|
Az Ismerős Arcok idén ősszel jelentette meg legújabb lemezét "Lélekvesztő" címmel. A csapat számonként mutatja be az anyagot.
Trianoni séta
Nagyon kifejező dal arról, milyen egy magyarnak így, több mint nyolcvan évvel a trianoni „béke” gyalázata után, ott, abban a varázslatos környezetben megbirkóznia a saját érzéseivel, és tudatnia a világgal, hogy ami ott történt, az nem igazság. Én nem a bosszút keresem, hanem az igazamat. Mert az mindenkinek jár. És szeretném azt hinni, hogy a „mindenkibe” én is beletartozom. Vili írta a zenét elejétől végéig. A rockfelelős kicsit elkalandozott, és egy bohókás (de játék szempontból annál nehezebb) alkotással rukkolt elő. A teljesen különböző, de együtt mégis komoly egységet alkotó zenei motívumokról (nem beszélve a franciás dallamról) összeállt bennem a kép és a magyarázat. Innentől kezdve nem volt kérdéses a cím sem.
Ébredés
Mikor eleged van már mindenből, és úgy érzed, túl régóta vagy elzárva azoktól a dolgoktól, vagy azoktól az emberektől, akik neked fontosak, ne tétovázz! Dobj a táskába pár gatyát, egy fogkefét és indulj! Indulj haza! Ez a dal az első Ismerős Arcok Tábor hangulatát idézi, mindig az fog róla eszünkbe jutni, hiszen itt játszottuk el először.
Európa közepében
Ha mindenhez mi igazodunk, s ha mindent úgy teszünk, ahogy azt elvárják tőlünk, elveszik a lényeg: mi magunk. Homályossá, majd súlytalanná válik a múltunk, bizonytalanná a jelenünk és közössé a jövőnk. Közössé olyanokkal, akikkel nem biztos, hogy szeretnék közösködni.
„És nemzetközivé lesz holnapra a világ” Hű, de szép! Honnan is ismerős…? Igazi rockos hangszerelés, általában Vili "szállítja" az ilyesfajta dalokat. Mondhatni ő a "rockfelelős". A refrén először más zenei környezetben hangzott el, de mint sok számunknál, a közös munka itt is új verziót eredményezett. Így került lemezre.
Ígéret
Gondolatok és érzések, melyek az életünk bizonyos szakaszaiban mindennél fontosabbnak tűnnek. Aztán ahogy múlnak az évek - ha nem volna olyan szomorú, még viccesnek is találnám -, lassan jelentőségüket vesztik. Régen írt szöveg egy asszonynak, akit valaha szerettem. A dal zenéje eredetileg "egyzongorás" variációként indult, de miután a zenekar elvetette az ötletet, Lecsó előállt egy feszesebb tempójú modernebb hangzással, és ez már annyira kedvünkre volt, hogy még a dobgépet is benne hagytuk az elején. Miért ne haladhatnánk a korral egészséges korlátokon belül?
Itt jártam
Fényképeket nézve, emlékek közt kutatva keressük a saját nyomainkat. Nyomokat, melyeket másokban hagytunk, melyekről csak mi juthatunk eszébe valakinek. Ha találunk ilyet, az jó.
Ha mosolyt is fakaszt, akkor nem éltünk hiába. Ez a dal az Ismeretlen Ismerős című hangoskönyv utolsó számaként vált ismertté, szintetizátor verzióban. Amikor színpadra vittük a produkciót, azt tapasztaltuk, hogy a közönség felettébb szereti, ezért immár a ránk jellemző hangszerelésben felvettük a lemezre. Jó döntés volt.
Hozzád
Mindenki csak a saját érzéseire hallgasson és hagyja, hogy átjárja a dallam! Arról szól, amit érzel. Nándi igazán romantikus hangulatban lehetett, amikor megírta ezt az opuszt, és ezzel mindenkinek jót tett. A gitár és a szaxofon megmutathatta minden lágyságát, a hallgató pedig csak repül, repül... Hozzá.
Lélekvesztő
Túlélni a mindennapok iszonyatos zűrzavarát, ugyanakkor mérnöki pontossággal eligazodni a lélekelveszejtő hazugságok áradatában. Ezt volna jó tudni! Ezt volna jó megtanulni Máraitól! Érdekes dal. Többek között azért, mert - bár Nándi hozta a zenei alapötletet - itt mutatkozik meg igazán a csapatmunka. Egyetlen közös álláspontunk az volt, hogy valami olyasmit kellene összehozni, ami hangulatában akár rajta lehetne a Hobo Bules Band féle Vadászat lemezen. Ennek szellemében mindenki hozzátett valamit, az eredmény a lemezen hallható.
Magyarok
Büszkélkedhetünk mi csodálatos hősökkel, régmúlt idők dicsőségével, amíg a jelen életünkben fuldoklunk a mocsokban, és elhisszük a „megmondóembereknek”, hogy elég magasan van az a léc a bokánknál. Az is nagyon szép teljesítmény, ha sikerül átugranunk. Tudjátok: Azok is mi vagyunk, akik ezt tűrjük. Egyszer a zenekari busz rádiójában ment egy gyors tempójú monoton basszusú dal, mire ezt mondtam Vilinek: Na ilyen számot írj, haver! Vili persze nem volt rest, és egy-két hét múlva már hozta is a dalt, amire csak ennyit mondtunk: Oké, megvettük! Mint általában, itt is utólag jött a zenére a szöveg, elég kifejezőnek érezzük a kettőt együtt.
Ne gondolj rám
A zenészember magányosságát mutatja meg ez a dal. Idegen városban, már lecsendesedve, távol az óvó szempártól, távol attól az embertől, akinek a közelsége a legjobban kellene (ráadásul a zöldszemű szörnynek is a környéken van dolga). Nem könnyű. Talán ez volt az első dal, ami elkészült az új lemezre (persze az Ébredés után). Játszottuk is jópárszor, és ennél a dalnál mutatkozik meg legjobban az is, hogy egy zenének meg kell érnie. Akár a színpadi előadás mennyiségére, akár a hallgató általi befogadásra gondolunk. Úgy érezzük, mostanra révbe ért.
Hegyeket nézek
Azt próbáltam megfogalmazni, mit jelent nekem a „Haza”. Kerülve a közhelyeket, a „nagyszavakat”, lehetőleg olyan hétköznapi, szinte észrevehetetlen fogalmakkal, melyek fontosságának talán nem is tulajdonítunk jelentőséget, ám ha hiányoznának az életünkből, sokkal szegényebbek lennénk. És igen…A gazemberek szintén az én hazám részei, és éppen ezért van jogom fellépni ellenük. Ez a dal maga a hazaszeretet, és az a sor benne, főhajtás Szögi Lajos tanár úr és családja előtt. Talán ez a másik dal, amire vonatkozik a megérés fogalma. Nem is gondoltuk, hogy a lemezen lévő verzót ilyen nehéz dinamikusan előadni színpadon. Ha valaki egy picit "fáradtabb", akkor ez a szám is fáradtabban szól. Vili feladta a leckét. Hál' Istennek mostanában tele vagyunk energiával.
Játsszuk el
Dal a megbékélésről. Természetesen nem azokkal, akikben nincs meg rá a hajlandóság. Nincs meg, hogy lássák a hibáikat, valamint belássák a hibás döntéseik következményeit. Meggyőződésem, hogy csak úgy tudunk egyről a kettőre jutni, ha újra mosolyogni tudunk egymásra. Nincs szánalmasabb, mint egy nemzet, mely folyton magára köpköd. Épp elegen vicsorognak ránk, itt volna az ideje összezárni. Én írtam a zenét is, a csapatmunka pedig ismét jó irányba terelte az alkotást. Ebben a dalban mindannyian kiéljük magunkat, és a legjobb, hogy a közönség is.
Kesergő
A hiábavalóság érzése járt át, mikor ezt a dalt megírtam. Szokásommá vált, hogy végigpörgetek magamban minden lehetséges variációt, már ami a „végét” illeti. Így kevésbé fáj, ha bekövetkezik. Ne legyen igazam! Igazi „egygitáros” dal, olyan „Krónikásnak” való. Ezért ajánlottam szegény Cseh Tamásnak
-zene- - barikád.hu
 |
RSS-csatorna hozzászólásai
