Az 1866 és 1950 közötti évek Mexikójában számos kiválasztott szóközvetítőn keresztül kinyilatkozott az Úr, Krisztus és számtalan összejövetelen közvetítette a tudást, amit az utóbbi húsz évben papírra is róttak.
Az Ő által kiválasztott és előkészített eszközökön (spanyolul portavoz, ami kb. szóvivőt, szóközvetítőt, szócsövet jelent) keresztül, akik lehettek nők és férfiak egyaránt, sőt, gyermekek is, bevezetett minket a nagy igazságokba. Többek között elmagyarázta nekünk földi életünk értelmét és felfedte a szellem ’titkait’, mindazt, amit eddig nem fogtunk fel, nem értettünk meg vagy ami egyszerűen ismeretlen volt számunkra. Mindenekelőtt fontos volt Számára, hogy vigaszt, erőt és irányelvet adjon nekünk, gyermekeinek a növekvő felfordulás közepett, ami egyre jobban eluralkodik a Földön. Az emberiség által felhalmozott vétek, a fel nem dolgozott helytelen viselkedés, mindaz, ami az isteni szeretet ellen irányult visszaesik az okozóira, nem csupán egyéni szinten, hanem az egész világra kiterjedő súlyos csapások formájában is.