Nyerd vissza becsületedet!

Isteni Akadémia, Párbeszéd, 11. lecke, 2020. április 6-án.

 

 

Ember: «A csendben létben, a lelkiismeret kutatásban sok mindent látok, ami nincs rendjén…»

 

Krisztus: «Ezáltal jobban és többet látsz.»

 

– «Nem szép, amit látok.»

– «Ez az Első Idő valósága, az ember mindent magával cipel.»

– «Egész nap hazudozok, anélkül, hogy észrevenném.»

– «Így van ez az embereknél és eközben tisztesen és jól érzik magukat.»

– «Nem hogy csak hazudok, de át is verek másokat, megbabrálom az igazat, ahogy éppen tetszik.»

– «Miért beszélsz oly halkan?»

«Mert szégyenlem magam. Mocskosnak érzem magam. És eszembe jutott egy mondás: Aki egyszer hazudik, annak nem hisznek többé még akkor sem, ha az igazat mondja. Ennek a következményeit már megtapasztalhattam.»

– «Milyen volt, amikor nem hittek neked?»

– «Úgy éreztem igazságtalanul bánnak velem, mivel akkor valóban őszinte voltam.»

– «Milyen érzés volt?»

– «Érzem és éreztem a bizalmatlanságukat. Ez megsértette a méltóságomat és becsületemet.»

– «De nem inkább te fosztottad meg mások méltóságát és becsületét, az igazságosság és egyenesség kisebb-nagyobb áthágásával?»

– «Hogyan változtathatok rajta?»

– «Melyben igaz leszel és bátor lépéseket teszel az igazság felé. Nyerd vissza becsületedet!»

 

Isteni Akadémia

„És ha őszinte szívvel fordulnak Hozzám az emberek, hogy megtanulják a megértést, akkor segíteni fogok mindazoknak, akik részt akarnak venni ebben a világra terjedő oktatásban, az Isteni Akadémián. Minél őszintébbek a szívekből eredő kérdések, annál inkább választ fognak kapni ezen az úton. Ezzel a világra kiterjedő oktatásom felkarolja majd mindazokat, akik igazságosak a szívükben”