Gondolatok az életről – Első rész

Szellemi lényünk földi útja – A miért és a hogyan körbejárása

Manapság sokan nem tudják magukról, hogy kik is valójában és hogy miért vannak itt a Földön. Nehezükre esik ellenállni az anyagi világ kísértéseinek és csillogásának. Testi érzékeikkel és az önző énükkel nem képesek felfogni az élet értelmét. Az érzékek és az önző én saját  szükséglettel bírnak, ezek kielégítésén fáradoznak. Az ember biztonságra és kényelemre vágyik. Nem tud elgondolkodni dolgokon, mert állandó az érzéki kísértés és a figyelemeltérítés.  Nem tudja betájolni magát, nem tudja felmérni az értelemteljes élet szempontjait.  Sokan úgy érzik, nem igazságos velük az élet, hátrányban részesültek másokkal szemben,  magányosak és nem kedvelik őket. Haladó korban nő a félelem, hogy az ember a közösség terhére esik, megbetegedik. Feltör bennük az értéktelenség érzelme, és ezzel együtt a kiútnélküliség, ami könnyedén erőtlenséget és szellemi ájultságot okoz. A tevékenységek rövidlélegzetűvé válnak, az élet egyre hosszabbnak tűnik. Bonyolultabbá válik az egyszerű életvitel.

Vajon hány földi élet szükséges ahhoz, hogy felébredjünk és lássuk a lényeget?

Az életünk az anyagi síkon veszélyekkel teli. Nem elég, hogy az önfeladás már véget vet minden erőlködésnek, még ismeretlen hatalmak ránk kivetett hálóját sem látjuk.

Sokan bábukhoz hasonló életet élnek, ide-oda ráncigálják őket láthatatlan fonalakkal. Mint a sakkfigurák a sakktáblán, nem ismerik kik és miért huzogatják őket ide-oda. Azt hiszik, maguk felelősek a mozgásukért, de valójában nem élnek, hanem mások élik életüket rajtuk keresztül. Így megy ez kicsiben, mint nagyban, észrevétlenül.

Az elme zavarossága, a hit hiánya, az igazság ismeretlensége, mindez lelkünk sötétsége, és emiatt tart ma az emberiség tévúton.

Az anyagiasság erre is rátesz egy lapáttal. Gazdagokat és szegényeket egyaránt, mindegyiküket a pénz és a vagyon hajtja. Az egyik fél, hogy elveszíti amije van, a másik arra vágyik, hogy megkapja azt, amije eddig nem volt. Az anyag embere csakis az emberi életet szereti. De mivel néha felsimeri, hogy benne minden múlandó, ezért igyekszik minél jobban kiélni vágyait. Sokan a múlandó anyag híveivé váltak, sőt, istenítik őt. Minden ami aranyban és pénzben mérhető, az többet ér, mint minden szellemi tudás, mint az isteni tisztaság és világosság.
Az anyag ilyen módu felértékelése megfékezi a lélek fejlődését, sőt, korlátozza benne.  Az élet több, mint a puszta testi szükségletek kielégítése, több, mint az önző én gazdasági és hatalmi vágyainak kiélése. Ha a lélek nem képes szolgájává tenni az anyagi testet, akkor az túlkerekedik rajta és uralni fogja.
Hiába véljük magunkat boldognak a szórakozás pillanataiban, ez mégsem tartós, nem ringat bennünket igazi békében és kielégülésben, bármennyire vadászunk rá.

Annak ellenére, hogy mindennapossá vált számunkra a világ bűnösségének és szenvedésének a látványa, nem szabad azt hinnünk, hogy ez a természetes, ez a Föld és az ember sorsa. A sötétség a gyengénkre pályázik legelőbb. Megpróbál beférkőzni a tudatunkba, hogy befolyásolni tudja a gondolatainkat, megpróbál hatni érzelmünkre, lelkületünkre, hogy  rábírjon bizonyos cselekvésekre, melyeket önszátunkból nem tennénk meg. Így válhatunk tudatlanul a sötétség szolgáinak szolgáivá, egyszerűen befolyásolható és irányítható bábukká és eszközökké.

Felerősített félelemkeltéssel közvetlen az életerőnket csapolják le. De ide tartozik minden negatív irányultság is, pontosabban: rossz irányzatú érzés, gondolat, szó és cselekedet. Félelemmel nem csak egy egyént lehet sakkban tartani, hanem egész társaságokat. közösségeket, népeket, fajokat. E kifinomult módszer bevetését nap mint nap tapasztalhatjuk.  Viszont ha állandóan áldozatnak képzeljük magunkat, akkor megint csak hasonló tapasztalatot és élményt vonzunk magunkhoz, akár csoportosan, mert az áldozat spiráljának fogságába estünk. Mindig igazolást nyerünk arról, hogy igen, áldozatok vagyunk. Amíg le nem vetjük ezt a szerepet, addig azok is maradunk.

Mi készteti az embert szellemi tudás elsajátítására és az ebből fakadó tapasztalatnyerésre?

Ha végre meg szeretnénk érteni az életünk értelmét. Ha saját kezünkbe szeretnénk venni a sorsunkat. Ha meg szeretnénk érteni a világ történéseit, felépítve rá egy elfogadható világképet. Ha válaszokat szeretnénk mindenféle gondra, tiltott kérdésekre. Ha szabadok akarunk lenni idegen befolyásoktól, beavatkozásoktól és dokmáktól. Gyakran betegség, baleset,  haláleset szeretteink körében, válás, öngyilkossági gondolatok oldják ki a keresést, a tudás utáni vágyat. De mindenképpen valami, ami megrengeti, megrázkóztatja eddigi életünket.

Ha körülnézünk, mindenhol zűrzavart, ellentétet és viszályt látunk. Ha magunkba nézünk, kételkedést és bizonytalanságot. Ki vagyok? Honnan jövök? Hová vezet az utam? A tudatlanság köde mindenütt. Mi teszi ilyen nehézzé a keresést?

Mielőtt választ kaphatánk, le kell győznünk néhány nehézséget magunkban.
Készen állunk-e felülvizsgálni és adott esetben változtatni kijárt utunkon, összerakott világképünkön és lebetonozott nézeteinken? Készen állunk-e összefűzésbe kerülni élettársunkkal, gyermekeinkkel, barátainkkal és az eddigi hitbeli tanácsadóinkkal (papság, teológusok, pápa és egyéb az egyházi intézmények szolgálói)? Szánunk-e kellő időt a keresésre, a válaszok vizsgálatára és megtapasztalására?
Na mivel is kezdjük? Hol találok megfelelő illetve hiteles irodalmat és társaságot? Hogyan tudom megvizsgálni a talált válaszok igazságtartalmát és felhasználhatóságát? Hogyan ismerem fel a tévutat? Ha megbotlok ill. elesek az utamon,  mi a kapaszkodóm,  hogyan állok újra fel és mi ad erőt a tovább vándorláshoz? Hogyan viszem be minennapjaimba és rendszeresítem a megtapasztalt jót? Milyen elvárásokkal kezdem a keresésem?

Egy világos, el kell búcsúznunk több beprogramozott szokástól és megszokott kényelemtől. A tudatos szellemi út, a belső út felfordítja eddigi világunkat. Erősnek kell lennünk, hisz ismeretlen területre lépünk.
Az elején azt kell tapasztalnunk, hogy az agyunk feállít egy költség-haszon számítást, amin túl kell lépnünk. Minden új befogadása nehezünkre esik az elején, mert eltér az eddigi úttól és az ismeretlen mindig veszélyt rejthet.
Aki nem mély, őszinte vággyal vág útnak, azon hamar felülkerekedik a félelem és visszaesik régi viselkedési mintákba.

Aki érzi a belső vágyat Teremtőnk megismerésére, legyen befogadóképes, mert a szellemi út vár rá. Ezt az ösvényt neki kell kitaposnia. Aki lelke szabad döntése alapján megnyílik e belső út felé, annak érettsége megvizsgáltatik, hisz a hazavezető út gyógyút, nem a szenvedés útja.

Magyar Táltos Honlap

Vélemény, hozzászólás?