A KURULTAJRÓL
A magyarság tudatában a mai napig él a keleti (ázsiai) származás hagyománya. A magyarság eredetével kapcsolatban –a XIX. század közepe óta– dúl a vita a különböző tudományos álláspontok között. Az utóbbi fél évszázadban (különösen a kommunista időkben), minden ellenérvet figyelmen kívül hagyva erőltették a magyarság „finn-ugor” eredetének elméletét.
A magyarság eredetére vonatkozó régészeti, nyelvészeti, etnográfiai és embertani kutatások azonban más képet rajzolnak ki. Ma már a legtöbb kutató (különösen a régészek és az antropológusok) elfogadja, hogy a honfoglaló magyarság embertani jellege, valamint kultúrája is inkább az iráni és szkíta hagyományokat is őrző, közép ázsiai „törökös” népességekkel mutat hasonlóságot.
A magyarság történelmének egyik legfontosabb mozzanata a Honfoglalás (a Kárpát-medence elfoglalása a X. században). A lovasnomád kultúrák közül a magyaroké a legnyugatibb, Európa szívében alapított és ezer éven át fennálló állam. A magyarság ma már egységes (törzsi tagozódás nélküli) nemzet, de történelmének jelentős részét egészen a Honfoglalást követő időszakokig a nagycsaládokon alapuló, nemzetségi –törzsi rendszer határozta meg (mint a legtöbb lovasnomád nép esetében). A törzsek egyesítése, a Vérszerződés a magyar nemzeti hagyomány egyik alapköve. Árpád Vezérlő Nagyfejedelem, a Honfoglalás irányítója, a később évszázadokig uralkodó magyar királyi dinasztia, alapító Ősatyja. Személye a magyar történelemnek az egyik legfontosabb alakja. A nemzet erejét és egységét szimbolizálja! Az Ő idejében, valamint a leszármazottainak uralkodása idején írták a magyar történelem legdicsőbb fejezeteit.
A keleten maradt magyarok keresése már a Honfoglalás korában elkezdődött és a két népcsoport hosszú időn keresztül tarthatott fenn kapcsolatot egymással. A tudósoktól az egyszerű emberekig évszázadok óta sok magyar élete nagy célját látta a testvérek keresésében.
A Kurultaj rendezvényt tulajdonképpen Bíró András Zsolt magyar antropológus és humánbiológus (a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója) egyik kazakisztáni tudományos expedíciója alapozta meg. A 2006-os expedíción gyűjtött adatok és DNS minták tudományos elemzése során (Y-kromoszóma analízis) bizonyítást nyert, hogy a kazakisztáni Madjar törzs és a Kárpát-medencei magyarok között nem csak névhasonlóság (névegyezés) hanem genetikai kapcsolat is fennáll. A kutatások eredményeit a Világ egyik legrangosabb tudományos lapjában az American Journal of Physical Anthropology -ban publikálták. A tanulmány nemzetközileg is nagy feltűnést keltett és számos elismerést hozott a kutatócsoportnak. Bíró András Zsolt 2007decemberében állami kitüntetést vehetett át személyesen Kazakisztán kultuszminiszterétől Yermukhamet Yertisbayevtől, és a Madjar törzs a törzsi tanács tiszteletbeli tagjává fogadta.
A kutatások eredményei Kazakisztánban és más Közép-ázsiai országokban is felhívták a figyelmet a rokoni kapcsolatok fontosságára.
2007-ben Kazakisztánban megrendezték az első Madjar- Magyar Kurultajt (törzsi gyűlést) amelyre Bíró András Zsolt vezetésével egy magyar delegáció is kiutazott.
A kazakisztáni rendezvényről hazatérve a magyar hagyományőrzők elhatározták, hogy megrendezik 2008–ban a Törzsi Gyűlést- Kurultájt Magyarországon. A kazakisztáni Madjar törzs tagjait hívták meg díszvendégnek.
A rendezvényre 2008 augusztusában került sor.
Egy eddig soha nem látott összefogás kelt életre, amely során több mint nyolcvan hagyományőrző és kulturális csoport dolgozott együtt, teljes összhangban.
Egy több mint száz jurtából álló tábort építettek fel.
Több ezer aktív résztvevővel, több száz lovassal (lovasíjászok, lovas harcosok) számtalan kulturális és katonai hagyományőrző programot valósítottak meg.
A rendezvényt több mint kilencvenezer ember látogatta meg. A Kurultaj tanácskozásán a küldöttek azt a döntést hozták, hogy két év múlva, azaz 2010-ben rendezik meg az összes hun-türk tudatú nép találkozóját.
A Kurultaj az egységet fejezi ki. A Kárpát medence magyar hagyományőrzői, a kazakisztáni Madjar törzs és a rokon népek küldöttségei együtt ünnepelnek, és méltósággal emlékeznek nagy őseikre. A magyarok kultúrája a sztyeppei lovas nomád kultúrában gyökeredzik (mint a szkíta, hun és avar kultúra) és ezen keresztül kapcsolódik a Közép és Belső –ázsiai régió nagy nemzeteinek hagyományaihoz.
A Kurultaj Ősatyáink jogán felemeli, és újra egyesíti népeinket, példát mutat hazaszeretetből és a Kárpát-medencétől az Altájig 150 millió lélekben újra gyújtja a testvéri szeretet lángját!
A Nagy-Kurultaj a 2007 évi első és a 2008 évi második Kurultaj szellemiségében folytatódik. Célja a rokoni kapcsolatok erősítése a közép- és belső- ázsiai, anatóliai, kaukázus-vidéki rokon népekkel. Tisztelgés a magyar hagyományban és a rokon népek tudatában is élő nagy és tisztelt Ősök, mint Attila, Baján kagán, Madjar baba, Karcig batir előtt.
A Nagy-Kurultaj célja a magyar kultúra valamint a sztyeppei lovasnomád (rokon) kultúrák bemutatása.
A Kurultaj műsorában elsősorban a legkiválóbb hagyományőrzők bemutatói kapnak helyet. Az ünnepségen azokat a magyar kultúra hagyományait és értékeit jelenítik meg (magyar népmondák és legendák, népzene, néptánc). Olyan valós történelmi eseményeknek állítanak emléket, amelyeket szakmai alapon is bizonyítottak (történeti forráselemzés, régészet). A nemzetek közötti rokoni kapcsolatok esetében is azokat a szálakat próbálja erősíteni a rendezvény, amelyek tudományosan is megalapozottnak (antropológia, genetika) mondhatók.
Az ünnepségre felépül egy egyedi történelmi hangulatot árasztó, honfoglalás-kori tábor (szállás). A tábor felépítésében fontos hangsúlyt kap a történeti hűség. Az építkezések és a programok kialakítása szakemberek (régészek, történészek, antropológusok, etnográfusok) bevonásával történik.
A kulturális és zenei programok színvonalas megjelenítéséhez 3 színpad épül, mind külön fény és hangtechnikával felszerelve. A népzenei programokban, a Kárpát-medence minden vidékéről és a keletről érkező népzene- és néptánccsoportok mutatkoznak be.
A rendezvény helyszíne a Bugac (Bács-Kiskun Megye). A Kiskunsági Nemzeti Park határában az ország egyik legszebb vidéke ad otthont az ünnepnek.
A rendezvény időpontja: augusztus 6-7-8.
A háromnapos programban szerepel a delegációk fogadása ünnepélyes műsorral. A főszervezők, a főbb díszvendégek és a delegációk vezetőinek beszéde után, felvonulnak a látványos megnyitóhoz a hagyományőrző lovas és gyalogos hadak. A megnyitó után történelmi élőképeket mutatnak be a résztvevők a nagyszínpad előtt. A nap további részében bemutatók, előadások, kiállítások, sport versenyek, vetélkedők, zenei és táncprogramok zajlanak a tábor több részén is egy időben. A tábor területén kézműves vásár is lesz.
A második és harmadik napon a bemutatók és műsorok mellett a delegációk tanácskozására és szakrális programokra (szertűz, életfa szentelés) is sor kerül.
A Kurultaj néhány napra a Türk- Hun világ központjává teszi Magyarországot.
A számos Kárpát-medencei díszvendég mellett az ünnepségre további 11 országból érkezik küldöttség:
Kazakisztán, Üzbegisztán, Törökország, Azerbajdzsán, Kirgízia, Türkmenisztán,
Ujgurisztán /Kína/, Baskíria /Or.f./, Tatársztán /Or.f./, Csuvasföld /Or.f./
Tuva /Or.f./, Karacsáj- Balkárföld /Or.f./, Dagesztán /Or.f./, Csecsenföld /Or.f./,
Jakutia /Or.f./, Mongólia, Gagauzia /Moldávia/ és Bulgária.
A Kurultaj nem csak egy néhány napos ünnep, hanem egy hosszú út első lépése. Egy nagy közös építő munka, amelyben az azonos értékeket valló közösségek együtt dolgoznak.
A hosszú munka és szervezés bevégeztével, pedig örömteli szívvel ünnepelhetnek a magyarok és a távoli vidékekről érkezett rokonok, példát mutatva, országnak–világnak és a jövő nemzedékeknek!
2009-ben a Kurultaj főszervezői létrehozták a Magyar-Turán Alapítványt, amely az őstörténeti kutatásokat és azok eredményeinek bemutatását segíti, valamint a magyar hagyományőrző programokat összehangolja, és 2010-ben megszervezi minden idők legnagyobb magyarországi hagyományőrző rendezvényét, a Nagy- Kurultajt.
Az alapítvány honlapja:
www.magyar-turan.hu
A Bíró András Zsolt vezette 2006-os kazakisztáni expedíció felpezsdítette a kazakisztáni tudományos és kulturális életet is.
Aybek Nakipov vezetésével létrejött a Nagy Sztyepp Alapítvány.
A Magyar-Turán Alapítvány és a Nagy Sztyepp Alapítvány testvérszervezetek, így összehangoltan végzik munkájukat, többek között a 2010-es magyarországi Kurultaj szervezését is.
Az alapítvány honlapja:
www.greatsteppe.kz
Az alapítvány szervező munkája során, hamar kiderült, hogy a nagyszabású rendezvény megszervezése érdekében egy az egész Kárpát-medencére kiterjedő szövetséget kell létre hozni. Így született meg a Turán Szövetség, amely együttműködési szerződést és szövetséget kötött Bugac település önkormányzatával.
A rendezvény törökországi szervezője:
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A Kurultaj főszervezője és koordinátora a Magyar- Turán Alapítvány, mint közhasznú szervezet. Társszervező: Bugac település önkormányzata. A rendezvény hivatalos honlapja a www.kurultaj.com.
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ VENDÉGEKNEK (NÉZŐKNEK)
Kurultaj 2010. Bugac, augusztus 6-7-8.
A rendezvényen történő részvétel díjtalan, belépőjegy nincs. Fizetni csak a külön szolgáltatásokért (sátorhely bérlés, parkolás) kell. A házirendet azonban be kell tartani.
A terület jórészt sík, kevés fával, úgyhogy a napsugárzás elleni védelemre mindenki gondoljon!
Szálláslehetőségek:
Szállások Bugac környékén itt tekinthetők meg: SZÁLLÁSHELYEK
Sátorhely bérelhető a sátortábor területén.
További információk: TÁBOROZÁSSAL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK (SÁTORRAL)
Étkezési lehetőségek: A területen 12 db nagy étterem és számtalan kisebb árus kap helyet. Az éttermekben egyszerű, olcsó menütől a rokon népek konyháját bemutató különlegességekig széles a választék.
Tisztálkodás: a területen több mosdókonténer (a táborban zuhanyzókkal), pissoire, WC (külön mozgáskorlátozottaknak is), pelenkázó kerül telepítésre.
Parkolási lehetőségekről további információk: PARKOLÁS
A rendezvény programja: PROGRAM
HÁZIREND
-
A résztvevők két csoportból tevődnek össze: hagyományőrzők és vendégek
-
A hagyományőrzők mind ruházatukkal, felszerelésükkel és viselkedésükkel méltó módon képviselik dicső őseink hagyatékát, példát mutatnak a társadalomnak emberségből, magyarságból, hazaszeretetből
-
A vendégek tisztelettel adóznak dicső őseink emléke előtt és méltóságteljes viselkedésükkel megtisztelik egymást és azokat, akik a hagyományokat napi munkájukkal éltetik és őrzik utódaink számára
-
A rendezvény területére belépők tudomásul veszik, hogy magánterületen, meghívott vendégként tartózkodnak, amely meghívás mindaddig érvényes, amíg a házirendben és a különleges szabályokban foglaltakat nem sértik
Különleges szabályok
A várhatóan igen nagy látogatói tömegre és a díszvendégek nagy számára tekintettel külön szabályok felállítása vált szükségessé, az alábbiak szerint:
-
A hagyományőrzőktől különösen, de a vendégektől is kérjük az alkohol fogyasztást lehetőleg mellőzni vagy a minimumra csökkenteni. A díszvendégek és a bemutatók résztvevőinek alkohollal való kínálgatását kérjük mellőzni.
-
Láthatóan ittas személyek a szervezett programban nem vehetnek részt. Az ittas személyek, saját és mások testi épségének megőrzése érdekében e rendezvényről kizárhatóak.
-
A rendezvény tisztelgés a nagy ősök emléke előtt is, ezért a közerkölcsöt, jóérzést sértő és/vagy tiszteletlenül viselkedő személyek a rendezvényről kizárhatóak. Tiszteletlen viselkedésnek minősül az ünnep méltóságát és a közerkölcsöt zavaró ruházat viselése.
-
A rendezvény helyszínén belül, egyes területekre (zónákba) csak engedéllyel illetve egyéni azonosítóval lehet csak bemenni.
-
A hagyományőrző tábor csak bizonyos időszakokban és a helyszínen ismertetett feltételek mellett látogatható.
-
Nem megengedett a pártok, politikai szervezetek szimbólumainak jelszavainak szervezett megjelenítése vagy olyan megnyilvánulás amely a magyarság és a rokon népeinek önérzetét hagyományait, nemzeti szimbólumait sértik.
-
Nem megengedett a rendezőséggel nem egyeztetett reklámtevékenység folytatása.
-
A tábor területén a kölcsönös tisztelet alapján, egymásra tekintettel kell lenni.
-
Este 22.00 és reggel 6.00 órák között az indokolatlan zajkeltést kerülni kell.
-
A rendezvény egész területén tilos szemetelni
-
Tüzet rakni, nyílt lángot használni szigorúan tilos.
-
Dohányozni csak a kijelölt helyen szabad.
-
Gépjárművekkel a területre ki- és behajtani csak a táblákkal jelzett időben és irányokban lehetséges, a KRESZ szabályainak betartásával.
-
Tisztálkodásra és a szükségletek elvégzésére a kijelölt helyeket kell használni. Ezek folyamatos feltöltéséről és tisztán tartásáról a rendezők gondoskodnak.
-
A házirend a rendezvényre történő belépésre jogosító meghívó része. A rendezvényen történő megjelenés egyúttal azt is jelenti, hogy a vendég elfogadta a házirendben foglalt szabályokat.
Rendezőség a fenti előírások megsértése miatt a rendezvényről kitiltásra kerülő személyek mindennemű kártérítési igényét eleve kizárja.
TÁJÉKOZTATÓ RÉSZTVEVŐKNEK
Résztvevők, (hagyományőrzők) részére a rendezvény területén jurta felállítása díjtalan, valamint étkezésükről is gondoskodunk, a táborozással kapcsolatos előírásokat és a házirendet azonban be kell tartani! Sátorral érkezőknek a sátortáborban (kemping) tudunk helyet adni, de az csak a csapat bejelentkezése és a jelentkezés elfogadása után lehet díjtalan.
Hagyományőrzőknek (ha a közös programokban részt akarnak venni, és a közös étkeztetésben is szeretnének részesülni) be kell jelentkezni. Aki nem tartozik hagyományőrző csapathoz, az keresse meg a lakóhelye szerinti legközelebbit, vagy ahol vannak ismerősei, és csatlakozzon azokhoz. A csapatvezetők tartoznak felelősséggel a hozzájuk tartozó tagokért.
A csapatok bejelentkezését a kapcsolattartó megjelölésével a
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címen tehetik meg. Felelős személy: Kovách Antal.
Lovas hagyományőrzőknek, lovasoknak feltétlenül előre be kell jelentkezni az
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címen, vagy telefonon a 06-20 -582 29 92 számon este 20 óra után személyesen vagy SMS üzenetben ugyanezen a számon bármikor. A lovasok elhelyezéséért felelős személy: Kelemen Zsolt.
A lovasoknak a házirendet, és a táborozással kapcsolatos előírásokat, valamint a lovasoknak szóló tájékoztatóban foglaltakat is be kell tartaniuk.
TÁBOROZÁSSAL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK (JURTÁVAL)
Jurtával érkezők a jurtatáborban akkor állíthatják fel jurtáikat, ha elfogadják annak szabályait.
Hagyományőrzők, barátaink!
Bugac pusztán szeretnénk az idei Kurultáj ünnepét azzal is emelni, hogy egy különálló, elhatárolt területen egy jurta falut is felépítünk. Lehetőséget szeretnénk biztosítani minden csapatnak, akiknek van jurtájuk, hogy részt vegyen benne, azzal a kikötéssel, hogy az ide betelepedők elfogadják azokat a feltételeket, amelyekkel igyekszünk korhű hangulatot teremteni és egy fajta rendet fenn tartani. Természetesen csak törekedhetünk rá, hiszen ez itt egy hatalmas játék, és annyira lesz majd sikeres, amennyire komolyan vesszük a játékot és vele együtt ezt az ünnepet. Tehát felnőttek, játékra fel.
Akik komolyan veszik a hagyományőrzést, azoknak meg úgy sem kell a figyelmét erre felhívnunk.
Akik esetleg lazább táborozásra vágynak, azoknak a kempingben lesz lehetőségük szállást építeni.
Miért érdemes a jurta faluban jurtát állítani?
- mert sok jó hagyományőrzővel együtt lehetsz
- mert naponta kétszer itt a szervezőktől kapsz enni
- mert itt lesz mosakodási lehetőség is
- mert az első sorból nézheted az összes bemutatót
- mert együtt vonulhatsz be innen az többi táborlakóval a közös bemutatókra.
- mert reméljük sok érdekes emberrel ismerkedhetsz meg itt
- mert ha mindenki a hagyományainkhoz méltóan viselkedik egy életre szóló emlék lesz
A táborról röviden:
a tábor közvetlenül a küzdőtér mellett lesz. A küzdőtér egy kb. 250 méter átmérőjű aréna, itt fog zajlani az összes hagyományőrző bemutatója és a nappali programok java. A táborral szemben lesznek a lelátók, így az innen szemlélődőknek a táborral egy X. századinak tűnő hátteret tudunk adni. A tábor majdnem teljesen körbe lesz kerítve részben nádszövettel, részben deszkakerítéssel, de inkább csak jelezni kívánjuk ezekkel a határokat. Két kapu lesz rajta, az egyik a küzdőtér felé, a másik nyugatnak. A nyugatin lehet behajtani majd érkezéskor autókkal. A kapukban és a táborban korhű 24 órás őrség lesz.
A táborban tervezünk zuhanyzási lehetőséget, mobil WC-ket, több közösségi teret. Esténként tűzgyújtás –szigorúan – egy helyen, ami körül el lehet beszélgetni, iszogatni.
A regisztráció módja: minden hagyományőrző csapat aki, jurtával jön, az jurtánként választ maga közül egy bőt, aki a régi család főnek „megfelelő jogokkal és felelősséggel rendelkezik”. Ő vele folyik a kommunikáció a helyfoglalásról, ő add le egy pontos létszámot és neveket, ő felel végig a táborban lévő csapat tagjaiért, ő jelenik meg minden eligazításon. A táborba csak előzetes regisztrációval lehet bekerülni. A regisztráció alapján a szervezők kijelölik az egyes jurták helyét a jurta faluban. Erre azért van szükség, mert aránylag kevés a hellyel kell gazdálkodnunk, amit optimálisan kell kihasználnunk.
Kérünk mindenkit, hogy minden egyes jurtához hozzatok minimum két zászlót. Az egyik folyamatosan ki lesz tűzve a jurta bejárta mellé, a másikat szerepléshez, bevonuláshoz viszitek magatokkal. Akkora zászlót hozzatok, amelyet egy ember erős szélben is tud vinni.
Táborba érkezés:
kocsival a tábor területére behajtani, augusztus 6-án, pénteken déli 11 h-ig lehetséges, úgy, hogy 12 h-ra már minden autó elhagyja a tábor területét.
Minden jurtának 13 h-ra állnia kell. Érkezéskor a bők a kapuőrségnél jelentkeznek. Regisztrációs szám alapján megkapják a jurta felállításának pontos helyét. Belépéskor mindenkivel aláíratunk egy nyilatkozatot, amelyeket a leadott nevek alapján előre elkészítünk, amelyen elfogadja a táborban való részvétel feltételeit. Ennek alapján kapja meg mindenki a pajcáját, amellyel a tábor területén szabadon mozoghat.
Kérünk mindenkit, hogy a számára kijelölt helyet foglalja el. Azokat, akik egy helyen, vagy közel egymáshoz szeretnék felállítani a jurtáikat, kérjük jelezzék előre.
Pénteken 14 h-tól a bőknek az első eligazítás. Az eligazításokon fogjuk kiosztani az étkezési jegyeket és a tábor működtetésével kapcsolatos feladatokat.
Esetleg este 20 h-tól szertűz.
A táborból való elvonulást augusztus 8-án, vasárnap este 18 h-kor lehet megkezdeni. Akiknek nem megfelelő ez a két időpont azokat kérjük, hogy a kempingbe menjenek megszállni.
Szervezők a táborban elhelyezett tárgyakért felelősséget nem vállalnak, a belépést igyekszünk kontrolálni, de többet nem tudunk vállalni.
Parkolás: A táborban megszállóktól kérjük, hogy adják le a személygépkocsi, vagy a kisbusz rendszámát, amellyel érkeznek, mert ezeket külön őrzött parkolókba fogjuk irányítani.
Tábor rendje:
5 h-kor kezdődik az élet, addig alvás
5.30-9 h-ig kenyérlángos sütés, közösségi
7 h-kor kötelező eligazítás a bőknek, illetve nemzetségfőknek
8-10 h-ig jurták és környezetük rendbe rakása
10-13 h-ig nyitott tábor
13-14 h-ig ebéd
14 h-tól szabad
19 h-kor vacsora
20 h-kor tűz, esetleg szertűz
24 h-tól csend, pihenés
Éjféltől reggel ötig a tábor területén csend van, Erre felügyelni fogunk. Természetesen, aki szórakozni akar még, az kimegy a forgatagba a vásárosokhoz, enni-inni ilyenkor.
A kenyér lángos sütést közösség építő tevékenységnek szeretnénk bevezetni, csak azok kapnak belőle, akiktől jurtánként egy-egy ember 5.30-kor ott van és segít az elkészítésében. Aki nem, az nem kap.
10 h-tól kinyitjuk a kapukat az érdeklődőknek, hogy megnézhessenek egy ilyen tábort belülről is. Minden jurtában, amelyiknek van belső berendezése, és amelyet be akarnak mutatni, egy fő a jurta lakóiból ott marad és vigyáz rá. A regisztráció során kérjük a bőket, hogy jelezzék, hogy ha a jurtájukat szeretnék bemutatni, mert ez is fontos szempont a szálláshelyek kijelölésénél.
A közös felvonulásra csak a táborlakók vonulhatnak be a küzdőtérre a tábor főkapuján keresztül, a kempingben lakók más irányból érkeznek be.
Az őrség 0-24 h-ig lesz.. Ellenőrzik a belépőket és bent tartózkodókat, vigyáznak a jurta tábor rendjére.
Dohányzás csak és kizárólag a kijelölt helyeken lehetséges.
A tábor területén műanyag eszközök használata tilos, jurtákban lehet, de a közösségi területeken nem. Kérjük szerezzetek be magatoknak fa, cserép, vagy fém evőeszközöket.
Alkohol fogyasztás 8-18 h-ig a tábor területén tilos. Ezen időszak alatt illuminált állapotú embert semmilyen körülmény között sem engedünk bent mozogni, csak aludni menni.
Alkoholt, vagy bármilyen más italt sem lehet fogyasztani márkajelzéses üvegből, dobozból, flakonból, de fém kulacsból sem.
A táborban csak azok tartózkodhatnak a látogatási idők kivételével, akik a regisztrációs nyilatkozatot aláírták, pajcával bírnak, és hagyományőrző viseletben vannak.
Vendégek, látogatók csak 10-13 h-ig tartózkodhatnak a tábor területén.
A táboron belül egyéni tűzgyújtás, külön főzés nincs, kivéve az erre engedéllyel rendelkezők.
A táboron belüli viselet:
Szigorúan véve csak a X. századi viseletben lehet mozognia mindenkinek. Férfiaknál minimum viselet: saru vagy csizma, hosszú nadrág, ujjatlan vagy hosszú ujjú ing, vagy kaftán, süveg (korhű fejfedő), öv. Nőknél: saru vagy csizma, ing, nadrág vagy hosszú szoknya, vagy egész ruha.
Tilos bármilyen feliratos pólóban, strand papucsban, rövidnadrágban, farmerban, surda sapkában, cowboy kalapban, baseball sapkában stb. közlekedni.
Bejelentkezés:
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Kovách Antal
TÁBOROZÁSSAL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK (SÁTORRAL)
Sátorral érkezők a sátortáborban (kempingben) kaphatnak helyet, az alábbiak szerint:
Akik (egyéb) sátorral érkeznek azok az akácsor mögötti sátortáborban (kemping) kapnak sátorhelyet (36 nm/ sátorhely) ahova a sátorjegy kiváltása után, az igazolással (helyszám) egy gépjármű is odaparkolhat (parkolási díj 500 Ft). Egy sátorhely díja (kivéve a sátorral érkező közreműködőket, és a vásárosokat, akiknek ingyenes)
- 3000 Ft amely 3 napra érvényes (aug 6-7-8) és nincs korlátozva , hogy hány személy szállhat meg a sátorban - 15 nm sátor alapterületig.
- a különösen nagy 15 nm alapterületet meghaladó sátrak díja 4500Ft és szintén mind a három napra érvényes (aug 6-7-8)
- a 30 nm alalpterületnél nagyobb sátrak felállítása csak a szervezőkkel való egyeztetés után lehetséges
Az elszakított területekről érkező nemzettársainkat támogatandó: a Magyar Igazolvánnyal rendelkezők sátordíja kis sátor esetén (15nm -ig)
-1500 Ft. A nagy sátrak díja 2200 Ft
Gépkocsikkal mindenki, akinek sátorhelye van, odaparkolhat a sátor mellé, de figyelem: a tábort gépkocsival csak korlátozott időszakokban lehet elhagyni és oda visszatérni! Ismételt behajtás esetén parkolódíjat kell fizetni!
A sátorhelyek előre foglalhatók Bugac Önkormányzatánál:
A társaság neve: Bugaci Községgazdálkodási Kft.
Székhelye: 6114 Bugac, Béke u. 10.
E-mail címe:
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Bálint Melinda
PARKOLÁS
Egy-egy napra érkező vendégek, valamint, akiknek nem a sátortáborban van a szállásuk, a külső parkolóban, a bejárattól mintegy 200 m-re hagyhatják a gépkocsikat. Vásárosok, a sátortáborban lakók a területen belül külön kapnak parkolóhelyet. A Vásárosok a standjuktól kb 50m -en belül, sátortáborozók a sátrak mellett. Akiknek a jurtatáborban van jurtájuk, a szállítójárműveket és a gépkocsikat külön parkolóban helyezhetik el a területen belül.
Figyelem! A tábort gépkocsival csak korlátozott időszakokban lehet elhagyni és oda visszatérni! Ismételt behajtás esetén parkolódíjat kell fizetni!
A parkolási díjak (a kijelölt parkolókban és a kempingben ) egységesen:
200 Ft/ parkolás- motorkerékpár
500 Ft/parkolás- személygépkocsi
1000 Ft/parkolás- lakókocsi/lakóautó (csak kijelölt helyeken)
3000 Ft/parkolás- busz (kivéve a díszvenégeket és fellépőket szállító buszok
A parkolási jegyek egyszeri alkalommal történő behajtásra adnak lehetőséget. Ezzel is arra szeretnénk ösztönözni a látogatókat, hogy lehetőleg mind a három napot töltsék az ünnepen, valamint a nagy gépkocsiforgalmat csökkentsük.
KÉZMŰVESEKNEK/VÁSÁROSOKNAK
A KURULTAJ 2010 rendezvényre az alábbiak szerint lehet jelentkezni: A rendezvény a Magyar-Turán Alapítvány és Bugac Önkormányzata által szervezett Kurultaj rendezvény, ezen belül, ennek részeként megtartandó kézműves árubemutató és vásár. Helyszín: Bugac, a település és a Kiskunsági Nemzeti Park határa közötti hektáros terület. Időtartama 2010. 08. 06.-08.09-ig/3 nap. A kézműves/vásáros (továbbiakban bérlő) részvétele, megjelenése saját/bérelt, nyitott, asztallapos installációban.
Általános feltételek:
- A vásár időtartama 2010.08.06. 12.00 órától 2010.08.09. 12.00 óráig.
- Érkezés-behajtás: 08. 05-én, csütörtökön reggel 7 órától 08.06-án pénteken délelőtt 11.00 óráig 12.00 óráig a kipakolást be kell fejezni. Zárás: 08. 09-én, délben kb. 12 órakor
- Részvételi díj: 3 napra 35.000,- Ft/hely, 1 napra 20.000,- Ft/nap/hely
- Bérelt árusítóhelyhez jár 1 db sátorhely és 1 db parkolóhely ingyen, egyszeri behajtással. A részvételi díj befizetése esetén az Első Székely-Magyar Világtalálkozón történő árusításra az ottani helypénzből 50 %-os kedvezményt jelent!
- A vásár időtartama alatt a részvételi díj fejében a bérlő 9 m2 (3 x3 m) területet kap, melyet csak ésszerű tűréshatárok között ( 15-20 cm) léphet túl.
- Az árusító területhez egy db gépkocsi behajtására jogosító engedély tartozik. A gépjármű a rendezvény ideje alatt a standhoz tartozó kijelölt parkolóhelyen állhat, de ki- és behajtása csak a tábor rendje szerint történhet. (A rendezvény ideje alatt általában az éjszakai órákban.)
- A részvételi díj befizetését követően árusítóhelyenként 2 db egyedi azonosítóval ellátott matricát adunk ki, melyeket az árusítóhelyen illetve a gépkocsin jól láthatóan kell elhelyezni. Árusítás, be- és kihajtás kizárólag ezzel az azonosítóval lehetséges.
- Kötelező nyitvatartás 09.00-19.00. óráig, ezen túl csak a tábor rendjének betartása mellett lehet árusítani.
- Térvilágítás lesz a területen, de sötétedés utáni árusításhoz is biztosítunk áram vételezési lehetőséget. (hosszabbítót, elosztót hozni kell)
- A terület jórészt fedetlen. Az árusító személyzet és az áru időjárástól való védelméről a bérlőnek kell gondoskodnia. (Árusítóhely bérlésében tudunk segíteni.)
Különleges feltételek.
- Az árusító hely megjelenésében nem lehet feltűnően tájidegen (rikító szín, kirívó forma, stb). Nem tartalmazhat idegen nyelvű, vagy a rendezvény szellemiségétől idegen reklámfeliratot, képet. (Ha nem biztos benne, kérdezzen rá!)
- Csak hazai (Kárpát-medencei) termék árusítható.
- Elsősorban kézműves, kisipari, háztáji előállítású termékeket várunk.
- Romlandó áru árusítására nincs lehetőség.
- Édességet csak csomagolva lehet árusítani.
- Bérlő tudomásul veszi, hogy a kiállítani/elárusítani kívánt terméket a szervezők előzetesen megszemlélhetik, és a nem megfelelő minőségű, vagy oda nem illő termékek kiállítását/árusítását megtilthatják.
JELENTKEZÉS:
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
elektronikus levélcímen az alábbiak megadásával:
Szerződő fél (cég vagy vállalkozó, egyéni árus) neve, postacíme
Kapcsolattartó neve, telefonszáma
weboldal címe (ha van)
árusítandó termékek megnevezése
igényelt árusítóhely (db)
igényelt időtartam (ha nem 3 nap, dátum megjelöléssel)
különleges igények (áram kWh, stb)
Jelentkezni lehet Bugac önkormányzatánál:
A társaság neve: Bugaci Községgazdálkodási Kft.
Székhelye: 6114 Bugac, Béke u. 10.
E-mail címe:
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A társaság tagjainak megnevezése:
Bugac Nagyközségi Önkormányzat 6114 Bugac, Béke u. 10.
Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat 6114 Bugacpusztaháza, számadó u. 28.
Bálint Melinda
KURULTAJ INFO VONAL: 06 70 5407941
VENDÉGLÁTÓSOKNAK
A KURULTAJ 2010 rendezvényre az alábbiak szerint lehet jelentkezni:
A kizárólagos vendéglátásért felelős személy Kohlmayer Zsolt 20-330-4616
e-mail:
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A jelentkezéseket fényképes referenciával, telefonszámmal e-mail címeinkre kérjük.
LOVASOKNAK
Szakítva a korábbi gyakorlattal, a 2010-es KURULTAJ helyszínének kialakítása ezúttal a lovasok sajátos szempontjai és egyszerű mozgathatósága alapján történt. A lovak elhelyezése, a szálláshelyek, valamint az étkező egyetlen, könnyen áttekinthető és gyorsan átjárható, jól használható blokkot alkotnak a gyakorló, bemelegítő területek és a küzdőtér közvetlen közelében. Nagy befogadóképességű fedett, árnyékos épülettel és legeltetési lehetőséggel. A terület kialakítása biztonságtechnikai, őrzési és felügyeleti szempontok szerint egyaránt kiváló.
A helyszínre érkező lovak elhelyezésének, takarmányigényének, a lovas jurtatábor kialakításának, a lovasok elhelyezésének, a szállítójárművek elhelyezésének, a lovasok étkeztetésének felméréséhez, megszervezéséhez kérjük a részvétel előzetes jelzését, regisztrációját.
Lovas hagyományőrzőknek, lovasoknak feltétlenül előre be kell jelentkezni az
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címen, vagy telefonon a 06-20 -582 29 92 számon este 20 óra után személyesen vagy SMS üzenetben ugyanezen a számon bármikor. A lovasok elhelyezéséért felelős személy: Kelemen Zsolt.
Kérjük a lovasokat, hogy egymás között is egyeztessenek, segítsenek egymásnak a bejelentkezésben, hiszen a mindennapokban lóval foglalkozók nem feltétlenül használják az elektronikus adatátvitelt. (Az internet ugyanis nem lókompatibilis.)
A jelentkezésnél az alábbi adatokat kell megadni:
-
Megjelenni szándékozó személy/csapat neve, elérhetősége
-
Létszám a segédekkel együtt.
-
A helyszínre érkezés módja (lóháton vagy szállítón), a szállítójárművek mennyisége, méretei. (utánfutó, kamion, stb…)
-
Szállásigény: hogyan kívánják megoldani: jurta, sátor darabszáma, vagy egyéb módon száll meg (szálloda)
Kérjük a lovasokat, hogy saját és a közösség állatainak megóvása érdekében csak állandó orvosi felügyelet alatt álló, betegségektől és sérülésektől mentes állatokat hozzanak a helyszínre!
Ezt a beléptetésnél (más rendezvényekhez hasonlóan) állatorvos fogja ellenőrizni, ezért a lóútleveleket, és a 3 hónapnál nem régebbi vérvétel eredményét mindenki hozza el! Indulás előtt ellenőrizzék a féreghajtás és a kötelező védőimmunizálások bejegyzését! Nem csupán az iratok, hanem az azokban jegyzett azonosító jegyek ellenőrzése is meg fog történni.
Azok a lovasok, akik nem tudják fertőzésmentes állapotukat igazolni, csak a helyi karanténban helyezhetik el állataikat, a közös területeket pedig egyáltalán nem, vagy csak korlátozva használhatják.
A helyszínen a lovak számára ivóvizet, napi két adag zabot és szükség esetén 24 órára elegendő széna takarmányt biztosítunk. Az ettől eltérő takarmányozásról a lovak gondozói gondoskodjanak! (árpa, lucerna, takarmánykiegészítők)
Lovasok összeállítása céljából kérjük a lovasokat, hogy a jelentkezéskor adják meg, milyen minőségben vesznek részt a rendezvényen: Pl. IX-X. századi, vagy azt megelőző kori lovas katonai hagyományőrző, ugyanebből a korból civil (esetleg hölgy) lovas, egyéb történelmi korszakot megjelenítő lovas, …
Lovának fajtája jellege, bottal mért marmagassága.
Melyik programon szeretne részt venni:
gyorsasági verseny rövid táv, gyorsasági verseny hosszú táv, köböre (kökpar, buszkasi) (a játékot természetesen fejetlen kecskével játsszuk) – csatajelenet, seregszemle. (Felhívjuk a figyelmet, hogy a seregszemle és a tervezett bemutatók kivételével a lovas programokon IX-X. századi, vagy azt megelőző kort idéző ruhában lehet részt venni. Egyszerű szabásminta található pl. a www.lovasharc.hu oldalon. Ha lehet, ne fekete ruhát készítsünk!)
A lovasprogramok jó része a rokon népeknél megszokott, kemény stílusban zajlanak, úgyhogy hölgyeknek ezt nem ajánljuk. Kérjük, a programokra jelentkezéskor előzetesen érdeklődjenek, a későbbi esetleges sérülések elkerülése érdekében.
A hivatalos programok 6-án, pénteken 14 órakor kezdődnek, tehát ettől kezdve jelentős nézőforgalom várható. a táborba minden lovas érkezzen meg úgy, hogy a lovasok eligazítása és a főpróba 16.00-kor kezdődik. Aki a próbát és az eligazításokat kihagyja, az nem vehet részt a szervezett programokon.
REGISZTRÁCIÓ
Kérünk mindenkit (résztvevőt, vendéget, kézművest), hogy szíveskedjenek a jelentkezés mellett regisztrálni is. Ez egyrészt megkönnyíti a kommunikációt, mert körlevelekben minden információt időben át tudunk adni, másrészt segíti a szervezést a várható létszámok előre tervezhetőségével.
A regisztráltak a rendezvényt követően lehetőséget kapnak saját programjaik, árucikkeik, egyéb híreik közzétételére, és így a közösség tagjaihoz közvetlenül kapcsolódhatnak.
Köszönettel: A Szervezők
PROGRAM
Előzetes a programból:
Hun-Türk népek képviselőinek köszöntése
Kárpát-medencei seregszemle
Közös nyíllövés
Történelmi élőkép: a Honfoglalás
Lovas gyorsasági verseny
Lovas birkózás
Íjász távlövő rekordkísérlet
Nemzetközi íjászverseny
Régészeti kiállítás
Korabeli jurtatábor
Rokon népek bemutatói: népzene, néptánc, ételek
Kézműves bemutató és vásár
Koncertek -Ghymes – Dobogókő
ÍJÁSZOKNAK
Mindkét főnapon, szombaton és vasárnap is lesz együttes nyíllövés alakzatban. Ezen kívül egy íjászversenyt is tervezünk nemzetközi résztvevőkkel, amire lehet jelentkezni.
Megjelenés.
A korhű viselet használatára törekszünk A IX-X. századi kort megjelenítve.
Aki nem rendelkezik korhű öltözettel, ettől még részt vehet az együtt lövésen, de kerülni kell a kirívóan mai korra jellemző öltözetet és kiegészítőket. (Pl. papucs, rövidnadrág, póló, bikini, napszemüveg stb.). Egyszerű szabásminta található pl. a www.lovasharc.hu oldalon.
Fegyverzet.
Az íjakra vonatkozó követelmény. Csak tradicionális íjakkal lehet részt venni az együtt lövésen.
A tegezekre és nyilakra vonatkozóan szigorú megkötés nincs, de itt is az az alapelv, hogy törekedjünk a korhűségre.
3 db, egyéni jelöléssel ellátott vessző szükséges.
Csapatzászlók.
Szeretnénk, ha a csapatok, egyesületek saját zászlaik alatt vennének részt az együttes lövésen, ezzel is növelve a látványosságot. A kérésünk csak annyi a zászlóval érkezők felé, hogy ezt a bejelentkezésnél előre jelezzék. Kérjük, hogy a zászlókat az egységes kialakítása érdekében 2,5 m – es rúdra tegyétek. A zászlókat tartókban helyezzük el a nyílzápor alatt.
Hadbahívás.
A hadbahívás utan a csapatok gyülekezőhelye a küzdőtér. Szemben a dísztribünnel húszas oszlopokban.
Innen elvonulás jobbra áttal húszas sorokban az együttes lövés helyére. Itt egymástól 2,5 m-re húszas oszlopokban állnak fel a csapatok lőirányba. Vezényszóra minden második harcos balra kilép; ezzel mindenki elfoglalja helyét.
Az együttes lövés vezényszavakra történik, a mozzanat vége a vesszőszedés és a csapatok elvonulása.
Ami az íjászprogramokon résztvevők számára kötelező:
Személyes felelősségvállalás és ennek írásbeli tudomásulvétele. (A résztvevőket személyes felelősség terheli az általuk okozott kárért, balesetért. 18 év alattiak csak felnőtt kísérővel vehetnek részt az íjászprogramokon. Alkoholos befolyásoltság, valamint a rendezvény méltóságához nem illő viselkedés AZONNALI kizárással jár.
Az íjászversenyre jelentkezés feltételeit hamarosan közzé tesszük. Kérjük, akit érdekel, regisztráljon be a honlapon, hogy hírlevélben értesíthessük.
Az íjász programokért felelős személy: Szabó József
Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Kapcsolódó cikkek:
A Kurultaj hagyományőrző rendezvény főbb hírei
A 2008-as Kurultaj előadásainak hanganyaga HangTárunkban
A 2008-as Kurultaj előadásainak mozgóképe HírTárunkban
 |