2012. július 12-15: Vár a megújuló XII. Magyar Sziget! PDF Nyomtatás Géplevél
Rendezvények - Magyar Sziget
Írta: Jámbor Márk   
2012. Fergeteg hava 27. péntek, 16:37

Magyar SzigetAz idők szavát és a közönség igényeit meghallgatva, úgy döntöttünk, hogy idén komoly változások lesznek a legrégebbi, minden hasonló fesztivál előfutárának tekinthető Magyar Szigeten. Az idők szavát és a közönség igényeit meghallgatva, úgy döntöttünk, hogy idén komoly változások lesznek a legrégebbi, minden hasonló fesztivál előfutárának tekinthető Magyar Szigeten. Mivel az eredeti, idénre tervezett augusztusi időpontban több hasonló fesztivált is szerveznek, a Magyar Sziget megrendezésére júliusban kerül sor. 

 

A fesztiválon a Szent Korona Rádió közönségszavazásakor legnépszerűbbnek bizonyuló nemzeti zenekarok, valamint a már megszokott programok mellett számos újdonság lesz. A különböző napok pedig tematikusak lesznek, így várható a magyarság őstörténetével, hagyományaival és keleti gyökereivel foglalkozó turáni nap, de lesz külön „harcos vitéz” és külön családi nap is. Ami szintén újdonság: Komoly csapatjátékok és vetélkedők (a „zsákbanfutástól” az erőnléti és ügyességi játékokon át a szellemi megmérettetésig) lesznek – értékes nyereményekkel (többek között, a nyertesek visszakapják a Magyar Sziget-jegy árát) -, amelyekre már most várjuk a 6 fős csapatok jelentkezéseit a következő e-mail címen: Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
Ugyancsak változás, hogy 2012-ben a Magyar Sziget csupán 4 napos lesz, ugyanakkor ugyanazon a helyszínen (a jól ismert verőcei Csattogó-völgyben) a Magyar Szigetet megelőző 2 napon egy új fesztivált rendezünk: Ez az I. Boreál Fesztivál (Festival Boreal), amely az Izlandtól Japánig terjedő Északi Civilizáció népeinek közös fesztiválja lesz, számos magyar és külföldi fellépővel, koncertekkel. A Magyar Szigeten azonban kizárólag magyar fellépők lesznek, külön fesztiválra pedig azért van szükség, mert egyre több külföldi hazafi érkezik hozzánk, feltöltődni és tapasztalatokat szerezni a magyar nemzeti ellenállásról. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy a globális ellenséggel szemben csak szuverén nemzetek összefogásával tudunk igazán győzelmet aratni, ezért küldetésünknek tekintjük, hogy a Kelet és Nyugat találkozási pontján fekvő Magyarország adjon helyet az északi hazafiak találkozójának. Ezt szolgálja a 
 
 
 2012. július 10-11-én megrendezésre kerülő
 I. Boreál Fesztivál (Festival Boreal)
 
amely egy új fesztivál az Északi Civilizáció hazafiainak. Várhatóan lengyel, horvát, német, svéd és természetesen magyar zenekarok koncertjei lesznek, az előadók között azonban Európa minden régiója képviselve lesz, de még japán szamuráj-bemutatót is szeretnénk szervezni. Várhatóan a német Kategorie C és a kizárólag nálunk Skrewdriver-számokat is játszó svéd Saga is fellép a fesztiválon. 
 
A Magyar Szigetre és a Boreál Fesztiválra külön-külön is lehet jönni, de lesz olyan hetijegy is, amely mindkét fesztiválra érvényes, tehát 1 jegyért 2 fesztivált kaphat az érdeklődő. 
 
Jegyek és jegyárak hamarosan…
 
Szent Korona Rádió nyomán Magyar Táltos Honlap
 
Szerk.: Az idei Magyar Szigeten is végig jelen leszünk és együttműködve a Szent Korona Rádió csapatával rögzítjük Önöknek az előadások javát.
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 25 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap