Kedves testvérek, megbízott az Atya az alábbiak feljegyzésével:
Miért csak az emberi-lelki erejével szabadott véghez vinnie a Megváltási Művet Jézusnak és nem isteni hatalommal?
Ha a bukott mindlélek, tehát Sátán lelke, isteni hatalommal lett volna legyőzve, azzal újból ítélet alatt lett volna. Nem lett volna létrehozva megváltási út a legmélyebb mélyekből, a gonosz legaljáról, hanem újbóli rabosítása lett volna minden bukottnak az Istenség megtörhetetlen hatalmi igénytartásának.
Jézus a legerősebben megszilárdult luciferi lélekrészeket vonzotta be megtestesülése alatt, tehát minden baj alapjának gyökerét. Isteni lelke egyesült 12 éves koráig javában még elzárt, sátáni természetű rosszasságokkal: mint önhittség, önfejűség, türelmetlenség, uralkodásvágy, mértéktelenség, irigység, testi örömök … mindezek fokozatosan megnyíltak 12 éves korától – és bár ezek átjárták időközben az egész létezését, mégsem uralkodhatott el felette egyikük sem. Kimondhatatlan fáradozással és önmegtagadással, gyakran könnyekkel telve és az ájultsághoz közel, küszködött a szeretetért és leküzdötte a gonosz erőket Atyja iránti alázatban és engedelmességben, aki a szeretet benne.
Mindezen sátáni hatalmak még egyszer elé léphettek Gecsemané kertjében, mialatt Jézustól meg voltak vonva a már hozzá tartozó és léleksaját isteni erők, így hát gyakorlatilag a mennyekből a pokolba került. Emberfiaként ott ki volt téve az alapjában gonosznak és az előtte álló kínzási és haláli gyötrelemnek egyaránt, sőt, nem csak kitéve volt nekik, hanem azok átjárták lelkét és fenyegették birtokukba venni őt. Ebben az állapotban kellett átküzdenie magát halálból az életbe a szeretet iránti alázatos odaadásban. Igen, csakis alázatosságban tudta véghez vinni ezen művet és mindent odaadni az Atyának ezen szavakkal: Történjen a Te akaratod.