Fiaim és leányaim, némelyikőtöket foglalkoztatja a kérdés, miért nem ragadtam fel eddig az „oltás“ témáját, s lehetőleg olyannyira pontosan, hogy azt követően tudja, mit tegyen vagy hagyjon.

Gondoljátok el, szeretteim, mit is jelentene ez. És eközben ne feledjétek, hogy szabad teremtményei vagytok a teremtésemnek, melyek feladat többek között abból áll, hogy fejlesszétek önfelelősségeteket a Hozzám vissza vezető úton. Hogy ezalatt nem hagylak titeket magatokra, hanem segítségem segítséget követ, az nem kérdéses és ezt szüntelenül megtapasztalják azok, akik belementek egy Velem való szoros és szeretet teljes kapcsolatba.

A szabad akarat ajándéka kizárja, hogy Részemről utasítások vagy tilalmak hangozzanak el. Erre léteznek parancsolatok (1) és az Én ajánlásom, hogy hagyom létrejönni az önmagatok által keletkezett megfontolást és támogatom döntéseiteket ott, ahol a helyzet éppen játékteret hagy neki. Ezzel egyidőben iskoláztatik az önállóságotok, mire fel – ha a törvényszerűségeim, bölcsességem és szeretetem mércéjét használjátok – önállóbbak lesztek attól, amit mások helyesnek vagy helytelennek állítanak be és cselekvésre ajánlanak vagy előírnak.

Belátom, ez a nehezebb út, mint minden nagyobb gondolkodás nélkül tovább úszni a tömegvéleménnyel. Ennél szükség van a jó szándékotokra, egy kis gondolkodásra és bátorságra, hogy a saját döntések következményeit persze viselni kell. De: A következményeket mindenképpen viselnetek kell, történt az saját elhatározásból vagy idegen ajánlásra vagy döntésből.

Végül is meg kell fontolnotok, miben rejlik a legnagyobb kockázat, mennyire nagyon játszanak közre félelmeitek vagy más érdekek és hogy kiben bíztok meg: azon segítségekben, amiket Én adok nektek, vagy a másik oldal előadásában, aminek nem mindig és nem mindenképp kell ellentétben állnia egymással. De ha fennállna az ellentét, akkor viszont a szívetek logikája kérdezett.

Épp ezért, legyen is bármilyen aktuális, nem olyannyira vagy kizárólag az oltásról van szó. Az oltás témát helyettesíthetitek bármily más témával, mivel újra és újra olyan helyzetekben fogjátok találni magatokat az életetekben, melyek hasonlóan kihívnak benneteket, mint ez is. Többek között ez is a leszületés értelme. Mindezalatt fennáll a kérdés, vajon melyik a helyes, melyik a rossz döntés? Mi okoz nekem jót, mi nem? Mi hoz nekem előnyt, mi hátrányt?

Azon emberek számára, akik nem csupán hisznek bennem, hanem igyekeznek követni Engem az Én értelmezésemben, feltevődik egy további kérdés: Mi helyes vagy helytelen az Isten értelmében?

Persze más lapon áll, hogy elfogadjátok-e a „felfedezett“ választ és aszerint cselekedtek-e vagy sem. Szabad akarattal rendelkeztek, kedvetekre tesztek vagy nem tesztek, anélkül, hogy büntetnék vagy kárt vegyen irántatok a szeretetem. De legalább tudjátok, melyik lenne a jobb döntés az isteni törvény szerint; akkor is, ha a saját utatokat járjátok, mert talán ellene szólnak külső vagy belső körülmények, amik megakadályozzák a más döntést.

Ilyen vagy ehhez hasonló megfontolások értelme többek között abban rejlik, hogy érzékenyüljetek, tekinteteteket a dolgok „mélyére“ vessétek és ezáltal lehetővé váljon, hogy egyre több összefüggést felismerjetek;és azért is, hogy megértsétek, nem elég hinni a „szerető Istenben“. Az élő hit él, ahogy a neve is mondja. Ez egy olyan hit, amit egyre erősebben áthat a bölcsességem; ami egyre jobban bizonyosságot nyújt, de ha kell kihívást jelent önfelelősség átvételére.

Bővebben…

Egy szeminárium végén jelentkezett az Úr. Szép, együtt töltött órákban volt részünk. Együtt „dolgoztunk”, és se a nevetés, se az éneklés, de legfőképp az örömérzet sem hiányzott. Bár a jelenlévőkhöz intézte a szavait, akik ismételten összegyűltek, viszont elhangzott benne egy felhívás, ami mindegyikünkre érvényes.

A ti időtökben, fiaim és leányaim, minden hatalmával beavatkozik a sötétség a világ történéseibe; és akinek füle van, hogy halljon, és szeme van, hogy lásson, az felismeri az idők jeleit és tudja, elkezdődött a rég bejelentett végső küzdelem.

Viszont nem csupán ugyanolyan, hanem nagyobb mértékben avatkozik be az összetűzésbe a fény. Sokan indultak ki a mennyekből, hogy épp ebben az időben hatékonykodhassanak.

Beszéltetek arról, mennyi szellemi tudás érkezett a világba az utóbbi években és évtizedekben, és ennek megvan az oka; mert sürget az idő. Ezért emelek szót újra és újra emlékeztetőül gyermekeimnek, hogy fontos átültetni a gyakorlatba azt a tudást, amit gyakran már évek óta elsajátítottatok. Beszélek az embergyermekeimhez, mert meglendíteném őket és segítenék nekik, hogy könnyebben legyőzzék mindennapjaikat, mint a múltban.
Bővebben…

ikon-aus-liebe-zu-gottGyermekem, ha kérdezem tőled, mit is jelentek számodra, kit, illetve mit látsz Énbennem, akkor így válaszolsz: „Te vagy a Teremtő, te vagy az Isten, te vagy minden élet forrása.” Ha ezen felül még mondanád: „Te vagy az Atyám”, akkor már felismertél Engem a szívedben. És ha felszáll benned az érzet: „Te vagy számomra minden”, akkor már bensőbb kapcsolatot létesítettünk egymással, amit továbbra is meg fogom erősíteni, hogy soha többé ne jöhessen létre benned a magára hagyatottság vagy a Tőlem való különlét érzése.

És ha tovább kérdezlek: „Ki vagy mi vagy te?”, hogy néz ki a válaszod? Csodálkozol ezen a kérdésen? Vegyük együtt szemügyre, mi a kérdésem háttere. Talán meglepődsz majd az összefüggéseken, melyek e kérdés megválaszolásából adódnak.
Bővebben…

ikon-aus-liebe-zu-gottSzeretett fiaim és leányaim, szeretetből születtetek. Az Én szeretetemből! Ezzel a valós lényetek – szeretet! Az Én szeretetem hívta életre a teremtést. A szüntelen szerteáramló erőm szeretet. És minden, ami van és még lenni fog, ezen szeretet által él minden örökkévalóságig. Minden! Egy szellemi atom legkisebb részétől kezdve a legnagyobb szellemi égitestek rendszeréig, amiből végtelen sok van.

Ezt a tökéletességet, melynek nincs hasonmása, ezt a végtelen méretet, amit nem képes felfogni soha egyetlen lény sem, ezt fejeztem ki ezen szó által: „Vagyok”. S mivel Én Vagyok, ti is vagytok, felvértezve isteni tulajdonságokkal, amik közül  a szeretet az, ami mindent alkot, ami mindent átjár, és ami a mennyek minden lénye számára lehetővé teszi, hogy szüntelen ezen áramlatban élhessenek, hogy bármikor kapcsolatba léphessenek ezen örök élet forrásával és elmerülhessenek ebben a forrásban. Ekkor a mennyek lényeit felkarolja a szeretet, amiről oly gyakran énekeltek )*, miközben tágul a bensőtök és egyidejűleg e világ minden keménysége lehullik róla, mivel ebben a pillanatban felszáll bennetek egy nagyon enyhe sejtelem arról, mit jelent, ha felkarol titeket ez a szeretet, s mit jelent benne és vele együtt élni.
Bővebben…

ikon-aus-liebe-zu-gottSzeretett fiaim és leányaim, mai kinyilatkozó szavam legelején emlékeztetlek benneteket arra, kik vagytok: az Én gyermekeim, a mennyek teremtményei, szellemi lények leírhatatlan szépséggel, elképzelhetetlen erővel és egy kozmikus, mindent átfogó tudatossággal – akkor is, ha átmenetileg leszülettetek egy emberi testbe, amit majd ismét elhagytok. Amit magatokban és felebarátaitokban láttok, és amivel magatokat és embertársaitokat oly gyakran azonosítjátok, az nem más, mint egy egyéni, szellemi személyiség mulandó árnyéka, amibe beleültettem több isteni tulajdonságomat. Én, Istenetek és Atyátok, Én teremtettelek benneteket, és amit teremtek, az hibátlan;és semmilyen hatalom nem képes megakadályozni abban, hogy örökkön fentartsam az Általam teremtettet.

Bővebben…

ikon-aus-liebe-zu-gottSzeretett fiaim és leányaim, olyan időben éltek, melyben egyre fontosabbá válik a szoros kapcsolat felvétele Énvelem, a ti mennyei Atyátokkal. Ha már megtettétek az első lépéseket vagy akár már többet is ebben az irányban, akkor tudatosítsátok, hogy kapcsolatunkat szükséges átalakítani szeretettel teli viszonnyá. Bár mindig is fennállt ez a szükségesség, de az időtök kezdetleges zavara egyre erősebben felmutatja nektek, hogy ne csak megfogjátok a kezemet és többé el ne engedjétek, hanem engedjétek magatokat vezetni Énáltalam, mégpedig gondoktól mentesen és szívben-lélekben megerősödve.

Bővebben…

ikon-aus-liebe-zu-gottSzeretett fiaim és leányaim, nem is oly rég közöltem veletek a Kinyilatkozó Szavamon keresztül, hogy megkezdődött a végső küzdelem. Mivel legtöbben köztetek nem tudják, mit képzeljenek el a „végső háború” kifejezés alatt, mert aránylag jól megy nekik, és mivel környezetükben nem érzékelnek háborút világra kiterjedő, harci összecsapások értelmében, emiatt bár hallják a Szavamat, de nem ismerik fel azt kellő mélyében. Ami egyidőben azt jelenti, hogy senki sem gondolkozik el azon, mily alapvető változások előtt áll, miképp viselkedjen helyes módon eljöttekor, és milyen lehetőségek kínálkoznak annak, aki készen áll kivenni saját jó részét a változásokban

Bővebben…

 

ikon-aus-liebe-zu-gott

Szeretett fiaim és leányaim, némelyiketek kérdezi, miért térek vissza újra és újra a Belső Munka fontosságára, miért képezi a kinyilatkoztatásaim középpontját. S van aki úgy véli, hogy biztosan jó és segítő lenne, ha az eddigi, az elmúlt évszázadokon keresztül a hűségeseim által közvetített világba áramló tudást felülmúlva további, lehetőleg magasan, sőt kimagaslóan érdekes adatokat kaphatnának. Minél több tudást halmoznak fel, úgy hiszik, annál hamarabb érnének a karjaimba és találnának a szívemhez.

Bővebben…

ikon-aus-liebe-zu-gottSzeretett fivéreim és nővéreim, Én, Jézus Krisztus, a szeretet az Atyában, felemelem szavam, hogy ismét ráirányítsam tekinteteteket egy olyan dologra, amit bár mindannyiótok ismer, de egyszerűsége mellett mégis olyannyira összetett, hogy újból és újból szükséges megvilágítani egy másik szemszögből is, ami által nyilvánvalóvá válik számotokra még több háttérkép és összefüggés. A mindent átfogó, isteni szeretetről beszélek.

Bővebben…

ikon-aus-liebe-zu-gottSzeretett fivéreiem és nővéreim, amikor kétezer évvel ezelőtt kihirdettem tanításomat a zsidó népnek, alkalmazkodnom kellett az emberek, a hallgatóim tudatához. Ez ma sincs másképp. Ebből arra a következtetésre jutni, hogy az Isten Szellemének nincs már több mondanivalója az emberek számára, mint amit eddig kinyilatkoztatott, az egy végletes tévedés, melybe mindazok esnek, akik azt hiszik, hogy a beszűkült, emberi látószögükkel bíráskodhatnak az örök, időtlen Szellem határtalan lehetőségei felett.

Bővebben…