Ha felmerül bennünk a kérdés, miért Atyaként szólal meg az Isten bennünk, magunkban, a bensőnk hangján, úgymint az ismert próféták és hírnökök, küldöttek ajkán keresztül, s miért nem Anyaként, a kérdőjel gyakran ítéletet von maga után anélkül, hogy felismernénk a valós okait a Szellem ilyen módon való megnyilvánulásának.

Szabadítsunk fel eszménket az egyházak nézeteitől, miszerint az Isten hímnemű, pont. Nem a földi korszellem, az épp elfogadott eszmék fognak rámutatni, rávezetni a tőlük független igazságra. Az igazság nem titok, nem képezi kizárólagos körök és társaságok tulajdonát, nem kisajátítható. Viszont törekedni kell rá, szívből és erőből. Aki eszerint cselekszik, azelőtt megnyílnak a mennyek kapui és választ kap minden lélekmozgató kérdésére, mint pl.:

  • Hímnemű-e az Isten?
  • Ki ill. minek a megtestesítője volt Mária, Jézus anyja?

Na de lássuk, mit mond nekünk a Kinyilatkozó Szó a nemekről ill. Mária mivoltáról:

Continue reading

ikon-biblia-szivAz alábbi sorokat “A Harmadik Szövetség” című kinyilatkoztatási műből fordítottam magyarra és szorosan kapcsolódik mondanivalójában a már közzétett “A földi és a Szellemi Izrael (teljes fejezet)” íráshoz. Fontosnak tartom ennek a leközlését, mivel a zsidó nép -legfőképp nemzeti körökben- kizárólag rövidlátó és gonosz módon kerül bemutatásra. A másikra való mutogatás teljesen értelmetlen, hisz saját nemzetünkben bújnak meg legmélyebben a bomlasztó szellemeink és sokkal inkább -jó- példamutatással kellene előretörnünk, feladva a szájcséplő szavakkal, bomlasztó, lehúzó energiák kitermelésével. Erősítsük legelőbb népünk magyarságát, saját kivetett mag-unkat ápoljuk, vigyázzuk és érleljük, hogy gyümölcsözzék népünk és más népek számára fényt hozván. Ez a legerősebb fegyver a gonosz katonái ellen, amiről a végén kiderül, nem ellenük fordult, hanem érettük.

 

  1. Azon népet neveztem „Izrael”-nek, amit jelenidőben az új kinyilatkoztatásom köré gyűjtök, mert senki sem tudja Nálam jobban, mely szellem lakik ezen „Harmadik Idő” hivatottjaiban.
  1. „Izrael”-nek szellemi jelentése van, és tinektek azért adom ezt a nevet, hogy tudatosuljon bennetek, Isten népének részét alkotjátok. Mert „Izrael”nem e Föld valamely népét alkotja, hanem egy szellemi világot.

Continue reading

ikon-biblia-sziv Alább “A Harmadik Szövetség” című könyvből idéznék, megvilágítva “Izrael” szerepét a teremtésben ill. a földi síkon. E könyv egy évtizedeken át húzódó Isteni Kinyilatkozás összefoglalása. A hely Mexikó. A mű eredeti nevén “Libro de la Vida Verdadera” és megjelent spanyol nyelven az Asociación de Estudios Espirituales Vida Verdadera A.C. kiadásában. Magyar nyelven még nem találkoztam vele, ezért magam fordítottam le az alábbi kivonatot legjobb tudásom szerint. Itt is érvényes, mint mindig: Értelme szerint fogjuk fel szívünkben a szót! A betű öl, a szellem éltet.

Continue reading