|
 Lajdi Tamás ezen írása olyannyira tele van aktualitással, mintha előre látta volna a mai idők történéseit, az Magyarország egységesülésének útját. Szívből ajánljuk mindenkinek. Az elgondolkodtató utalásokat kiemeltük, néhol szerkesztői megjegyzés is felhívja rá a figyelmet.
A táltos köztünk él, működik, amint működik a Szent Korona is, működnek szent helyeink is. Bár, ahogy néhány nemzetszomorítók előadásából hallom, hogy egyik-másik erejét vesztette volna már, s nem sugároz tovább. Ez azonban csupán annyi, hogy Magyarországon a természetben elrejtett szentség ereje átrendezi sorait. Szellemi háborúban állunk, természetes tehát az erők racionalizálása is. A táltos azonban itt van velünk, s hamarosan teljes hatalmában meg fog jelenni köreinkben.
Mert a táltos fényt hordoz, mégpedig mindig kelő fényt.
Molnár V.József: “A táltos a környezetéből soha, sehol, semmit nem tanult, a tudását közvetlen Istentől kapja. Nem véletlen az, hogy a táltos elhívása általános ideje a hétéves kor, ugyanis hétesztendős korig minden kisgyerek erejében, tudásával Isten tenyerén él, ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy minden tudást a kisgyerek, minden lényegi tudást, közvetlen a Teremtőtől kap. Ami azt jelenti, hogy tér-időn kívüli, ha hagyjuk, a kisgyerek cselekvése, azaz révületben teszi a dolgát. És egy gyereknek mi a dolga: hogy játsszon… A gyereknek a rajza, kivétel nélkül minden olyan rajza, amit játékban, szent révületben tesz, az Istentől üzenet. Én harminc esztendeje foglalkozom vele, nem föltételezés, amit mondok: minden gyerekkel Isten újra teremti a világot, minden gyerekkel, ha úgy tetszik, papi, vagy apostoli üzenetet kapunk, csak nem figyelünk oda rá.
A táltos meghosszabbított gyerekkor. Nem véletlen az, hogy a hétéves kor a táltos elhívásának kora, a táltos továbbra is közvetlenül a Teremtővel áll kapcsolatban, a táltos továbbra is, hétéves kora után is szent révületben teszi a dolgát, ami azt jelenti, hogy a tér-idő fölé tud emelkedni, ami azt jelenti, hogy léte fölé emelkedetten cselekszik, kell cselekednie. Ez hihetetlen fontos alaptétel a táltos működésénél.”
“A táltost akármilyen feladatra nem hívja el a Teremtő Isten… Amikor ő égbe emelkedett, ez szent helyen és szent időben történt. A táltos az nem úgy csinál, hogy “Istenem, gyere ide, lábhoz!” A Jóistennel nem úgy bánik, mintha a kutyája lenne. A táltosnak soha nem jön le semmi. A táltos égbe emeltetik, Isten tenyerére akkor, ha föladatot kap. A magyar ember lelkében minden esetben ott a táltos. Amíg Isten által elrendelt környezetéből ki nem szakították-taszították, amíg maga el nem veszejtette az Isten által reátestált feladatait, ott működött benne Isten Lelke. A Főtáltos Lelkéből szakadt szikrák vagyunk valamennyien. Közülünk sokan vállalják is a küldetést, sokan azonban kényelmetlennek találják az elhívással járó elkötelezettséget.”
Itt két megállapítást kell kiemelnünk:
1. “A magyar ember lelkében minden esetben ott a táltos.” Vegyük hát ezt a jövőben komolyan, s meditációval, életünk átgondolásával, életünk főbb állomásainak megvizsgálásával járjunk utána, hogy miért is születtünk magyarnak a világra!
2. “Közülünk sokan vállalják is a küldetést…” Ha már magunk nem akarjuk elvállalni a sürgető hívást, legalább hallgassunk rájuk!
Ilyen küldetéses táltosunk volt többek között Csontváry Kosztka Tivadar is, ki rengeteget beszélt a táltosi küldetésről, habár a “táltosság” fogalomrendszerét elrejtette más fogalmak mögé. Ilyen “más fogalom” nála a lángész, a zseni is.
Csontváry Kosztka Tivadar “A lángész” c. írásában így vall a táltos mibenlétéről :
“Ki nem lehet Zseni ?
Nem Zseni az, aki energiáját megosztja mással. Nem Zseni, aki elfecsérli testi, szellemi és szívbeli erejét, aki apró pénzre beváltja energiáját, aki pályájának kezdetén vagy közepén szövetkezetben él, aki önerejének támogatására folyamadott segélyhez, aki hitében megtántorodhatott, és az út közepén megállott, aki a viharban tengerre szállani nem mert, akit a sivatagban a félénkség láza gyötört, akit honvágya visszatart a nagyvilág ismerettől, aki szeszes italokkal él, akinek kemény a föld és a kőpárna, aki kábul a számításnál, akinek nincs színérzéke, aki nem lát élesen a jövőbe, aki nem ismeri a jellemeket, aki magába zárkózva unatkozik, aki embergyűlölő, aki káros szokásoktól szabadulni nem tud, aki testileg gyenge, terhelt, aki a szerelemnek ellentállni képtelen, aki nem ismeri a szerelmet, aki nem érzi a szerelemben rejtőző energiát, aki a pénzt imádja, aki a vagyonban gyönyörködik, aki tülekedve küzd az elsőségért, aki hajhássza a dicsőséget, aki munka nélkül él, aki eredeti dolgot nem csinál, aki a világ teremtését erővel kutatja, aki embertársát nem szereti, aki különbséget érez az emberi és állati növény között, aki keresi a földi boldogságot és családi életre vágyik, az maradjon békés családapának-anyának otthon, és ne kínálkozzék Zseninek. Hanem iparkodjék erőteljes, egészséges szép gyermekekre átruházni a tiszta energiát, nevelve azokat a leggondosabb tisztasággal, edzéssel, kitartással abban a kecsegtető reményben, hogy ezekből Zseni is lehet.” (részlet, Bp. 1913.)
Szemelgessünk csak sorra közléseinek legfontosabb elemeiből! Ki nem lehet tehát Zseni, azaz táltos?
1. “aki energiáját megosztja másokkal…” (Aki demokráciát játszik, irányított egység helyett! – szerk.)
Az Istentől kapott táltosi erő és képesség ajándék. Isten ajándékai mindig ingyen adományok, s szeretettel telítettek. A táltos, vagy ahogy Csontváry fogalmaz, a “Zseni”, nem oszthatja meg ezt az ajándékot senkivel, hiszen akkor ez az erő szétszabdalódik, s nem teljes egész már. Ahogy Isten sem osztható részekre, ereje is egy egész, s ez az erő maga a teljesség. Hányszor olvastuk a szent iratban: “Isten az embereknek hatalmat adott…”? Gyógyítani, helyreigazítani, alapjaiban változtatni csak magával a teljeséggel lehet. Láthatjuk a politikai paletta jobb oldalán álló erők megosztottak, szétszabdaltak, azaz erőtlenek a gonoszsággal szemben. Hiába hoznak létre szövetségeket, hiába költöznek másik pártszékházba, hiába nyerik meg az országos önkormányzati választásokat, nincsen bennük a táltos erő-egész-sége, nincsen meg bennük a táltos átütő erejének lehetősége. Amikor cselekszenek, rendezvényeken megszólalnak, akkor nem a Teljesség és nem az Egész-ség beszél belőlük, ezért hatásuk nem okoz katharzist, erkölcsi megtisztulást, s végül maga a hatás is gyengül és elenyészik. Előbb-utóbb minden igyekezetük befullad, leáll a lendületesen elindított motor, és minden terv dugába dől. A táltosnak a Teljességet, az Egész-séget kell a világban meglévő gonoszsággal, bajjal, rosszal, betegséggel, szerencsétlenséggel, ostobasággal, rövidlátással, tehát a résszel szembe helyezni, különben nem éri el célját. Mai életünk azért süllyed, s ha stagnál, még jó sorunk van, mert nincsen karizmatikus vezető, nincsen avatott táltos a nemzet élén.
2. Aztán nem lehet táltos-zseni, “aki elfecsérli testi, szellemi ás szívbéli erejét, aki apró pénzre beváltja energiáját…” (Egység! – szerk.)
Voltaképpen azt erősíti, amit az imént tárgyalunk. Ám benne van a régi-új gnosztikus tanítás is ebben a gondolatban: Minden, ami létezik, az egy. Ahogy a mag és a gyökér is egy a szárral, a lombbal és virágzattal, úgy egy az ember is Istenével. Akit Isten ráébreszt erre, s elhívja egy, a teljességgel kapcsolatos feladatra, az a táltos. A magyar ember kötelessége ennek az egységnek helyreállítása saját életében és közösségében. Konkrétan arról beszélek, hogy pl. a magyar családnak a Szentháromság belső törvényei alapján kell felépülnie ahhoz, hogy a társadalom sejtjeként egy egészséges, nemes, felfelé törő lelkű társadalmat építhessünk. Láthatjuk, mi történik, ha az ember testi, lelki és szellemi energiáit rossz célokra fecsérel el: egyik részről Hirosima és Nagaszaki, atomfelhő, másik részről kiégett civilizáció, depresszív gazdagság, állandó munkában agyonhajszolt, dühödt, agresszív, deviáns tehetetlenség, majd az elégedetlenség keltette háború nyomán a természet egész-ségének felbomlásával sorba fűzött természeti katasztrófák a következmények. (És egymásnak eső nemzetiek! – szerk.) A Zseni, azaz a táltos azonban az egységes erők rendszerét nem apró pénzre akarja váltani, hanem kifejti velük hatását. Isten Országa ugyanis se nem zsibvásár, se nem zsinagóga, se nem tőzsde, hanem – ahogy Babits írja “Az Igazi ország” c. versében: “Mert nem holt rög, hanem élő lélek…” . Isten erejének nincsen árfolyama, nem adható-vehető portéka az, hanem Élő, Teremtő, Szeretet áradó, ingyen ajándéka. Amikor a táltos működni kezd, a Végtelen leszáll a végesbe, s feltárja előtte a teljesség titkait.
3. Nem lehet táltos, “aki önerejének támogatására folyamodott segélyhez…”
A táltos-kultusz ereje éppen abban áll, hogy teremtő erőket képvisel, újrateremtő erőket. Nincsen szüksége segítségre, mert ő maga a segítség. Ahol a táltos-erő megjelenik, s ezt hamarosan barátaink és ellenségeink is meg fogják tapasztalni, ott kő kövön nem marad, bár igazából semmi sem változik, csak az erőviszonyok állnak helyre, mert az elrontott teremtésben ez az erő REND-et tesz, helyre igazít. (Az utalás itt is egyértelmű! – szerk.) Ez pedig sokszor kataklizmákkal jár azok számára, akik szeretnek a rossz struktúrák zavarosában halászni, míg a tiszták mindeközben a zöld hegyekre boruló színes alkonyat rendjében gyönyörködnének. Ez a jelenlegi magyarországi politikai hatalom legnagyobb rettegése is: nem a tömegektől fél, mert tömeget fel lehet oszlatni, a tömegakaratot meg lehet törni. A személyes, néven nevezhető erőtől retteg, a magányos harcostól, aki megjelenik a színen, nem öl meg senkit, még meg sem dorgál senkit, hanem puszta jelenlététől felfordul a megszokott rossz szerkezete és helyreáll a törvénykezés súlya. A táltosra, s a lába nyomán kelő magyar emberre ugyanis egyre kevésbé vonatkoznak az anyagvilág törvényei. Átszellemül a test, s többé már nem bántható, nem lehet börtönbe zárni, mert szelleme és Igéje nem korlátozható többé.
Amikor Jézust kijelentései miatt, ti. hogy Ő az Isten Fia, a zsinagógai zsidók meg akarják kövezni, egyszerűen átmegy közöttük, s eltávozik. Ez a hatalom a táltos hatalma, mert ahogy az Isten a körülményeknek is ura, személyes szolgája is ura a mindenkori körülményeknek. A jelenlegi hatalom retteg a táltos fellépésétől, aki egy személyben maga a REND. Amennyiben mi ma az antikrisztus idejében élünk, annyiban a Szabadító Egyszemélyű Isten idejében is élünk. Mert a kettő vagy együtt létezik, vagy egyáltalán nem is létezik. Ez a dualista felépítésű világ alaptörvénye. Utóbbi lába nyoma előtt söpri az utat, hogy tiszta helyre lépjen a Táltos.
4. Nem lehet táltos, “aki hitében megtántorodhatott, s az út közepén megállott…”
A táltos a szó mai értelmében véve nem istenhívő ember. Aki ugyanis istennel naponta szemtől-szemben állhat, annak nincs szüksége a hit mankóira. A táltost ezért nevezik “látó embernek”, “tudó embernek” is, mert beavatottságában a nem tudhatót is tudásként kapta meg. Ha most a Kelet emberének szájával fogalmaznék, azt kellene mondanom, hogy a táltos egyfajta bodhiszatva, buddhi, szent ember, megvilágosodott, aki egyenességében sosem tántorodik meg, hiszen nem manipulálható hitek, hanem a mindentudás bizonyossága vezeti. Nincs módja félúton megtorpanni, mert, akit bizonyosság vezet, az célhoz is ér. Ezért jelent hatalmas veszélyt a táltos a ma regnáló gonosz hatalmakra, mert nincsen erő, ami feltartóztathatná. Ha akarná, a gonosz örökre elnémulna, meg tudná kínozni őt egy ujjmozdulattal, de szerepe nem a bosszúállásban áll, hanem a szeretet országa eljövetelének előkészítésében. Szeretetből üt is, ha kell, okoz fájdalmat is pedagógiai célzattal, de sosem pusztít, és nem rombol. Nemzetünk népi szellemében benne él a táltosság szellemisége. Ezért kell a sátáni hatalomnak mindenekelőtt a magyart kiirtania, s ezért ez a kapkodó sietség, mert a megébredt táltos soha többé nem megölhető, az alvó azonban igen.
5. “akit a sivatagban a félénkség láza gyötört, akit honvágya visszatart a nagyvilág ismerettől…”
A sivatag, a pusztaság, az üresség, a semmi lakhelye. A táltosnak pedig éppen az a feladata, hogy ezen a nemtelen, színtelen és szagtalan emberi közegben minden érzelem nélkül átvágjon, s ne fogja el a bizonytalan, azaz tudatlan, azaz tudattalan ember gyötrelmes félénksége, bizonytalansága. Péter apostol a Fő-Táltos által felkent táltos-pap, aki mint Szikla, szikességben akkor éledt meg, amikor az ember-halászat vizét magába szívta, s átjárta egész lényét az éltető nedv. A sivatagból, a Holt-tengeri esszéneusok közül, a halott víz partjáról jött a táltos János is az élő vízhez, a folyóhoz, hogy a Szellem vizével öntözze a kiszikkadt emberi világot.
Aki biztos léptekkel, ütemes magabiztossággal tart a kertkapu felé, azt a kutya sem ugatja meg. Baj a kapkodókat, a félénkeket, a rettegőket éri állandóan. A honvágy Csontvárynál a kényelmet jelenti. Visszavágyást a húsosfazekakhoz, az izzadtságszagú Kádár-kor bableveseihez, krumplistésztájához, a meleg és kényelmes fotelokba, a meghitt gyermekkorba, a szülői ház védettségébe, stb. azaz megfutamodást a feladatok elől. A táltos azonban hatalommal él. Az átlagember érzelmei, nosztalgiái benne, feladatteljesítés közben nem működnek. Isten ereje hajtja és hatja át, ezért mindig tudja, mi a teendő, s maradéktalanul eleget tesz a hívásnak és küldetésnek. Bizalommal ráhagyatkozik a felső útmutatásra, s biztonsága teljes tudatával belép a sötétség átláthatatlan kuszaságába, mert tudja, hogy a Teremtő Erő van vele, s ez az erő maga a világot élettel áterező Fény.
6. “aki szeszes italokkal él…”
Az ember, s különösen a táltos ember alapvetése a józansága. Nem lemondásról van szó, nem böjtről, hanem egy felébredt állapotról beszélek. Arról az állapotról, amikor az embernek nincsen már szükséges kábító- szerekre, unaloműzőkre, stimulálószerekre, transzba ejtő gombákra, kábító levelekre, mert ebben az éber állapotban nem igényünk már a felejtés. Arról a jóga által égakrá-nak nevezett állapotról, mely nem igényel már eszközöket, közvetítőket, ha hatni akar. Hatalmas állandó jelenlét és állandó hatóerő. Akit megkísértenek a Nagy illuzionista trükkjei, alkalmatlan a magyarságra. Szeszekkel terhelten eltűnik a felelősségérzet, elpárolog a szent igyekezet, s megszűnik a szellemi hatásmechanizmus. Lehet, hogy szeszesen jól érzed magad néhány órára, de aztán jön az ébredés…
7. “akinek kemény a föld és a kőpárna…”
Soha senki sem mondta, hogy a kiválasztottság kényelmes állapot. Ezt közli itt velünk Csontváry. Emlékezzünk csak Wass Albert öreg mezőségi táltosra, aki barlangokban húzta meg magát, vagy volt mit ennie, vagy nem volt. Ki vállalja manapság az ilyen körülményeket? Az az ember, aki bizonyosságot szerzett a világ kártyavár voltáról, de egyben bizonyosságot szerzett az evilági élet felelősségéről is. Isten Fia is gyalog járta a földi országutakat, s láthattuk: maga Isten képes volt leszállni a végtelenül elesettek közé, hogy vigasztalást nyújtson. Táltos csak az lehet, akinek nincsenek már érdekei, s emiatt nincsen már vesztenivalója. Hány katolikus pap, s hány családos protestáns lelkész adta be a derekát, s hajolt meg a kommunista rezsim akarata előtt, mert kényelmét, jövedelmező, gazdag egyházközségét, tele hűtőládáját meg akarta tartani, mert gyermekeinek tovább kellett tanulniuk, mert feleségének kellett a jó állás stb. Jézus azonban figyelmeztetett mindannyiunkat: aki nem hagyja el családját, kényelmét, berögzöttségeit Őérte, nem méltó hozzá. Aki nem veszi fel keresztjét, s nem követi őt, méltatlan hozzá. A táltosnak ez egyáltalán nem kérdés, mert ő az Isten-bizonyosság hordozója. Ha ráébrednél, hogy kézrátétellel képes vagy gyógyítani, s van benned egy szikrányi jóakarat, magad is hátrahagynál csapot-papot, s követnéd Jézust az úton, amit kijelölt számodra. De te fel sem teszed a kérdést, hogy képes vagy-e rá! S vajon papjaink, akik “felszenteltnek”, “tisztelendőnek” vagy “tiszteletesnek”, “atyának” szólíttatják magukat, tudnak-e vajon kézrátétellel gyógyítani? Kinek az atyjai ők, kiért vállalnak naponta felelősséget, üldöztetést, áldozatot? Képesek-e ördögöt űzni, halottat feltámasztani, elesettet vigasztalni, azaz felemelkedni Isten akaratának magasába, vagy csak az arannyal átszőtt palástok, süvegek, a cím, a rang, a csipkés aljú papi szokmány, s a szolgahad érdekli őket, mint semmi más a világon?
S most fordítsuk meg a dolgot! Ki tehát a táltos?
Az, akit Isten személyesen kiválaszt erre a feladatra, s hogy az emberek ideje-korán megismerjék, testi jegyekkel látja el. Aki kiválasztottként energiáját nem szórja szét, hanem ahol megjelenik, mindig Isten teljessége hat általa. Az, akit nem vezetnek az evilági érvényesülés, a meggazdagodás, a személyes jólét vágyai, s ezért teljesen Istenre bízza magát. Az, akinek soha nincsen segítségre szüksége, mert ő maga a segítség. Az, akiben a hit már fölöslegessé vált, s annak helyét átvette az Istentudat bizonyossága. Az, akire nem hatnak már a körülmények erői, áramlatai. Akinek jelenléte a szókimondó, igaz józanság tökéletes jelenléte az emberi társadalomban, s aki számára semmiféle kényelmi szempont nem rendelkezik semmiféle jelentőséggel: feladatot tesz, elvégzi a reá róttakat, s mindezt annak a tudatában, hogy mindezért semmilyen személyes előny, fizetség nem jár.
S természetesen az, s ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni: akit Isten szeretettel kiválaszt a feladatra, s személyes erőivel látja el, hogy segítsen nemzetén, testvérein. Így óvakodjunk az önkiválasztottaktól és kérdezzünk testi jegyeik után!
A táltos, akármilyen hihetetlen is ez a mai nap emberének, egyre teljesebb valóságával visszatér a mai Magyarországra, kilép a fényre, s kifejti jótékony hatását a napi politikában, a közösség egész-ségét illetően, s ha erre igény jelentkezik, az egyes személy személyes életében is.
Vigasztalódjon hát a nemzet, mert ahol jelen van a táltos-erő, ott semmi sincsen elveszve!
Írta: Lajdi Tamás (†)
(jovonk.info)
 |
RSS-csatorna hozzászólásai
