Beszámolók a IV. Szent Korona Konferenciáról PDF Nyomtatás Géplevél
Rendezvények - Szent Korona Országáért Alapítvány
Írta: Jámbor Márk   
2010. Fergeteg hava 01. péntek, 11:25

1. nap - Félezer résztvevő a IV. Szent Korona Konferencia első napján 

Megközelítőleg félezer résztvevő fordult meg a IV. Szent Korona Konferencia első napján, december 27-én, Budapesten. A konferencia keretében megemlékeztek Zachar József professzorról, aki néhány hete hunyt el. A rendezvény hétfőn és kedden is folytatódik, témája a Szent Korona és a kereszténység.
A zsúfolásig megtöltött Széchényi termemben – a Magyarok Háza első emeletén – nyitotta meg a konferenciát Varga Tibor a Szent Korona Országáért Alapítvány elnöke.
 
Megnyitó gondolataiban a rendezvény főszervezője kifejtette, hogy véleménye szerint egy újabb műrendszerváltás közeledik, s ezt jól alátámasztja az, hogy a nemzetinek mondott sajtó visszautasította a Szent Korona Konferenciát. Kiemelte: kizárólag a Karpatia és a Szent Korona Rádió bizonyult partnernek.
 
A következő kormány valószínűleg alkotmányt fog módosítani, de félő, hogy ezt aktuálpolitikai megfontolásból teszik majd, s nem azért, hogy megtörténjen a történeti alkotmány helyreállítása – véli Varga Tibor. Kiemelte, hogy vissza kell térnünk a jogfolytonossághoz, amiből egyértelműen következik, hogy az államformának királyságnak, vallásnak pedig a kereszténységnek kell lennie. Ha ez megfelelt évszázadokon, évezredeken keresztül őseinknek, akkor nekünk is meg kell, hogy feleljen – summázta gondolatait Varga Tibor.
 
A konferencia keretében megemlékeztek a Szent Korona Szabadegyetem hallgatói Zachar József professzorra, aki tragikus hirtelenséggel halt meg december elején. Zachar József a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora volt; valamint a Szent Korona Konferenciák, illetve a Szent Korona Szabadegyetem nélkülözhetetlen előadója. Verssel, énekkel tisztelegetek emléke előtt tanítványai, majd Zachar Péter, a professzor fia emlékezett édesapjára, akit többször idézett beszédében. A megemlékezés végén XVI. századi hagyományőrző végvári vitézek tiszteletadása mellett, rövid csenddel adóztak a IV. Szent Korona Konferencia részvevői Zachar professzor emlékének.
 
Megrendült kollégája halálhírétől Bakay Kornél professzor, aki előadása elején szintén emlékezett tudóstársára.
 
A közelmúltat Tóth Zoltán József elemezte a Szent Korona-tan szemszögéből. Úgy véli, alkotmány válság van, s azaz érdekes helyzet állt elő, hogy ezt a politikai színtér legkülönfélébb szereplői ismerik fel. Példaként említette Gerő András „királyságos” cikkét, amely a Népszabadság hasábjaiban jelent meg s Habsburg Györgyöt, mint az MDF EP-képviselőjelöltjét.
 
 
Varga Tibor a IV. Szent Korona Konferencián„Jól sikerült az első nap, hiszen annak ellenére tömeg volt, hogy kevés reklámlehetőséghez jutottunk” – értékelt a Szent Korona Rádió kérdésére a rendezvény főszervezője, Varga Tibor.
 
Az első napról készült képeink IDE kattintva tekinthetőek meg.
 
A IV. Szent Korona Konferencia hétfőn és kedden is folytatódik Budapesten, a Magyarok Házában, az Astoria metrómegállótól egy percre. December 28-án előadást tart Harangozó Imre, Balczó András, Nagymihályi Géza, Varga Tibor és Molnár V. József. A belépés díjtalan.
 
 
2. nap - Nem a pártok hoznak igazi változást
Nagy érdeklődést övezte a IV. Szent Korona Konferencia második napját, december 28-án, hétfőn. A zsúfolásig megtelt teremben őszintén vallott hitéről Balczó András egykori olimpiai bajnok. Varga Tibor a kereszténység magyar sajátosságairól beszélt előadásában. Kedden nemzeti rock napot tartanak.
Jó hangulatban beszélgetett Varga Tibor és Balczó András a kereszténységről. Balczó András számos személyes példával és magvas gondolattal, olykor humorosan nevelte és szórakoztatta a közönséget. Az egykori olimpiai bajnok megdöbbentő őszinteséggel beszélt Istenbe vetett hitéről; „egyedüli reményem csak te vagy, Istenem” – vallja. 
 
Balczó András úgy véli, nem az hoz majd változást a nemzet életében, hogy a közelgő választásokon melyik párt mennyi szavazatot kap, hanem hogy mikor tér meg Magyarország.
 
Szóba került a Prima Primissima Díj, amelyet Balczó András 2008-ban nem fogadott el. „Nem lett volna jogom beszélni, ha elfogadom” – mondta Balczó András, aki egyáltalán nem vacillált azon, hogy visszautasítsa a több millió forinttal járó kitüntetést. Egyedül azon gondolkodott napokat, hogy hogy tegye ezt meg, végül megszületett az őszinte, tömör válasz: „A Prima Primissima Díj meggyőződésemmel ellenkezik. Megértésüket tisztelettel köszönöm.”
 
Az apostoli királyság keresztény hagyományai címmel tartott előadást Varga Tibor, a rendezvény főszervezője. Előadásában ujjhegyre szedte a kereszténység magyar vonatkozásait, sajátosságait, amelyeket gyakran közép-európai liturgiának említenek. „Azért nem hívják magyar liturgiának, mert ez esetben világossá válna, az apostoli magyar királyság létezése, érvényessége” – tette hozzá a jogtörténész.
 
„Aki új vallást akar, az ellenség” – szögezte le Varga Tibor. Úgy véli, nincs szükség új vallásra. Hiszen akkor mi lenne őseinkkel: Rákóczival, Hunyadival, Bethlennel, Szent Lászlóval, akik keresztény magyar uralkodók voltak – tette fel a kérdést a Szent Korona Országáért Alapítvány elnöke.
 
Előadása végén jelezte Varga Tibor, hogy jövőre nem biztos, hogy a Magyarok Házában rendezik majd meg a Szent Korona Konferenciát.
 
A szülőknek jobban oda kellene figyelni a gyermekeik rajzára, mert ezek üzenetek Istentől – ezt már a nap utolsó előadója, Molnár V. József mondta, aki 30 éve foglalkozik gyermekrajz elemzésekkel. Az előadó kiemelte, hogy a világon nincs még egy ilyen korona, mint a magyar Szent Korona, amelyen apostolok ikonjai lennének.
 
Varga Tibor„Elégedett vagyok a második nappal is, ismét sokan voltak kíváncsiak értékeinkre, és ez jó” – értékelt rádiónk kérdésére Varga Tibor, a Szent Korona Konferencia főszervezője.
 
A IV. Szent Korona Konferencia kedden nemzeti rock nappal folytatódik: fellép a H-599 és a Napvágás, valamint képes beszámolót tart Csepin Péter és Zsolnai Gábor kazahsztáni útjukról. Helyszín: Budapest, Magyarok Háza, az Astoria metrómegállótól egy percre. A belépés díjtalan.
 
 
 
 
3. nap - Rocknap a nemzetért
Több százan voltak kíváncsiak Csepin Péter és Zsolnai Gábor kazahsztáni útjukról szóló beszámolójukra, a Napvágás és a H-599 zenekarok koncertjére a IV. Szent Korona Konferencia harmadik, egyben záró napján, december 29-én, kedden a budapesti Magyarok Házában. Ezúttal több volt a fiatal résztvevő is.
Lóháton
Lóháton
Zsolnai Gábor és Csepin Péter a IV. Szent Korona Konferencián
Mint ismeretes, Csepin Péter és Zsolnai Gábor 2009 tavaszán vállalták, hogy Kazahsztánból lovagolnak vissza a Kárpát-medencébe - "Aranyembertől" (Isszik-kurgán) az ószajlai Attila halomig. Nagy érdeklődés kísérte képes beszámolójukat, amelyet útjukról tartottak a IV. Szent Korona Konferencia harmadik napján. Volt olyan résztvevő, aki a hosszútáv lovagolók miatt látogatott el Budapestre.
 
„Kifejezetten Csepin Péter és Zsolnai Gábor személye miatt jöttem, tiszteletem és becsülöm azt, amit ők véghezvittek, s kedvelem a két fellépő zenekart is” – mondta az egyik résztvevő.
 
Rock a nemzetért
 
A rock nap elérte célját, hiszen a harmadik napon lényegesen több fiatal vett részt a IV. Szent Korona Konferencián.
 
A Napvágás zenészei a színfalak mögött
A Napvágás zenészeiA nemzeti rock nap a Napvágás zenekar koncertjével kezdődött. Az együttes több új számát bemutatta a Szent Korona Konferencia közönségének. Az új lemezre viszont még legalább fél évet kell várni, de már 6-7 szám gyakorlatilag készen van – mondta rádiónk kérdésére a Napvágás zenekar énekes, Tóth József. „Nekünk minden olyan rendezvény fontos, amely a nemzetről és a Szent Koronáról szól” – ezt már a zenekar zeneszerzője, gitárosa Füsti Molnár Lajos mondta.
 
 
A konferencia harmadik napján részt vett Aicha is, aki mintegy másfél hónapja szabadult ki a rezsim börtönéből, ahol mint politikai fogoly volt bezárva (interjú vele, börtönnaplója 1. rész, 2. rész, 3. rész). „A H-599 zenekar meghívására érkeztem a koncertre, olvasták, hogy ők az egyik kedven együttesem, és üzenték egy barátommal, hogy szeretettel várnak erre a koncertjükre. Amikor novemberben elfogtak, éppen a Napvágás zenekar egyik számát hallgattam, pont ott járt a verkli, hogy „öröklött tettesség itt magyarnak lenni...”. A börtönben csaknem két hétig nem jutottam zenéhez, ez a dal csengett sokáig a fülemben, így most gondoltam, eljövök a koncertre, és meghallgatom őket élőben is"– mondta mosolyogva a szabadult honleány.
 
A H-599 zenekar koncertje zárta a IV. Szent Korona Konferenciát. Ézsiás Péter, a zenekar frontembere rádiónk megkeresésére elmondta, számukra minden lehetőség fontos, amikor a hazáról, az összetartozásról tudnak énekelni, zenélni, így lett fontossá ez a konferencia is. A zenész ígéretet tett arra, hogy ha van rájuk igény, a következő Szent Korona Konferencián is ott lesznek.
 
Siker sajtó nélkül
Varga Tibor ajándékot is kapott
Varga Tibor ajándékot is kapott.
„Sikeres volt a IV. Szent Korona Konferencia, úgy tűnik, az embereket érdekli a saját történeti alkotmányuk, annak ellenére, hogy kevés sajtófigyelmet és támogatást kaptunk – kivéve persze a Karpatiát, a barikad.hu-t és a Szent Korona Rádiót” – mondta a Szent Korona Rádió kérdésére Varga Tibor, a rendezvény főszervezője.
 
A IV. Szent Korona Konferenciáról riportműsor készül, amely a 2010. január 3-ai Napvágás műsorban lesz hallható. Az anyagban megszólalnak a konferencia előadói, szervezői, résztvevői és a zenekarok is. A rögzített hang- és videó anyagokat pedig 2010 januárjában publikáljuk majd, az anyagokat folyamatosan dolgozzuk fel.
A harmadik napról készült képeink IDE kattintva tekinthetőek meg.
 
(Szent Korona Rádió)
 
Kapcsolódó írás:
"A IV. Szent Korona Konferenciáról riportműsor készül, amely a 2010. január 3-ai Napvágás műsorban lesz hallható (17 órától a szentkoronaradio.com-on). Az anyagban megszólalnak a konferencia előadói, szervezői, résztvevői és a zenekarok is. A rögzített hang- és videó anyagokat pedig 2010 januárjában publikáljuk majd, az anyagokat folyamatosan dolgozzuk fel."
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 38 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap