Levél Vukics Ferenchez és vezetői társaihoz PDF Nyomtatás Géplevél
Rendezvények - Magyarok Országos Gyűlése - Magyarok Szövetsége
Írta: Tóthné Deák Mária   
2011. Enyészet hava 15. kedd, 19:44

Kedves Ferenc!

Mi a magyarok szövetségének szolgálatkész tagjai tudjuk milyen nehéz egy ilyen szövetséget létrehozni, mely megalapítását tekintve egy nemes, nemzetet szolgáló ügyért lett életre híva. Mi azért álltunk Ön és kijelölt társai mellé, mert bíztunk Önökben. Bíztunk az Önök nemzetért, hazánk jobbításáért deklarált célkitűzéseikben, melyek a tagság szándékaival nagyon is egybecsengtek.

Ám az elmúlt 3 év folyamán azt tapasztaltuk, hogy Önnek, valamint az MSZ vezetésnek a nemzeti ügyekhez való hozzáállása egyáltalán nem mondható nemzetépítőnek, úgy gondolom inkább blokkoló hatású volt. A valós magyar helyzetről elterelték a tagság figyelmét.

A Magyarok Szövetségének jelenlegi választási rendszere nem demokratikus, így a vezetés sem működik demokratikusan. Benis Miklós a Magyar Táltosban leadott interjúban közölte, hogy Ő nem híve a demokráciának.

Egyes vezetők úgy gondolják, hogy Ők örökösen vezetők maradhatnak, kérdezem én:

Ez akkor mivel különb mint, a pártokrácia. A Magyarok Szövetsége 21 pontjában foglaltatik a következő: Követeljük meg, hogy a parlamenti képviselők visszahívhatók legyenek, itt viszont senkit sem lehet, visszahívni, akkor miről beszélünk? Úgy gondolták, hogy a Magyarok Szövetsége Egyesület gondoskodik erről. Tudja, hogy ha az ember önzetlenül dolgozik, a nemzet építéséhez, mint egy szent ügyhöz, minden tudásunkat kreativitásunkat önzetlenül adtuk. Ám Önök részéről az információ áramoltatás, valamint a tájékoztatás hiányát tapasztaltuk. Kérjük a Magyarok Szövetsége tagságának tájékoztatását. .

Tisztelt Vukics Úr! Ön”bort iszik, vizet prédikál”

A Magyarok Szövetsége, mint mozgalom nincs bejelentve a cégbíróságon, tehát a mai napig sincs alapszabálya és szervezeti működése, a Magyarok Szövetsége Egyesületnek van alapszabálya és szervezeti működési szabályzata. Tehát? Az Egyesület a jogi képviselője a Magyarok Szövetsége Mozgalomnak? Az MSZ pedig (mint civil szerveződés) lóg a levegőben? Sajnos erről sem tud semmit a tagság, még senki sem világosította fel őket semmiről, kérünk erről megfelelő tájékoztatást. Az 1989. évi egyesülési jogról szóló törvény a társadalmi szervezet megalakulását követően annak bírósági nyilvántartásba vételét kéri, ha alapítói annak eleget tettek. Kérjük a választ, hogy ez miért nem történt meg. Önök nem tették ezt meg, de mi meg fogjuk tenni.

Bementem személyesen a Pest megyei Cégbíróságra, ahol közölték velem, hogy a Magyarok Szövetsége Egyesületnek az elnöki tisztébe még mindig Vukics Ferenc szerepel. Most fog kimenni a bírósági végzés arról, hogy Benis Miklós az egyesület elnöke. Mint tudjuk a Magyarok Szövetsége Sajtóközlemények oldalán Benis Miklós 2011.08.09.-én beadta lemondását az elnöki tisztéről. Erről a változásról a cégbíróságot még a mai napig sem értesítették és közgyűlést is elfelejtették összehívni, amely minden személyi, vagy az alapszabály változásakor törvényileg kötelező, még a legkisebb szervezetekre vonatkozóan is. Rá kellett jönnünk, hogy a Magyarok Szövetsége egyesület irányit mindent és a magyarok szövetsége tagjainak semmibe nincs beleszólásuk, tehát csak kiszolgálói a Magyarok Szövetsége Egyesületének.

Vukics Ferenc 2011. áprilisban kijelentette, hogy nem tagja a Magyarok Szövetségének és abban semmiféle tisztséget nem kíván betölteni.

2011. július közepén a bösztörpusztai rendezvényt már Ön szervezte (rászervezett az ( Benis Miklós által kezdeményezett szervezésre), ahol újra elvállalta a vezetői posztot. Egyik levélíró megkérdezte, hogy mire fel ez a nagy változás? Vukics Ferenc válasza: „Megígértem a kisfiamnak”, azt hiszem ez nem elfogadható, inkább gyerekes indok.

Érthetetlen, hogy egy felnőtt ember nem tudja eldönteni, tagja az MSZ-nek vagy nem ugyanakkor úgy gondolja, hogy Ő azt csinál egy szervezetben, ami neki teszik. Hol kilép, hol pedig belép, egy igazi vezető így nem így viselkedhet.

A 2011-es bösztörpusztai rendezvényen a bevételek (parkolási díj, árusok helyfoglalási díja, stb.) nagyon sokat emelkedtek.

A kocsi pénzre és a helypénzre gondolok, reméljük így már lesz elég pénz arra, hogy a megnövekedett bevételből a székház bérleti díját fizetni tudjuk.

Bösztörpusztai rendezvényt Kunszentmiklós polgármestere felügyelte. Tehát kérjük Őt és az arra illetékes jogosult személyeket, hogy a Magyarok Szövetsége tagjai, mivel törvény adta joguk van hozzá, tájékoztatást kapjanak és betekintést nyerjenek a bevételi és kiadási számlákba, melyek a MOGY –gyal kapcsolatosak,

Így meg tudjuk állapítani a végeredményt és eloszlatni a kételyeket és a homályt.

Tudomásunkra jutott, hogy a Magyarok Szövetsége nem tudta fizetni a Székház bérleti díját, szeretnénk tudni miért nem, ezért ki kellett költözniük a kis épületbe. A központi épületet pedig a Baranta Szövetség foglalta el, amely megalázó az MSZ tagokra nézve. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a Magyarok Szövetsége tagjai önkéntes és ingyenes munkája árán lett teljesen felújítva a Székház, mert úgy érezték, hogy a sajátjuké lesz.

Az általam leírtakkal. szinte minden MSZ tag véleménye egyezik, amely nem ellenségeskedésből származik, hanem az igazság kereséséből, mely mindnyájunkat megillet.

Kezdeményezzük a vezetők leváltását, akik csak időlegesen vették pozíciójukat és valójában nem a nemes célt szolgálták és hibájukból a szövetség szétesett.

Kérem, hogy, úgy fogják, fel, mint egy folyamatot, melyet valaki célul tűz ki, de másnak kell folytatnia, mert Önök alkalmatlanok megvalósítani. Vukics Ferenc, érdeme, hogy létrehozta a MSZ-ét, ugyanakkor szét is verte. Remélem levelem célt ér és nemzetünk érdekeit szolgálja, ha a Teremtő úgy akarja így legyen. Célunk a nemzet felemelkedése szellemi és tudati szinten.

Nagyon fontos, hogy a Magyarok Szövetsége tagsága együtt maradjon és tevékeny részvételt vállaljon a nemzeti összefogás megteremtésében, ahhoz pedig igazi vezetőkre van szükségünk, akik a tagsággal együtt szívvel, lélekkel nemzetünk érdekeit képviselik.

Utóirat: A 2011. november 12-én a kőbányai Bihari úti templomban a Magyarok Szövetsége Egyesülete által megrendezésre került nyíltnapon, melyen csak a Magyarok Szövetsége Egyesületének tagjainak volt szavazati joguk, a Magyarok Szövetsége Mozgalom tagjainak nem. Ez mindannyiunk felháborodását felkeltette. Feltettük a kérdést, hogy a tagság miért nem is tudott az Egyesület megalakításáról. Herpai Sándor válasza az volt, hogy annak idején nagyon sokan ellene voltak létrehozásának és ezért nem tájékoztatták a tagságot és hivatkozott arra is, hogy a mozgalom nem tud jogilag úgy intézkedni, mint egy egyesület. Ez nem felel meg a valóságnak, mert, ha a Magyarok Szövetsége Mozgalmat, bejegyeztették volna a cégbíróságon minden feladatot ugyanúgy el tudott volna látni. Herpai Sándor szavai arra utalnak, hogy az Egyesületet, azért hozták létre, hogy vezetői saját hatalmukat folyamatosan biztosítsák és kizárják a döntéshozatalból a Magyarok Szövetsége Mozgalom tagjait. Fontos, hogy a tagság összehívása nélkül döntöttek, ami jogszabályellenesnek minősül.

Tisztelettel: Tóthné Deák Mária Msz tag. Budapest, 2011.11.14.

Hozzászólások (2)Add Comment
Ataízisz
...
Írta: Ataízisz, 2012. február 18.
Kedves Tóthné Deák Mária!

Levele érdekes belső ellentmondásokat tartalmaz. Ha híve a demokráciának nevezett, de soha meg nem határozott valaminek, akkor miért szeretné a képviselők visszahívhatóságát? A mai elgondolások szerint ez a demokrácia halála, mert irányíthatatlan társadalmat jelent.

A MSz mindig is tagjai, tagszervezetei önállóságát hírdette, pont azért, hogy „fej” nélkül is működő képes maradjon. Így érthetetlen miért egy „központtól” vár információ áramoltatást? Talán nincs saját véleménye az egyes részeknek és nem tudják önállóan értelmezni a világot? Ha ez így van, akkor igen sérülékeny szervezet ez. Igenis hozzá kell szokni az önállósághoz, a többi egységgel való független kapcsolat tartáshoz, mert erős csak így lehet a Szövetség, csak így jelenthet szövetséget! Ha nem így szerveződne semmivel sem lenne jobb egy pártnál, amely vezetését - éppen központosítottsága miatt - könnyű átvenni. Gondoljon csak vissza, az elmúlt 1-2 év eseményeire, amikor ez kis híján bekövetkezett és csak az egyes részek önállósága tartotta meg a Szövetséget, buktatta meg a rossz folyamatokat! A vezetés megteremti az évi egyszeri összejövetelt a nézetek egyeztetésére, de csak erre hagyatkozni botor dolog.

Fentiekből következik, hogy ha be lenne jelentve, lenne alapszabálya, stb., akkor válna sérülékennyé. Akkor lenne ide-oda idézhető, mint jogi személy, vagy támadható bármely ürüggyel, stb. Vajon egy nép csak akkor létezik, ha bíróságon bejegyeztetik? Ez nyilván nincs így. A vérszerződés nem attól lett érvényes, hogy egy indoeuropa-i cégbíróság bejegyezte, hanem attól, hogy résztvevői komolyan vették és betartották. El kellene végre szakadni a nyugati gondolkodástól, amelyet ránk erőltetnek, belénk nevelnek. (Az oly sokat dícsért iskola alig ad valamit a gyereknek, szinte csak elvesz. Mária Terézia rendeletére jöttek létre, a rendelet szerint azért, hogy jó alattvalókat neveljenek. E ma sincs másként.)

Egy gyermeknek tett ígéret betartását valahogy nem tartom lebecsülendőnek, komolytalannak, stb. Amúgy az előzmények ismeretében nem kis tett Vukicstól, hogy újra belevágott. Nekem is vannak fenntartásaim, amit ezen a honlapon meg is írtam, de így lefitymálni azt amit tesz, a ló másik oldalának tartom. Egy ember egészsége és családja ment rá majdnem a Szövetségre. Félre állították, de megbuktatni nem tudták, pont a megyei és kisebb részek önállósága miatt. Ilyen előzmények után újra odaállni igenis nagy tett, ami minden tiszteletet megérdemel. Azt már csak remélni tudom, hogy a megfelelő következtetéseket levonta és azok szerint cselekszik.

Nem hiszem, hogy Vukics tapasztalatai nélkül könnyebb lenne tovább lépni. Nem hiszem, hogy a Vukiccsal együtt esetleg távozó személyek hiánya ne okozna igen komoly törést. Nem értem miért jó nyugati módon gondolkodni és a „vezetőt” tenni mindenért felelőssé, ott ahol bejegyzett szervezet sincs. Ha a hibák egyedüli okát csak Vukicsban látjuk és támogatóival együtt eltávolítjuk, ha bejegyeztetjük a szervezetet, akkor tálcán kínáljuk fel az egészet az ellenségnek, az arctalan világhatalomnak. Akkor be tudja tolni kémeit és egyéb megbízottait, létre hozza a központi irányítást, aki megvehető kilóra megveszi, aki meg nem azt elteszi az útból.

Kisarkítva, de ez a helyzet. Az igazság persze nem pontosan ez, ez a ló egy másik oldala.
naprika
...
Írta: naprika, 2012. január 16.
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek. Én azt hallottam Vukics Ferenctől, hogy a Magyarok Szövetsége egyesületnek nem tagja. Hogy a Magyarok Szövetségének sem lenne tagja, arról nem tudok... de ha mégis mondta,kilépett, majd visszalépett, azt is elfogadom. Sok munkája van benne, majdnem az életébe került... akkor kihátrált. Majd amikor felépült, újult erővel fojtatta. Mivel ez egy önként szerveződött csapat, bárki, bármikor háttérbe vonulhat, ha az élete úgy kívánja. Régen a törzseket sem jegyezte be a cégbíróság... mégis itt vagyunk. Én nem szeretnék egy hivatalosan bejegyzett társaság tagja lenni. Szabad akaratomból döntöttem a Magyarok Szövetségéhez való csatlakozásomról. És azt teszem, tesszük, amit Vukics mondott. Kialakítjuk a kisebb csoportjainkat, újra beszélgetünk, tanulunk,segítünk egymásnak kalákában, és az éves találkozón majd megosszuk egymással a tapasztalatainkat.
Milyen feladatot nem tud ellátni egy szövetség, ahol sok jó Magyar ember az összefogásra szövetkezik? Még mindig elhisszük, hogy a jelenlegi hatalom nélkül már élni sem tudunk? Ha a jó szándék nincs meg az összefogásra, a kölcsönös segítésre, akkor nincs az a cégbírósági bejegyzés, ami ezt erősítheti.
Idézek "Az általam leírtakkal. szinte minden MSZ tag véleménye egyezik, amely nem ellenségeskedésből származik, hanem az igazság kereséséből, mely mindnyájunkat megillet."
Nem találkoztam olyan MSZ taggal, aki minden véleményt osztana...
És még egy apróság... Ha én a fiamnak meg ígérek valamit... az nem gyerekes indok, sőt a megkérdőjelezése is sértő.
Ha mindig vezetőkre várunk, és mi magunk nem tudjuk vezetni az ügyeinket, akkor elvesztünk. Ide EGY akarat kell. Pár nagyszerű ember mint a Vukics, Géczi, Molnár V Jóska bácsi, és még sokan mások, elkezdtek valamit, amit nekünk kell fojtatni, ha hiszünk Magyarságunkban, az összefogás erejében.
És még valami... azokat kövessük, akik élen járnak, mindenben, munkában, összefogásban, és az életben!
Áldás
Négyesi Erika

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 33 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap