Az ébredés manapság már agyoncsépelt szóvá vált, oly sokszor halljuk, hogy ébredjünk fel végre, ébredjünk rá a valós létre. De miért ébredjünk fel, és egyáltalán miből? Na itt a válaszok már eltérőek és többször hallani egy közvetlen, egyenes útról és egy kitérőkkel, mellékutakkal teli útról. Mindegyik a célba, egy célba vezet. Szinte minden forrás a maga útját mondja a közvetlennek és tévútnak nevezi minden más forrás útját. A kérdés az, hogy kit ill. mit tekintünk hiteles, elfogadható forrásnak: Okos, tudó embereket, akik szépen, tanultan és meggyőzően beszélnek? Keleti mestereket, akik erő és képek formájában, megtapasztalásában bizonygatják tudásukat? Kisebb-nagyobb felekezetek és szekták vezetőinek, akik szintén a kiváltság egyediségével villognak?

 

Annyira bele lehet gabalyodni már most, az út legelején, hogy sokan legyintenek rá és inkább tovább élik mindennapi életüket, mely amúgy is nehézkes és lefogja minden erejüket.

 

Kezdjük az elején. Miért ébredjünk és miből?

 

Ha körülnézünk és a világra tekintünk, elfog minket egy érzés, ami azt sugallja: itt valami nagyon nincs rendben. Mivel ebbe születtünk bele, és ez a világ nevelt fel minket, mely megtanított minket gyermekkorunktól fogva, hogy ne kérdezz túl sokat, ne lépj ki a sorból mert megbánod és csak nehézséget, kellemetlenséget okozol magadnak és a családodnak, megtanultuk befogni a szánkat, megtanultuk elfogadni azt ami van. De majd ha felnövök, én bezzeg mindent másképp csinálok, mint a szüleim. Hát a lázadás kora hamar elmúlik, mert amikor elkezdünk dolgozni, legkésőbb akkor szembesülünk a nagy falakkal, a megrögzött gondolkodásmóddal, csak úgy reppenek a pofonok. Két lehetőség van, vagy megszokjuk, vagy megszökünk. A legtöbb ember a megszokást válassza, az jár a legkevesebb súrlódással. Ha a lázadás korában (tízenévesen) nem hatott ránk az elterelési hadművelet (bulizás, testiség, a modern technika vívmányai stb.), akkor valószínű nem folytottuk el azt a mély érzést és nem koporsózzuk be az igazságos világra való vágyat, ahol mindenki egyenlő, kiegyensúlyozottságban, boldogságban és békében él egymással. Mesevilág?

Nem az! Legyünk lázadók helyes értelmében! Lázadjunk az igazságtalanság ellen, az elme elnyomása ellen, a betokozottság ellen! Ne engedjünk a világ nyomásának, hogy pofa be és állj a sorba! Van szabad akaratunk, hogy ellenszegüljünk, van szánk, hogy követeljünk, hogy kérdezzünk, vagyunk! Aki nem tud választ adni, az nem illetékes és takarodjon! Mi magunk döntünk, minden percben, minden pillanatban. A Föld vallási és politikai intézményei ill. rendszerei nem arra jöttek létre, hogy a legbelső vágyainkat képviseljék, tanítsák és teljesítsék. Vágyunk forrása nem egyezik a világ forrásával. Erre kell ráébrednünk és ezen a vonalon kell tovább haladnunk. Nincsenek titkok, rejtélyek, mindez tudatlanság vagy hazugság szülte duma. Az elme ködösítése bevetett és bevált dolog. A kérdezőket nem lehet manapság mind kiiktatni, már túl sokan kérdeznek, akikre nem hat a butítás, az elterelés művelete.

 

A forrás keresése

 

A forrás jelen értelemben az, amiből minden ered, ami minden kérdésünkre megadja a választ. Hogy az nekünk tetszik-e vagy sem, hogy azt elfogadjuk-e vagy sem, az megint más kérdés. Mivel a vágy igazságra, kiegyensúlyozottságra belőlönk fakad, magától értetődő, hogy a válasz is bennünk rejlik. A külvilág csak a saját magunk teremtette és általunk fenntartott rendetlenség és ellentmondásunk tükröződése, megnyilvánulása. Csak addig él, amíg mi ellátjuk erőnkkel, mi változtathatunk rajta, minden egyén maga.

Aki tovább mer lépni, kérdéseket tesz fel, mert válaszokra vár, tudni akar, mert tudás nélkül nincs előre haladás, az már ébredezik. Mélyen belül tudja, az elméjében reménykedik, hogy nem hiába, a hajtó erő feléledt benne és munkálkodni kezdett, mert engedte. Nos a forrás bennünk van, de ki mutatja meg nekünk, hogy hogyan tárjuk fel azt? Ismét szembesülünk megtévesztő álmegoldásokkal, megmondó emberekkel, melyekben egy közös: életerőnket akarják leszippantani. Ezekkel az erővámpírokkal van tele a világ, ők is az elterelő hadművelet szolgái. Meglátjuk, nem a belső szabadságot hozzák el nekünk aranybetűs reklámírásaikkal, hanem befolyással hatnak ránk és spirituális álképekkel próbálnak meggyőzni minket, hogy ők valóban a keresett forrást közvetítik nekünk. Duma, ismét csak duma. Vagy ha akarjuk, mellékút.

 

Ahogy látjuk, nem szabad belefáradnunk, mert hirtelen kövekkel teli az út, nem látott akadályok tűnnek fel, hanem összpontosítanunk kell a forrásra, csakis a forrásra. Pontosabban a forrás kiinduló pontjára, eredetére, mert az mutatja fel nekünk a közvetlen utat letérő nélkül.

 

Ha őszinte szívvel keressük a forrást, akkor az femutatja nekünk az utat, a következő szükséges lépést. Lehet változtatnunk kell egy-egy viselkedési mintán, lehet javítani kell egy-két hibán, sőt biztos, de le kell vetkőznünk a romlott emberek romlott világának ruháit, melyeket kiskorunktól reánk húztak, amikben belekényszerítettek jó- vagy rosszindulatból. A forrás mindezt felmutatja nekünk és lemossa rólunk, ha akarjuk, ha engedjük. Néha bele is fáradhatunk, néha már-már feladnánk, emlékezve, hogy a régi világban élni könnyebb volt, kevesebb volt a súrlódás, kevesebb a munka önmagunkon. Megint csak feltörnek a képek, az elterelő hadművelet ismét munkába lendül és megfogja a gyengénket. Hahó keresztút, itt vagyok, ismét dönteni kell: tovább haladok a nehézkes, de mégis örömteli úton (mert a gyengék legyőzése örömet okoz, hisz minden lépéssel közelebb kerülünk a forráshoz), vagy visszaeső modjára feladom és lezüllök, vissza a világba és az általa nyújtott álörömökbe.

 

Figyeljünk csak oda, a forrás, a vágy, soha nem hagyott el bennünket, nem kényszerített soha semmire, nem fenyegetett soha semmivel, nem büntetett soha semmivel. Önzetlen adott, volt és van. Néha felrázott, felmutatta, hogy kitérőre tértünk. És a világ hogyan viselkedett? Csábított, csalt, hazudott, fenyegetett. Minden eszközt bevetett, hogy visszaforduljunk. Lustaság, trehányság, önfeladás, kényelem, szórakozás.

 

Ahogy előre haladunk, látjuk, hogy létezik egy belső világ, ami a külső ellentétje, kifordítottja. Észrevesszük, hogy minden külső(ség)nek van belső megfelelője. Tapasztaljuk, hogy minden döntésünknek ereje van, mely új utat nyit előttünk, új megoldást kínál. Minden érzés, gondolat, szó és tett nyomot hagy. Minden jó előre visz, minden rossz vagy helytelen megfékez vagy visszadob. Amíg ezek okozóját, gyengéjét nem tesszük erősségünkké, nem oldjuk fel, addig mindig visszatérnek és kísértenek.

 

Pár lépés megtételével már ráeszmélünk, hogy a külső világ már nem vonz minket annyira, mint a belső. Észrevesszük, hogy képesek vagyunk távolságból, madárnézetből rátekinteni a világra és a múltunkra. Átlátunk annak a működésén, megértjük, intézményei hogyan és miért működnek. Felsimerjük a forrás igazgatását is a világ rendetlenségében, ami mégis valami féle rend alárendeltje.

Már tudjuk, hogy a hit önmagában nem visz minket tovább, csakis, ha az a cselekedettel párosul. A feltöltődés állítólagos spirituális helyeken csak mellékút. Az igazi feltöltődést a hit átvitele a tettbe és az abból fakadó erőáramlat hozza és okozza.

Feltűnnek a régi barátaink, a régi környezetünk, akik még mindig a saját, korlátolt világuk fogságában élnek vagy jobban mondva raboskodnak. Mert mi már tudjuk, az élet más.

Megdöbbenünk, hogy mi is ilyenek voltunk. Ha sikerült volna elnyomni azt a kis, mégis erőteljes vágyódást, ha nem döntöttünk volna sorjában a kísértések ellen, mi is ott lennénk.

 

De mi már itt vagyunk. Felébredtünk és biztos lépésekkel úton vagyunk a forrás felé. Igen, de a többiek! A családom, a barátaim! Mi lesz velük? Feltör bennünk a vágy, hogy felébresszük őket, ők is ébredjenek rá arra, amire mi ráébredtünk! Vajon megértik a nyelvünket? Vajon megértik a mondanivalónkat? Annyira, de annyira más ez a világ. Itt itthon érzem magam, kitölti bensőmet végtelenül. De ez nem csak az én világom, hanem mindenkié, minden emberé. Tudnotok kell róla, meg kell ismernetek e valós világot. Rajta, kalandra fel!

 

Marosics Tamás
Magyar Táltos Honlap