Válasz 2023. április 14-én

Vágyódtok szavak után. Vágyódtok – igen, mi után is? Vigasz után reménytelen időkben? Fény után a világ sötétségében? Igazság után a hazugságban, a megtévesztésben? Fény után a látszatban; az árnyékban? Szabályok után a zűrzavarban? Világosság után a tébolyultságban? Bátorság után a félelemben? Bizonyosság után a reménytelenségben?

Szavakra vágytok, melyek felépítenek titeket, erőd adnak, utat mutatnak – biztonságot adnak nektek. Mennyit még a szavakból és mennyit még a sok-sok könyvből?

Nincs még elég a számtalan írásból, számtalan vallásban, számtalan szabállyal, számtalan nyelvben? Számtalan be- ás rálátás. Kérdezem tőletek: Mit hozott nektek a szavak? Az írások számtalan könyvben, a próféták, tanultak és szentek, szentté avatottak bölcsessége?

Egyesek a régihez ragaszkodnak, az ősi és annál is ősibb írások változatlan szavához, ragaszkodnak a szó igazához és képviselik az Isten igazságát ás az Isten tanítását. Mások az új szövetséghez ragaszkodnak, új szavakra találtak, betartják az új szót, míg kora múltnak tekintik a régi törvényeket. Elkorlátozzák magukat az örökös tegnapiaktól és úgy vélik, csak a szeretet számít, és az újba vetett hit önmagában is elég. Azoknak követői azok voltak, akik megváltak a régitől, hogy újat találjanak. Sok új tudás, új összefüggések elragadtatta őket, úgy hitték, jobban megértették az életet mélységében és a túlvilágot teljességében. Azt hitték, értik az összefüggéseket, melyek messze túlhaladnak azon, amit az apáik és apáik apjai és az apáik apjainak apjai megértettek.

Bővebben…

Az anyagi univerzumok megteremtésekor minden lehetőségem adott volt fejlődéseire és szerkezeteire nézve, mert még nem léteztek alakzatok, minden áramló mozgásban volt. Valami teljesen új megteremtésén voltam. Sok különböző ötletem és elképzelésem volt. Itt egy tervező vagy egy fejlesztő tudna leginkább megérteni.

 

Végül egy magában zárt alakzat mellett döntöttem és benne végül is az önmagában tökéletes gömbforma mellett. Ez alapján gömbalakot kapott minden nap és bolygó, melyek betelítették az univerzumokat. Amit tettem, ahhoz mindenhez hozzárendeltem egy szellemi jelentőséget, így a napokhoz és a bolygókhoz is. A nap a ti emberek iránti szeretetemet jellemzi és a hit a felétek irányuló kisugárzásomat. A megvilágított hold és a bolygók a bennetek lévő jót is igazit jelenti, ami a fény alatt kerül felszínre.

 

E fény csak akkor tud elérni titeket, ha nem vonul közéje felhő.

 

Így Én, Jézus Krisztus vagyok a nap, a számotokra láthatóvá vált feltámadási testben, ami megvilágítja az eget és vele együtt mindent, ami égi. Ez a nap sohasem veszít fényerejéből és sohasem alszik ki. Kivilágít mindent, ami a sötétségben van.

Bővebben…

BD – 1958.11.10.
7205. – Szokatlan jelenségek …

 

Mindig is bízhattok benne, hogy helyes tanításban részesültök, ha közvetlen Én hozzám fordultok, hogy felvilágosítsalak benneteket. Gondolatokban is érezni fogjátok, azaz gondolkodásotok már az igazságban fog mozogni, mivel azután kerestek … Tehát helyes úton lesztek már érzetvilágotokban is, még akkor is, ha látszólag még megoldatlan gondok foglalkoztatnak titeket. Mivel ez az előjoga azoknak, akik Reám kapcsolódnak, mint az Örök Igazságra, hogy egy belső védekezést érezzenek, amint érintkeznek téves gondolathalmazzal …

 

Sokféle szokatlan jelenségekkel számolhattok a Végidőben, és ezen jelenségeket saját belátásotok szerint nekem vagy az ellenfelemnek számolhatjátok fel, aki a Végidőben éppoly szokatlansággal fog fellépni, hogy megnyerje magának az áldozatait. Nektek meg meg kell fognotok tanulni megkülönböztetni egymástól a dolgokat. És eközben nem szabad megfeledkeznetek arról, hogy a világ az ő területe és hogy eszerint a világban és világi agyafúrtsággal fog színre lépni.

 

Továbbá azt is tudnotok kell, hogy nem létezik olyan erő, melyek akadályozhatnának Engem tevékenységemben és ami megdönthetné az örökkévalóságtól meglévő üdvösségi tervemet, melyben előre foglaltatott ezen földi időszak vége … Mert Én egy olyan célt követek, ami a bukott, a mélyekben található szellemi (=anyag) megváltását szolgálja … És valóban azt is tudom, mikor jön el ennek a helyes időpontja. És egy valami bizonyos, hogy az ellenfelem tervei nem összeférőek az Enyéimmel, hogy ő nem ugyanarra a célra törekszik … tehát, hogy segítse a megbukottat … hanem sokkal inkább azon van, hogy érvénytelenítse az Én terveimet, hogy átkeresztezze őket és ezzel legyőzzön Engemet, ami azonban örökkévalóan nem fog neki sikerülni.

Bővebben…

BD – 1950.04.29.
4885. – A kinyilatkoztatások terjesztése …

 

Adatott nektek egy bizonyos idő, hogy tevékenykedhessetek Értem és birodalmamért, és ezt használjátok is ki minden erőtökkel. Ami adatik nektek Általam fentről, annak csak akkor van meg az értéke, ha terjesztésre kerül, mert Én nem csak egy emberhez beszélek egyedül, hanem egy emberen keresztül mindenkihez, akik meg akarnak hallgatni Engem. Ezekhez kell tehát eljuttatni a szavamat, és ez megköveteli tőletek erőtök és akaratotok teljes bevetését. Mindenütt felébresztettem látókat és prófétákat, hogy hírt kapjon az emberiség az idő komolyságáról és az eljövendő világítéletről. Ha mindez hitre talál, akkor az emberek is felkészülnek rá.

 

Azonban senkit sem kényszeríthetek hitre, ez egy teljesen szabad akarat illette dolog, úgyhogy Én felőlem semmi más nem történhet, minthogy újra és újra kinyilatkozzak azoknak, akik be tudják fogadni kinyilatkozásaimat akaratuk és életvitelük által. Épp ezért csakis azok fogják elismerni ezen kinyilatkozásokat, akik szintúgy szeretetben folytatják életvitelüket az Én akaratom szerint. Ezek tudni fogják azt is, mily értéket képviselnek kinyilatkoztatásaim, és törekvésük lesz gondját viselni a terjesztésüknek.

 

Ahol van akarat, ott van út is … Áldásomat adom mindarra, ami hírt ad az embereknek Rólam és a tevékenységemről, ami megmenti az embereket az örök romlástól, ami ismertetőt ad nekik az elkerülhetetlenről, ami közeleg az emberiséghez, és felhasználható minden lehetőség, többféleképpen történhet a terjesztés, és mindig rajta nyugszik az áldásom, mivel sürgősen szükséges, hogy az emberek tudást szerezzenek szavamról, ami tisztán és átképzéstől mentesen adatik nektek a magasból.

Bővebben…

BD – 1948.10.03.
4449. – A hivatás órája … A vég bejelentése …

 

Hivatásotok órája egyre jobban közeledik és még titeket is meg fog lepni, pedig tudtok róla. Látszólagosan beköszöntött egy nyugalmi állapot, ami az országomért végzett munkátokat is háttérbe állítva tünteti fel, ennek ellenére hirtelen jön a fordulat, és feltárul előttetek egy teljesen új látómező, elfogtok határolódni a földi dolgoktól, és előtérbe fog lépni ami szellemi, és ekkor kezdődik a ti utolsó, de mégannyira fontos küldetésetek e Földön. Ezzel visszavonul majd minden földi gond, mert mind meg fog oldódni önmagától, és olyannyira nyilvánvaló lesz a tevékenységem felettetek, hogy egy olyasféle nyugalom száll reátok, ami bármily szellemi munkát véghez vitethet.

 

Eljött azon idő, melyet bejelentettem újra és újra … a Föld belép fejlődésének utolsó szakaszába, és meglepően hamar teremtődik egy új világhelyzet, mely minden embert feszültséggel tölt el … Jó annak, aki ezáltal felismeri, mennyire közel van a vég és hogy minden beteljesül, ami már régóta be lett jelentve látók és próféták által. Közeledik a vég … Nem hiszitek el, mivel még a világ közepén álltok és mindent kizárólag csak világi, azaz földi-anyagi szemmel szemléltek és a szellemire meg nem vagytok fogékonyak. Az eljövendő eseményekre is pusztán csak világi szemmel fogtok tekinteni és megint csak testi jólétetekről fogtok gondoskodni, de Én behatóan intelek titeket efelől és figyelmeztetlek titeket, már csak a lelketekről gondoskodjatok, mert röviddel a vég előtt álltok …

 

Újra és újra meg kell adnom nektek ezt a bizonyosságot, mert gyenge a hitetek, ha hisztek még egyáltalán Bennem és szavamban. De ha nem hisztek a fentről jövő szavamban és ennek ellenére hívőknek tetetitek magatokat, azon esetben hasonlítsátok össze az írott szóval atyáitok könyvéből … és ott se fogtok mást találni, mint amit Én mondok a magasból. De ha azt sem akarjátok elvetni, akkor az utolsó ítéletet sem tagadhatjátok meg minden egyes előjelével …

Bővebben…

Ti az anyagba beágyazott lények vagytok, azaz lelketek és szellemetek az anyagba vannak kötve. Anyagi szemetek számára csak az anyag létezik. Minden, ami körülvesz titeket, a Föld, a növények, az állatok, minden anyag, így ti magatok is az vagytok.

Korszakváltás idejében éltek, azon időben, ahol végbemegy az anyag átalakulása szellemibe. Szellemi szemetek ki lesz nyitva. A lélek, de mindenek előtt a szellem előtérbe kerül számotokra. Elsődlegesen szellemi szemmel fogtok magatokra tekinteni és Engem is megláttok majd feltámadási testemben. Ez lesz aztán az Eljövetelem, mert látni fogtok Engem köztetek pillanatokra, mint a tanítványaim is láttak feltámadásom után.

De ti, akik hisztek Bennem, nem fogtok megijedni, sokkal inkább örülni fogtok, befogadtok elragadtatva. Nagy öröm lesz, mikor megláttok Engem köztetek.

Ezzel aztán vége a szenvedések korszakváltásának és elkezdődik egy új, békés és boldog időszak az új Földön. A régi, az emberek által tönkretett Föld, Általam átalakul egy új Földdé. Már csak az önmagától átalakult ember marad meg, mely Reám nézve teljességében odaadó. A mai ember számára olyannyira fontos test háttérbe vonul és jelentéktelenné válik, a lélek és szellem pedig előtérbe kerül. Ezzel kezdetét veszi az új szellemi korszak.

Az anyag és ezzel az ellenfelem jelentősége túlsúlyt kapott. Azon van, hogy megfossza az embert szabad akaratától. Olyan mértékben határoz az ember felett, hogy az veszélyben van a mélyekbe zuhanni.

Az ellenfelem minden eszközt bevet az Én és a létem tagadására. Nemlétezésemet azzal magyarázza, hogy eddig még senki sem tudott bizonyítani Engem, főleg nem a tudomány. Ennek legtöbben bedőlnek, mivel az anyagnak hódolnak.

De Engem senki sem tud bebizonyítani, a tudomány sem. Egy idevaló bizonyítási érveléshez hiányoznak a szükséges mérőeszközök. Ezek nem léteznek és soha nem is létezhetnek. A bizonyítási érvelés viszont egy másik, amit nem ismer a tudomány.

Bennem csak hinni tudtok. De aki hisz Bennem, ő neki Én magam bizonyítom be, hogy itt vagyok és nem téved, azaz Én magam végzem majd el a bizonyítási érvelést.

Bővebben…

Ti, az Én követőim, hisztek Bennem és felismeritek a korszakváltás, melyben éltek. A legtöbb ember viszont nem ismeri fel. Úgy vélik, mindig csak így fog tovább menni, mint a korona világjárvány előtt. Úgy gondolják: Elmúlt a korona és újból visszatérnek a régi állapotok és a hírközlő szervek még hitegetik is őket ezzel. Ezen is felismerhetitek, mennyire és mily ügyesen manipulálta már őket az ellenfelem.

Legtöbben nem ismerik fel, mennyire meg lettek vezetve. Nem ismerik fel, mekkora megtévesztésben élnek, amibe az ellenfelem kergeti őket. Felhasznál minden elképzelhető kibúvót és megvárja, míg rátok ill. az emberekre nem támadhat. Összezavar benneteket, miképp hamisan ábrázolja az igazságot, pl. a médián keresztül és sötétbe borítja a fényt, ami rávilágítana a Hozzám vezető igaz útra. Habár rövid ideig ez sikerül is neki, de kialtatni nem fogja tudni, mert túl erős az Én fényem, ami felfedi és leleplezi tevékenykedéseit ma és a jövőben is.

Mostanára teljes a zavarodottság és ha még nem ismernétek fel magatoktól, az esetben felvázolom szemetek előtt. Ebben felismerhetitek és ismerjétek is fel a szeretetemet irántatok, mert nem hagylak egyedül és tájékoztatlak titeket, hogy figyelmeztetve legyetek.

A zavartság szelleme már egy jó ideje köztetek van. Az utolsó háború után két évtizeddel új trükkel kezdett elcsábítani titeket az ellenfelem. Bevetette a zavartság szellemét, és már nem érette meg magát férfi és nő, se fiatal és idős. Nekiállt ketté hasítani titeket. Büszkeség és gőgösség költözött az emberek közé, okkultizmus és ezotéria és hasadást okoztak fiatal és idős között, házasságokban és családokban, kezdetét vették az első viszályok és zavarodottságot okoztak.

Kiforgatták magából a természet felettiről – Istenről – alkotott igazságot, őrültséges szemléletmódok születtek, főleg a fiatalabbak között, amit aztán egyedüli igazságnak vallanak. Felnőtt így egy új társadalom, mert az úgynevezett öregeket félreállították, mint tudatlanokat és régimódiakat.

Bővebben…

Hogyan érzi magát agy apa, aki figyeli gyermekének viselkedését miközben az játszik, társalog, kihívja őt vagy miközben a saját jövőjéről beszél?

 

Nézzétek, Én közvetlen kapcsolatban vagyok veletek és kísérőtök vagyok, emiatt is el szoktam gondolkodni mindegyikőtökről. Mutatok nektek egy pillanatfelvételt, vajon így van-e.

 

Már kora reggel, amikor szemügyre veszitek az újságot, vége a nevetésnek, mivel nincsen min. Lehangoló hírek tömegével.

Hallani a rádióból az első híreket. Csakis szörnyűségekről tudósítanak. Így már kora reggel elment a kedvetek a nevetéstől.

A tévében is csak rossz lesújtó katasztrófákról, gyűlöletről és erőszakról vetítenek képsorokat. Ezzel már elrontották a szép napotokat, pedig az lehetett volna. Ennek megfelelően fest az arckifejezésetek már kora reggel.

Persze igazatok van, mert bizonyára megjön a következő eső és áradásokat fog okozni. És ha megint kisüt a nap, akkor alig lehet kibírni, mert mindent feléget. Ilyenek a gondolataitok, melyek felől meg vagytok győződve.

 

A jövő, igen, arra még gondolni sem mertek, mert bizonyára ott sem vár rátok semmi jó. Rosszak a kilátások, nagyon rosszak. Tönkre lesz téve minden szórakozásotok, veszélyben a szabi, veszélyben a buli, semmi kedvetek nincsen már. És amint vége van az egyik katasztrófának, már az ajtón kopog a következő.

Bővebben…

Válasz 2022. szeptember 27-én

 

 

Ha felteszitek a kérdést, mit jelent, ha a nők és anyák otthagyják hatalmi állásukat és a vége felé közeledik egy korszak, ha elbúcsúzik a Földről bölcsesség és irgalmasság, akkor választ adok rá nektek. Nézzétek, az utóbbi évtizedekben nagyon előretört a női erő. A női elv a befogadó elv és az az elv, mely szükséges most a hazavezetési terv következő részének elindításához. A hazavezetés felépítése lépésről-lépésre zajlik és zajlott le. Így a bukottaknak, akiknek sok szinten, szakaszonként egyre mélyebben be kellett hatolniuk a sötétségbe, azokat fokról-fokra vissza kellett hozni, miképp fel lett nekik mutatva a visszaút emberek által. Ennek az alapja az Első Időben lett letéve Isten népének törzsi atyjai által, de olyanok által is, mint Noé, Mózes és Jób, akik az anyagi szolgaság fölé emelték az Istenbe vetett hitüket és ezzel győzedelmeskedtek felette. A Második Időbe való átmenet csúcspontját és fordulatpontját az Elsőszülött Fiú leszületése képezte, aki még a halál felett is győzelmet aratott emberként és megbocsájtott halálának órájában az Őt kínzóknak és ezzel megakadályozta a további eltávolodást, a lefelé húzó örvényt, aminek a vége minden teremtés feloszlása lett volna.

 

Az alapot, a hazavezetési terv első szakaszait a férfi, azaz törvényerő jellemezte és alkotta. Az élt kapcsolat, a szereteterő által Én, Jézus, megnyitottam az emberben az anyagba vezető utat a női (erő), gyermeki erő számára. Sok-sok szinten át erőt nyert ez az erő, a középkorban minden eszköz bevetésével megpróbálták újra kiszorítani és mivel ez lehetetlennek bizonyult, így hát visszaéltek vele az árnyékvilág érdekében. Kicsiben, mint nagyban is, mindig egészen közel van egymáshoz a fény és az árnyék, a csábítás és a lehetőség. Női lények egyre gyakrabban keresték leszületésük alkalmával a csábítás útját és egy lehetőséget, ami újra kivezetné őket. Ez az út feltétlenül az árnyékba vezet, mert csak az, aki leküzdötte az árnyékban járt utat, az képes egyengetni az abból kivezető utat is, úgymint csak az, aki felvilágosodott a fényben, az tudja majd megmutatni a sötétségből kifelé vezető utat. Mint a fivérei is, a gyermekiség leszülöttei is jó szándékokkal jöttek és egyre mélyebben süllyedtek a földi világ mocsarában. Tehát a női erő megszerzett egyre több világi, földi hatalmat, csalással magához ragadta sokszor a női tulajdonságokkal való visszaéléssel, mint az a szépség és báj, azokkal, melyek pólusait megcserélte és Isten ellen felhasználta.

Bővebben…

Válasz 2022. szeptember 26-án

 

 

Minden három szinten és valóságban áll – az anyagban, lélekszinten és a szellemi szinten és igazságban. Mindezek összeköttetésben állnak egymással, egészen finom hálót alkotva. Továbbá minden a «a mind -, mind» alapján áll: Egy lépést a fénybe felhasznál mind a fény, mind a sötétség, mindkettő. Ezért is zajlik minden fejlődési folyamat az elején bár nehézkesen, a befolyás viszont mindkét oldalon exponenciálisan növekszik – nagy lehetőséget képez jobb irányba változásra, ami egyidőben nagy veszéllyel is járhat. Ez egy állandó jellegű kötéltánc, mert gyakran közel áll egymáshoz a fény és a sötétség. És aki nem képes viselni a szeretet és igazság kardját, az nem fogja tudni ezt megkülönböztetni és ismételten a megtévesztés áldozatává válik. Egy további fontos szakasz a hazavezetők és a hazatalálók számára tehát az, hogy megtanulják ezt a megkülönböztetést és hajlandóak legyenek ezt felhasználni.

 

Ez könnyűnek és logikusan hangzik embereteknek. Ez az elme szülte gondolkodásmód, kedveseim! De mit is mond a szív barátjának és leghűbb kísérőjének: «Távozz tőlem sátán?», ahogy ezt mondtam Péternek, a leghűbb kísérőmnek együttlétünk utolsó óráiban? Ó tudjátok, ez a kard, az igazság kardja csak a szeretettel azonos mértékben viselhető! Mivel csak az, aki kapcsolatban marad és nem bomlaszt, csak az nevezheti nevén az igazságot! «Egy magas iskola.», Mondjátok. Igen, ez így van. Ez az út kifelé az anyag általi kötöttségből át a szellem szabadságába. Az utóbbi nem a mulandó, ember kötöttséget építi fel, hanem az örökkévaló összeköttetést az egységben – Istenben. Csak aki meghal az anyagban Engemet követve, az fog tudni feltámadni. És ha most úgy érzitek, hogy szellemileg vegetáltok és nem juttok előrébb, kérdezzétek magatoktól, mit nem tudtok elengedni, mit nem vagytok hajlandóak elengedni. És ezek nem mindennapjaitok legapróbb hanyagságai, hanem ez az, amit oly gyakran szépítetek, amit nem akartok elhagyni, ez az, amivel becsapjátok önmagatokat, nem vagytok őszinték, igazak.

Bővebben…