Jézus Krisztus
„Szavamat ne csak hallgassátok, ne csak örvendezésre és építkezésre sarkalljon bennetek, hanem tegyétek magatokban élővé tett által, máskülönben nem válik hasznotokra. Épp emiatt nagy fontossággal bír Szavam megvalósítása. Egyedül az a fontos, hogy élővé tegyétek magatokban, mégpedig azon helyen, ahová helyeztelek benneteket.
Azért jöttetek ide, hogy járjátok ezt az utat. Nagyrészt tudtátok mire vállalkoztok, és együttesen így szóltatok Hozzám: ‚Atyám, Istenem, felkínálom Neked életemet e Földön. Vezess úgy, hogy újra Reád találjak.‘
És nézzétek, betartottam szavamat. Itt vagyok és ti is itt vagytok. Tartom Magam ígéreteimhez. Így hát tartsátok magatokat ti is a sajátotokhoz, azonban nem olyasféle kényszerből, hogy muszáj megtennetek, hanem egyedül a szeretet képes vezetni és irányítani titeket ezen időn át – el Én hozzám.
Jelenleg egy küzdelem folyik e Földön: A jó, a szeretet hatalma és a szeretet gyengédsége küzd a gonosz hatalmaival. Ezen végső harc, ami zajlik most ezen a Földön, az előkészülete az Én birodalmamnak, melyet hamarosan felépítek itt ezen a Föld nevű bolygón.
Némely országban már elkezdődött a nagy vész, és sok embert érintett – háborúban, betegségben és éhínségben, üldöztetésben. De itt ettől az országtól és a környező országoktól még távol tartom a nagy vészt. Gyermekeim, adok nektek még időt az arra való felkészülésre, ami jönni fog hamarosan. És ezt érthetően és világosan mondom: Aki adott időben nem áll szilárdan Én bennem, az el fog bukni. Csakis Nálam van védelem. Csakis Nálam találtok azon kapaszkodóra, amivel átvészelhetitek az eljövendő időszakot. Hogy helytálljatok a viharban, a világviharban, ami rá fog törni ezen országokra is, melyekben tartózkodtok.
De hozzon titeket még közelebb Hozzám ez a vihar, hogy megtörténhessen a szellembe való beszületés e vész közepett. Így e világ embereire bár nagy nyomort hoz ez a végső szorongás, ami egyidőben nagy irgalmat jelent gyermekeim számára, mert akkor aztán feloldódnak az utolsó kötöttségek, melyek még hozzáláncolnak titeket a világhoz, és megszabadultok azon terhektől, amik mindmáig megterhelnek titeket. Ez a nyomoridő egészen közel fog húzni és nyomni titeket Hozzám – ha komolyan veszitek Szavamat és engeditek magatokat előkészíteni, más különb bukni fogtok a világgal.
Vagy igen, vagy nem, e kettő létezik. Vagy következetesen járja útját az ember és teljességében Velem és az Én oldalamon vívja harcát és lesz győztes a bűn felett Velem és Bennem, vagy félszívvel járja az útját vagy felszínesen vagy akár teljességében Nélkülem, az esetben kísérője és vezetője marad a bűn és ezzel továbbá is ezek áldozata marad és ezzel a halál alattvalója. Tehát teljes döntést kell meghozni Mellettem, nem félszívűt.
Hagyjatok fel azon dolgokkal, amik megterhelnek benneteket. Igen, éljetek e világban, végezzétek el munkátokat, legyetek felelősséggel családotokért; mindezeket ne utasítsátok el magatoktól, szeretetetek azonban tartozzon Hozzám, gyermekeim, teljes-egészében, nem csak félig.
Most azonban eljött az ideje, szeretteim, hogy visszavonuljatok mindezen dolgoktól, mert hirtelen csapásról-csapásra történik minden és akkor megszűnik minden, ami még szórakozást jelentett nektek, ami még eltölti lelketeket, legyen az a tévé, legyen az földi zene vagy akármi más. Hirtelen mindennek vége lesz és akkor jó, ha immár szeretetem ezen szabadságába találtatok. Csak így tudlak megvédeni titeket és felhasználni munkásként szőlőhegyemben. Csakis így tudtok szolgálni Nekem a Belőlem eredő szellem és a szeretet szabadságában.
Emiatt jöttetek le erre a Földre, hogy a megfelelő időben szolgáljatok Engem, nem pedig azért, hogy a világ szolgái legyetek. Oly egyszerű minden. Hagyjátok a világot és gyertek Hozzám. Szeressetek Engem teljes lélekből és teljes szívből és ezen szeretetből kifolyólag szeressétek felebarátaitokat is. Ez minden, amit tennetek kell, gyermekeim.
Élővé kell tennetek magatokban Szavamat a Belőlem eredő szeretetbeli cselekvés által. Ez nem nehéz, mégis azt mondom: Ha felkerekedtek szeretni Engem, hogy felszabaduljatok a bűn alól, csak azt követően kezdődik el a harc igazán. Mert ha ellenszegültök a bűnnek, akkor tombolni kezd. És ekkor szükségetek van Reám, isteni hatalmamra és erőmre.
És továbbra is leveszem rólatok a terhet. A ti gyermekeitek az Én gyermekeim. Az Én gyermekeim, kiket reátok bízok egy bizonyos időre. Habár nem mindig jártatok el helyesen a nevelésben, mivel nektek is van mivel küzdnötök és vívnotok ebben a világban. És emiatt nem várom el tőletek, hogy tökéletesen neveljétek gyermekeiteket, de a legjobb tudásotok és lelkiismeretek szerint jártatok el, már amennyire ez lehetséges volt. Azonban eljön az idő, amikor nincs többé hozzáférésetek, amikor saját életet élnek a gyerekek, és ekkor újra átveszem az egyedüli felelősséget ezen emberek felett.
Gyakran olyan utakra vezetem az embereket, amit nem értetek meg, megengedem, hogy az ember lesodródjék a sötétbe, míg egy másikat egyből a fénybe vezetem. Csak Én ismerem a lelkeket, csak Én tudom, hogyan kell vele bánni.
De most az van, hogy nagy sötétség borítja be ezt világot, legyen az e világi területek embereinek a gondolatvilága, legyen az túlvilágról származó rossz energia, legyen az sugárzás, amit az ember küld szét technika által. Mindezek nyomasztóan hatnak érzékeitekre. Számomra lehetséges távol tartani tőletek mindazt, ami kárt okoz nektek, mégpedig azon mértékben, ahogyan megnyitjátok Felém szíveteket és megbíztok Bennem, mert hatalmam van mindenek felett.
Így ma is meg van ez a hatalmam, ugyanaz a Jézus Krisztus vagyok, ugyanazon hatalommal, ugyanazon Szóval, ugyanazon szellemmel. Ugyanazon szavakat mondom mint akkoriban, de nem titkosítva, hanem nyíltan és szabadon, hogy tudjátok min vagytok és mi a tennivalótok. Igen, gyermekeim, ti mindannyian a testemet képezitek és a vérem vagytok. Ti vagytok életem, mivel ti vagytok szívem. Hagyjátok mélyre ereszkedni szívetekben e szavakat és őrizzétek mint egy kincset; ez a legnagyobb kincs, ami csak létezik, szeretetem ezen ígérete.
Most van létezésetek legfontosabb időszaka, most, itt ezen a Földön ezen órákban, napokban és években. És utatokra adok még egyvalamit: Ahogyan kifeszítettek Engem a keresztre, ti is az anyag keresztjére vagytok feszítve, ami a testetek. És ahogyan akkoriban átfúrta szívemet, ahogyan oldalamba hatolt a lándzsa, így most ti is ki vagytok téve lándzsaszúrásoknak, amik lelketek sérelmei, melyeket e Föld okoz nektek. Ezek azok a szívbe hatoló fájdalmak, amik szomorúvá és kételkedővé tesznek benneteket és sokszor megfosztják tőletek a szeretetet. Szükségem van rátok, kövessetek Engem és minden jóvá válik. (W.I. 2024.12.14.)
Jézus Krisztus
Igen, valóban, kezdetét vette azon idő, melyben sokan vágynak szeretetemre, de mégsem tudják, hogyan találjanak el Hozzám. Ezért kérlek titeket, hogy vigyétek hírét szeretetemnek és hogy legyetek készen szívetekben, elajándékozni Engem testvéreiteknek teljes szeretetemmel. Adjátok oda magatokat Én nekem.
Így hát térjetek be szívetekbe újra és újra és kérjetek meg Engem, hogy továbbra is vezesselek titeket a gyógyulás útján, a beteljesedés útján, hogy beteljesedjen az, amiért eljöttetek erre a Földre. Füleljetek bensőtökben szavamra, ami élő bennetek, és engedjétek vezetni magatokat Általam. (LLK 2024.12.14.)
Jézus Krisztus
Gyermekeim, akik elhatározták, hogy elfordulnak a világ bűnétől, azok bevonulnak egy harc teli életbe, nagy küzdelmeik vannak alacsony energiákkal, amiket hosszas éveken át felvettek magukba. Csak egy olyan gyermek mehet be magas szeretet-mennyekbe, aki tökéletessé vált szeretetemben.
Ez a földi élet egy előkészítés és a végleges tökéletesedés csak a túlvilágon fog végbemenni. A legtöbb embernél az a helyzet, hogy nem történik előkészítés, hanem átlépnek a túlvilágra és ott – vágyaikban és függőségeikben raboskodva- iránytalanul bolyonganak fény és igazi szeretet nélkül. Ebből is látjátok, mekkora kegyelemben van részetek, hogy már itt el lesztek vezetve a mennyek kapujába. Csak az Én szellemem ajándékoz meg benneteket a helyes felismeréshez vezető szükséges fénnyel.
Ezek alapján minden nap a megváltás napja, amit előkészítettem nektek. Ezzel a megváltással viszont csak akkor tudlak megajándékozni benneteket, ha hajlandóak vagytok Felém fordítani szíveteket minden egyes nap. Ha hajlandóak vagytok Hozzám igazítani életeteket.
Igen, új embert akarok csinálni belőletek, új embert, megszületve Bennem, újonnan megszületve szeretetemben. Ezt készítettem elő mindannyiótoknak, ebbe szeretnélek belevezetni titeket. Ez az oka, amiért eljöttetek erre a Földre. Az egyedüli ok Én vagyok. Nekem ajándékozni e Földön töltött rövid időszakot, hogy aztán bevonuljatok az örök életbe az Én oldalamon.
Ez a szellembe való újjászületés. És benneteket, gyermekeim, rávezettelek ezen útra, ezen útra Velem. Ez csakis ebbe a születésbe vezethet, ebbe az újjászületésbe, ebbe az újjászületésbe Bennem. Nem létezik másik cél. Húzlak titeket és vezetlek titeket, hogy együtt elérjük ezt a célt, ezt a legmagasabb célt, amit egy ember elérhet.
Így hát vegyétek igaznak e Szavaimat és ne járjátok a hamis alázatosság útját, miben azt mondjátok: ‚Nem, nem érdemlem ki ezt.‘ Az igazi alázatosság így szól: ‚Istenem, nélküled nem érdemleges az életem. Nélküled nem lehetséges megjárni ezt az utat. Szükségem van Reád, mert tökéletesítesz engem.‘ Amennyire tetté váltjátok szavamat és ezzel élővé teszitek magatokban, olyannyira vagyok képes vezetni titeket.
Ha csak a felét adjátok ide Nekem magatokból és másik felét továbbá is a világnak ajándékozzátok, akkor csak félúton tudlak vezetni titeket. Csak azon gyermekeimnek ajándékozhatom oda Magamat teljesen, akik Nekem ajándékozzák egész szívüket, akik elfordulnak a világtól. Ha Reám bízzátok életeteket, akkor nektek adom az Én életemet.
Így most szükséges, hogy egy ideig, csendben megemésszétek ezen szavakat, szívetekkel szemléljétek őket. Még mélyebbre kell belehatolnotok a szóba, amit ajándékozok nektek, egészen a szó talajáig, ami az Én szeretetem.
A harsona, az utolsó harsona immár megszólalt, de a hangja még nem érte el ezt az országot. És így visszatartom a nyomort, hogy legyen még egy kis idejük gyermekeimnek felkészülésre, hogy még több megtöltést találjatok Bennem és több kapaszkodót. Hogy még szilárdabban álljatok jelenlétem és szeretetem alapzatán. Ez szükséges, nehogy elbukjatok a viharban, ami tombolni fog ezen országban.
Mert akkor szükségessé fog válni, hogy bíztok Bennem életre-halálra ezen szavakkal: ‚Atyám, történjék a Te akaratod. Még akkor is, ha elveszed tőlem földi otthonomat, ha elveszed tőlem ezt testet, minden jó. Mert tudom, hogy minden, amit hagysz megtörténni gyermekeddel az isteni érdeket szolgál.‘ Igen, gyermekeim, csakis egy érdeket szolgáljatok: Hogy bevezesselek titeket a lehető legnagyobb boldogságba az örökkévalóságban.
És az idáig fel kell tárni és meg kell gyógyítani olyan lélekterületeket, amiket részben eddig még ismertetek fel. Ehhez gyakran szükségesek a kihívások és a vészidők, lelki fájdalom közepett is, gyermekeim, a lélek elemeivel zajló küzdelem muszáj. Nem figyelmeztetlek rá titeket előre, hanem elmondom, hogy fel legyetek készülve rá. Nem arra, hogy megteszem e dolgokat, hanem hogy ezek engedélyezések, hogy az emberek megtelítsék bűneik mértékét, hogy elért legyen a pont, ahol azt mondom: ‚Állj, eddig és ne tovább!‘ És aztán kinyújtom hosszú karomat a Földre, amin majd sokan szétzúzódnak.
De ti számotokra, gyermekeim, ez a kar kapaszkodó és szeretetem alapzata. Így hát van még gy kis időtök és még egyszer elmondom: Kevésbé foglalkozzatok most azzal, ami más országokban történik, mert ennek így kell történnie. Ha elért ide a vihar, akkor még elég korán fog érinteni titeket, hogy helyt álljatok ezen egységben Én velem az utolsó napokban és hónapokban. Akkor majd egészen közel kell lennetek Hozzám, akkor többé nem lehet távolság köztünk.
Akkor már el kellett hogy engedjétek az utolsó kapaszkodásotokat a világhoz, mert akkor Engem kell megfognotok mindkét kezetekkel és Nálam kell lennetek teljes szívetekkel. Csak ezáltal vagytok megvédve a legszörnyűbb és legnagyobb vihar elől. És azt követően megszólalok lelketekben és megnyugvást parancsolok bennetek a viharnak. És aztán szeretetem védelmében ellenálltok a külső viharnak és minden jó lesz számotokra.
Tegyétek le, amit le kell tennetek, mert úgy fogok eljönni, mint egy tolvaj az éj leple alatt és hirtelen minden más lesz. És akkor készen kell állnotok. De ne aggodalommal és félelemmel tekintsetek előre és bele a jövőbe, hanem örömmel, hogy mindezt elmondom nektek és hogy akkor jelen vagyok számotokra Atyaként, igazi Atyaként gyermekeim számára. És ezzel ez az előretekintés, ami adva lett nektek szeretetemből, irgalmamból és jóságomból.
És ezzel beavatottak vagytok. Tudók lettetek, gyermekeim. Ismeritek az előterét és a hátterét minden földi történésnek. Nem sok ember létezik, akik rendelkeznek ezen betekintéssel, akik rendelkeznek ezen áttekintéssel a hamisság és pusztulás minden szintjén. Ez egyidőben nagy felelősséggel jár számotokra, hogy tudtok minderről. És akkor rajtatok áll, akkor ti vagytok azon apostolok, akiket kiküldök és máris kiküldtem, hogy szolgáljanak Engem, hogy feláldozzák Nekem életüket. Mert ezért jöttetek ide.
És most szeretném, hogy utánam mondjátok: ‚Mennyei Atyám, előtted állunk szereteted gyermekeiként. Teljes szívünkből akarunk Tégedet követni. Te legyél minden időben vezetőnk és szeretetünk. Neked akarjunk odaajándékozni életünket, a Tiéd akarunk lenni örökkön örökké, a Te szereteted legyen a mi életünk, Jézus, Te mi Együnk és Mindenünk.‘
Gyermekeim, ezen szavakkal újból teljesen odaajándékoztátok magatokat Nekem. Ezen szavakkal tanúvallomást tettetek Mellettem, hogy szolgálni akartok Engem komolysággal és őszinteséggel ezen Földön. Ezen szavakkal megújítom hiteteket. Szilárdságot, erőt és őszinteséget adok hiteteknek. Így hát legyetek megáldva, jöjjön bármi, Én nálatok vagyok és védelmezlek titeket.
Gyermekeim, legyetek mint egy család, egy nagy család, ezen kicsi nyájam. Szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek benneteket, álljatok ki egymásért, ajándékozzátok meg egymást a Szóval, ha lehetséges, találkozzatok az Én nevemben, hogy imádkozzatok e Föld embereiért, hogy némelyütt még meg legyen akadályozva a nyomor.
És tudjátok, ha együtt imádkoztok, kisebb vagy nagyobb körben, akkor fény születik e Földön, egy apró fény, ami terjeszkedik, és ebből az apró fényből nagy láng keletkezik, ami Én vagyok közöttetek. És ez a láng, ez a szeretet-láng, kiterjed ezen országra és végül az egész Földre. És higgyétek el, gyermekeim, ez fény kinyúlik a végtelenségbe és megérint minden lényt ezen teremtésben.
Maradjatok együtt és tartsatok össze, együtt nagyot fogunk létrehozni, együtt megyünk ebbe az eljövendő időbe, és ezen felül együtt maradunk örökkön-örökké.
(W.I. 2024.12.15.)
Jézus Krisztus
Korszakváltás előtt álltok, amilyen ezen formában eddig még nem volt és ami meg fog követelni tőletek mindent. Ezalatt különválnak majd szellemek, és döntenetek kell az gyik illetve a másik oldal mellett.
Az, amit középpontba helyeztem názáreti Jézusként, mégpedig a szeretet tanításának következetes használatát a mindennapokban, ma már nem áll középpontban. Ezt a szempontot talán már csak papíron találjátok. A mindennapi életre nem tűnik alkalmasnak a tanításom, amit több írástudó manapság már többé-kevésbé nyíltan beismer.
Hová vezetett ez a változás? Mivel itt apró lépésekkel lett eljárva – mégpedig számotokra ismeretlen, ravasz és hosszú távú tervezéssel -, úgy tartjátok, hogy a ma számotokra ismert tanítás az, amit Én hoztam el az embereknek. Valójában alig valaki ismeri még az eredetit. Hogy felejtésbe merüljön az egyszerű tanításom, bevetésre került nem utolsóképp az üldöztetés eszköze, úgymint a halállal való fenyegetés, a kínzás, az elkobzás és sok más, amiről alig tud valaki manapság és már-már oly messzinek tűnik.
Miután keresztre feszítésem által sikerült a gonosznak hatástalanná tennie tanításomat a szeretetről, már csak egy célja volt -és van!-: pusztítani!
Mi történik jelenleg a világotokban? Fel vagytok-e készülve arra, ami jön? A szellemi világ felkészült rá, méghozzá mind a fényes, mind a sötét oldal. Ez azt jelenti, hogy már hosszas ideje számtalan sok szellemlény leszületett azon szándékkal, hogy emberként a Földön hozzájáruljanak önrészükkel a fejlődés alakításához, mégpedig a saját nézőpontjukból: Egyesek az Én elképzelésem szerint, az ő alapvetésük jó, építő és szeretetteljes, míg mások a sötétség elképzelése szerint, kik számára csak az önérdek számít.
Mindeközben mindkét oldal különböző módszerekkel dolgozik. A fény meghagyja mindenkinek szabadságot, sötétség nem teszi ezt. Az ő eljárásuk máshogy néz ki, mert itt a félelem, a szórakozás, a figyelemelterelés, a hamis információ, hazugság és sok más keveréke képezi az információt. Ebből a szempontból körül vagytok véve a megtévesztés tengerével.
Még ha egy időben azt a benyomást is keltették, hogy sok dolog újra elkezdett normalizálódni, ez csak megtévesztés volt, amit tudatosan terjesztettek. A háttérben ezalatt továbbá is szövik a fonalat, és még mindig azon dolgoznak a felek, hogy megerősítsék a saját helyzetüket és ezáltal gyengítsék az ellenségüket.
Ez végül az emberek labilissága és tanításom figyelembe nem vétele miatt oda vezetett, hogy egyre több lélekbűn halmozódott fel -ti karmának nevezitek-, egyre inkább a gonosz uralja a világot, és egyre csak közelebb kerültetek azon időponthoz, ahol túlcsordul a hordó.
Felvilágosítalak titeket, mivel az emberiség túlnyomó részének sejtése sincs arról, mi van kialakulóban a Földön. Ez összefügg azzal, hogy az ördögnek sikerült teljes tudatlanságban tartani az embereket, az ő szándékait és munkamódszereit illetően. Jobban ismer titeket, sokkal jobban, mint amennyire önmagatokat ismeritek.
Tehát egyik oldalon a gonosz, az, mert nem akar visszafordulni, és nem lát más választást mint elpusztítani mindent; a másik oldalon az Én mindenhatóságom és szeretetem, azon kívánságom és akaratom, hogy mindenkit újra a szívemhez húzzak. Ti az Én szeretet teljes kezemet fogva jártok: védve, szeretve, tekintettel felfelé és előre. Én reám, a szeretetre, a teremtés legerősebb erejére!
(ALZG 2024.12.20.)
Jézus Krisztus
A Föld keresztény országaiban élő embereket belső betérésre és eszmélésre ösztönző ádventi időszak szomorúságomra gyakran felszínességbe torkollik, miközben karácsonyi vásárokkal megelégszenek. Az érzékvilág, amire sokféle csábítás hat ajándékok vásárlására, évről-évre erősebben hat az újkori kapkodást megszokott emberlélekre.
Ennek ellenére elindulok, Én, a ti Üdvözítőtök, ezen kozmikus tekintetben jelentős időben egy -képletesen kifejezve- türelmes vándorlásra emberlélektől emberlélekig. Gyengéd kopogásom minden egyes ember szívkapuján gyakran hiábavaló. Legalábbis legtöbbször értéktelen zuhatag zárja el ébresztő szeretetem belépését.
Más szívkapuk csupán egy nyílásnyira nyílnak meg, úgy hogy szeretetem és irgalmam szent fényével egy kicsit megvilágíthatom és átmelegíthetem az előbújó sötétséget. Bánattal ismerem fel a megterhelt lélek hosszan tartó, szükséges szenvedési útját, hogy megfeleljen a felszabadulás és igazi boldogság utáni vágynak.
De örömet is tapasztalok vándorlásomon, ahol észlelem, hogy évente egyre többen engednek belépni Engem. Mivel a kétezer évvel ezelőtti megváltási küldetésem óta, Lucifer-Sátán feletti győzelmem óta, aki oly hosszasan uralkodott felettetek, azóta növekedve sugárzik felétek szereteterő az isteni atyabirodalomból a földi élettérbe, minden élőlény erősítésére. A mindent tápláló szeretet gyógyító, isteni fénye besugároz az emberek által okozott sötétségbe, amely káros ráhatás és elégtelen bölcsesség miatt keletkezett.
Legbensőbb kívánságom, hogy segítsek az oly sok földi terhek által lekötött embereken, az erős és ezért újra és újra kopogtatok, tudva, hogy eljön majd az idő, amikor beengednek.
Ha megnyitjátok szíveteket Isten kegyelme és jósága előtt, ha teljesítitek örökös küldetéseteket, hogy éljétek az igazi szeretetet, akkor az Isten a legjobb módon gondoskodik rólatok angyalai által. Eszerint nem kell engednetek a félelemnek bizonytalan jövő végett!
(S&R 2024.12.22.)
Aktuális üzenetek Jézus Krisztus tanítványainak