Belátás, 2022. március 15-én

 

 

Egy csoportot láttam, közepettük egy nagy kincs lett kiemelve, tiszta aranyból volt. Mindenki mélyen hálás volt, örültek e nagy megtisztelésnek, csodálkozva kérdezték, mivel is érdemelték meg mindezt. Mérhetetlenül nagy volt a kincs, és úgy tűnt, mintha magától megtöbbszöröződne, egyre csak nőtt. Az emberek újra és újra összegyűltek, fogtak és elvittek valamennyit a kincsből, a nagy bőségből és hazavitték.

 

Na most voltak olyanok, akik ennek a nagy részét a saját zsebükbe tették. Hazaérve elásták a kincsüket és biztonságba helyezték. «Bizonytalan időkre.», gondolták elégedetten. A pincébe rejtett kinccsel együtt, aminek jelentős volt az értéke, nőtt a félelmük is, hogy ellophatják tőlük a kincset. Nagy bizalmatlanságból fakadóan biztonsági előkészületeket tettek, bevezettek felügyelő szolgáltatásokat, kémkedést szorgalmaztak, dossziét vezettek a tagokról és kiépítettek egy térfigyelő kamerarendszert. De a kincs láthatóan kevesebbnek és jelentéktelenebbnek tűnt, bár senki sem vett el belőle. Mostanra már megmérgezte a hangulatot a bizalmatlanság ködfátyla és az egész kincsnek nyoma veszett. Csak kevesen tudtak róla és azok is nagy, áthatolhatatlan titkot csináltak belőle.

 

Ezek után létrehoztak egy új céhet, aminek minden áron meg kellett tartania és védenie a titkot, és emellett meg kell akadályoznia az igazság felismerését, hogy már nem is létezik kincs. Senki sem tudhatott róla, senki sem tudhatta meg. Így hát hatalmas titkot csináltak belőle, minden hozzávetőleges kérdést árulásnak nyilvánítottak, dramatizáltak és vádoltak, ok nélkül, értelem és ész nélkül.

Bővebben…