Születésnapot ül a nemzeti oldal - Tíz éves a Magyar Sziget PDF Nyomtatás Géplevél
Rendezvények - Magyar Sziget
Írta: Jámbor Márk   
2010. Áldás hava 16. péntek, 09:03

X. Magyar Sziget

 Repül az idő: már tíz év telt el azóta, hogy az első tábortüzet meggyújtották a Toroczkai László hívószavára szerte a Kárpát-medencéből összegyűlt lelkes fiatalok, a Dunakanyar szívében a Kismaros és Verőce között található Csattogó-völgyben.  Azóta több tízezren vettek részt a rendezvényen, ami már a kezdetektől több volt, mint egymás mellé tett nemzeti programok halmaza, hiszen közösségteremtő hatása miatt egy állandó biztos ponttá vált a nemzeti oldalon küzdő hazafiak számára. A jubileumi fesztivál előkészületeiről kérdeztük Zagyva György Gyulát, a rendezvény főszervezőjét. 

  • Mikor lesz az idei Magyar Sziget?

A szokásos időpontban: augusztus első hetében, augusztus 2-9. között, Verőce és Kismaros találkozásánál, a Csattogó-völgy üdülőfaluban.

  • Az idei a tízedik fesztivál. Készültök-e valamilyen különlegességgel?

A rendezvény csütörtöki napját, augusztus 5-ét választottuk ki a születésnap megünneplésére. Természetesen több meglepetéssel készülünk erre a különleges alkalomra, amit most nem árulnék el, mert különben nem lesz meglepetés. A napközbeni programok során is lesz több olyan pont, ahol emlékeztetni fogjuk a közönséget, hogy ez a tizedik fesztivál, és egy születésnapi buliban vendégeskednek. Természetesen ennek minden szokott kellékét be fogjuk vetni, például egy óriási szülinapi tortával fogjuk megvendégelni a szigetlakókat. Az igazi különlegesség szerintem az esti születésnapi koncert lesz, aminek a megvalósítását az Oi-KOR zenekar vállalta magára, és ezúton is szeretném nekik megköszönni, hisz óriási munkába vágták a fejszéjüket azzal, hogy az általam elképzelt koncepcióhoz hozzárakva a saját ötleteiket, január óta készülnek a közel három órás produkcióra.

  • Akkor ezek szerint nem akármilyen koncerttel ülitek meg a születésnapot.

A Magyar Sziget tizedik születésnapi koncertje úgy lesz teljes, hogy azokat az előadókat, akik a kezdetektől fogva fellépnek a rendezvényen, vagy esetleg később csatlakoztak, de majdnem mindegyiken ott voltak, meghívjuk erre a koncertre; és egy általuk kiválasztott számukat előadják. A koncertbe rengeteg érdekességet építünk be, lesz többek között gitárpárbaj, különböző tánc és haditorna betétek és emellett betyárok, íjászok, és hagyományőrzők fogják színesíteni a koncertet. Rengeteg vendég fog fellépni, hisz az elmúlt tíz évben nagyon sokan váltak részeivé a szigetnek, az egyik legkomolyabb feladatunkat abban éreztem a szervezésnél, hogy a 40 feletti fellépő-vendéglétszámot, hogy építsük be a koncert programba, úgy hogy ne legyen túlzsúfolt érzésünk, és senki ne érezze úgy, hogy egy futószalagot lát.  Annál sokkal jobban tiszteljük a zenészeket és előadóinkat, hogy kitennénk őket egy ilyen érzésnek, nagyon sokat gondolkodtunk tehát, hogy találjuk meg az összhangot a vendégek szereplésében, de úgy érzem sikerült.

  • Az elmúlt években lassan hozzászokhattunk, hogy népes külföldi vendégsereg képviselteti magát a rendezvényen. Az idén is így lesz?

Igen, elég komoly európai kapcsolatrendszer formálódott az elmúlt évek során, és ezt nagyban köszönhetjük a Magyar Szigetnek is, hisz a különböző hazafias szervezetek, amikor kapcsolatba kerültek velünk és eljöttek a rendezvényre, nagyon gyorsan be tudtak illeszkedni a magyar hazafiak közé és rengeteg baráti szál alakult ki, melyek nyilván megkönnyítik a közös munkát az európai szervezetekkel. A tavalyi évben már spanyolok, olaszok, hollandok flamandok, lengyelek, horvátok, franciák, angolok nemzeti szervezetei képviseltették magukat. Ez úgy látszik egy öngerjesztő folyamattá vált: az idén más országokból is jelezték szervezetek, hogy ők is részt vennének, például Németország és Svédország hazafias szervezetei. Ráadásul, hogy egy kicsit haza is beszéljünk, a külföldi vendégeinknek olyannyira tetszik a Magyar Sziget és ezen kívül egyébként az egész nemzeti ellenálláshoz kötődő intézményháló, hogy innen gyűjtik az ötleteket az otthoni harcukhoz.

  • Korábbiakhoz képest milyen új fellépőkre számíthatnak a látogatók?

A nemzeti rock, mint önálló stílus az elmúlt években folyamatosan termeli ki a jobbnál jobb és tehetséges zenekarokat, akik folyamatosan helyet követelnek maguknak, mint például a nemzeti rock egyik nagy reménysége, a Szebb Napok, vagy a felvidéki José, akinek FankaDeli taposta ki az utat a csonkaországi érvényesüléshez.  Annyira megnőtt a nemzeti zenekarok száma, hogy sajnos nagyon sokan ki is maradtak a fellépők sorából, folyamatosan kérdezik is a törzsvendégek, hogy ez vagy az a zenekar miért nem lép fel. Ennek főleg az időkorlát szab határt, pedig idén már két színpaddal várjuk a koncertek hallgatóságát, hisz debütál a Szent Korona Rádió színpad is, ahol a rádióhoz különösen köthető zenekarok mellett, a nemzeti rock új felfedezettjei lépnek majd fel.

  • A gazdasági nehézségek rányomják a bélyeget az emberek mindennapjaira, így van ez a nemzeti oldalon is. A jegyárak megállapításánál figyelembe vettétek-e a fentieket?

A tavalyi jegyárakat hagytuk meg a két legnépszerűbb jegytípusnál a sátras heti jegynél és a napijegyeknél is, tehát a legtöbben úgy élvezhetik a Magyar Szigetet, hogy nem kell többet fizetniük, mint tavaly.

  • Voltak-e nehézségek a szervezés kapcsán?

Hát, ha nem lennének, nem is lenne igazi a Magyar Sziget. Ezt a rendezvényt tíz éve folyamatos ellenszélben, mindenféle támogatás, állami pénzek és a média jó indulata nélkül rendezzük, természetes, hogy folyamatos nehézségekbe ütközünk, és állandó megoldandó problémákkal nézünk szembe. De ha valamire érvényes az a mondás, hogy teher alatt nő a pálma, akkor az a Magyar Sziget. Rákényszerültünk arra, hogy a lehetőségek hiányát állandóan ötletekkel és leleményességgel pótoljuk, többek között szerintem pont ettől lett a Magyar Sziget az ami, és ettől a folyamatos „készenléti állapottól” tudjuk megőrizni azt a semmihez nem hasonlítható érzést, ami az első szigettől kíséri a rendezvényt és száz százalék, hogy megtalálható lesz az utolsón is, mert különben nem csinálnánk.

Tavaly a Tv2 stábja felkereste a Magyar Szigetet. Az idén várható, hogy a liberális média képviselői is megjelennek?

A TV2 stábja tavaly „szép ajándékot” kapott tőlünk, nem tudjuk, hogy idén jönnek-e, de megmondom őszintén, hogy idén annyira nem hiányzik az „objektív”, „pártatlan”, „minden részletre kiterjedő”, „tárgyilagos” tájékoztatásuk. Nyilván elsősorban a nemzeti oldal médiumaira számítunk, az ő munkavégzésüket fogjuk segíteni, az idén is egész héten élőben tudósít a Szent Korona Rádió.

  • Kik lesznek a Nemzeti Kerekasztal vendégei, különös tekintettel arra, hogy az összetétel a tíz év alatt folyamatosan változott? Pár éve még Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője is ott ült a Csattogó-völgyben.

Természetesen a tavalyi ópusztaszeri nemzeti találkozón résztvevő szervezetek közül kerülnek ki. A Hatvannégy Vármegyétől Toroczkai László és Zagyva György Gyula, a Jobbiktól Vona Gábor pártelnök és Szávay István, a Magyar Nemzeti Gárda részéről Kiss Róbert. reméljük, hogy addig Budaházy György bajtársunk is kikerül a hatalom börtönéből, és részt tud venni a kerekasztalon, és nem egy üres szék fogja jelezni az ő helyét a kerekasztalnál.

  • Milyen programokkal bővül a repertoár a korábbiakhoz képest?

Az idei Magyar Sziget fesztiválon az előadások műfajában is lesznek újítások, hisz próbálunk elmozdulni az egyéni előadások felől a beszélgetések irányába. Többek között lesz majd ilyen beszélgetés Orosz Mihály Zoltánnal a cigánybűnözést a falujában megoldó érpataki polgármesterrel, az olaszliszkai brutális gyilkosság áldozatául esett Szögi Lajos lányával, Szögi Zsuzsával, valamint előadást fog tartani a Magyar Ellenállás Akadémia keretében, az utcai demonstrációk állandó harcos résztvevője, míg a Jobbik Jogsegély Szolgálat fog rendkívül hasznos tanácsokat adni a hazafiaknak a jogaik érvényesítéséről. Toroczkai László különleges előadást fog tartani – olyat, amire még nem volt példa – Rózsa Sándorról és az eredeti szegedi betyárokról, de itt lesz a jelenkori Betyársereg szóvivője, Tyirityán Zsolt is. Idén újra lesz nemzeti rock kerekasztal, ahol a nemzeti oldal közkedvelt zenészeivel beszélgetünk, s egy jó pár olyan mesterséget is bemutatunk a látogatóknak, ami már sajnos kihaltnak tekinthető, így testközelből láthatunk majd dolgozni kovácsot, bognárt, ólomöntőt, fafaragót, sőt aki kedvet érez magában, ki is próbálhatja majd ezen mesterségek szerszámait, ellesheti fortélyait.

  • Köztudott, hogy sokan családostul mennek, készültök-e külön arra, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat?

Igen, a Magyar Szigeten eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a gyermekprogramokra, hisz eddig minden évben volt gyereksarok, ahol a legfiatalabbak is bele tudtak kapcsolódni a nemzeti értékek megőrzésébe, meg tudták kedvelni és ismerni hagyományainkat. Ez természetesen az idén is folytatódik az eddig megszokott programokkal. Újdonságként kedveskedünk a gyerekeknek egy ősi magyar mondákat bemutató bábszínházzal. Lesz külön gyermekkoncert és természetesen gyermek táncház is. 

 Szentpéteri Csaba, Magyar Jelen 

Szerkesztőség:
Elérhető a X. Magyar Sziget programfüzete. Összeállítva Adobe PDF formátumban, így könnyen terjeszthető pl. géplevélben. Letöltésre katt ide!

Hozzászólások (1)Add Comment
Hetumoger
...
Írta: Hetumoger, 2010. július 21.
Kész a programfüzet! Letöltési cím a cikk alján.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 26 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap