Tisztázó harc a Magyarok Szövetsége táján PDF Nyomtatás Géplevél
Rendezvények - Magyarok Országos Gyűlése - Magyarok Szövetsége
Írta: Marosics Tamás   
2011. Magvető hava 11. kedd, 20:01

Tisztázó harc a Magyarok Szövetsége háza táján - avagy egy levélváltás az MSz-en belüli folyamatokról

 

Első levél
Kedves Ferkó!
Egy fontos kérést fogalmazok meg a mellékelt levélben. Kérlek, figyelmesen olvasd el és hozd meg döntésedet. Baráti üdvözlettel
Kovács Gábor
Miskolc
 
Szervusz Ferkó!
 
Kovács Gábor vagyok Miskolcról. Utoljára, és talán a legközelebbről, a 2010-es MOGY-on találkoztunk, amikor a Tibolddarócról indult borsodi és hevesi „Lovas Zarándoklat” egyik – civil, azaz nem lovas- szervezőjeként köszöntöttük egymást, amidőn fölálltatok a fogadásunkra. Igen, az a pillanat egy életre szóló élmény volt számunkra.
Hogy miért is írok Neked? A Magyarok Szövetsége jelenlegi helyzetét mindketten ismerjük.
Ki merem jelenteni, hogy nagy százalékban azonosan vélekedünk róla. (Fontos megjegyzés: Ha Magyarok Szövetségét, vagy Magyarok Szövetsége mozgalmat mondok, minden esetben egyre gondolok, éspedig a „Börzsönyi Nemzeti Tanács” által lefektetett 21 pontra alapozott Szövetségre.)
Mi itt Borsod megyében úgy éltük túl távozásodat a Szövetség éléről, valamint Benis Miklós 2011-es ténykedését, hogy kapcsolatrendszerünkben, elismertségünkben megerősödtünk, jelentősen fejlődtünk és megőriztük féltve őrzött egységünket! Ez az egység az idei MOGY-ig tartott, habár már mutatta első jeleit korábban is a „Benis vonal”, a „Vukics vonal” és egy harmadik is, amit nehezemre esik korrektül megfogalmazni, ezért „harmadik utas”, vagy „szakadár vonal”-nak nevezem.
Tehát, mindezek ellenére úgy ment le Borsod megye Bösztörpusztára, hogy egy rendezvényt csinálunk és nem kettőt. A MOGY után megtörtént az, amit mi miskolci és megyei elöljárók egyáltalán nem akartunk, hogy megtörténjen.
Kialakult egy kislétszámu de annál vehemensebb Vukics vonal, ami nem teljesen fedi a valóságot, mert a korrekt megnevezésük és működési formájuk egyesület, azaz „MENTE Egyesület”. Ennek az egyesületnek a hajtómotorja Rápoti F. Móni.
Tehát van a többség, kik töretlenül végzik elképzelt, megbeszélt, megszervezett feladataikat, kik részt kapnak a Miskolc város által rendezett ünnepi feladatokból, mégpedig úgy, hogy már a tervezésnél kikérik a véleményünket, elfogadják javaslatainkat, és jelen vagyunk a megvalósításnál. Tudod Feri úgy, ahogy anno elképzeltük.
A Mente egyesület ezeket az eredményeket figyelmen kívül hagyva gázol át mindenen, kétes emberekkel a háttérben, a te nevedet felhasználva rendkívül ravasz módon. Ez azt jelenti, hogy ha szeptember 30.-án eljössz Miskolcra ezt az icike-picike éket te, ütöd beljebb a Magyarok Szövetsége mozgalom és a Mente Egyesület közé!
Kérésem feléd, hogy légy következetes. Ha már egyszer kijelentetted, hogy a Magyarok Szövetsége Egyesületet nem támogatod, akkor annak kisöccsét miért támogatnád. Munkálkodásom egységünk megőrzésén, miskoc városi elöljárók, B.A.Z. megyei elöljárók és a Bölcsek Tanácsának tagjai összesen 13 fő és a mögöttük lévő tagság támogatják!
Remélve, hogy sikerült érthetően és egyértelműen elmondanom kérésemet, maradok továbbra is tisztelettel
 
Kovács Gábor
Miskolc 2011 szept.-11
 
Második levél
Tisztelt Kovács Gábor!
 
Miután nem vagyok tagja sem a Magyarok Szövetsége mozgalomnak, sem pedig az egyesületnek, ezért azt kell mondanom, hogy nem tudok komoly hatással lenni az ott lezajló folyamatokra. A MOGY előtt és alatt még reménykedtem benne, hogy tudok segíteni abban, hogy mindkét csoportosulás (Egyesület és Mozgalom) megtalálja önmagát. Azért nem az eredeti szándékról beszélek, mert a 2009-ben megígért egy év vezetői tevékenység után rá kellett döbbennem, hogy a Magyarok Szövetsége kifelé mutatott képe inkább az én erőszakosságom következménye volt és nem pedig a közösség akarata.
 
Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a tény, hogy a tizenhét folyamatban lévő ügyet 2010 szeptemberében nem vette át senki, és az általam oly fontosnak tartott közösségépítési, közösségteremtési folyamat egyszerűen leállt. Azóta persze már mindenki kételkedik abban, hogy ez egyáltalán valamikor is létezett. Bösztörpuszta és az MSZ-ről kisugárzott kép valójában nem az MSZ valósága, hanem egy "Barantás" eszménykép kisugárzásának eredménye volt. Mivel az MSZ-t első időszakában a baranta közösségek alapozták meg, nem csoda, hogy 2009 agusztusáig ennek a mentalitásában működött. 2009-től fogva már egyre inkább érvényesültek a saját, valóságos tulajdonságai. Barantás rendezvényeken, közösségi összejöveteleken döntő részében töltődni tudtunk. Azok a bizonyos könnycseppek és az a bizonyos katarzis, ami a pusztán mutatta meg magát igazán, az már évek óta létezett kicsiben néhány száz és néhány ezer ember számára.
 
Hasonló lelki élményeink voltak az MSZ első évében. Aztán megváltozott minden. Minden vezetői tanácskozás csak rabolta a testi, lelki, szellemi erőt. Egy ideig még lehetett bírni, mert nagyon szerettem az országot járni és a jó szándékú emberekkel való beszélgetések sokat pótóltak az elveszett energiákból. A helyi közösségek teremtettek és ebből nagyon sok tapasztalatot szereztek. Már 2010 januárjában azért kellett mindeképpen visszamennem a barantások közé, mert valahol töltődnöm is kellett. Jelenleg a Baranta mintegy 2500 magyar fiatalt formál, s ebből mintegy 1200-an felnőttek. Az elmúlt hónapok történései után bátran állíthatom, hogy az MSZ jelenleg ennél kisebb
szervezet lett.
 
Természetesen itt is megvannak a saját problémáink. Ennek oka nagyon egyszerű: vannak tapasztalt, sokat megélt közösségeink és vannak újak, akik minden spanyolviaszt most találnak fel. Az elmúlt 20 év legfontosabb tanulsága nálunk az, hogy a közösségi működés életbölcsességét csak hosszú idejű közösségi működéssel lehet megszerezni. Lehet tanácsokat adni, tapasztalatokat átadni, de ez annyira összetett tudásanyag, hogy ennek tartalmait csak a saját bőrén tapasztalhatja meg igazán mindenki.
 
Az MSZ még fiatalabb és még vegyesebb közösségek halmaza volt. Előadásaimon folyamatosan figyelmeztettem mindenkit arra, hogy milyen időszakok következnek majd el és milyen keserűségekre kell felkészülni. Ezek a keserűségek mérési pontok. Megméretődik maga az ember értéke. Tetteinkkel alapvetően változtatjuk meg környezetünket és önmagunkat. Ezek a változások több hullámban visszaütnek saját magunkra. Ezek fájdalmas pillanatokat okoznak...
 
Ilyenkor gondolják azt sokan, hogy bárcsak neki sem álltam volna..., de ezt csak a fájdalmak során, kifelé mondjuk így, mert legbelül érezzük, hogy ennek meg kellett történnie.
 
A kérdés mindig az, hogy fájdalmakból megerősödve, tapasztalva, nagyobb elhivatottságból kerülünk-e ki, vagy lelki, szellemi és testi kicsinységeink miatt elvesztjük a saját és mások megújúló szabadságáért folytatott küzdelmeinket. Hosszú időn keresztűl éltem kisközösségben és sokszor tapasztalhattam, hogy a néha fellángoló, felületes barátságokat követő problémahelyzetek néha évekig tartó távolságtartásra "köteleznek" egyeseket. A kérdés mindig az, hogy az akkori energiákkal feloldhatatlannak látszó nézetkülönbség örökre rányomja-e bélyegét a későbbi életükre, vagy sem. Az öregek azt mondják, hogy összeveszni lehet és néha kell is, de gyűlölködni felesleges. Az az ember, aki időről, időre ezt az ellenszenvet nem újítja fel újra és újra, az eljuthat oda, amit gyerekkoromban láttam, hogy a haragosok végül mégiscsak kiegyeztek egymással és mindennél mélyebb barátság alakult ki közöttük. "Nagy veszekedés nélkül nincs nagy barátság és nagy szerelem sem..."
 
A dolog teljesen természetes. Pontosan annak a dolognak a következménye, amelyért nap mint nap küzdünk. Szabad emberek szabad közösségeit, szabad nemzetét szeretnénk a jövőben látni. Ehhez meg kell tanulnunk önmagunkat adni. Ez mindenkori önmagunkat jelenti. Az pedig nem elég tudós, nem elég bölcs, nem elég következetes, csupán reménykedünk benne, hogy jobb lesz. Ma az emberek többsége társadalmi szerepek játszására van berendezkedve. Ennek következtében az egymással való kapcsolatokban sokszor szerepsablonokat alkalmaznak, főleg olyankor, amikor olyan akadály elé érkeznek, amivel korábban nem találkoztak. Ilyen segédeszközök korábban is léteztek, de akkoriban ezeket a magyar műveltség (a Teremtés mintáira alapozott) szabályozói adták. A mindenkori lelkiismeretünk és eszünk szerint kell dönteni mindig, elfogadva azt, hogy az nem tökéletes. Őszintén meg kell ütköztetni egy külső környezettel, mert csak ekkor van esélyem arra, hogy a létrejövő feszültségek hatására valódi válaszokat kapjak az én és a környezet viszonyára.  Azok, akik nem egy virtuális világ sablonjait használják fel, hanem egy műveltség tartalmait, azok nagyban hozzájárulnak egy közös tudás folyamatos megújúlásához, fejlődéséhez. A mai Magyarország lakói ebből a műveltségből nagyon keveset ismernek. Olyan világfolyamatok részesei, amelyek ellene mennek a tanulás és bölcselet folyamatainak. Nem csoda, hogy kutya nehéz dolguk van. A nehéz küldetés nem jelenti azt, hogy mindez reménytelen... csak nagyon alaposnak, nagyon körültekintőnek és nagyon érzékenynek kell lennünk.
 
A legkönnyebb nagy lelki pátoszra hivatkozva kinyilatkoztatásokat tenni (a lelkünk mélyén úgyis sokat szégyenkezünk korábbi tudatlanabb önmagunk hibáin, bűnein). "Az dobja rá az első követ, aki maga is bűntelen..."
 
Mindaz, ami körülöttünk történik, szerény képességű tapogatózásainknak csak az eleje, tanulási nehézségeinknek, megpróbáltatásainknak csak a kezdete. És ahogy a járás, futás, levegővétel tanulása  néha elképesztő fájdalommal jár (pl. a csecsemő első levegővétele); de eljön az az időszak, amikor ez már nem olyan fájdalmas a mindennapi életben. Az ember azonban nyughatatlan, mert ha már megy a séta, akkor új célt tűz ki maga elé és gátfutó akat lenni. Persze mindez új fájdalmakkal és megpróbáltatatásokkal jár. A magyar nemzetet a Magyarok Szövetsége elindította ezen az úton. Kérdéses persze, hogy belefullad-e első hároméves ciklusába (a Baranta közösségeknél háromévente ezekre mindig sor került; eddig négy ilyet élt át, de minden külső energiaforrás nélkül mégis működik), vagy maga tud majd felmutatni olyan mintákat, amelyeket mások majd követhetnek.
 
Hibám volt, hogy húsz éves közösségépítő tapasztalatom birtokában azt gondoltam, sok - általam feleslegesnek tartott - fájdalmas tapasztalástól megóvhatom ezt a közösséget. Ebben tévedtem. Magyarország mindig különböző fejlettségű közösségek halmaza lesz. Egy szervezeten belül sem lehet a szervezet elemeinek fejlődését siettetni.
 
Több előadás során beszéltem arról, hogy attól szűntek meg MSZ közösségek több helyen, mert az össszehozott emberek között nem volt olyan személyiség, aki megérett volna 20-30 fő vezetésére. Ezeket a személyiségeket nem mi teremtjük meg, csak megtalálhatjuk őket (utolsó tehetségkutató program), mert őket családjuk, barátaik és életük nevelte ki és tette alkalmassá erre. Személyisége túlcsorduló lett és adni tud a többi embertársának. Most az a kérdés, hogy az MSZ-ben mint országos közösségben vannak-e olyan emberek, akik képesek a következő lépcsőfokra felléptetni ezt a szervezetet.
 
Nekünk az a dolgunk, hogy kívülről vagy belülről segítsük ezt. Itt nem fog szemléletváltozást eredményezni országos szinten egyetlen szervezet sem, amely ezt a küzdelmet nem vállalja fel. A többi üres szólampárt csupán.
 
Szeretném jelenteni, hogy nincs Vukics párt. Sem az MSZ-en belül, sem máshol. Az MSZ-en belül nem is lehet, mivel nem vagyok tagja a szervezet egyetlen formációjának sem.
 
Azt próbálom csinálni, ami sikeres mintának látszik: közösségeket teremteni és létrehozni, s az úton elindítani. Ma ezzel foglalkozom két szervezetben: a Baranta Szövetségben (1996-ban kezdve) és a Magyar Közösségek Szövetségében (2008-ban kezdve). Az MSZ-ben felszabadult energiáimat és tapasztalataimat itt hasznosítom. A Barantában új vonulatként tucatjával alakítjuk a már működő közösségekhez kapcsolódó gyermekcsapatokat (Pl. Zrínyi Baranta 70 felnőttjéhez jelenleg 210 gyermek kapcsolódik), iskolát próbálunk létrehozni stb. Az MKSZ egyidős az MSZ-szel. Itt a "civil" közösségépítést folytatom. Immáron 217 településen vagyunk jelen és lassan érik a támogatói kör mellett az a hétezer aktív ember, akit Bösztörpusztára ígértem. Néhány olyan településen, ahol korábban volt MSZ és a belső problémák olyan mértékben szétvetették, hogy lehetetlen volt újra összerakni, most MKSZ csapatot (korábbi MSZ-tagok nélkül is) el lehet indítani.
 
Számomra 2009-ben kiderült, hogy az MSZ más úton fog haladni, mint én. Akkor a követelésnek engedve egy évet elvállaltam. Azt az egy évet végigcsináltam a tőlem telhető tisztességgel. Persze bíztam abban, hogy a megfelelő irányba lehet majd terelni a folyamatokat. Ma sokkal tapasztaltabban tekintek erre az időre.Tavaly nem lemondtam, hanem letöltöttem a vállalt időt. Az MSZ-nek önmaga mentén kell fejlődnie. Az MSZ nem állhat abból, hogy: "Na, veszekedjünk egy nagyot, hogy miként is szavazzunk és szavazzuk már meg, hogy ki mondja meg a Ferkónak, hogy mint csináljon meg nekünk, amit amúgy mi nem csinálunk..."; és én egy ideig el is hittem, hogy ez a dolgom.
 
Most nem tölthetem az időt azzal, hogy a sérelmeikben élő embereket békítgetem, mert nem kívánok döntőbíró lenni ott, ahol minden azon múlik, hogy az emberek őszinték-e egymáshoz. Lélekember vagyok és nem akarok hónapokig cselekvőképtelenné válni, mert az emberek mentegetődzéseinek hálójába keveredem.
 
A Baranta és az MKSZ elsődleges stratégiai partnerének tartja az önálló MSZ-t. Reménykedünk benne, hogy ott a  teremteni kívánó emberek kerekednek felül és jó lesz velük együtt dolgozni.
 
Nemrégiben Bösztörpuszta kapcsán jó alaposan belekeveredtem egy adok-kapokba az MSZ egyesület, az MSZ Mozgalom, a Korona Vagyonkezelő, a Korona NET KFT, a Hetedik ZRT, a rábaközi és szentesi gazdák, a Széchényi Hitelszövetkezet, a Széchényi Kereskedelmi Bank és az elszakadó szervezetek között. Két héttel ezelőtt a valóság tisztázására elhívtam minden szereplőt. Ott a meghívottak közül csupán Benis Miklós (bár korábban erre ígéretet tett) nem jelent meg. Ott lehetett volna a megjelentek előtt szemtől-szemben tisztázni az álláspontokat.
 
Pénteken estére elmentem egy megbeszélésre Papp Lajos budapesti lakására, ahol a professzor úron kívül Molnár V. József és Benis Miklós vett részt. Korábban a megbeszélést szervező Molnár Zoltánnak jeleztem, hogy jöjjön el az összejövetelre, amit meg is tett. Szerettem volna, ha nem az én számból hallanák ezek az emberek, hogy mi történt, hanem mások véleménye is eljut hozzájuk. A pénteki megbeszélésen Molnár V. József elmondta, hogy Benis Miklós minden cselkedetéért én vagyok a felelős, mivel keresztapja vagyok. Papp Lajos szerint rossz korban születtem, mert a mai világban nem lehet úgy működni, ahogy én elvárom. Miklós úgy gondolja, hogy itt szó sincs Szarvas Béláról, szó sincs ügyekről. Egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy nem én vezetem a szövetséget és féltékeny voltam az eredményeire. Az egzisztenciámat fétve elmenekültem, utána pedig magatartásommal szétvertem az MSZ és az ő eredményeit. Még csak végig sem mondhattam a mondanivalómat, állandóan közbevetett valamit (nem igaz, torzítás, tizedik verzió stb.). Úgy éreztem, hogy erre nekem nincs időm. Fölálltam és elmentem. Ezek a köztiszteletben álló emberek pedig ne engem akarjanak meghallgatni, hanem az MSZ valódi vezetőit, az  MSZ eltávolított intézményi vezetőit, a MOGY szervezőcsapatát. Az elvégzett munka alapján megérdemlik, hogy ők is beszéljenek.
 
Én teszem a magam dolgát és a Teremtő által biztosított idő megadja majd a lehetőséget minden szereplő számára, hogy a friss sebek begyógyulása után bölcsebben tekinthessen a másikra. Az idő, az élet és a teremtő szándék mögött megjelenő teljesítmények pedig majd igazolni fogják az eltérő véleményeket. Lehet hogy mindenkiét, lehet, hogy csak néhány emberét, és lehet, hogy senkiét. Minden esetben a nemzet jól fog járni. Működni fog az életre való és értéket teremtő, és elhal a jelentéktelen.
 
Tartom magamat az indító gondolathoz. Dolgozó, teremtő emberekkel a barátság talaján szövetkezve fogok együttműködni. Lesz, akivel már most, lesz, akivel majd csak néhány év múlva...
 
Wass Albert szavaival foglalnám össze a mai helyzetet: Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
 
Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
 
Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada.
 
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
 
Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.
 
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
 
És üzenem a volt barátaimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad, a kő marad.
 
És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok a s víz szalad és csak a kő marad, a kő marad.
 
 
Maradnak az igazak és a jók. A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
 
Likasszák már az égben fönt a rostát s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.
 
Bajorerdő, 1948.
 
Miskolcra ennek szellemében megyek.
Áldás és Békesség! Vukics Ferenc
 
Harmadik levél
Feladó: Antal Edit < Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. > Dátum: 2011. szeptember 19. 16:04
Tárgy: Fw: Kovács Gábor levele/ Vukics Ferenc válasza
Címzett: Borsod-Abaúj-Zemplén MSz < Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. >
 
 
Kedves Miskolci Szövetséges Tagok!
 
Úgy látom, hogy a sötétség erői nem nyugodnak Borsodban, és minden igyekezetükkel a tisztaság és becsület ellenfeleivé váltak.
 
Mint mogy szervező feladatom, hogy megvédjem a mellettem dolgozó msz tagok becsületét. Rápóti Móninál tisztább, igazabb, lelkesebb, munkabíróbb és jó szervezőkészséggel megáldott elképzelni sem tudok.
Köszönet neki a mogy-on végzett munkájáért, azért hogy csapatával együtt éjt nappallá téve dolgozott a borsodi csapatért és a mogy-ért.
 
Tudom hogy egyes borsodiak már akkor is támadták, ám ott (is) mindenki számára adott volt a lehetőség, hogy levegye válláról a terhet, és segítsen neki.
Aki akkor nem tette, az most vessen számot magával, és hozza meg a legmegfelelőbb döntést.
 
A mellékletben található levél teljes mértékben méltatlan az msz szellemiségéhez.
 
Bízom benne, hogy az msz Borsod elégedetlenkedő elöljárói mélyen elgondolkodnak arról mire is esküdtek fel két évvel ezelőtt a korona előtt.
 
A becsület és tisztaság nevében: Antal Edit
Mellékletben:
 
1. levél Vukics Ferenchez- ne menjen Miskolcra
2. Vukics Ferenc válasza
 
Negyedik levél
Kedves Ferkó!
Egy fontos kérést fogalmazok meg a mellékelt levélben. Kérlek, figyelmesen olvasd el és hozd meg döntésedet. Baráti üdvözlettel
Kovács Gábor
Miskolc
 
feladó Kovács Gábor Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. dátum 2011. szeptember 23. 17:53
tárgy "Megvilágosodtam".
 
 
Tisztelt Szövetségesek, barátaim és megszólítottak!
 
Amiért is én, az utóbbi időben szóban és írásban beleavatkoztam az események, történések menetébe, az azért volt és van, mert szeretném minden áron megőrizni eredményeinket, egységünket. Nem vagyok én ezzel egyedül a Borsod megyei Magyarok Szövetségén belül, ezért veszem a bátorságot ismét és beavatlak benneteket a események pontos részleteibe.
Tegnapelőtt szerdán voltam Bálinttal Budapesten az elöljárói megbeszélésen és úgy láttam, hogy az ott elhangzottak, mások megnyilatkozásai, mind engem igazolnak.
No-de kezdjük az elején.
Az idei MOGY-on néhány szövetséges társunk megtévesztett támogatóik, abbéli örömükben, hogy "Vukics Ferenc visszatért", hazaérkezve önálló életet kezdtek élni, amiből látszott, hogy ennek rossz vége lesz. Ez abban nyilvánult meg, hogy ripsz-ropsz megalakították az egyesületet, külön összejöveteleket szerveztek, saját -a nagy többséggel, elöljárókkal nem egyeztetve- elhatározásuk alapján meghívták Vukics Ferencet, hogy tartson előadást Miskolcon. Vacsora, prominens vendégek, stb, stb. Plusz közbejött még egy pletyka, ami tovább erősítette a nézeteltéréseket.
Ekkor kértem a megyei, miskolci -elöljárókat, a bölcsek tanácsát, hogy foglaljunk állást három pontban.
1,-Átmeneti időre ritkítsuk összejöveteleinket minden második csütörtökre. Legyen ideje mindenkinek visszavonulnia a családi tűzhely, családi fészek melegébe, megnyugodni, elgondolkodni és felkészülni a már körvonalazódó feladatokra.
2,-Újólag nyilatkozza ki minden elöljáró, hogy csak egy irány van, aminek az alapja a 21 pont.
3,-Kinyilatkozzuk, hogy a pletykaszintű hírek, susmusok nem tartoznak a nagy közösség elé. Magánügy, amit az érintetteknek egymás közt kell rendezniük.
A megszólítottak nagy arányban egyetértőleg jeleztek vissza. Ez az egységes visszajelzés késztetett arra, hogy kéréssel forduljak Ferkóhoz. (Lásd az első levelet.)
A 15.-ei összejövetelünkön számomra úgy tűnt, hogy visszaterelődnek a dolgok rendesen a medrükbe, mert elhangzott a kinyilatkozás, hogy az egyesület alá van rendelve a Magyarok Szövetsége mozgalomnak, azt a Mozgalom a céljainak elérése érdekében fogja felhasználni.
15.-én, 16.-án néhány szövetséges társam beszélt telefonon Vukics Ferenccel, mert már Ők gyanítottak valamit, -olvasva a Ferkó előadását beharangozó szórólapot- amiről eddig még szó sem volt. Számomra 19.-én jött a tárgyi "megvilágosodás" Ferkó válaszával. (Lásd második levél.)
Én, levelemet csak Ferkónak szántam. Ő odaadta a "csahosainak" kik szétkürtölték a világhálón. Nyugodt lelkiismerettel tárom elétek mindkét levél "fésületlen" változatát. Örültem volna ha megfogadja kérésemet, de ma már azt mondom, talán jobb ha Ő mondja el , hogy merre is tart és milyen áron?
"Ne higgy nekem, ne higgy senkinek, ne olvass a sorok között, a sorokat olvasd!"
 
Maradok tisztelettel 
Kovács Gábor
 
Megjegyzés: Lehet, hogy ez a meggondolatlan lépéssorozat azaz a fentiekben leírt események, tagságvesztéssel jár majd? (Minek nekünk 500 passzív fő?) De abban biztos vagyok, hogy a kemény MAG
és a MAGHÁZ megmarad.
Ha valakinek valamelyik részlet, mondat, nem világos, szívesen válaszolok megkeresésre.
 
Ötödik levél
feladó Antal Edit Ezt a címet a reklámrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. dátum 2011. szeptember 24. 9:22
tárgy megvilágosodtam//az  igazság a csahos kutya szájából
 
 
Sziasztok!
Írtam egy választ, nyugodtam küldjétek szét.
Üdv. Edit
 
 
Kedves Borsodi Szövetségesek, kedves Kovács Gábor és Brogli Bálint!
 
Kénytelen vagyok válaszolni Kovács Gábor levelére, mivel megnevezett csupa valótlanságot tartalmaz írásban. Bízom benne, hogy tudatlanságból és nem szándékosan állít valótlan dolgokat.
 
Az, aki bölcs és előrelátó, és a közösség érdekiért cselekedő vezetőnek tartja magát, tisztában van a valós tényekkel: azzal, hogy Vukics Ferenc "visszatérésének" egyetlen oka volt: mozgalom tagjainak anyagi és erkölcsi megmentése.
 
Tudta, hogy az idei MOGY körül és a Korona Vagyonkezelővel nagy bajok vannak: az egész szervezet egy óriási időzített bombán ül, a szervezet tagjainak betétei veszélyben vannak, A január 2-án önmagát legfőbb vezetőnek kinevező egyik ügyvivőnk [Benis Miklós] pedig teljes mellbedobással támogat egy pénzintézetet (annak elnöki posztját is elvállalja), és ezt elvárja minden szövetséges tagtól is.
Aki nem ért egyet vele, az "feketebárány" (ld. Henn Edith esete).
 
Első megvilágosítás:
A Mogy előtt három héttel Vukics Ferkó hívott mindenkit, hogy menjünk és töltsük meg tartalommal a MOGY- ot. Erre őt egyébként a MOGY szervezői is kérték.
 
Mi, nagyon sokan, akik az MSZ-en belüli jogtalanságok miatt addigra héttérbe vonultunk, mentünk, és az élőképpel, valamint a valódi közösségi programokat tartalmazó két sátorral töltetet adtunk a MOGY-nak.
 
Mert tudjatok róla, az MSZ egyesület vezetője a MOGY lemondása előtt azt mondta, nem kell a történelmi élőkép a MOGY-ra. Ezzel 600 ember, áldozatos munkáját süllyesztette volna le egy pusztán pénzintézeti tagtoborzó eseménnyé.
 
Az, hogy a mellékelt levél írói és támogatói nem álltak Ferkó mellé, az ő döntésük volt, ám mások, vállalva a fizikai bántalmazás veszélyét is (mert ez is elhangzott velünk kapcsolatban - ha megjelenünk, meg leszünk veretve-), 3 heti megfeszített munkával hozzáadtuk azt az értéket a MOGY- hoz, ami addig hiányzott belőle.
 
A lehetőség nyitva állt, bárki jöhetett segíteni, és nagy örömömre Borsodból sokan jöttek. Utólag a MOGY főszervezői elismerték: Vukics Ferenc mentette meg a MOGY-ot.
 
A másik megvilágosítás:
Már a MOGY-on elkezdődött az MSZ kapcsolati tőkéjén szerveződött pénzintézet ügyeinek a tisztázása, aminek végeredményeként, három hete tartottak egy megbeszélést, ahová meghívták az összes MSZ elöljárót, és a pénzintézet vezetőit is. A borsodi elöljáró, és a pénzintézet elnöke tudatosan nem vett részt a megbeszélésen.
 
Az ott elhangozottak igazolták a sejtéseket.
A részletekről kérdezzétek a megbeszélésen részt vevő jelenlegi MSZ ügyvivőt, Vukics Ferencet, és az ülésen részt vevő borsodi szövetségeseket.
 
Ha Ferkó akkor nem kezdi el egy pénzügyi szakértővel a helyzet tisztázását, az igazság még mindig rejtve marad.
 
Mindazok, akik személyesen is érintettek a pénzintézetben, továbbra is támadják Vukics Ferencet és a MOGY- on neki segítő szövetségeseket.
 
A csatározások a megyékben is zajlanak. A nyílt szókimondás hiánya zilálja az borsodi szövetséget is.
 
Egyetlen lehetséges megoldás létezik:
Brogli Bálint korábbi javaslatának megfelelően: mivel az MSZ elöljárói is felelősek a kialakult helyzetért, így vállalják a felelősséget, és mondjanak le.
 
Ez a megoldás utat enged az MSZ tiszta erőinek, és elindulhat újra az építkezés.
 
Végezetül idézek az Erkölcs és Értékrend Tagozat küldöttjének a szerdai ülésről szóló beszámolójából.
(Tudjatok róla ő magát tréfásan udvari bolondnak nevezi, de mint tudjátok, az udvari bolondok kimondott szavai között mindig megbújt az igazság….)
 
"...lehet, hogy a " jószándékú pénzügyi befektetésekkel" (bolond megj: lásd MSZ. Céljai 22. pont) nagyon nagy baj van, mert lehet, hogy sok mindenki átvert sok mindenkit, de ez egyáltalán nem biztos."
 
....és itt van a kutya elásva..
 
Találkozunk szeptember 30-án a Vukics fórumon!
 
Isten áldjon benneteket! Antal Edit
//"csahos kutya", volt (?), jelenlegi (?) MSZ sajtós, akinek egyébként a tagság valós tájékoztatása a feladata//
 
Hatodik levél
From:  Kovács Gábor
To:  Antal Edit <"" ">
Sent: Monday, September 26, 2011 10:07 AM
Subject: Nincs
 
Kedves Edit!
Mellékelt leveled, kijavítom a korrekt tájékoztatás kedvéért. (Pirossal!) Természetesen csak azon részét amiben biztos vagyok.
Nyilvánvaló, ezt is elküldheted mindenkinek, lássák meg azt, hogy maguk a borsodiak hogyan is gondolják, tudják. Véleményem szerint te Miskolcra csak cikk-cakk-ban látsz rá ekkora távolságból. Múlt hét szerdán alkalmad lett volna minket testközelből megkérdezni, de nem tetted??? Ha nem tetted, kérlek tartsd magad ahhoz, amit mi választott elöljárók mondunk.
 
Köszönettel
Kovács Gábor
 
Hetedik levél
Kedves Borsodi Szövetségesek, kedves Kovács Gábor és Brogli Bálint!
 
Kénytelen vagyok válaszolni Kovács Gábor levelére, mivel megnevezett a csupa igazságot tartalmazó írásban. Bízom benne , hogy tudta és szándékosan állít valós dolgokat.
Az, aki bölcs és előrelátó, és a közösség érdekiért cselekedő vezetőnek tartja magát, tisztában van a valós tényekkel:
azzal, hogy Vukics Ferenc "visszatérésének" két
oka volt: mozgalom tagjainak anyagi és erkölcsi megmentése és az MKSZ építése.
 
Tudta, az idei MOGY körül és a Korona Vagyonkezelő nagy bajok vannak:
az egész szervezet egy óriási időzített bombán ül, a szervezet tagjainak betétei veszélyben vannak, A január 2-án megválasztott egyik ügyvivőnk pedig teljes mellbedobással támogat egy pénzintézetet (annak elnöki posztját is elvállalja), és ezt elvárja minden szövetséges tagtól is.
Aki nem ért egyet vele, az  "feketebárány" (ld. Henn Edith esete).
 
Első megvilágosítás:
 
A Mogy előtt három héttel Vukics Ferkó hívott mindenkit, a menjünk és töltsük meg tartalommal a mogy-ot. Erre őt egyébként a mogy szervezői is kérték.
Mi, nagyon sokan, akik az msz-en belüli jogtalanságok miatt addigra héttérbe vonultunk, mentünk, és az élőképpel, valamint a valódi közösségi programokat tartalmazó két sátorral töltetet adtunk a mogy-nak.
 
Mert tudjatok róla, az MSZ egyesület vezetője a mogy lemondása előtt azt mondta, nem kell a történelmi élőkép a mogy-ra.
Ezzel 600 ember áldozatos munkáját lesüllyesztette volna le egy pusztán pénzintézeti tagtoborzó eseménnyé.
 
Az, hogy a mellékelt levél írói és támogatói a MOGY mellé álltak, az ő döntésük volt, ám mások, vállalva a fizikai bántalmazás veszélyét is (mert ez is elhangzott velünk kapcsolatban - ha megjelenünk, meg leszünk veretve-), 3 heti megfeszített  munkával hozzáadtuk azt az értéket a mogy- hoz, ami addig hiányzott belőle.
 
A lehetőség nyitva állt, bárki jöhetett segíteni, és nagy örömömre Borsodból sokan jöttek. Utólag a mogy főszervezői elismerték: Vukics Ferenc mentette meg a mogy-t.
 
 
A másik megvilágosítás:
 
Már a mogy-on elkezdődött az msz kapcsolati tőkéjén szerveződött pénzintézet ügyeinek a tisztázása, aminek végeredményeként, három hete tartottak egy megbeszélést, ahová meghívták az összes msz elöljárót, és a pénzintézet vezetőit is.
 
A borsodi elöljáró, és a pénzintézet elnöke tudatosan nem vett részt a megbeszélésen.
 
Az ott elhangozottak igazolták a sejtéseket.
A részletekről kérdezzétek a megbeszélésen részt vevő jelenlegi msz ügyvivőt, Vukics Ferencet, és az ülésen részt vevő borsodi szövetségeseket.
 
Ha Ferkó akkor nem kezdi el egy pénzügyi szakértővel a helyzet tisztázását, az igazság még mindig rejtve marad.
 
Mindazok, akik személyesen is érintettek a pénzintézetben, továbbra is támadják Vukics Ferencet és a mogy-on neki segítő szövetségeseket.
 
A csatározások a megyékben is zajlanak. A félreértések, illetéktelenek beavatkozása (megyén kívüliek) zilálja az borsodi szövetséget is.
 
Egyetlen lehetséges megoldás létezik:
Ezt a borsodiak tudják, nem kérnek külső segítséget!!! Aki a Magyarok Szövetségét szeretné tovább építeni, erősíteni, az beáll az egységbe, aki az MKSZ azaz a Magyar Közösségek Szövetségét akarja talpra állítani, az beáll Vukics Ferenc legújabb próbálkozása mögé. (Lásd Vukics Ferenc válasza.)
 
Ez a megoldás utat enged az msz tiszta erőinek, és elindulhat újra az építkezés.
 
Végezetül idézek az Erkölcs és Értékrend Tagozat küldöttjének a szerdai ülésről szóló beszámolójából.
.(Tudjatok róla ő magát tréfásan udvari bolondnak nevezi, de mint tudjátok, az udvari bolondok kimondott szavai között mindig megbújt az igazság….)
 
"...lehet, hogy a " jószándékú pénzügyi befektetésekkel" (bolond megj: lásd MSZ. Céljai 22. pont) nagyon nagy baj van, mert lehet, hogy sok mindenki átvert sok mindenkit, de ez egyáltalán nem biztos."
 
 
Szerencsésebbnek tartottam volna a szerdai ülésről Molnár V. Józsi bácsit idézni. Mégiscsak a Bölcsek
Tanácsának Tagja. (Míg a jegyzőkönyv nyilvános nem lesz, addig nem idézek erről az eseményről.)
 
....és itt van a kutya elásva..
 
 
 
 
Isten áldjon benneteket! Antal Edit
//"csahos kutya",  volt (?), jelenlegi (?) msz sajtós, akinek egyébként a tagság valós tájékoztatása a feladata//
 
 

Szerk.: Hát összefoglalva ennyi. 

G. Gyula minket is megkeresett és megkért arra, hogy vegyük le honlapunkról a Bösztöri nyilatkozatot, mivel azt a Magyarok Szövetsége hivatalos honlapjáról is eltávolították. Bár mint magánember írt nekünk, én eleget tettem kérésének. De mivel ma a fentebbi híreket olvastam a Szilajcsikón, mégis visszateszem egy kiegészítéssel, mert számomra sem világos, hogy jogilag-erkölcsileg mi a helytálló. Ezen kívül tudni kell a kedves olvasóknak is, hogy miről is van szó, akkor is, ha az már érvényét veszítette. Nálunk letöltheti Adobe PDF formátumban a fentebbi írást és a Bösztöri nyilatkozatot is. 

Tisztázó harc a Magyarok Szövetsége táján / Bösztöri nyilatkozat 2011

Marosics Tamás

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 33 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap