BD – 1953.09.30. és 10.01.
5779. – Hitharc …

 

A hitharc még előttetek áll, és ezen harcra felkészülve szeretnélek tudni titeket … Emiatt a nagy gondoskodásom előtte, hogy megerősítsem hiteteket és bevezesselek titeket egy olyan tudásba, ami teljességében magyarázatot ad arra, ami előttetek áll, ami még jönni fog a vég előtt. Hinnetek kell ezen végben, hogy aztán megértsetek mindent, hogy aztán megtudjátok érteni a hitharcot is, ami kiváltképp jelentős minden egyes ember számára. Nem csak egy olyan harc lesz ez, aminek egyszer csak vége lesz az egyik vagy másik küzdő erő számára …

 

Ez egy olyan harc lesz, amit a Sátán követői fognak folytatni az Isten ellen … egy olyan harc, ahol nem a földi tulajdonért zajlik, hanem szellemi javakért, egy olyan harc, ahol dönteniük kell a lelkeknek, melyik oldalra akarnak állni, habár földi viszonylatban is kárt fognak szenvedni az emberek, azonban győzni vagy veszíteni csak a lélek fog, épp ezért az örökkévalóságig elhúzódik ezen harc kimenete … És ezért már előtte megteszek mindent, hogy felkészítsem az embereket erre a harcra, hogy megerősítsem őket, hogy felébresszem bennük a bátorságot tanúságtételre … Megpróbálom gyarapítani harcosaim seregét, nem azért, mert győzni akarok, hanem hogy ők maguk arassák le győzelmük gyümölcsét, mert nem akarom, hogy elpusztuljanak, hogy újból megkösse őket az ellenfelem és rabul tartsa őket ismét végtelenül hosszas ideig …

 

Ti emberek túl kevés időt szántok a hitre, teljesen közömbösek vagytok azzal szemben, ami fontos … a szellemi igyekvéssel szemben … előbb fel kell rázni titeket, hogy komolysággal állást foglalhassatok hitügyben … És ez megtörténik majd, amint fellángol a hitharc, mert akkor mindenki felé elhangzik a felhívás, hogy ismerjenek el Engem a világ előtt vagy pedig tagadjanak meg, adjanak fel Engem. És csak azután fogtok állást foglalni, ha lelkiismeretesek vagytok, vagy oda adtok Engem habozás nélkül … földi előnyök végett …

Bővebben…

BD – 1953.04.30.
5663. – Szellemi zavarok – csábítások … Türelem …

 

Minden szellemi eszmecsere szellemi védelmet biztosít, amíg az igazságra törekedtek. Ennek ellenére megzavarhatnak titeket olyan tekintetben, hogy megakadályoznak titeket belső gyülekezés közben, mert a sötétség erői minden alkalmat felhasználnak az igazság közlésének megszüntetésére. Ha most nem tudnak rátok hatni a szellemi birodalomból, miképp tévedést juttatnak el hozzátok, az esetben Földön élő embereket használnak fel, hogy akadályozzanak titeket, ami csak akkor jelent számotokra kárt, ha engeditek, hogy felizgassanak efféle zavarások.

 

Akkor aztán sikert könyvelhetnek el maguknak, de mégse veszélyeztethetik magát a szellemi eszmecserét. Mindent isteni megengedésnek kell felfognotok és tudnotok kell, hogy rajtatok is próbát kell tenni gyakran, hogy türelmet és gyengédséget kell gyakorolnotok és hogy mindig akkor harcoltatok ki egy győzelmet, ha állandó jelleggel nyugalommal és higgadtsággal szembesültök azzal, ami ér titeket, mivel csak akkor értek meg, ha már nem hagytok támadási pontot a lelkek ellenségének.

Bővebben…

Még egyszer hangsúlyoznám, hogy a következő jövendölés jelen időnk hitetlenségére és az emberiség ebből fakadó bűnbeli magatartásmódjára alapul. Az apokaliptikus történés erőfokának és összetettségének megalapozója, mind körzetileg, mind világra szólóan, az egyének szellemi állapota, különféleképp minden egyes népé, de összességében a földlakóké is.

 

Mint ahogyan azt már részletesen felvázoltam, egyre nagyobb nyomort és ínséget fognak okozni ámokfutók, terrorista szervezetek és vallási csoportok fanatizmusa, nagyzási őrült kormányok és cégek hatalomra törő igénye, úgymint az egész világon fellépő hatalmas méretű természeti katasztrófák.

Európára azonban vár még egy másik baj is, mert itt zajlik le egy utolsó háború a harmadik évtizedben. Főleg a német népet fogja megterhelni e nehéz sors. A rajtaütésszerű háborús eseményekkel kimondhatatlan nyomor borítja majd el ezt az országot. Egy működő védelem csak későre áll fel, akkorra már százezrek meghaltak. A sűrűn lakott vidékeken, ahol nem lesznek harcok, ott energiai vészhelyzet és élelmiszerhiány fog bekövetkezni. A lakosság egy része a sűrűn lakott területekről vidéki területekre menekül; ott meg erőszakos támadásra és fosztogatásokra kerül sor. Eluralkodik mindenütt a félelem és a zűrzavar.

 

Ez a háború azonban ‚csak‘ nyitánya a tulajdonképpeni apokaliptikus eseményeknek: Ahogy azt jövendölésekben már meghirdették, egy ‚légből jövő ellenség‘ félelmet és rettegést kelt az emberekben – ami pillantásszerűen véget vet mindenféle háborús cselekménynek.

Ezt a hatalmas nagy történést látomás formájában láttam és hallottam: Münchenben álltam az Olimpia-hegynél és nyugati irányba néztem. Hirtelen észrevettem egy hatalmas nagy üstököst vagy égitestet. Felettem, tekintetem irányában nagy dörgéssel haladva, kettévágta a kék, napsütötte égboltot. Számos kisebb kísérője becsapódott a Földbe és több helyütt tűzet keltett. Ezt követően nagy magasságba lettem ragadva szellemben. Onnan pánikban rohangáló embereket láttam mindenhol, akik védőhelyet kerestek a becsapódó lángnyelvek elől. Sokan meghaltak, nyomorúságos szenvedést és halált láttam.

Az üstököst becsapódni viszont nem láttam. Ez nem is fog megtörténni, mert tömegének okából vélhetően elpusztítaná a Földet. Kísérőinek némelyike bizonyára eltalálja a Földet. Mindenesetre bizonyosságot nyer a tudományosan igazolt pusztító hatása egy közeli pályán elrepülő nagy üstökösnek és kisebb égitestek becsapódásának.

Bővebben…

BD – 1953.03.31.
5641. – Zavarodottság a végidőben … Igazság …

 

Valóban nem fog elhagyni titeket szeretetem, ti, akik az Én akaratomban akartok tevékenykedni, akik felvállaltatok egy feladatot az akarat teljes szabadságában és így Értem és birodalmamért dolgoztok. De vegyétek figyelembe, ti gyermekei e Földnek, hogy eljött a végidő és ezért minden lehetőség ki lesz használva a tébolyogó lelkek megmentésére. Ahol tudok egy olyan emberről, aki még megmenthető az élet birodalmára, ott bevetem azon eszközöket, melyek sikert ígérnek, és ezek nem mindig azonos eszközök, mert minden ember máshogyan reagál rá.

 

Mégis felismerhető a tevékenységem, mert a cél mindig ugyanaz marad, mégpedig az akarat odafordítása Én hozzám … tehát minden, ami felismerteti a Hozzám való elvezetést, a Belém, mint örökkévaló Teremtőbe és Atyába vetett hit felé, az nézhető Tőlem származó eszköznek, ami ugye nem minden embernél ugyanaz. Tudnotok kell, hogy a hitetlenség, Én magamnak a tagadása, mindenkori bizonylata az ellenségemhez való hozzátartozásnak, akinek törekvése és cselekvése mindig is az lesz, hogy távol tartson Engem az emberektől, tehát megakadályozza a Hozzám való visszatérésüket.

 

Ahol világosan látható, hogy közelebb visznek Engem az emberekhez örökkévaló Istenként és Teremtőként, ott az semmiképpen sem lehet az ellenségem műve, ott felismerhető lesz állandó jelleggel az Értem és birodalmamért végzett munka. De aki ilyen munkát végez, az állandóan felmutatja az embereknek a szeretetbeli parancsolataimat … És ez ismét egy jele annak, mely szellem uralkodik, mert az ellenfelem soha, de soha nem fog szeretetre inteni és ösztönözni, ami trónját venné, ami megfosztaná őt követőitől …

Bővebben…

BD – 1953.05.29.
5687. – A végidő jelei: Elhidegedett szeretet …

 

Ez adjon hírt nektek a közeli végről, hogy elhidegült az emberek közti szeretet, hogy egy teljesen istentelen állapot uralkodik, mert Isten ott nem lehet, ahol nincs szeretet, még ha szájukra is veszik az „Isten“ szót. Szeretet nélkül a világ viszont a Sátán birodalma, ki birtokába vette ezen emberek mindegyikét, akikből hiányzik minden szeretet, amilyen ő maga is. És ezek éppúgy fognak beszélni és tenni, ahogy azt ő akarja, mivel befolyása alatt állnak és ő törődik is velük e Földön … Jutalmuk oda is való … Azonban egy szörnyű sors vár rájuk, amint elhagyták e Földet.

 

De meg lesz próbálva még minden a szeretet nélküli embereken, hogy elő legyen idézve lényük átalakulása … Ő nekik is hirdetve lesz szeretet, ha nem is szavakkal, akkor példa által … fel kell ismerniük, hogy a szeretet egy olyan erő, mely legyőzi, ami legyőzhetetlennek tűnik. Mert közel a vég, s mint ahogy felismerhető egyik oldalt a szellemi hanyatlás, úgy másik oldalt is tisztán felismerhető lesz, ahogy a szeretet-szellem legyőz mindent, ahogyan Isten láthatóan melléjük áll azoknak, akik kapcsolódnak Hozzá szeretetben folytatott élettel, Aki valóban erősebb ellenfelénél és bizonyítja hatalmát és erejét.

 

A szeretet elhidegedett az emberek között, és így az emberek is elszakadtak az Istentől, olyannyira távol állnak Tőle és erőtlenek, mégis kiegyenlítik szellemi erőtlenségüket annak a segítségével, aki alulról való … aki igenis ellátja őket erővel, mert alávetik magukat neki, tehát visszatérnek ahhoz, akitől véglegesen eloldozniuk kellene magukat a földi élet során, hogy felvegye őket birodalmába az Isten. Aki szeretet nélkül él, az eljátssza életét, mert holtan vonul be szellemben a túlvilági birodalomba.

Bővebben…

Szeretett mennyei Atyánk, mit szeretnél ma mondani nekünk?

 

Születésemmel vette kezdetét megváltásotok, feltámadásom pedig kezdetét képezte ennek tettbe vitelének.

Visszavezetni mindent a mennyek tisztaságába még Számomra is egy hosszas és fáradalmas folyamat. Könnyebb lenne, ha biztosítanátok teljes együttműködéseteket, kételkedésetek és félelmeitek helyett. Semminek és senkinek nem szolgál, ha mindenki ellenvetést nyújt be a saját módján, ahelyett hogy bízna Bennem és követne Engem. Egy egyesült kereszténység az Atya iránt tanúsított bizalomteljes szeretetében elűzné a Földről a sötétséget, de hogyan tudlak titeket egységes oldalra állítani? Szabad az akarat!

 

Így hát csak kérni tudlak benneteket, ha szükséges akár térden is, hogy bízzatok Bennem, feltétel nélkül és odaadással. Így csak megpróbálhatom gyarapítani szívetekben az Irántam érzett szeretetet azáltal, hogy újra és újra megérintelek és megszólítalak benneteket; minden továbbihoz kötve vannak kezeim a saját törvényem miatt.

Kérlek benneteket, gyermekeim, kövessetek Engem és bízzatok meg Bennem, Én vagyok a szeretet, és csak szeretetet adhatok, kizárólag Nálam vagytok biztonságban és békében! Szeretlek titeket és haza szeretnélek hozni benneteket.

Bővebben…

Kedves testvérek! Tegnap elém lépett Jézus és szívemben megmutatta nekem, hogy most teljes egészében bíznunk kell Benne és mennyire fontos, hogy átadjuk Neki bajainkat és gondjainkat. Mivel a körülmények személyes környezetünkben, de világra nézve is nagyon meg fognak szorongatni minket és olyan mértékben megterhelnék szívünket ezen közösség nélkül, amit mennyei Atyánkkal alkotunk, hogy nem lennénk képesek tartani magunkat ezen bizalomteljes hitben, hanem éretlenségünkben zuhannánk lefelé az élet fájáról, amit Jézus ültetett szívünkbe és ami már mennyei élelemmel lát el bennünket, ami táplál minket mennyei Atyánk kegyelméből és irgalmából.

 

Ez az Ő nekem-való-megmutatása az odaadásról és bizalomról olyannyira élő-élénk volt, hogy pillantásszerűen teljesen szabad voltam mindenféle tehertől és ezáltal eltöltött engem egy mély szívbéli öröm és boldogság, amiben nem volt helye gondnak, félelemnek és halálnak.

 

Jézus azt mondta erről:

 

Gyermekeim! Ezen mély bizalomba és ezen isteni védettségbe szeretnélek elvezetni benneteket, ezen isteni otthonérzettel szeretnélek megajándékozni titeket, de ezért nektek is kell tennetek kell valamit, méghozzá többet, mint amit eddig legtöbbetek megtett illetve amivel felhagyott.

 

Nézzétek, jelen időben még jobban rátok erőltetem Magamat minden csak létező módon. Egyrészt szívetek Irántam és felebarátaitok iránt tanúsított szeretetében, másrészt a világi emberekhez és egymáshoz, gyermekeim között való viszonyulásotok vizsgáztatásában, és igazolom Magam bizalmatok vizsgáztatásában testi jólétetekben ill. nem-jólétetekben.

 

Ehhez megengedem, hogy az élet ellensége beavatkozzon földi jelenlétetek műveibe, hogy viszályt és megosztottságot keltsen. Ehhez megengedem, hogy kifejtse magát az anyagban karmikus kavalkád és visszacsatolás (Sámuel: saját, úgymint erős kapcsolatok családtagokkal), melyek lelki és testi sérelmeket okoznak és tárnak fel önfelismerés végett. Ha átadjátok Nekem bizalomteljesen ezen bajokat, teljes létetekkel együtt, az esetben fénnyel teli módon fel tudom oldani ezen kötöttségeket és az összekuszáltságot, úgy hogy távolodni fog tőletek mindenféle tudatlan önvádakadás és ezzel önsértés és ezzel a Tőlem való elfordulás is.

Bővebben…

Jézus, a Megváltó beszél:

 

Béke a Földön! Béke minden nép felett! Az Én békém legyen veletek! Béke gyermekeim szívében.

 

Még akkor is, ha nem is ismertek még Engem, találjatok el Hozzám szívetekben a békén keresztül! Mert szeretetem kéz a kézben megy a békével. És ahol szeretet és béke van, ott vagyok Én is. Onnantól már csak egy apró lépésnyire van karöltésem. Nézzétek, ahol az ember éli a szeretetet és a békét, mégis kavalkád, hiány vagy akár fájdalom mutatkozik életében, ott az életét még nem adta teljesen át Nekem, Krisztusnak. Csak azután foghatlak kézen benneteket, hogy vezesselek és irányítsalak titeket az utakon, melyeket szeretetem, bölcsességem és messzelátásom tervezett meg számotokra, ha „igent“ mondtok rá Nekem.

És függően átadásotok tökéletességétől, Belém vetett hitetektől és bizalmatoktól, onnantól már a kezemet fogva haladtok.

Aztán meg lehet, hogy keskenyebbnek tűnik számotokra az út. És így is van. Nem engedlek többé védett teremből, azon nyomokból, melyeket szeretetem készített elő nektek. Ott nem történik veletek semmi, ami nem szolgálná fejlődéseteket a hazavezető úton mennyei hazátokba.

Hacsak, igen, ha nem választotok magatoktól újra egy (kerülő-)utat, mely csábítóan hat rátok, mely kíváncsivá tesz titeket arra nézve, vajon mi felfedezni való lehetne még ezen titokzatos sötétben. Oda aztán el kell engednem titeket Atyátokként, ki a védelmem és kezeim alól – azon világba, területre, ami a sötétség játékmezeje.

Ezért is figyelmeztetlek titeket Szavaimban újra és újra, hogy Földetek a sötétség uralkodási területe.

Gyermekeim itt is védve vannak mindenható kezem által, melyben ezen teremtési idő kezdete óta lefektetve vannak isteni törvényeim, amik vetéstől és októl függően aratásra és kihatásra kerülnek.

Bővebben…

BD 1953.03.19.
5630. – Szellemi fordulat … Ezen Föld átváltozása …

 

Ne adjátok oda magatokat egy hamis reménynek sem és ne várjátok, hogy e Földön jóra fordulnak a dolgok, ami abból áll, hogy javulhatna az emberek szellemi állapota, és hogy újra felismerhető lenne egy hitbeli és szeretetbeli élet a Földön. Ez a Föld már nem fogja megélni az ember ilyesfajta szellemi átalakulását, viszont bekövetkezik a szellemi átalakulás. Így tehát egy másik lesz a Föld, előtte egy átalakuláson, egy átalakításon fog keresztülmenni, és az emberi faj, mely aztán be fogja népesíteni a Földet, egy magas szellemi szinten fog állni …

 

Aki viszont azt hiszi és reméli, hogy az emberek e Földön még létezni fognak, hogy egy más idő veszi kezdetét ezen a Földön, az hatalmasat téved, és ő számára még alig ismert az isteni Üdvösségi Terv, mely más célt követ a régi Föld átalakításával, mint csak egy szellemileg magasan álló emberi fajt. Elősegítést kell kapnia felfelé ívelő fejlődésében a még formába zárt szellemi is és ezzel kezdetét kell vennie egy új megváltási és fejlődési időszaknak, ami a Föld külső formájának előbbi átalakítását teszi szükségessé.

 

Az emberek átszellemülése e Földön igenis megfelelne ezen isteni Üdvösségi Tervnek és támogató jelleggel bírna a még teremtési művekbe kötött szellemire is. De a jelenidő embereinek szellemi mélypontját tekintve nem várható ezek átalakulása; teljességében uralja őket az anyag, és nem gondolnak szellemi fejlődésükre, és ezzel egyre inkább csak lefelé igyekszenek és ezzel saját maguk idézik elő a véget … a földi teremtés feloldódását, minden beléje kötött (zárt) felszabadulását és önmaguk száműzését a szilárd anyagba, a Föld újbóli teremtéseibe …

Bővebben…

BD 1953.03.18.
5629. – Visszavonulás a csendbe … Nyomoridő …

 

Töltsetek több időt szellemi gondolatokkal, vonuljatok vissza a csendbe, tartsatok párbeszédet örökkévaló Atyátokkal, és így létesítsetek kapcsolatot a szellemi világgal, úgy hogy megérinthessen titeket kisugárzása, tehát nyitott legyen a szívetek … hogy ne legyen bennetek ellenállás a fentről jövő kegyelmi áradattal. Nem lehet rajtatok hatékony Isten szeretet-ereje, amíg elzárkóztok előle, tehát akaratotoknak készen kell állnia az Istenből áradó erő fogadására.

 

Ezt a tudatos megnyílást (öntől való megnyitást) nagyon sokszor kell gyakorolnotok, és boldogsággal fogjátok észrevenni a szellemi megerősödést, nem lesz már az egyedüllét érzése, kapcsolatot létesítetek a szellemi világgal, ami ad nektek egy bizonyos biztonságot a földi világgal szemben. Ne engedjétek neki, hogy uralmat szerezzen felettetek, hanem mindig is a szellemi világot helyezzétek eléje … ez azt jelenti, engedjétek magát az Istent állandós jelenlévőnek lenni azzal, hogy tudatosan vágyódtok utána … Csak így tudtok megérni lelketekben, mivel akkor tudatosan tesztek mindent, az isteni akaratnak megfelelő életet keresitek mindenben … Szellemileg helyre igazítottátok minden érzéketeket …

 

Az eljövendő időben nagyon is szükségetek lesz ezen beállítottságra, mert nagyon meg fog gyötörni benneteket a világ, sok erőre lesz szükségetek és ezt csakis az Istennel való élő kapcsolat által kapjátok meg, azon világgal, mely támogat titeket a fentre irányuló törekvésben. És egyre csak nehezebb lesz számotokra, csak szellemileg helyreigazítani érzékeiteket … Épp ezért gyakoroljatok előtte szorgalmasan, egy napot se éljetek kizárólag világian, vonuljatok többször vissza a csendbe, használjatok minden lehetőséget gondolataitok magasba küldésére, még ha csak egy rövid hívó szót is felküldetek szívetekből … meghallatásra kerül, és a fény lényei nem fognak titeket magatokra hagyni, ha támogatást kértek tőlük …

Bővebben…