Posta Imre : A Magyarok Szövetsége, és amivé lett! PDF Nyomtatás Géplevél
Rendezvények - Magyarok Országos Gyűlése - Magyarok Szövetsége
Írta: Posta Imre   
2011. Ígéret hava 20. péntek, 20:40
"Azaz a magyarkodás SZÖVEGtsége, sok idegennel és sok megtévesztett magyarral
 
 A Magyarok Szövetsége egy nagyon szépnek tűnő mozgalomnak indult a kezdet kezdetén. Azonban már akkor megfigyelhető volt a megalakuló nagygyűlésen, hogy olyanok is jöttek, akik infókat gyűjtöttek, folyamatosan laptopokba gépelték az elhangzó felszólalók mondanivalóját, és látszott rajtuk, hogy nagy energiákat fektettek abba, hogy minél jelentősebb befolyást, és posztokat kaparjanak ki maguknak. Lassan körvonalazódott az emberben, hogy nem csak egyedül vagyunk itt magyarok. 
 
 A Szövetség mondanivalója, hogy vessünk véget a pártoskodásnak, nagyon sokakat megérintett, mivel már akkor sok nemzetbelinknek elege volt a politika idegenszívűségéből, és a megosztásra alapuló rendszeréből. A Szövetség célkitűzései még ma is elérendő célok a magyarságnak, mivel valóban el kell takarítani országunkból az összes pártot, bármilyen nemzeti jelvényben ugráljanak is az idegenszívű kirakatbábjaik. 
 
 Két eshetőségre tudok gondolni. Az egyik az, hogy lehet a háttérerők felmérték ezt az igényt, és ez alapján tervezték meg az MSZ arculatát és mondanivalóját, amivel nagyon sokunkat maguk mellé gyűjtöttek. Vagy a másik, hogy kezdetben az MSZ tényleg nemzeti hajtásnak indult, de menet közben valahol elkorcsosították a mozgalmat. A végkifejleten nem sokat változtatnak ezek a dolgok. A Magyarok Szövetségét megfelelő beépülési, lejáratási, megosztási, szellemi technikák használatával tönkre tették. Nagyon tanulságos megnézni, hogy hogyan mozdult meg annyi magyar egy célért, egy akaratért és végül hogyan hullott porba a különböző zsizsikes módszerek hatására ez a nemzeti összefogás. Sokat tanulhattunk belőle és tudom és érzem, hogy a nemzet számára az MSZ-ből való kiábrándulás nagy tanulságokkal és tapasztalatokkal jártak. Megismerhettük az ellenség harcmodorát, felismerhettük az embereik vonásait, mivel sokukat már pofáról be lehet azonosítani. A beltenyésztettség hatásai lerí a fejükről és ez nagy segítség tud lenni. A tv-kben szereplő médiazsizsikekre, ha bizonyos mértékben hasonlítanak a kokárdás bajnokok, akkor azokkal érdemes vigyázni és figyelni őket, még ha nem is állítom, hogy mindenki közülük került volna ki, aki hasonlít a Csintalan Sanyira, vagy a Baló Györgyünkre.
 
 Tudom, hogy a magyarok számára az MSZ tönkretétel nagyon nagy ajándék, mivel tudást kaptunk általa. Tudjuk és ismerjük a módszereiket a rosszakaróinknak. Ha pedig felismertük a stratégiájukat, akkor lehetőségünk van rá, hogy a megfelelő védelmet létrehozzuk, ha egyszer egy új, tényleg magyar vezetésű, nemzeti szervezet jönne létre. Évezredes módszereik lepleződtek le nekik. A titok, többé nem titok! Bármit mozdulnak ezen túl, a magyarok tömegei ismerni és tudni fogják, hogy mit, miért tesznek. Mivel tapasztalatot nyertünk az MSZ megszállásán keresztül Az információk pedig folyamatosan terjednek. Az idő lejárt és az évezredes aljaskodás falai kezdenek megremegni, mert napvilágot látott, hogy kik és hogyan okozzák a világ nyomorát. Az Igazság szabaddá tesz bennünket. Itt világosodik meg ennek a régi nagy bölcsességnek a mondanivalója.
 
 Kezdetben Vukics járta az országot, és mindenhol előadásokat tartott, hogy minél több embert győzzön meg arról, hogy csatlakozzon a Magyarok Szövetségéhez. Rossz előjelnek éreztem azt, amikor magyarázás közben beszélt különböző megvalósítandó célokról pontokba szedve. Beszélt első pontról, második pontról, harmadik pontról stb… és közben a hüvelyk ujjával mutatta az egyet az elsőnél. Azonban a második pontnál, amikor a kezével mutatta volna a kettőt, akkor nem azt a kéztartást használta, amit általában megszoktunk (hüvelyk és mutatóujj együtt), hanem úgy tartotta a kezét, mint ahogy a rokkerek a rokkervillát mutatják és így magyarázott a második pontról. Azonban erről a kéztartásról köztudatban van az is, hogy ez egy szabadkőműves jel eredetileg, amiről felismerhetik egymást a kiváltságos elitklub tagjai. Lehetett szinte érezni, hogy sok nagy szakálló bácsi nagyon megkönnyebbült, amikor meglátta ezt a jelet. Én ekkor még igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hogy ááá biztos nem arról van szó, ez csak véletlen. Azonban a későbbiek során a balsejtelmek beigazolódtak a szövetség kapcsán.
 
 Nem sokkal az MSZ megalakulása után egy szívhez szóló levelet kapott szinte mindenki, aki kapcsolatba került valamilyen formában az MSZ-el, vagy nemzeti körökben mozgott. Ebben az írásban a Vukics lejáratását célozták meg és többektől lehetett tudni, hogy nem kevés emberhez juttatták el valakik ezt a szöveget. Ekkor gondolkozott el az ember, hogy biztos nincs nekik olyan e-mail címlistájuk, amely alapján az összes nemzeti körben bizonyos témákat meg tudnak jelentetni… Így a nemzeti oldal figyelmét rá tudják terelni bizonyos dolgokra, vagy el tudják terelni bizonyos dolgokról. Az információ hatalom.
 
 Sok helyen, városokban, ettől függetlenül megindultak az MSZ-es szervezetek megalapításai. Sejteni lehetett, hogy nem kevés számban, ezekbe a szervezetekbe minden településen beépültek a nem magyarok is. Sőt volt, ahol magát az alapítást is álmagyarok végezték, mert hát, ha nem tudsz valamit elnyomni, akkor állj az élére és vezesd te magad azt az irányzatot. Nagyon sok nemzeti érzelmű, politikából kiábrándult magyar is csatlakozott ekkor a nemzet megsegítésének érdekében. Szervezték a csoportokat, támogatást fizettek, terjesztették az újságokat, röplapokat, a nagy nyári rendezvény lebonyolítását segítették stb.
 
 A bölcsek, vagy vének tanácsába nemzeti értelmiségiek kerültek, azonban ott is belviszály támadt véletlenségből, és ha jól tudom 2 ember kivételével, mindenki ott hagyta a szövetséget. Tisztelet annak a 2 embernek, hogy ezekben a nehéz időkben is kiálltak a magyarság mellett! Sólyom Laci is létre hozott ilyen vének tanácsa félét, a Szövetség által alapított mintájára, csak a Lacuséba a tagok „elit” vérvonalból szerzett kiválasztottak voltak egytől-egyig.
 
 Megkezdődött a székház felújítása is, ahová később, amikor elkészültek a munkálatokkal az önkéntes magyarok, akkor már a biztonsági őrség nem is akarta őket beengedni.
 
 A nagy nyári rendezvény kapcsán lehetett hallani, hogy elindultak a lejárató és pletykakampányok, amelyek a belső összetartást bomlasztották a magyarok között.
 
 Megpróbálták az embereket egy pártba is beszervezni a Szent Korona Pártja néven, de szerencsére nem sikerült, mert annyira kecskefejű volt a pártalapító vezír, hogy már majdnem mekeget, valamint a Szövetség tagjai közül sokan felszólaltak, hogy eddig a pártoskodás megszüntetéséről volt szó, nem egy újabb párt megalapításáról. Így a magyarok letettek a dologról, de azért a beépülök, egy kicsit bepróbálkoztak a jó öreg demokráciájukkal, ami számukra a hazai pálya. Amin keresztül olyan jól tudnak lopni, csalni, hazudni.
 
 Vukics továbbra is folytatta kampányolását az országban, de sokszor olyan helyre szerveztek neki előadást, ahol abszolút érdektelen személyek ültek. Például főiskolára, ahol bizonyos osztályok számára kötelezővé tették az előadáson való megjelenést, de különösebben nem is foglalkoztak vele a tanulók, hogy mit hallgatnak. Az volt az egyik esetben a fősuli igazgatója, akiről tudták a városban, hogy zsidó körökkel áll kapcsolatban és még ő kezdte el ecsetelni, „hogy olvasta neten”, hogy nem is katonailag lehet igazán megszállni egy országot, hanem beépüléssel. Biztos tapasztalatból beszélt.
 
 Az előadásra természetesen beültek olyanok is, akik folyamatosan pofáztak, és ellendumáltak a közönségben, hogy az emberek figyelmét megzavarják. Ugyan ez megfigyelhető volt a nyári rendezvényen is, hogy ilyen jellegű figyelemzavarásnak és provokációnak voltak kitéve a magyarok. Feltűnően hangos ásítozás a himnusz alatt, a beszédet tartó személy becsmérlése stb.
 
 Megalakult a Szilaj Csikó és a Szövetség TV. A szálak nagyban összeértek, mivel voltak olyanok, akik mindkét részlegnél tevékenykedtek. Nem írom szándékosan, hogy segédkeztek… Napjainkban is munkálkodnak a Szövetség szétzüllesztése után is. Valami rendezvényfélét szervezgetnek most is, nemzeti álca alatt.
 
 Ismerőseimnek volt „szerencséjük” benne lenni a Szilaj Csikó kezdésénél a szerkesztőségben. Elmesélték, hogy a tisztelt tűz közeléből érkező volt Napkeltés újságíró, Varga Domokos György, és csapata nem győzte a magyar érdekeket, nemzet számára fontos és hasznos cikkeket mellőzni belső bizalmi csapatával. A rovásírásunkkal, magyar szellemiséggel kapcsolatos cikkek folyamatos hanyagolása például. Nem tudni, hogy később lehozták-e… A lap indulásának a kezdeténél magyar érzelmű emberek tömegei léptek ki a szerkesztőségből, mert nem tudták felvállalni a lap bizonyos megnyilvánulásait. Jól érzékelhetően a szerkesztőség két részre volt osztva. Egy belső bizalmi körre, akik egymást segítették és élén a főszerkesztő úr állt, és nem riadtak meg a burkolt fenyegetésektől sem, ha valaki túlzottan aktívan próbált meg tenni a nemzet ügyeinek az érdekében. Amikor persze kiderült a turpisság, akkor egyszerre kezdték el védeni a fenyegetőző társukat. Gusztustalan munka folyt itt és a Szilaj Csikó megszűnése pedig pont azért történik, hogy az MSZ-ben még bízó magyarokat is megosszák és a központi vezetéstől elidegenítsék. Nem mintha a központi vezetés is zsizsikmentes lenne, mert már a kezdeteknél vezető posztokba törekedtek. 
 
 A szövetségen belül a magyarok Vukics úrnak is nem győztek értesítéseket küldeni, hogy sok a beépülő, de a tisztelt akkori vezetés sem volt hajlandó még a füle botját sem mozdítani. Legalább 3-4 emberről tudok, akik próbálták személyesen figyelmeztetni Vukics Ferit a beépülésről, de ő mindig csak azt mondta, hogy aki dolgozik, az nem akarhat rosszat. Csak az nem mindegy, hogy ki milyen céllal dolgozik egy ilyen szövetségen belül… 3-4 személyről tudok, akik szóltak! Akkor mennyi lehetett országos szinten? Az MSZ életképtelenné vált. Annyira jó volt, hogy sok magyar, tapasztalatot szerezhetett a háttérerők módszereiről.
 
 Beépülnek mindenhova, és borzasztóan aranyosak tudnak lenni egy darabig, amíg a bizalmat megszerzik a férgeskedéseikhez.
 
 Nagyon sokan a vége felé már csak azért voltak benne az MSZ-ben, mert a Vukics is benne volt még. Hallottam egy ópusztaszeri íjásztalálkozóról, ahol MSZ-esek oda mentek Vukicshoz, és mondták neki, hogy mi már csak azért tartunk ki a szövetség mellett, mert te is kitartasz. A Feri csak annyit mondott erre, hogy tudom… Az idő múlásával vissza is lépett a vezetésből,… ki tudja miért.
 
 Sokan kiábrándultak végezetül a Szövetségből. Sokaknak elment a kedve a nemzetért való munkálkodástól, mert utolsó erőiket fektették a dologba és nem jutottak 5-ről a 6-ra. Érdemes figyelembe venni, hogy aki hűséges volt a kevésen, hűséges lesz majd a sokon is! 
 
 Azonban nem azért alakultak így a dolgok, mert a magyarság gyenge, vagy életképtelen lenne. Sőt, nagyon is nagy dolgokat hoztunk létre a semmiből… Azért történtek így az események, mert a beépülés, vérszívás és bomlasztás módszereit nem ismerték fel a magyarok közül nagyon sokan. Vírusokkal a szervezetben pedig nem lehet olimpiai csúcsot dönteni. Előtte egészségessé kell válnia a magyarságnak és az élősködőktől meg kell szabadulni, hogy ne gyengítsenek bennünket. Akkor lehet majd a nemzetet újjá építeni. Minden magyarnak ismernie kell az ellenség stratégiáit, mert az Igazság fog bennünket szabaddá tenni. Csak akkor indulhat meg igazán a nemzet újjá építése, ha Krisztus ellenségeit a Föld kizárja. Sajnos a vérszívásukkal együtt nem lehet a nemzetet talpra állítani, csak úgy, ha felismerjük módszereiket, és tudatosan megtanulunk ellenük védekezni. Ez lesz a kiút!
 
 Még egy dolog a végére. Ezt szándékosan utoljára hagyom, mivel a mai társadalom tudatosan van úgy nevelve, idomítva, hogy a szellem képességeit és hatalmát hülyeségnek, és baromságnak tartsa. Direkt lettetek erre tanítva. Azonban ettől függetlenül a szellem hatalma működik. Ezt a kiválasztottak nagyon is jól tudják, alkalmazzák és tanítják a gyerekeiknek. Közben nekünk azt magyarázzák be, hogy hülye, aki ilyen dolgokkal foglalkozik. Azért teszik ezt, hogy még fogalmatok se legyen arról, hogy szellemi és lelki szinten, az érzéseiteken és gondolataitokon keresztül is képesek bizonyos technikák felhasználásával hatást gyakorolni rátok. Ez a Kabala néven és egyéb módszerek formájában fut az ő népcsoportjuknál. A Hit Gyülekezetében is ezzel a tömeghipnózissal őrjítik meg az embereket és rögzítik be őket a szektájukba. Ott imakommandó néven fut, de ezeket az eljárásokat ugyan úgy használják minden más esetben is. Az MSZ kapcsán is megfigyelhető volt ez, csakúgy, mint különböző pártrendezvényeken, nemzeti előadásokon, gyűléseken. Sőt még személy, vagy csoportok ellen is működtethető ez a képesség.
 
 Lehet bármilyen érzést generálni az emberekben. Bizonyos módszerek alkalmazásával azt érezheted például egy rendezvényen, hogy hatalmas boldogság ott lenni. Lásd Hit Gyülekezete. Vagy azt is el tudják érni, hogy nem tudsz odafigyelni egy előadáson, félsz elmenni egy előadásra, kellemetlen érzés ott lenni, vagy hogy azt kívánod, hogy soha többet ne kelljen elmenned például egy nemzeti csoportosulásba. Ezek mind generálhatóak, csak ismerni kell a módszereket. Az átlag magyarok nem is tudnak ilyen dolgokról, azonban a zsizsikek nagy létszámban ismerik és alkalmazzák is ezt ellenünk. Így tudnak előnyre szert tenni például egy szövetségben a vezető szerep megszerzésére, hogy a domináns magyar vezetőt szellemi és lelki szinten az érzésein és gondolatain keresztül le tudják szerelni. Minél többen dolgoznak össze szellemi szinten, annál nagyobb erőt tudnak kifejteni. Leginkább csoportban működnek. Kisebb rendezvényeken 10 fő körül jelennek meg, hogy kellő hatást tudjanak az embertömegre gyakorolni. Több ezres tömegnél pedig a létszámukat is növelni szokták, hogy hatékonyak tudjanak maradni.
 
 Mint mondottam az MSZ kapcsán is alkalmazták ezt a módszert. Volt olyan nemzeti rendezvény, ahol a megjelenő MSZ-es toborzó előadókat a 100 fős tömegből 1, vagy 2 ember hallgatta. Szabályosan az előadók is le voltak döbbenve, hogy mi történt az emberekkel. Az utána következő előadó kapcsán, akit mindig is szerettem hallgatni, akkor ott olyan érzéseim és gondolataim támadtak, hogy de elegem van belőle, nem is akarom figyelni, hogy mit mond. Stb…
 Így ezzel a káros hatással az MSZ-től nagyon sok nemzeti érzelmű embert martak el. Azonban nem csak én állítom ezt, hogy használják ezeket a módszereket, hanem nagyon sok szellemi dolgokkal foglalkozó ember tud ezekről a hatásokról, amit a zsidóság bizonyos körei kifejtenek ellenünk és az egész emberiség ellen. Nem véletlenül nevezik őket Krisztus ellenségeinek, azaz a sátán zsinagógájának. Isten szabadítson meg bennünket tőlük!
 
 Régen a Pálosok védték meg szellemi és lelki szinten a magyarságot, mivel beavatottak voltak. Ezért tartották úgy, hogy amilyen a Pálos Rend állapota, olyan Magyarország sorsa is. Minden először gondolatban és érzésekként jelenik meg az emberben, ha valami új dolgot létre akar hozni. Ha ezeket az érzéseket és gondolatokat káros szellemi hatással semlegesítik, vagy megszüntetik, akkor meg tudják akadályozni személyeknél, hogy bizonyos dolgokat létrehozzanak a világban. Ezt alkalmazzák a nemzetünk ellen folyamatosan. Ezektől a káros hatásoktól kell megtanulnunk védekezni, hogy az Igazság szabaddá tegyen bennünket. A Pálos Rend újjáalakulásáig meg kell oldanunk a nemzetünk szellemi védelmét. Az emberek meg vannak hozzá, mivel nagyon sok magyar van, aki ismeri ezeket a törvényeket, és képes védekezni a romboló erők ellen. Csupán majd egységbe kell kovácsolni ezeket a nemzeterőket és képességeket és akkor a sötétség nem fog tudni többé érvényesülni a Kárpát-medencében a fény ragyogása miatt! Aki nem hisz ilyen dolgokban, az nagyon sürgősen járjon utána, mivel vakon botorkál a sötétben, úgy, hogy az ellenség tisztán és pontosan látja sebezhető részeinket.
 
 Tanuljatok az itt leírtakból, mert ha nem tanultok a beépülések módszereiből, akkor lesz egy újabb MSZ, meg még egy, meg még egy… Egészen addig, amíg meg nem ássák a sírunkat, vagy ki nem tanuljuk a stratégiáikat. Ezért érdemes előbb, mint utóbb elsajátítani a védekezés módszereit, hogy az Igazság szabaddá tegyen bennünket!
 
 Isten Áldja a magyarságot, hogy a későbbiekben fel tudjuk szabadítani az egész emberiséget is, az Igazság által!
 
 Isten Áldjon!"
 
magyartaltos.info
Hozzászólások (3)Add Comment
Gera Lajosné
...
Írta: Gera Lajosné, 2011. június 09.
Tetszett ez a felvilágosító, találóan megfogalmazott írás az MSZ-ről!

Kb. 6 éve lett volna lehetőségem saját rajzaimból és képeimből kiállítást rendezni a MSZ Székházában. Csábító ajánlat volt, mert saját lakhelyemen 25-30 éve tiltott listán vagyok!

Amikor a részleteket beszéltük meg egy hölggyel, támadt egy olyan érzésem, hogy "csöbörből vödörbe" fogok esni.
Egy év "haladékot kértem", azután már nem is volt olyan fontos senkinek sem az a kiállítás!

Közben az internet megoldotta ezt a kérdést is! Nemzetközi versenyeken lehet szerepelni és feltűnni, amit már soha nem is reméltem életemben.
Sok szép elismerést és gratulációt gyűjtöttem össze. De komolyan nem tudom, mi az oka a magyarországi teljes mellőzésnek!

Üdvözlettel:
Edith Petronella Katona



Magdi
...
Írta: Magdi, 2011. május 25.
Aki még mindig nem érti, hogy mi történik velünk, annak tanulságos lehet a fenti írás.
Aki magyar szívvel és magyar fejjel gondolkozik, annak nem egyszerű feladat.
Hozzá tartozik az is, hogy szerintem fentről mindenki megkapta egy időre az ERŐ-t, amiért a magyarság ráfigyelt, de ez az erő "elmúlt" róla, amikor a sátán szolgái átvették a hatalmat, mert engedte nekik. Sajnos ezt nem mindenki veszi/vette észre, pedig érzékelhető volt...
Ha valaki csak ott megakadt, hogy lelkesedjünk a jóért, és nem figyelte a folyamatokat, az lehet, hogy most tévúton jár.

A Nyírkai jóslat sorai is újragondolandók, ahol a "manó álarcáról", és a "szépen beszél, rondán cselekszik" események soráról ír.

Nem elég a külsőségeket "felvenni", attól még bent semmi nem változik!
Nem elég a Szent Koronáról beszélni, közben a finnugor elmélet, és a történelemkönyvek maradnak.

A Gödöllő melletti "nagyszalán" ott voltam... Csak néhány pillanat volt, amikor sikerült érezni, amiért oda mentem...
Azon kívül ott is a PÉNZ, a haszon nagyon érzékelhető volt, néhány kivételtől eltekintve "vásári"...

Az, hogy a MSZ-ből legyen párt, az pedig a vég maga...

Amíg nem értjük meg, hogy nekünk magyaroknak (de minden emberi életet akaró népnek), a pártok csak arra jók, hogy ellentéteket generáljanak, és megosszák a nemzetet.
Akik a pártokráciát kitalálták, és demokráciának nevezik, azok tudták és tudják, miért teszik...

Posta Imre írása nem légből kapott, tényekre épül!
Aki nem hiszi, járjon utána...
Hetumoger
...
Írta: Hetumoger, 2011. május 20.
Imre naplóját ritkán olvasom, de a gúgli épp a barátom volt. Éppen ma engedtem útjára egy interjút Nirschné Henn Edittel, miután szépen összeraktam az utóbbi idők fejlemnyeinek kockáit és megfogalmaztam a kérdéseimet. Gondolataimat az interjú kiadásakor írom le bővebben.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 33 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap