Székely Sziget: A magyar remény szigete PDF Nyomtatás Géplevél
Rendezvények - Székely Sziget
Írta: Jámbor Márk   
2012. Áldás hava 06. péntek, 10:48

A katrosai Gábor Áron Szabadidőközpontban megrendezett, háromnapos IV. Székely Szigeten még ha jelképesen is, de 72 órára újra egyesülhettek a trianoni békeszerződés által szétszakított területek. Az egykori Nagy-Magyarország szegleteiről érkező látogatók a tábort szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) zászlaja alá gyűlve tettek bizonyosságot arról, hogy hittel, hűséggel, bátorsággal létezik magyar összefogás.

 

Ezt sajnos a román hatóságok nem vették jó néven: péntek este gazdasági ellenőrzés jogcímén valósággal ellepték a tábort az egyenruhások és az öltönyösök. Az akciót néhány helyi kereskedő pénztárcája bánta.

A tábor bejáratánál a színpadról áradó nemzeti rockzene és egy Nagy-Magyarország-térkép üdvözölte az érkezőket. Minden anyaországból, Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből érkező egy-egy miniatűr zászlóval jelölhette meg, hogy honnan, melyik megyéből való.

A felállított jurták és sátrak alól magyarországi és hazai kézművesek kínálták termékeiket, és biztosítottak kézműves-foglalkozást. A gyereksarokban rovásírás-oktatás, pólófestés és filmvetítés zajlott, míg a Gábor Áron-sátorban egymást követték az előadók, többnyire történelmi témákat érintve. Az este a nemzeti zenekaroké volt, a három nap alatt fellépett a Kárpátia, a Role, István Ildikó népdalénekes, a Balhé, a Palmetta, a Titkolt Ellenállás, a Bajna, a Transylmania és a Romantikus Erőszak.

Hősök társaságában

Pénteken a szigetlakók esztena-látogatással indították a napot. A táborba visszatérőket már a lemhényi Bene Zoltán és Bíró Attila régiséggyűjtők által berendezett hadtörténeti kiállítás várta. Az I. és II. világháborús tárgyi emlékek szemrevételezése után a 88 éves Orbán Ferenc, egykori leventekatona idézte fel az 1944-es gyimesbükki határvédelmet, amikor a román átállást követően a visszavonuló magyar honvédek orosz vadászrepülők, Sztálin-orgonák és aknavetők sorozattüzében küzdöttek a túlerőben levő szovjetekkel. Az amerikai háborús filmeket felidéző, kétórás beszámolót síri csendben hallgatták az érdeklődők.


A táborlakók egy-egy miniatűr zászlóval jelölték meg, honnan érkeztek
 

Autonómia és nemzeti ellenállás

Szombaton Zagyva György Gyula, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője és a HVIM alelnöke, és Toroczkai László, a HVIM elnöke az általuk képviselt nemzeti ellenállásról beszélt, aminek köszönhetően, állításuk szerint, többek közt a magyar parlamentben megszülethetett a kettős állampolgárság törvénye is. Ennek kapcsán számtalan kérdést vetettek fel a jelenlevők. Az előadók pedig vállalták, hogy továbbítják azokat a parlamentbe, és megígérték, tovább folytatják a harcot „az idegen országok uralma alá szakadt magyarok jogaiért.”


A Magyarországról hozott íjakat mindenki ingyenesen használhatta
 

Dr. Gaudi Nagy Tamás ügyvéd, jogász, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője szerint tudatosítani kell az emberekben azt, hogy az autonómia, a területi önrendelkezés nem egy álom, hanem megvalósítható, létrejöttét teljesen elfogadja az Európai Unió is. Példának a Dél-Tiroli autonómia esetét hozta fel. Gaudi derűlátó volt a kérdést illetően, úgy véli, már csak idő kérdése, hogy Székelyföld is területileg önrendelkező legyen. Mint mondta, ennek érdekében folytatja a harcot a magyar parlamentben.

A táborhelyen megtartott ökumenikus istentiszteleten a Szőcs Zoltán HVIM-elnök által beharangozott meglepetésre is fény derült, a Szentkorona Lovagrend tagjainak köszönhetően a Szent Korona másolata előtt hajthattak térdet a táborozók.


Az I. és II. világháborús emléktárgyak szomorú történeteket „meséltek”
 

Amikor a hatalom figyel

Már a tábort megelőző napokban érezhető volt, hogy a hatóságok a vártnál nagyobb figyelmet szentelnek a kulturális-politikai programsorozatnak. Több román médium is célkeresztbe vette a Székely Szigetet, erre válaszként a szervezők kizárták a román televíziótól, az Antenna 1-től érkező riportereket. Szőcs Zoltán szerint provokálni jöttek, hiszen már úgy vetették fel a kérdést, hogy a tábor területén hol csapolják a résztvevők vérét.
– A korábbi véradási akciónkat akarták elbagatellizálni, pökhendiek voltak, kötekedőek, nekünk mindössze az volt a kikötésünk, ha forgatni akarnak, fizessenek ezer lejt, így tovább álltak – mondta Szőcs.


A beharangozott meglepetés a Szent Korona másolatának bemutatása volt
 

A Székely Szigeten voltak ellenőrzések, ám nem beszélhetünk speciális jellegű akcióról vagy razziáról – nyilatkozta érdeklődésünkre Buzsi Andrea, a megyei rendőrség szóvivője, aki a rendőri jelenlétet azzal magyarázta, hogy nagyobb események, falunapok, fesztiválok esetében kötelező. – A kollégáim mindössze egyetlen szabálytalanságot észleltek, pontosabban egy ittasan vezető fiatalembert. Corodeanu Petronela, a megyei csendőrség szóvivője is úgy értékelte, hogy nem volt szükség csendőri közbeavatkozásra a rendezvényen.


Az istentiszteleten fegyelmezett tömeg hallgatta a lelki vigaszt
 

Tény viszont, hogy péntek este gazdasági ellenőröktől hemzsegett a tábor, minden árust górcsőalá vettek, és a büntetésekben sem fukarkodtak. Többek között egy pálinkákat forgalmazó árust kétezer lejjel bírságoltak, mert nem volt szállítási engedélye, ugyanakkor a táborhoz közeli Cupidon panzióban megszállt magyarországiakat is felverték a rendőrök. Niczuly Csaba tulajdonos elmondta, ma (hétfőn) számítanak a büntetésre, viszont felháborítónak tartja, hogy nem tisztelték a vendégei nyugalmát, éjszaka zavarták meg őket.
Szombaton a Csíki sörgyártól is felhívták a szervezőket, arra kérve, takarják le a Ciuc logót a sörsátrakon, nehogy bajuk legyen belőle.

A HVIM számított az ellenőrzésekre, hisz már érződött a nekik feszülő rosszindulat szele, holott minden mindössze a magyar hagyományok ápolásáról szólt. Félő viszont, hogy az idén kavart nagy por nem ül el jövő ilyenkorig, akkor viszont új helyszínt kell találni a fesztiválnak.

 

(Székely Hírmondó)

Szóljon hozzá!

0 / 1000 Karakter korlátozás
A szöveg legyen 5-1000 karakter között
szabályok és használati feltételek.
  • Nincsenek hozzászólások
 
Várunk minden TestVért a Magyarok Országos Gyűlésére!
Hirdetés
Bösztörpuszta, 2012. aug. 17-20.

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyarhonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 82 látogató böngészi

Tevékenység

Hetumoger - Hozzászólt itt: Böngésszen TudásTárunkban! Hely: Joomla cikk
Gyakorlatilag újra él a TudásTár ill. minden Tár újra elérhető. A megígért felvételek hamarosan elér...
Hetumoger - Hozzászólt itt: Böngésszen TudásTárunkban! Hely: Joomla cikk
Hejja! Hosszas tárgyalás után a szolgáltatónk pár héttel ezelőtt elkezdte linux alapú rendszerünk fr...
adamrepa - Hozzászólt itt: Böngésszen TudásTárunkban! Hely: Joomla cikk
Sajnos sem a tudástár, sem az 'előadók listája' nem működik!
Hetumoger - Hozzászólt itt: Little Snitch 3 - Tűzfal OSX a... Hely: Joomla cikk
Little Snitch féláron! Objective Development, a Little Snitch fejlesztője február 3-ig 50%-os árenge...
Hetumoger - Hozzászólt itt: Hazajáró: "Elindulni és hazat... Hely: Joomla cikk
Beágyaztuk a második évad mind a tizenhat részét, kellemes szórakozást!

Hozzászólások

Gyakorlatilag újra él a TudásTár ill. minden Tár újra elérhető. A megígért felvételek hamarosan elér...
Hejja! Hosszas tárgyalás után a szolgáltatónk pár héttel ezelőtt elkezdte linux alapú rendszerünk fr...
Sajnos sem a tudástár, sem az 'előadók listája' nem működik!
Little Snitch féláron! Objective Development, a Little Snitch fejlesztője február 3-ig 50%-os árenge...
Beágyaztuk a második évad mind a tizenhat részét, kellemes szórakozást!

Szavazás

Ön szerint melyik a Kárpát-medence legértékesebb magyar rendezvénye?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy átutalással:
OTP, DiBa

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012.06.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Álmos Király Televízió 1
Hirdetés
Munkanaponként 18:00-22:00 óráig
Álmos Király Televízió 2
Hirdetés
Archívum
Hirdetés

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A független és eredeti TudásTár
Minden jog fenntartva © 2007-2013
Magyar Táltos Honlap