A magyar lélek égig érõ csodafái PDF Nyomtatás Géplevél
Írások - Szellemiségünk
Írta: Szántai Lajos   
2008. Fergeteg hava 05. szombat, 17:16
 Csomortáni Gál László mûvei a legõsibb formavilágból táplálkoznak, bennük egy olyan képi világ mutatkozik meg, melyet úgy járhatunk be, mint a rejtelmekbe való beavatódás csodálatos és hatalmas ívû útját.
Hogy Európa kellõs közepén hogyan lehet megmaradni emberként, Csomortáni mûvei szépen példázzák. Mielõtt a formavilága képekben való beszélt anyanyelv útjára térnénk, egy érdekes és szép sajátossággal is érdemes megismerkedni: a festmények alapanyaga ugyanis a fa. Csakhogy ezek a fából készült táblaképek több száz éves életnek a tartozékai, itt több száz éves ládafia, ágy, bútorajtó darabjai, ugyanakkor pedig egy 1978-ban született kiváló képzõmûvész gondolatai találkoznak. Ezt lehet hagyománynak, örökségnek és útmutatásnak egyaránt nevezni.

Csomortáni Gál László úgy becsüli a múlt tárgyait, hogy azokat újjávarázsolja, átalakítja, és azok, mint a mitológiai fõnix, a poraikból föltámadnak. Az alkotások vezérlõ gondolata is maga a feltámadás. Gyakorlatilag egy õsi, régi, archaikus hitvilág, a magyar õsvallás, ugyanakkor pedig a kereszténység, az istenség és az emberség teljes egybefonódásának útját csodálhatjuk meg. Azt hirdeti, semmiféle globális segítõ erõnek tûnõ félrevezetésre nem szorul rá a magyarság Európa kellõs közepén. Alapvetõ kérdésként szokott megfogalmazódni, mi volt a magyarok régi hitvallása. Nézzük meg, ez volt. Eltûnt? Befejezõdött? Ennyire kárhozott butának Európa kellõs közepén nem szabad magyarnak lenni.

Itt a millió gyökerû virágzásnak a tüneményét lehet látni, és amennyire az õsvallás formavilágából is meg lehet érteni, az ember úgy látja, itt elevenednek meg szebbnél szebb, hogy úgy mondjam, ágazatai a magyar lélek égig érõ csodafájának, a minden magtermõ fájának. A képekrõl a népmesék világa köszön vissza, a balladák világa, a népdalok világa, a táltos vallásunk õsi világa, és olyan úton halad, hogy a kereszténység számára a régi hitvilággal egylényegû valóságként jelenik az meg. Érezni a lélek hullámzó mozgását, a virágvilág élõ képjeleként a szellemiség szintje is megmutatkozik. A hamuban sült pogácsában is az a minõség lappang, amit Jézus nagyon úgy fogalmaz meg: „én vagyok az életnek ama kenyere, a mennybõl alászállott kenyér", és ez is ugyanarra az élõ minõségre utal. A hamuban sült pogácsában az a döbbenetes ráérzés, hogy amikor úton vagyunk és kívül kaotikus a világ, akkor az õseinktõl kapott belsõ energiából táplálkozunk. Az emberiségnek és a világnak, a teremtésnek, a megváltásnak útját egyaránt végig tudjuk követni. A Mérföldlépõ, a Három Királyok is olyan úton járnak, amely õket elvezeti a csecsemõ alakzatban lélegzõ, fénylõ, emberi testben megszületett megváltóhoz. Lélekben meg kell tenni ezt a nagy lépést.

A népmûvészet, a bútorfestészet világáról, a festett kazettás mennyezetek képi világáról egy virágfejû lény sugárzik a mûvész kerekded szellemiségébõl. Kikerekedett világ-virág szellemisége, hogy az most tollkorona, virágkorona, teljesen mindegy. Sugárzik. Mert egy szellemiségnek sugározni kell.

Ha innen nézem, tollkorona, ha onnan nézem, virágszirom. Pontosan ez a magyar népmûvészetnek a legnagyobb titka. Gyönyörûen lehet látni, hogy a kezei visszahajolnak a szellemiség felé, és az egész tulipánfejekben végzõdik. Ez egy remekbe szabott, zseniális gondolat, mintegy virág arcú szellemiséget sugároz neki. A népmûvészet képi beszédében látom a virágfejet és a teljes világot. Világ világa, virágnak virága. Nálunk a virág világosságra nyílik. A szellemiség szintjén pedig a legmaradandóbb, legkerekebb szellemiséget tudja megidézni. A mérföldes lépésnél nem is annyira az égbe lép, hanem egy égitesten, a Napon van a lába. Egyik lába még a Földön áll, a másik tulipánfej-lába már szinte kivirágzik a Napban. József Attila szép gondolata jut eszembe: „Megalkotom szerelmemet… / Égitesten a lábam: / elindulok az istenek / ellen – a szívem nem remeg – / könnyû fehér ruhában."A tulipán azért olyan fontos a magyar népmûvészet képi világában, mert beszélõ név. Egy biztos, hogy ha tulipán alakzatban mutatunk meg valamit, annak szabályos hangalaki változata lesz a telifény. Ebbe a világba pedig érett, ki- és megvilágosodott szellemiséggel lépni, hogy lépteim nyomában virágok nyíljanak, követendõ példa. Ha egy ilyen fiatal mûvész lelkébõl ennyi életre való fény és szikra, életszikra tud áradni, akkor a kortársaknak és nekünk tudni kell felnõni. Egy népnek saját nemzeti önállóságából kell táplálkoznia. A színeknek is külön jelentése van, így a sárgák, a fehérek, a pirosak, a zöldek, a feketék különbözõ fokozatai gyakorlatilag a világosságnak a világszintjei által nyíló világot beszélik el, és a kapuban bizony ott a feltámadás.

(Részlet a budapesti Vármegye Galériában nyílt Csomortáni Gál László kiállításának megnyitóján elhangzott beszédbõl. A megnyitón közremûködött Maczkó Mária Magyar Örökség-díjas népdalénekes, a kiállítás január 20-ig látogatható.
A Vármegye Galéria címe: 1052 Budapest, V. kerület, Vármegye utca 11. Megközelíthetõ a Ferenciek tere vagy az Astoria felõl. A kiállítás megtekinthetõ keddtõl péntekig 10-18 óra között.)

Szántai Lajos
mûvészettörténész

(Hargita Népe)

Hozzászólások (1)Add Comment
Ataízisz
...
Írta: Dobos Sándor, 2009. január 16.
http://atv.hu/hircentrum/ 2009_jan__az_ufok_jottek__el_hozzank____fantasztiku_kep
ek__magyarazat_nincs_.html

Aki tud magyarázatot erre az tegye meg!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 27 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap