A betiltott Közügyeink két adása PDF Nyomtatás Géplevél
HírTár - Közügyeink (betiltva)
Írta: Hetumoger   
2008. Álom hava 30. kedd, 19:08

Mozgóképek a 2006-os őszi eseményekről és annak következményeiről:

  • Közügyeink - a DunaTV-n letiltva, 2006.09.24.
    Bevezető: Ami leginkább foglalkoztatja az országot, az a politikai hazugság. Ennek természetrajza nem lehet pontos, ha csak az elmúlt napok történéseit vesszük számba. Gyakorlatilag minden hírműsor ezt tette. Félévszázadnyi szélsőbal diktatúra és a balul kiütött rendszerváltással a hátunk mögött a politikai hazugságnak masszív hagyományai vannak. Ezt vesszük most számba.
    Zárszó: Műsorunkban az elmúlt hetek leggyakrabban használt kifejezésével, a hazugsággal foglalkoztunk. A hazugság hatvan éves történetre tekint vissza legalább. Az, hogy a jövőben lesz-e hazugság vagy sem a politikában, az Önökön is múlik. Döntsék el, akarnak-e hazug országban élni.

 

  • Közügyeink - a DunaTV-n letiltva, 2006.10.21.
    Bevezető: A miniszterelnök elhíresült titkos beszéde után a magyar társadalom mély válságba került. A felismerés, a megváltozhatatlannak tűnő okok miatt gyors és radikális jövővesztésbe, kilátástalanságba és reménytelenségbe taszította az országot. A kilábalásnak van kormányzati programja, de ma már az is látható, hogy a valódi változás évtizedeket igényel. A válság legfőbb szenvedői azok a fiatalok, akik jószerével nem is értik, kik és hogyan vették el a jövőjüket. Miért nem juthatnak hajlékhoz, munkához, családhoz, levegőhöz, élethez. Műsorunkban a válság okait keressük, mert a kitörési pontok megtalálásának ez a legfontosabb előfeltétele.
    Zárszó: Műsorunkban a gazdasági, társadalmi és politikai válság legfontosabb tüneteit vettük sorra. Ahogyan korábban nem észlelhettük pontosan, hogy mely okok vezettek ide, úgy azt sem jósolhatjuk most meg, hogy mindez meddig tart. Egy biztos, a tényfeltárás a megoldás első lépése mindannyiunk közügye.
    Döntsék el, milyen országban akarnak élni.


Nem látja a mozgóképet? Töltse le a DivX Web Player beépülőt: Windows vagy Mac
Lejátszó alkalmazások letöltése: SMPlayer vagy VLC Media Player

 

Forrásinfó: Csoóri Sándor: Jóslat című versét elmondta: Sinkovits-Vitay András
Kalász László versét elmondta: Sinkovits-Vitay András
Köszönet a Terror Háza Múzeumnak a helyszínekért
Szerkesztő: Kiszely Gábor, Jamrik Levente
Asszisztens: Pichler Zsófia
Felvételvezető: Magyar Katalin, Patakfalvi Sándor
Gyártásvezető: Horváth Zsuzsanna
Zenei szerkesztő: Sebők György
Operatőr: Vígh Vendel, Wonke Rezső
Rendező: Molnár András
Felelős szerkesztő: Kubínyi Tamás
Főszerkesztő: Csendes Csaba

Duna II Autonómia Televízió 2006

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor jegyezze be magát!

busy
 

TudásTár

A Magyar TudásTár a világhálón. Egy helyen, magyahonban, magyar környezetben.

Tudatfeltáró és -bővítő előadások mozgókép formában magyarságunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. A MAG, a tudás népe lelki tápláléka az, amit többek közt neves előadóinktól fogadhatunk: Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Varga Tibor, Born Gergely, Grandpierre Attila, Paksi Zoltán és sokan mások. Minden előadás letölthető és hamarosan böngészőben is megnézhető.

Honlapunkon tárolt előadásainkkal elsősorban azon honfitársainkat szeretnénk elérni, akik bármily okból nem tudnak személyesen meglátogatni egy előadást. Gondolunk itt a Föld számos országába kikerült testvéreinkre, és a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaira, akik a beolvadás, beolvasztás ellen küzdenek nap mint nap.

HangTár

 A Magyar Táltos Honlap elérhetővé teszi számos előadás hanganyagát hordozható hanglejátszóra felmásolható formában. A felvételek java sztereó 44kHz 128Kbps-os mp3 (CBR).
Elérhető az előadók listája, vagy rendezvényenként: Kurultaj, Magyarok Országos Gyűlése, Szent Korona Konferencia, Magyar Sziget és sok más...

- Lejátszáshoz kattintson bal egérgombbal a "Letöltés/Lejátszás"-ra. Ha nem indulna el magától a hanganyag, azesetben a megnyíló ablakban kattintson a megnyitás sorra, és az alapértelmezett mp3 lejátszója máris elindul.
- Letöltéshez kattintson jobb egérgombbal a "Letöltés/Lejátszásra"-re és mentse el a számítógépe kívánt könyvtárába.

HírTár

 A HírTár ismeretterjesztő mozgóképeivel hiánypótló szolgáltatást szeretnénk nyújtani, lásd a rövid áttekintést:
- Kubínyi Tamás "Agora" című, megszüntetett műsora a DunaTV II-es csatornán 2007-ben. Ugyancsak Kubínyi Tamás betiltott "Közügyeink" című műsora
- A Magyarok Szövetsége által 2008-as Kurultaj és a 2009-11-es Magyarok Országos Gyűlése rendezvénysorozat előadásainak kép- és hangfelvétele szintén csak nálunk érhető el
- Őstitkaink sorozat összes része Grandpierre Attillával, míg meg nem szüntették
- A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget DVD DivX avi formátumban és a Magyar Sziget rendezvény előadásai
- A Szent Korona Országáért Alapítvány szervezte Szent Korona Konferencia előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- A Székely Sziget rendezvény előadásainak mozgókép- és hangfelvételei
- Benonulás Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe... stb...

VersTár

 A VersTár számos verset és dalszöveget tartalmaz barátaink és testvéreink tollából. 

Bárki küldhet be verseket (kapcsolat menü).

 

ZeneTár

 A ZeneTár magyar zenei felvételeket rejt az alábbi zenekaroktól.

A tartalom bővül, csak néha kicsit visszafogottan, mivel csak olyan dalokat tehetünk közzé, melyekre kimondottan engedélyt kaptunk a jogtulajdonostól. Várjuk a zenekarok jelentkezését, akik maguktól kérik és hozzájárulnak nemzeti zenéjük közzétételéhez.

 

Bejelentkezés

Honlapunkat 29 látogató böngészi

Utolsó hozzászólások

Levél Vukics Ferench
Kedves Tóthné Deák Mária! Levele érdekes belső el
Vukics Ferenc jelen
Talán tényleg rossz időben születtél Vukics Ferenc
Levél Vukics Ferench
Végig olvastam a levelet, és pár dolgot nem értek.
A titkok koronája (A
A világév rendje szerint "télbe" került a föld és
A titkok koronája (A
Sziasztok! Tartok tőle,hogy istván ezen kívül még
Letölthetők a XI. Ma
Közkivánatra a Magyar Sziget felvételeit hamarosan
Letölthetők a XI. Ma
Hejja Ádám! Köszönöm érdeklődésed és ajánlatod. A

Szavazás

Milyen szinten működjünk együtt a Magyarok Szövetségével?
 

Támogatás

Támogassa a Magyar Táltos Honlap fennmaradását PayPal-on!

Vagy belföldi átutalással:
Szent Korona Országáért Alapítvány 
Közlemény mező: Magyar Táltos Honlap 
Bankszámlaszám:
MKB 10300002-20172042-00003285

Hirdesse honlapunkat!
Hirdetés
Hirdetés
MOGy 2012. aug. 17-20.
Hirdetés
IV. Székely Sziget
2012. jún.28-30.
Hirdetés:
Hirdetés
Hirdetés:
Hirdetés
Ajándékok a Kárpátriából:
Rend.: karpatria@magyartaltos.info
Jámbor Márk: Hun piramisok
Hirdetés
A Karpatia gondozásában
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve I-VI.
Hirdetés
Rendelje meg itt: +36/30/3268826 almoshetkonyve@gmail.com

Magyar Táltos Honlap. Egy az Isten. Ébredj Magyar!
A Szent Korona Országáért Alapítvány támogatásával
Minden jog fenntartva © 2009
Magyar Táltos Honlap