idõtartamot hidal át (évezredeket) és történeti eredetûek a közlései. Ezeket a régi mondákat a szájhagyomány õrizte meg és a Tárihi Üngürüszben valóságosan megjelenik a mon­dai jellegû hun-magyar õstörténelem leírása.” Pannónia az „ígéret földje” volt a MAGYAR-HUN õsvallás hiedel­mében. Ezek az adatok több középkori történelmi forrásban is megelevenednek, annak ellenére, hogy abban az idõben nem volt a köztudatban, sõt mint tudjuk elrejtve õrizték a Tárih-i Üngürüszt. A mû a magyarság több hullámban történõ átköltözésérõl beszél. Mint fentebb említettük elsõ ízben a HUNOK, másodsorban az AVAROK, harmadjára pedig a MAGYAROK érkeztek a Kárpáthazába. Kr. u. 374 körül indulnak tehát a HUNOK Balambér királyuk vezetésével, az ALÁN és más szomszédos népekkel szövetkezve a Kárpát-medencébe. Az ebben az idõben itt élõ gótokat és gepidákat legyõzték. A gepida harcosok csatlakoztak a hun törzsszövetséghez, a gótok a Dunántúlra menekültek, s késõbb rátámadtak a Római Birodalomra, hun segítséggel. Balambér utóda Katar (egyesek szerint „Kádár”) volt, akit az általunk górcsõ alá vett Tárih-i Üngürüsz is említ. Az ide érkezõ hunok, már olyan népeket találtak, itt akikkel könnyen tudtak szót érteni, mert azonos nyelven beszéltek (a krónika szerint). És innentõl kezdve a magyarság története Attila Nagykirály történetével folytatódik...

Akik foglalkoznak akár amatõr, akár szakmai módon is a magyar történelemmel, azokban felmerülhet a kérdés, ha van ilyen Krónikánk, akkor miért nem képzi tudományos közvita tárgyát? Mért nem foglalkoznak vele a történészek? Ha kinyittatnák a „történészeink” szemeit és természetesen a sajátunkét, akkor észrevennénk, hogy a finnugor elméleten kívül is létezik élet. A különbözõ eredet elméletek megvitatása, elemzése, egymás mellé helyezése, részekre bontása meghozhatná, a minden politikai befolyástól mentes, egészséges magyar történelem szemléletet. És ha a finnugor elmélet a maga blõdségeivel teret nyerhet a vizsgálódás terén, akkor a Badiny Jós Ferenc és a Grandpierre K. Endre-féle történelem szemlélet is minimum annyira megérett a történelmi kutatásokra - függetlenül attól, hogy egyesek elismerik e igazságnak vagy nem az általuk igazolt eredményeket -, mint a politikai támogatásra szoruló halbõrszagú, eszkimó rokont keresõ finnugorizmus.

De bizonyára már a Karpatia olvasói is nagyon jól tudják, „a külsõ tekintély szempontjából elõnyösebb finnugor származás princípiumát” könnyebb hirdetni, ha ilyen „zavaró tényezõk”, mint Badiny Jós Ferenc és a Tárih-i Üngürüsz, valamint egyéb „alternatív” történészekrõl és történelmi kutatásokról, az ember nem is hall, mert eltitkolják elõle.

Összeállította: Jámbor Márk
Karpatia

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai