Interjú Szakács Gáborral PDF Nyomtatás Géplevél
Írások - Õstörténetünk
Írta: Hetumoger   
2009. Áldás hava 14. kedd, 08:02

MedálA "Világszenzáció" című bejegyzésem óriási érdeklődésre tett szert, eddig közel 12000 ember olvasta el a Nap Piramisról és a benne talált rovásírásról szóló szösszenetemet.

Felvette velem a kapcsolatot Szakács Gábor úr, a lelet azonosítója, aki szeretné, ha néhány kérdésben helyesbíteném a korábban írtakat, s emiatt egy e-mail interjúra is igent mondott. Nézzük először a hibákat, majd közlöm a vágatlan interjút! A Világszenzáció című salqvisti szöveg szláv rovásfelfedezőkről számol be, holott az érdem interjúalanyomat illeti. Ő dekódolta a székely-magyar jeleket, s nem bosnyák régészek. Hibás továbbá a Magyar Hírlap által is ismertetett információ, mely szerint további ásatások indulnának meg a helyszínen. Ugyancsak tévedés a Nap Piramissal kapcsolatban magyar építőkről értekezni, hiszen a rovásírás székely-magyar eredete nem bizonyítja a piramis hungár mivoltát. Nézzük azonban az izgalmas interjút!
Szakács Gábor a Nap Piramisban 
Szakács Gábor a Nap Piramisban
 
 
Tor Salqvist: - A lelet megtalálása előtt milyen indokkal mentek ki magyar rovásíráskutatók a Nap Piramishoz? Lehetett előre sejteni a szenzációt?
 

Szakács Gábor: - Előttem rovásíráskutató nem járt Visokoban, mert nem erről szólt a történet. Újságíróként a főnököm megbízásából magam is tudósítóként mentem először Visokoba 2006 júniusában, majd azután még hétszer, hol tudósító/rovásíráskutatóként, hol mintegy 150 érdeklődővel. Hogy tudósításaim óta mentek-e a helyszínre valóban más rovásíráskutatók is, nem tudom, mert nem olvastam róluk és senki nem is tájékoztatott személyükről, írásaikról, előadásaikról. Előtte annyit lehetett tudni a visokoi piramis alakú hegyekről, amennyit a sajtó és a hírhálók közzétettek. Még maga az USA-ban élő, bosnyák származású Semir Osmanagic piramiskutató is csak 2005 nyarán lett figyelmes ezekre a hegyekre, amikor ott jártakor Senar Hodovic, a visokoi városi múzeum igazgatója felhívta rájuk a figyelmét. Az ásatásokat 2005 őszén kezdte meg.
 
Tor Salqvist: - Hány darab felirat került elő, illetve el lehet-e ezeket többé-kevésbé olvasni?
 
Szakács Gábor: - Az Osmanagic által symbol-nak, azaz jel(kép)nek nevezett karcolatok és a kárpát-medencei, röviden székely-magyar rovásírásnak is nevezett betűk kapcsolatát elsőként én állapítottam meg. Ezt 2006-ban meg is írtam és közzétettem, majd feleségemmel, Friedrich Klára rovásíráskutató/oktatóval közös többszöri utunkon minden kétséget kizáróan 21 betűt azonosítottunk az említett, 39 betűs ábécéből. Többet egyelőre a betűk összevisszasága és olvashatatlansága miatt még nem, de ez idő kérdése. Ettől függetlenül ennyi azonosság nem lehet véletlen, ezért amikor ezt Klára egy angol nyelvű tanulmányában megküldte Osmanagicnak, a 2008-as, sarajevoi tudóstanácskozás egyik alelnökévé választották. Mivel személyesen nem tudott eljönni, helyette én tartottam meg az angol nyelvű előadást a jelek európai párhuzamairól, amit a jelenlévő 55 különböző nemzetiségű tudós egyhangúlag elfogadott.
 
Ennek lényege, hogy ez az ábécé a 7-8000 éves, kárpát-medencei, úgynevezett Tordos-Vinca műveltséghez tartozik, ami egyértelmű bizonyítéka az emberi tevékenységnek, jóllehet a hivatalos történettudomány nem fogad el ilyen régi írásbeliséget. A visokoi piramisok kövein talált írásjelek tehát az egyiptomi piramisokénál jóval régebbi emberi beavatkozást és jelenlétet mutatnak, ami meghatározó a helybeli kutatások szempontjából.
 

Tele rovásjelekkel 
A Nap Piramis alagútja tele rovásjelekkel (baloldalt lent például egy rovás "A", míg fent középen egy rovás "R")
 
 
Ami az eddig megtalált rovásfeliratok számát illeti, nem lehet megmondani, hiszen van olyan kő, amelyen több tucat egymásba kapcsolódó betű is van, másokon viszont csupán egy. Kisebb-nagyobb rovásjeles kőből rengeteg volt, ezekből a turisták már jócskán vittek el, hiszen a helybeliek nem őrizték, mivel számukra nem volt jelentőségük.
Elolvasni a szövegeket nem lehet, mert pillanatnyilag fogalmunk sincs a szókincsről, amit az adott kor embere kövekre vésett. A rovás ábécé jeleinek azonosítása még nem jelenti a szövegértést, hiszen hiába tudom napjainkban elolvasni a latin betűkkel írt olasz, svéd, angol szövegeket, ha nem ismerem ezen népek szókincsét. Ezért válaszoltam a tanácskozáson is a nyilvánosan feltett kérdésekre, hogy csak annyi állapítható meg, hogy a Kárpát-medencében 7-8000 évvel ezelőtt élt és a visokoi piramisoknál írásjeleket hátrahagyott népcsoport ugyanazt az írásbeliséget használta, kapcsolatuk nem kizárt. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ezt a két népcsoportot mai szóhasználattal élve magyarnak nevezték volna, hiszen ilyen régmúltból nincsenek emlékeink a népnevekről. Az viszont tény, és ezt hangsúlyoztam, hogy ezt az ábécét a Kárpát-medencében élő magyarság mind a mai napig használja, egyedül a mi nyelvünk minden hangjára van benne betű, tehát a korabeli népességnek kapcsolata lehetett a mai magyarsággal. Ezt a magyarázatot elfogadták a jelenlévő tudósok is. Mivel ilyen körben csak nagyon óvatosan lehet fogalmazni, semmiképp nem állítható, hogy a visokoi piramisok építését a rovásjelek megállapítása ellenére is a magyaroknak lehessen tulajdonítani. Ehhez bizonyítékok kellenek, a szájhagyományok és legendák nem elegendőek.
 

Rovásjelek 
Rovás "P", rovás "S" és a nyíl alakú rovás "C"
 
Tor Salqvist: - A rovásírás(ok)on kívül előkerült-e bármiféle egyéb tárgyi, avagy írásos lelet a Nap Piramisból, avagy a többi kisebb, környékbeli piramisból?
 
 Szakács Gábor: - Nagyon furcsa, hogy a vésetek, karcolatok mellett más - pl. használati - tárgyak alig kerültek elő. Ezért is jelentősek a feliratok. Találtak az egyik alagútban egy összetört kőkereket, másutt kőlapát szerűséget, szerszám öntőformát, de ilyen kiterjedt területű feltárásnál, ennél sokkal több lett volna elvárható.
Nem is a feltételezett használati tárgyak száma a fontos jelenleg, hanem a különböző piramis alakú hegyek szabályos fed- és járólapjai, és a közeli Vratnikban feltárt, feltételezett tumulusz (földdel fedett kősírhalom) tökéletesen faragott 24 tonnás kőoszlopa (monolitja) annak oldalában. Visokoban eddig a Nap, Hold és Sárkány (ezek mesterséges nevek) piramisokkal foglalkoztak, amelyek egymással 2,1 kilométer hosszú, egyenlő oldalú háromszöget képeznek. A Szeretet és a Földanya piramisok létét egyelőre csak légifelvételekből következtetik. A kőoszlop és a kőkerék a Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapjának ( www.rovasirasforrai.hu ) Kitekintő fejezetében, a Dolmenek és tumuluszok című írásomban láthatók.
 

Friedrich Klára 
Friedrich Klára a Hold piramisnál
 
Tor Salqvist: - Készítettek-e fotókat a rovásokról, s ha igen, megtalálhatóak-e ezek az interneten (avagy a nyomtatott médiumokban)? Ha nem, magántulajdonban vannak-e fotók?
 
Szakács Gábor: - Rengeteg fényképet készítettünk az útitársakkal is a piramisokról, rovásjelekről. Az említett honlap Kitekintő fejezetében, a Múlt üzenete beszámolóban az egyik kövön láthatók jelek, többek között a nagy latin E, ami a rovás ábécé P-jének felel meg. Ez tévesztette meg a helybelieket és vélték úgy, hogy a latin írásbeliség nyomait találták meg, holott ilyen időtávlatban azt még meg sem alkották. A Friedrich Klára által eddig azonosított jelek európai összehasonlítása honlapunk Rovásírás fejezetében A Kárpát-medence, a bosnyák piramisok és Glozel jelrendszerének összehasonlítása cím alatt olvasható. Ezen kívül a Tatárlakától a bosnyák piramisokig című, dupla, négy és félórás DVD-n és könyveinkben is látható belőlük több. Bizonyára vannak honlapok, ahová még felkerültek ilyen képek, de hogy azok letiltják-e, nem tudom. Mi csak azt kérjük, hogy a mi felvételeinket a forrás megjelölésével vegyék át, közlésüket nem tiltjuk!
 

Rovásjelek 
Alul rovás "C" betű, míg a felső fényben rovás "NY" és "D" betű
 
Tor Salqvist: - Említette, hogy a piramis szkíta-hun-magyar mivoltára nincs közvetett bizonyíték. Csak a benne talált rovásírás sejteti ezt, ám ez nem perdöntő. A rovásírásokon kívül előkerült-e bármiféle olyan lelet, mely más kultúrához kapcsolná ezt a csodás építményt?
 
Szakács Gábor: - A Tordos-Vinca műveltségnél régebbi, bizonyítható leletegyüttes egész Európában sem létezik, ez viszont nem csak írásbeliséget, hanem fazekasságot, stb. is jelent. Ezekből nem találtak eddig, márpedig - amint azt feleségem megírta - Torma Zsófia 1875-ben éppen ezekből a töredékekből talált rengeteget a Tordos-menti Maros partfalában. A helybeliek magukat az illir kultúrkörhöz kapcsolják, Osmanagic viszont az előttük létezett, de eddig meg nem nevezhető, mert ismeretlen, kultúrához.

Tor Salqvist: - Van-e tudomása bármilyen olyan emberalkotta építményről, mely régebbi lenne a Nap Piramisnál, illetve tud-e olyan írást említeni, ami koraibb a szóbanforgó rovásnál?


Szakács Gábor: - Az eddigi leletekből nem állapítható meg egy másik, megnevezhető műveltség a Kárpát-medencein kívül, a már említett cikkeink egyikében látható is a Tordos-Vinca Égei tengerig lenyúló műveltségi területe még a visokoi feltárások előtt. Maguk a boszniai piramisok több tízezer éves múltjuk miatt jelenlegi ismereteink szerint semmiféle népcsoporthoz, műveltséghez nem kapcsolhatók, ugyanakkor nála régebbi építmények, jelek csak feltételezés szintjén léteznek. Találgatni persze lehet, csak ahhoz valami bizonyíték is kell.
 

Rovásjelek 
Az a nyilacska a rovás "C"
 
 
Tor Salqvist: - Mióta foglalkozik rovásíráskutatással, s mekkorára becsüli a rovásírni tudó magyar emberek számát? Léteznek-e rovásírásoktató tanfolyamok?
 

Szakács Gábor: - Feleségemmel kezdeném a választ, ő ugyanis gyermekkorától foglalkozik rovásírással, magam tőle tanultam el úgy harminc évvel ezelőtt. Az érdeklődők számát eladott könyveink, előadásaink és az általunk, a Forrai Sándor Rovásíró Kör keretein belül szervezett Kárpát-medencei Rovásírásversenyek tíz éves tapasztalata alapján több százezerre becsülöm. Ennél persze lényegesen kevesebben vannak, akik napi gyakorisággal használják. Ennél azonban lényegesen fontosabb, hogy aki használja, az legalább helyesen tegye, mert ahogyan a latin betűs helyesírási hibák is műveletlenség színében tüntetik fel használóját és ugyanez van a rovásírásban is. Egyelőre legyenek inkább kevesebben, de azok a hagyományos Magyar Adorján, vagy a latin ábécé betűihez igazított Forrai Sándor féle ábécét használják, ahogyan a versenyeken is a gyerekek!
 
Tor Salqvist: - Négyzetes világszenzáció esetén (például a boszniai rovásírás sikerrel történő dekódolásakor) milyen lépéseket terveznek a lelet magyarországi, illetve világviszonylatban történő széleskörű megismertetésére? Sajnos sok nemzeti beállítottságú ember sem tud a leletről, avagy félinformációkkal rendelkezik csupán róla.
 
Szakács Gábor: - Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapja igen népszerű, a Kultúra-Művészet csoportban 1200 honlap közül két év óta az első 20-40 között van. Könyveink kaphatóak a nemzeti boltokban, sorra alakulnak a rovásíró körök, rovásjeles helységtáblákat avatunk majd minden hónapban, Fényképtárunk jelzi, hogy hol, miként használják ősi írásunkat, több újság folyamatosan közöl cikkeket Visokoról és a rovásírásról. A hivatalos magyar történetírás viszont nem kíván tudomást venni róla, ezt a szemléletet csak a hétköznapokban történő terjesztés és tömeges használat tudja megváltoztatni. Volt egy kísérelet, hogy a Rovásbizottság angol nyelvű tanulmányban javasolta a rovásírás számítógépes UNICODE-ba történő beillesztését, ez azonban idén elbukott a dublini tanácskozáson. Ez arra int bennünket, hogy a továbbiakban is óvatosan fogalmazzunk, amikor mindenhol és mindenben a magyarság elődeinek a kezét véljük látni, mert csak ellenségeket szerzünk magunknak. Ezért szoktam azt mondani, hogy jelenleg jobban örülök annak, ha egy magyar falu iskolásai elsajátítják a helyes rovásábécét, megtanulják történetét, mintha kiderülne, hogy az eszkimók is a mi ősi írásunkat használják. Először a Kárpát-medencében kell megteremteni a tömeges használatát és elismertségét, utána léphetünk vele a nagyvilág elé.
 
Az interjú most nem közölt vége, mely a Nap Piramis, illetve a benne talált rovásírás megtalálásának körülményeivel fog foglalkozni kvázi világpremierként, elolvasható lesz nemsokára!

(Tor Salqvist, flagmagazin.hu)
 

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 34 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap