Kurultaj 2010 - avagy merre halad Bíró úr? PDF Nyomtatás Géplevél
Rendezvények - Kurultaj
Írta: Marosics Tamás   
2010. Áldás hava 22. csütörtök, 12:21

Alább a Szilaj Csikó 2010. július 15-i számából idézünk:

"Nem akartunk hinni a fülünknek, a híreszteléseknek, aztán meg a szemünknek. Ám minden igaznak bizonyult. Varga Csaba, a kiváló írástörténész (hogy csak idevágó hivatását említsük) elküldte levelét szerkesztőségünkbe, csatolva hozzá azt a mintegy félszáz kiadványcímet tartalmazó listát, amelyen piros színnel jelölték meg, mely művek árusítása nem kívánatos a közelgő kurultaj bugaci rendezvényén.

A Magyarok Szövetsége is az elhallgatandók között szerepel. A Szilaj Csikó megkérdezte a Szövetség elnökét: nem fenyeget-e az a veszély, hogy Bíró Andrásék előbb a Bugacon megrendezendő Kurul-tájjal, aztán a Szegeden megtartandó Székely–Magyar Világtalálkozóval a Magyarok Országos Gyűlésének látogatottságát gyengítik, igen tervszerűen. Vukics Ferenc úgy vélte, hogy ezzel nekünk nincs foglalkoznivalónk. Nekünk meg kell valósítanunk azokat a programokat, amelyeket terveztünk, amelyeket ígértünk, s örülni fog annak is, ha valaki majd nálunk találja meg azt a jó érzést, amelyet a magyarok együttléte ébreszt, de annak is, ha éppen másutt.

Alább a Szilaj Csikó bemutatja a tiltott kiadványok listáját, aztán idézi Püski István tárgyilagos nyilatkozatát arról, hogyan is keletkezett a szóban forgó tiltás, s mindezt végül két tiltakozó levél követi. A továbbiakban a magunk részérõl lezártnak tekintjük a témát. (a szerk.)"

Varga Csaba írástörténész levele:

"Kedves Szilaj Csikó!

Mellékeltem a Kurultájon betiltott könyveket: a mellékletben a pirosított című könyvek árulása tilos.

Látható:
1. Minden tilos, ami a Magyarok Szövetségéről ad hírt (DVD-k).
2. Minden tilos, ami arról szól, hogy a magyar nép törzsökös része Kárpát-medencei őslakos. (Egy könyv kerülte el Bíró András figyelmét: Kolozsvári Grandpierre Endre: Őshonos-e a magyar a Kárpát- Medencében?)
3. A FRÍG Kiadó a legsújtottabb könyvkiadó, lásd a 2. pont első mondatát.

A cél tehát a „kései idetévedő” szerepkörünk fenntartása. Holott épp ebből a hazugságból kellene kiverekednünk magunkat, ez talán az utolsó mentsvárunk. A fejük felett cserélődő uralkodó rétegekkel (hun, avar, magyar: melyektől a nép mindig megkülönbeztette magát, ekként fogalmazván: „magyari urak”) semmi baj, a magyariak, megyeriek csodálatosan rendbe tették a szétzilált országot, Avariát.

Nyelvünk pedig semmiképp sem keletrõl jött, ez a Kárpát-medence ősnyelve. A rendkívül óvatos Bakay Kornél írja: „Az újabb kutatások alapján lehetséges, hogy a Kárpát-medencében is évtízezredek óta laktak magyar nyelvû népcsoportok….”

Erre minden bizonyítékunk megvan! Szerintem talán legfontosabb feladatunk a folytonosság tudatának helyreállítása. Mármint a Kárpát-medencei folytonosságunk tudatáról van szó. E tudat csodálatos erőket szűlhet. De meg kell adnunk a tiszteletet a mindenkori katonai szervezettségű uralkodó rétegeinknek is. Tehát nincs itt semmiféle ellentét. Aki az egyik felünket, az őslakosságot le akarja tagadni, nem járhat egyenes úton, vagy rendkívül tudatlan. Hiszen a Kárpát-medencére való ősi történelmi jogfolytonosságunkat ássa alá s tünteti el. (Épp ez a feladata a finnugorizmusnak is, ezért kellett kitalálni.)

Szeretettel: 
Varga Csaba"

Kurultaj 2010 - Tiltott könyvek listája

Kattintásra nagyobb méret.

Püski István nyilatkozata a Kurultaj honlapján:

"Általában nem szoktam reagálni különböző emberek különböző embereket támadó írásaira. De mivel engem érintően másokat támadnak, ezért az alábbiakban tényszerűen leírom a történteket.

Mikor megtudtam, hogy lesz Kurultaj, néhány kiadóval egyeztetve megkerestem Bíró Andrást, hogy szeretnénk részt venni a rendezvényen a könyveinkkel. Személyes találkozásunkkor elmondta, hogy mivel a rendezvényen szeretnék a szakmaiságot megőrizni, arra kér, hogy az őstörténetben, régészetben csak olyan könyvekkel jelenjünk meg, amik állításai tudományos módszerekkel is alátámaszthatóak vagy legalább tudományos igényességgel vannak megírva és ellenőrizhető forrásokból (valós leletek, dokumentumok) merítenek. Egyben felajánlotta, hogy ingyen helyet biztosítanak számunkra, mivel fontosnak tartja a könyvek megjelenését a rendezvényen. Az érvelését elfogadtam, de mivel őstörténetben nem vagyok szakember, elküldtem számára egy listát az ebben a témában megjelenő könyvekről. Ebben a listában bejelölték, hogy mely könyveknek nem szeretnének ingyen reklámot csinálni egy tudományos kiállítás szomszédságában. A saját rendezvényüktől eltekintve semmilyen kritikát vagy megjegyzést sem fűztek egyik műhöz sem.

Sajnálom, hogy ebből az esetből ilyen cirkusz lett és néhányan a felesleges konfliktusok gerjesztésére használják fel az esetet és ezzel a nemzeti oldal összeugrasztását provokálhatják ki. Bízom benne, hogy lenyugszanak a dolgok valamint ez a nemzeti rendezvény és ünnep a várt sikerrel lebonyolódik.

Budapest, 2010.06.29

Tisztelettel Püski István"

Szerk.: Idézet bezárva. A szakmaiság megőrzése érdekében akár a Magyar Tudományos Akadémiát is megkérdezhették volna, hogy melyik valós leletek, dokumentumok (és az ebből fakadó ill. erre épülő elméletek) támasszák alá a betiltásra nem kerülő könyveket. Hogy melyik könyvek kerültek volna akkor a támogatni valók közé, azt megkérdezhetjük minden iskolás gyerektől, akik az MTA történelmi igazságait tanulják. 

Magyar Táltos Honlap

Hozzászólások (1)Add Comment
Hetumoger
...
Írta: Hetumoger, 2010. július 31.
Beszéltem a Kurultaj egyik szervezőjével, és megtudakoltam a fennti "betiltás" keletkezésének az okát. Saját szavaimmal adom vissza a hallottakat: Bíró András Zsolt (ezután BAZs) nem csak 12 rokon nép küldöttjeit hívta meg vendégnek a Kurultajra, hanem jelen lesznek különböző történészek, kutatók is. BAZs ugye a keleti népekkel való rokonságot látja bizonyítottnak a DNS vizsgálatokkal és ennek vonalnak kötelezte el magát. Olyan elméletek kutatóit, képviselőit, akik nem ebben az irányzatban mozognak és maga szerint, ismerős kutatói szerint a magyar őstörténet- és eredetkutatás vadhajtásait képezik, nem kívánja támogatni pl. könyveladással a Kurultajon, mivel ismét lejárathatóvá tenné vele saját rendezvényét és alapítványát.
Külön nem reagál nyilatkozattal a fenntiekre, ideje sincsen éppen a szervezés miatt. A Kurultaj után majd rendszeresen kiadnak kutatói munkákat, füzeteket, nyilatkozatokat a honlapjukon.
Az idei Kurultajon nem lesznek a 2008-ashoz képest előadások (lásd a HírTárban), most másra fektetik a hangsúlyt. Sajnos a TudásTárunkból ismert előadók a Magyar Szigeten sem lesznek jelen olyan erős képviselettel, mint valószínű a MOGy-on. A MOGy Pusztaegyetemének a programja, előadói máig nem ismertek, remélem napokon belül kiadják a programfüzetet, és persze forgatni is engednek, hogy honlapunkon ismét mindenki számára elérhetővé tegyük a látottakat és elhangzottakat.
De visszatérve a szülőtémára, remélem a Kurultaj szervezői nyitottak maradnak más elméletek előtt is, akkor is, ha azt nem tudják, akarnák követni. A gének nem árulnak el mindent és messze áll az emberiség attól, hogy mindent tisztán kiolvasson belőlük. Én már a honlap létrejötte óta azt kívánom, hogy jöjjön létre egy olyan szellemi csapat az előadókból, kutatókból, akik képesek összeűlni, beszélni, egyeztetni egymással. Ezt a MOGy elején szinte látni mertem, de azóta sok történt. Nekünk egy független, csakis a magyarságunk eredetének, őstörténetének kutatóinak egyesülése és egyesülete kell. No de az ún. nemzeti oldalnál megosztottabb nincsen nálunk. De hogy legyen a nép egy, ha a tanítói, mesélői sem egyek. Legalább a fő irányzat lenne egyértelmű. És a sok megélhetési nemzeti magától eltűnne.
Gondolataimban megint elvándoroltam más témára. Szóval várjuk a Kurultaj utáni nyilatkozatokat.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 27 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap