Belátás, 2020. június 9-én
Tavaszi esőben álltam, meleg, kellemes szellőt éreztem, mintha varázslat lett volna a levegőben. Ismét színképeket láttam, csupa apró, a levegőben táncoló csillogó csillagokat. A légkör aztán kitisztult és könnyebb lett. Ezután láttam egy kolostort nagy kapuval és kisebb ajtókkal a kolostorfalban. A varázslat a kolostorfal köré vonult, a gyengéd szellő átkarolta az épülettömböt, minta beburkolná és láttam, ahogyan egy hatalmas sötét felhő emelkedik fel belőle. Nyögés féle zajt hallottam és a varázs megnyitotta a kis ajtókat és behatolt a belső udvarba. Könnyedén és szárnyaltan kereste útját a fény- és színképalakzat át a keresztező folyosókon, az imatermen át, és már a harangtornyot is betöltötte a fény és csillogás, a templomot azonban nem. Az energia most egy örvényt képezett, ami bár nagy sebességgel forgott, de semmiképp sem tűnt veszélyesnek. Ez az energia aztán felemelkedett és mintha felfelé forgott volna és végül szerte foszlott.
Most csend volt és sötét, éjjel volt. A csendet egy idő után a templom harangszója szakította félbe, teljes órát ütöttek, és én számoltam az ütéseket, ahogy gyakran szoktam. Tizenkétszer hallottam az óraütést, aztán elcsendesedett. De aztán egy perccel később újra elkezdtek ütni a harangok erővel. Lelkem együtt mozgott a harangütéssel és a bensőm elkezdett remegni. Ezt követően kivilágosodott az éjszaka és visszatért az energia és fényörvény és elborította az épülettömböt mint egy ágytetőzet. A fényenergia kivilágította az épület legeldugottabb helyiségét és sarkát is, eloszolt minden árnyékalakzat a sarkokból és folyosókról és el kellett tűnniük a fény elől. Mostanra megláttam az energiaformákban Mihály arkangyalt, kezében az igazság és a szeretet kardjával, megláttam a fényben tevékenykedő katonáit, a fény seregét. Most kinyitották a kolostor minden ablakát és fény és üdeség járta át az épület belsejét. Legutolsónak a nagy kaput nyitották meg, Mihály bentről kilépett és a fényserege előkészítette az utat.