Halld meg népem: „Olyan utakon jártok, amelyeket nem ismertek teljességében!“
Halld meg népem: „Ítélkeztek a világ felett, pedig nem is ismeritek!“
Halld meg népem: „Hisztek, s hitetek mégis oly gyenge és üres.“
Kérjétek Tőlem, hogy erősítsem hiteteket, hogy ezen erősséggel felvértezve járhassatok világotok terén és idején át. Imádkozzatok, hogy felvilágosítson benneteket a szellem és megértsétek, mi mindent tart készen számotokra a tér és az idő. Ez egy „időszak teli zűrzavarral, egy időszak teli hitetlenséggel!“ De ti ne féljetek!
Mellétek állítottam az angyalomat, hogy vezessen és irányítson benneteket. Gondoljatok arra, hogy sosem vagytok egyedül, történjen is bármi térben és időben. Tudjátok és ne felejtsétek soha: „Ez az angyal az Én akaratom megnyilvánulása, hogy a teremtményeimet mindig körülvegye egy kísérő a fényes birodalmakból. Ő a belvilág hírnöke azok számára, akik a külvilágban élnek!“
De ma, a mai napon, ezen órában beszélni akarok veled, hogy felismerd, mennyire átszőttek azon világok, melyek az emberi látásotok mögött rejlenek, s azok mennyire beleérnek a ti világotokba. Igen, egymásba szőttek mint egy háló, és csak egy vékony fátyol válassza el egymástól a két látómezőt. Számotokra, kik a világra néző oldalán éltek a fátyolnak, sűrű, vastag a fátyol. Azok számára, kik a másik oldalon élnek, nem látható a fátyol, és emiatt sokuk – önhatalmúan – beavatkoznak a világotokba. Többetek azt hiszi, és a vallások ezt hirdetik nekik, hogy az úgynevezett holtak elmentek és nincs befolyásuk többé a világotokra. Ó, mily tévedés.
1948 elején beszédek sora követte egymást Fokvárosban. Azok, akik kiválasztottak voltak, hogy hallják, páratlan élményben részesültek. S aki hallotta, utána már nem volt ugyanaz, mint aki előtte volt. A legmagasabb szellemi fejlődés és megértés tanúi lehettek. „Olyan volt, mintha elhúztak volna valami láthatatlan fátyolt a szemünk elől, és világosan láthattunk!”
Egy szeminárium végén jelentkezett az Úr. Szép, együtt töltött órákban volt részünk. Együtt „dolgoztunk”, és se a nevetés, se az éneklés, de legfőképp az örömérzet sem hiányzott. Bár a jelenlévőkhöz intézte a szavait, akik ismételten összegyűltek, viszont elhangzott benne egy felhívás, ami mindegyikünkre érvényes.