A legtöbb ember nem ért. Külsőben keresi az ellenséget.
Sokan megijednének, ha felismernék, mennyire beleszövődtek a világ történéseibe. Alig valakinek tudatos, hogy formát ölt a saját energiája. Azt mondta az Urunk: „Sokan fogják felhívni a nevemet, de Én nem fogom meghallani a hívásukat!“
„Uram, Istenem és Atyám, a Te akaratod történjen, bennem is, velem is. Történjen meg akkor is, ha az világi hátránnyal járna számomra; ha ezen akarat azt jelentené, hogy másodrangú legyen az én jóllétem embertársaim jóléte mellett. Ha ezen akarat azt jelentené, világossá válna minden tévedésem, ítélkezésem mások felett, okoskodásom és fel kellene ismernem, hogy kiveszem a részem a »vélemények háborújában« e világban. Ki mond ilyet közületek?“
Oly sok félelem van népetekben. Ez a háború elöli félelem? Vagy a tulajdon és jólét elvesztése elöli félelem? Vagy netán arról szól ez a félelem, hogy fel kellene ismernetek saját lelketekben, hogy korlátozott az idő a Földön, hogy csak »vendégek vagytok ezen a Földön«? Hogy mindazt, ami »értékes« számotokra, vissza kell hagynotok, ha elmentek? Ilyen sok félelem van ebben a világban?
Kinek adjátok át ezt a félelmet? Kinek adjátok át a sok aggodalmat és szűkösséget? Kiben bíztok meg valójában? Ne azt kiáltsátok: „Uram, segíts rajtam emígy és amúgy!“. Hanem azt kiáltsátok: „Uram, a Te akaratod történjen velem és minden testvéremmel. Szabadíts fel a mások felett hozott elhamarkodott ítéleteim alól. Szabadíts fel az énközpontú ítéleteim alól! Adj bátorságot, hogy szembe álljak az ellenséggel saját bensőmben és a külsőben is. Hogy szembe álljak vele egy érthető »Megállj!« Parancsolásával és mégis megmaradjon bennem a megbocsájtás készsége.“