BD – 1944.11.22.
3340. – A végső idők lerövidítése …
Nagy a száma azoknak, akik ellenállnak Nekem, akiknek nincsen semmiféle szellemi kapcsolódásuk, azaz csakis földi dolgokon kering a gondolatuk és emiatt meghallgatásra sem méltatják a mennyek küldötteit, nehogy aztán az örök cél irányába vezettessék gondolataikat és mindezek kapóra jött támadási felületet alkotnak az ellenfelem számára … Mert ennek erőinek befolyásolására viszont nyitottak. Így hát megnyeri és a táborába állítja őket és kiválasztja őket az Ellenem folytatott harcra. Ővelük még foglalkozom, míg ellenségeskedésük el nem éri a legmélyebb fokát. Ahol még tudok egy gyenge lélekről, megadom neki a lehetőséget a felismerésre, és nem hagyok le ezen lélekért folytatott küzdelmemről, megismertetem vele a szavamat, elébe állíttatom a küldöttjeimet, és minden alkalmat megragadok gondolkodásának megváltoztatására, amíg el nem fordult Tőlem teljes egészében.
Azonban ezen lelkek vannak többségben, és ezek gyermekeim ijedtségére garázdálkodni és tombolni fognak ellenfelem befolyása alatt. Számuk napról napra növekszik, mert még a határozatlanok is elbuknak, akik még nem állnak a hit mélyén és akik langyosan és lustán éldegélnek, habár a szó értelmében engedelmesek Hozzám, de szívükben még távol állnak Tőlem és emiatt nem képesek ellenállni a csábításoknak. Jobban fogja őket ingerelni a világ, mint az üdvösségük, így hát lemondanak Rólam, amint csak döntés elé fogják állítani őket. És csak egy kicsi halomnyi azok száma, akik hűek maradnak Hozzám mind a végsőkig. Ő miattuk rövidítem le az időt, mert habár egyre nagyobb a szomorúság, az ellenfeleim közül ez már senkit sem mozdít el az ellenségeskedés feladása felé és az Én táboromba való áttérésre.
És ezért kell lerövidíteni az időt az Enyéim miatt, nehogy gyengék legyenek és áldozatul essenek a lelkek ellenségének, hogy szenvedésük ne tartson tovább, mint amennyi szükséges a végső történés beteljesüléséhez ezen a Földön. És mellettük fogok állni a legnagyobb szükségben és erősítem őket jelenlétemmel, láthatóan és láthatatlanul közöttük leszek, és érezni fogják a közelségemet és erősek maradnak, míg el nem jövök és felszabadítom őket ínségük alól. És ekkor eljön a vége minden teremtésnek, mert csak az Enyéim maradnak meg, miközben minden más elpusztul, azaz száműzve lesz újból az Új Föld teremtéseibe, felfelé ívelő szellemi fejlődésük céljából, hogy a Tőlem elszakadtak is megtalálják a Hozzám vezető utat, habár végtelennyire hosszadalmas időkön át … Ámen
„Kezdetben volt a Szó …. Egy dicsőítő ének a Menny és a Föld Teremtőjének ….
Ti mindannyian az Ő teremtményei vagytok, akik egyvalamikor elvesződtek ….
És Ő nem fog nyugodni mindaddig, míg vissza nem nyerte minden egyes bárányát …“