BD – 1951.10.21.
5238. – Az akarat alárendelése … Isten lakást vesz a szívben …
Fogadjatok be Engem szívetekbe, és attól fogva nem vagytok egyedül, attól fogva nem viseltek felelősséget gondolkodásotokért és cselekvéseitekért, mert Én magam vagyok az, Aki immár irányít és ösztönöz titeket az Én akaratom szerint történő gondolkodásra és cselekvésre. Ha egyszer már megteremtettétek a Velem való kapcsolatot, ha egyszer már megtisztítottátok szíveteket a szeretet műve által és Engemet befogadtatok, nem is fogtok tudni másképp élni, mint az Én akaratom szerint, mert az ekkorra teljesen belétek költözött, azaz akaratotok alárendelte magát az Enyémnek, és ti teljes egészében az Én örök rendemben mozogtok, nem tudtok vétkezni, tehát nem tudtok többé Ellenem véteni.
Csakis a szeretet képes ilyet megtenni, csakis az Irántam való szeretet hagy titeket gondolkodni és cselekedni, ami Nekem tetszetős, mert a szeretet csakis a jóra törekszik, a szeretet alá akarja magát rendelni, boldogítani akar, azt akarja, ami a szeretet tárgyának örömet okoz … Az Irántam való szeretet már akkor jelen van, ha az ember szeretettel fordul felebarátja felé, mivel minden szeretet isteni, ami önérdek nélkül nyilvánul meg, és ez a szeretet gyakorolandó, míg el nem éri azt a fokot, hogy Én magam veszem birtokomba az ember szívét, tehát hogy Én magam veszek lakást benne. És akkor elértétek célotokat a Földön, megtaláltátok a Velem való egyesülést, és már semmitől nem kell félnetek, mert veletek van az Atyátok és ti már az Ő védelme alatt álltok.
De akaratotok ellenére nem tudok bevonulni belétek, ti magatoknak kell ajtót nyitnotok Nekem, befogadóképessé kell tennetek szíveteket Számomra, beköltözésemnek megfelelően kell kialakítanotok bensőtöket, és mindezt csak a szeretet idézheti elő … Csak ott maradhatok, ahol szeretet van, és ezért lényetek átalakítását teszem első feltétellé, ha előtte még énérdekű szeretetet hordoztok magatokban és ennek nem szabad helyet foglalnia ott, ahol Én akarok tartózkodni. Az egész szíveteket akarom birtokolni, korlátozások nélkül, hogy aztán vezetőtök és védelmezőtök lehessek a Föld völgyein át tartó utatokon.
De akkorra már szép és könnyű lesz a vándorlásotok, akkor állandó kísérőtök vagyok, sohasem vagytok magányosak, és mindig csak bizalomteljesen kell Hozzám fordulnotok, hogy folytatólagosan helyes vezetést kapjatok földi életetek végéig, míg aztán befogadhatlak benneteket birodalmamba, ami nem ezen világi … míg el nem vezethetlek benneteket boldog tájakra, ahol ugyanúgy egyesültek lesztek Velem, viszont boldog szellemlényként tudtok teremteni és alkotni akaratom szerint, ami egyben a tiétek is, mert a Velem való egyesülés azonos akaratot és azonos gondolkodást jelent és állandó jelleggel emeli boldogságotok fokát … Uralkodni akarok bennetek és felettetek, s ti érezzétek boldognak magatokat ezen uralom alatt, mert felismeritek szeretetemet és ti magatok felizzotok Irántam érzett forró szeretetben, ami a legboldogabb teremtményekké tesz titeket, Atyátok igazi gyermekeivé, amik aztán örökkön maradtok is … Ámen
Isteni kinyilatkoztatás Bertha Dudde által
„Kezdetben volt a Szó …. Egy dicsőítő ének a Menny és a Föld Teremtőjének ….
Ti mindannyian az Ő teremtményei vagytok, akik egyvalamikor elvesződtek ….
És Ő nem fog nyugodni mindaddig, míg vissza nem nyerte minden egyes bárányát …“