|
A vármegyések a X. Magyar Szigeten is rengeteget dolgoztak, azonban megérte a sok munka. A HVIM - amely szintén idén 10 éves - most is megmutatta, hogy a „Leomlanak a határok” jelmondat nem csak egy üres frázis, hanem maga a valóság. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ismét megteremtette a Történelmi Magyarország légkörét. Ha egy mondatban jellemezhetnénk az idei szigetet, akkor talán annyit írhatnánk, hogy nehéz és hosszú volt, sok viszontagsággal, azonban mégis nagyot alkottak a hazafiak. Aki a vármegyések közül nem lehetett jelen idén az is végig követhette az eseményeket a Szent Korona Rádión és kicsit részese lehetett annak az élménynek, amit úgy hívunk, hogy Magyar Sziget.
Idén a vármegyések egy részének – a többi évhez hasonlóan – előbb indult a sziget, mint a hazafiak többségének. Sokan majd egy héttel előbb megérkeztek a Csattogó-völgy festői szépségű tájára, hogy a kezdésre minden a helyére kerüljön, minden felépüljön és a Sziget gördülékenyen megnyithassa kapuit. Csütörtökön, azaz a -3. nap az „építők” egy jó része és a Szent Korona Rádió munkatársai is megérkeztek a helyszínre. Ezen a napon felépült az Információs sátor, a Szent Korona Rádió sátor és a Filmsátor is. Az építkezés jó hangulatban folyt, hiszen egy jól összeszokott kis brigád végezte a munkálatokat. Este a társaság a büfé mellett található asztaloknál beszélte meg az elkövetkező napok feladatait illetve terveit.

Épül a nagysátor
Aki már járt a Magyar Szigeten az tudja, hogy a tábor területén a kilátást egy épület uralja leginkább, ez pedig a cirkuszsátor, ahol az Attila Király Nagyszínpad kapott helyet. Itt zajlanak a legnagyobb koncertek és előadások. A HVIM fiataljai a -2. napon ennek a monumentális sátornak az építésébe fogtak már kora reggel. A vármegyések teljes erőbevetéssel dolgoztak, és kora délutánra már sikerült is felállítani. Ezzel párhuzamosan a Magyar Szigetre vezető utakon töltötték fel a kátyúkat, hogy a fesztiválra érkezők zavartalanul közlekedhessenek. Ez sem volt egyszerű munka, de ezt is a legnagyobb odaadással végezték a HVIM erre kijelölt fiataljai. A sátorállítás rituáléja kisebb változásokkal mindig ugyanaz. A folyamatosság egyik „fémjelzője” a vármegyések által csak Kőarcnak nevezett kiöregedett cirkuszi bohóc. A vékonydongájú, szívós kisember évről évre feltűnik a Csattogó-völgyben, hogy segítse a nemzeti oldal legnagyobb rendezvényének előkészületeit. Kora megbecsülhetetlen, mert a nehéz munkától és a rendkívül erős – nem tudni pontosan milyen és honnan beszerezhető – cigarettától, arca egy időtlen maszkba merevedett. Tehát Kőarc lett az idei évben a sziget arca, legalábbis a vármegyések őt választották ki erre a szerepre.

A kisszínpad - Szent Korona Rádió színpad
Tehát így indult el a sziget. Akik benne vannak, tudják, hogy ez mennyi munkával is jár azonban a következő napok eseményei bizonyították, hogy ismét igazi közösség lett a szigetlakókból, akik kiállnak egymásért és dolgoznak látástól-vakulásig. A következő pár nap a megnyitóig tehát sok munkával telt és mikor eljött a vasárnap, minden készen ált Zagyva Gy. Gyula a HVIM Tiszteltbeli Elnökének és a Magyar Sziget főszervezőjének megnyitó beszédéig. Ő maga sem gondolhatta az első rendezvények után, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor már tizedszerre mondhatja azt, hogy „mindenkit üdvözlök a Magyar Szigeten”. Tehát eljött ez a pillanat is. Az idei sziget pedig rengeteg érdekességgel szolgált a nemzeti érzelmű fiataloknak és időseknek egyaránt.

A megnyitón Zagyva Gy. Gyula és Toróczkai László
Idén ismét volt 0. nap, amin a jó hangulatot a Mátrix zenekar és Magvasi Adrián azaz a sokak által ismert Magi, a Szent Korona Rádió főszerkesztője és a Klub 64. „zenefelelőse” garantált. A szervezők tudják, hogy minden évben színesíteni kell a programokat azért, hogy az ide látogatók lássák a nemzeti oldal jó értelembe vett sokszínűségét. Idén például először találkozhattak a szigetelők a politikai foglyok már szabadon lévő tagjaival, egy külön sátorban. A hazafiak beszélgethettek velük és az együttesek és egyéb felajánlások által támogathatták Budaházy Györgyöt és a többi bebörtönzött hazafi családját. Újdonság volt az is, hogy idén először egy új zenei színpaddal is bővült a Sziget, amit a Szent Korona Rádióról neveztek el. Itt többek között fellépett a Karcolat, Scivias, Székely Vér, Fehér Virágok, Magna Hungaria, Kurul dobosok, H-599, Hunnia, RPG, Gaudi-Nagy Tamás és a Kugli zenekar, Waszlavik, és a Stratégia zenekarok is. A legtöbb koncert itt is teltházas volt, bár valamikor a programok összecsúsztak, így két zenekar is játszhatott párhuzamosan. Újdonság volt még, hogy a Szent Korona Rádió színpada előtt igazi párviadalokat láthattak az emberek. A betyárosabb emberek és a - kevésbé betyárosak is - küzdősport bemutatót nézhettek, éles meccsekkel országos- európa- és világbajnok sportolókkal. A Szent Korona Rádió színpada előtt felépített ketrecben a szigetelők igazi harcosok klubjával találkozhattak. 3x3 perces meccseket a kicsik és a nagyok egyaránt bámulattal figyelték, de ezen kívül K1 és K3 bemutatókat és összecsapásokat, box meccseket és még egy jó kis női bunyót is megtekinthettek az emberek.

"Harcosok klubbja"
Az újdonságok tehát meghatározók voltak a szigeten, de persze az örömbe némi üröm is társult. Kezdve FankaDelivel, akinek korábbi és ottani viselkedése miatt pár ember felháborodott és ő ezután egy egész regényben gyakorolt önsajnálatot, folytatva a Hetek című újságtól a nagyon sajnálatos Fradi drukker elleni támadással (neki innen is mihamarabbi gyógyulást kívánunk! - a szerk). A liberális média pedig árgus szemekkel figyel minket ha a szigeten van valami botrány, hiszen hazánk legnagyobb nemzeti fesztiváljáról van szó. Emellett az időjárás sem volt most végig kegyes a szigetelőkhöz, de itt is megmutatkozott a bajtársisság, ahogy sokan egymás sátrait húzták ki a vízből, vagy mentették más testvéreik értékeit. A csütörtöki nap a meglepetés buli körül forgott. Este az Oi-kor szervezésében történt születésnapi koncert, akik a többiekkel együtt kronologikusan válogatták össze számaikat a nemzeti rock hajnalától egészen napjainkig a Kurul Dobosok közreműködésével. A legfontosabb zenekarok csaptak a húrok közé, így a politikai foglyok színpadra lépése után, és a betyárok bevonulását követően a Romantikus Erőszak, a Magozott Cseresznye, a Fejbőr és a Titkolt Ellenállás zenélt. Egy születésnap azonban torta nélkül nem az igazi. Jól látták ezt a szervezők is, akik négyezer szelet többféle ízű tortával kedveskedtek az ünneplő közönségnek.

Romantikus Erőszak
Természetesen ez a fesztivál most sem jöhetett volna létre a HVIM tagjai nélkül, ahol rengeteg fiatal dolgozott azon, hogy megvalósulhasson a magyarság legnagyobb zenei és kulturális programja. Sok „friss” vármegyés, mint például a pécsi tagszervezet egyes tagjai pedig bizonyították, hogy egyre több és több 17-18 éves fiatal választja a HVIM-et azért, hogy tehessen valamit a hazájáért. Külön ki kell még emelni a Szent Korona Rádiót, amelynek a helyszínen lévő tagjai fáradságot nem ismerve tették a dolgukat, hogy az otthon maradók is a Szigeten érezhessék magukat a rádió élő közvetítésén keresztül. A nemzetifoto.hu pedig velük szorosan együtt működve képekben is házhoz szállította a szigetet és persze ezen felül még videókkal is jelentkezik nemsokára a Szent Korona Rádió.
Eltelt tehát egy hét és ismét véget ért egy nagyszerű fesztivál, amelyen valóban leomlottak a határok. Fáradságos 10 év áll a nemzeti oldal háta mögött és a gyümölcs, melyet oly régóta nevelgetünk, úgy látszik beérett. Beérett és bár még nem tökéletes, néhány helyen talán hibás is, de mégis a sok munka megtette a hatását. Egyre több új virág sarjad és pár év múlva még több gyümölcs érik majd be, amik már hibátlanok lesznek. Ehhez persze kellenek a tettrekész, önfeláldozó fiatalok, akik mindent megtesznek azért, hogy alázattal és becsülettel szolgálhassák hazájukat. Ehhez kell a HVIM, hogy, mint egy jó kertész ápolja és nevelje a fát, amelyen beérnek a nemzet gyümölcsei.
(Kincses Gábor - Szent Korona Rádió)
Szerkesztői megjegyzés:
Rengeteg felvétel készült a Magyar Sziget előadásairól, rendezvényeiről és a koncertekről, melyet csak a 2-3 hét múlva fogok tudni feldolgozni, amikor újra otthon leszek a számítógépem közelében. A rögzített előadások közzétételére megvan az engedély, a koncertek nyilvános levetítésére a zenekarok egyike sem egyezett bele, vitatható okokból. Azokkal meglátjuk mi lesz, így legalább kialakult az elsőbbségi sorrend, mit-mikor készítek el és töltöm fel honlapunkra.
Egyben köszönöm ezúton is a HVIM (beleértve a Szent Korona Rádió munkatársait is) támogató segítségét. Éltem a lehetőséggel és gyakorlatilag minden jól ment.
 |