BD – 1956.01.14.
6452. – Utolsó szakasz … Hitharc …
Hamarosan beléptek az utolsó szakaszba, mert eljött az idő, mely említésre kerül ezen megváltási időszak kezdete óta … A Föld röviddel a vége előtt áll, és hamarosan tapasztalni fogjátok mind azon jeleket, melyek minden időkben be lettek jelentve látnokok és próféták által. És így be fog teljesedni minden, mert a szavam igazság és Én magam beszéltem ezen próféták ajkán keresztül.
Mindaz, amit előre bejelentettem, ami a véget illeti, az serkenteni kívánta az embereket lelkükön való munkára, és ezért gyakran volt már olyan idő ebben a megváltási időszakban, ahol az emberek el tudták hinni, hogy a vég előtt állnak … És erre szükség is volt, mert az emberiség romlottsága hihetővé tett egy beavatkozást Általam, és egy néhányan annál szorgosabban fogtak neki dolgozni lelkükön és valóban meg voltak mentve az örök élet számára … De még nem volt beteljesedve az idő, Sátán még nem nyert el korlátlan hatalmat az emberek felett, habár abban az időben is igazi ördögök folytattak káros tevékenységet a Földön. Egy hosszabb idő lett megadva az emberiségnek, mivel még sok kötött szelleminek kellett megtestesülnie a végső akaratpróba végett e Földön.
Üdvözülési Tervem az örök rend törvénye alapján zajlik le, és se egy nappal előbb, se egy nappal később nem végződik egy időkorszak, mert örökkévalóság óta láttam, mi az ami szolgál a szelleminek vagy korlátolja azt fejlődésében. Sátán tevékenysége azonban egyre szörnyűbb formát ölt, mivel egyre több kötött (szellemi) felszabadul és befolyása által az ő kívánása szerint tevékenykedik. Ezért is növekszik az emberek ördögi viselkedése, minél közelebb a vég …
És az ellenfelem azért hiszi magát olyan erősnek, hogy teljesen le fog tudni győzni Engem és a végén már nem tartja magát hatalmi jogosultságának határaihoz, amik le lettek téve neki mélybe való zuhanásakor. És amint eljött ennek az időpontja, véget lesz vetve tevékenységének … és ez a végét jelenti egy megváltási korszaknak, ez mindenféle forma feloszlását jelenti, a benne lévő kötött (szellemi) felszabadulását és újfenti benemzését új formákba, melyek megfelelnek szellemi érettségi fokának …
És a hatalmi jogosultság ezen áthágása világosan meg fog nyilvánulni és biztos jele lesz az embereknek a közelgő végről … Mert az ellenfelem nyíltan szembe fog szegülni Ellenem, miben meg akarja erőszakolni az embereket, miben kényszeríteni akarja őket, hogy megtagadjanak Engem … miben el akar pusztítani mindenféle szellemi kötődést Irántam, hogy hatalmába kerítsen minden embert …
Aki tud a földi élet értelméről, ami az ember szabad akarathozatalából áll, az tudja azt is, hogy egy ilyet teljesen meggátol az ellenfelem azon terve, és azt is tudja, hogy akkor eljött az idő, ahol véget vetek tombolásának, ahol újra láncokba verem, teljes követőségével együtt … És ezzel meg fogja érteni az összes jóslatot, melyek a végre utalnak … És ezért figyeljetek az ellenfelem ezen utolsó művére, amin világosan felismeritek, mely időben éltek … figyeljetek a törekvésekre, amik megfosztják az embereket mindenféle hitüktől, figyeljetek mindarra, ami világosan felismerhető az Antikrisztus tevékenységeként … És különféleképp figyeljetek arra, ahogyan ellenségességet szítanak azon emberek között, akik igazság szerint Engem szolgálnak és az igazság terjesztésére törekednek …
És amint meglátjátok minden jelét az eljövendő hitharcnak, tudjátok, hogy beléptetek e Föld létezésének utolsó szakaszába, és akkor készüljetek fel, ti, akik hűek akartok maradni Hozzám, és vonuljatok bizalommal és erővel ezen harcba, és tudjátok, hogy előttetek járok, hogy Én értem küzdötök és valóban legyőzhetetlenek vagytok és maradtok, habár szám szerint távol alulmaradtok az ellenfelem seregével szemben … De őt Én magam fogom megverni és rabságba venni, ha eljött az óra, ami meg van határozva örökkévalóság óta … És ti, hűségesem, új életre kelve fogtok kikerülni ezen harcból és nem fog tudni megszorongatni többé az, aki az ellenfelem és még örökkévalóságokig az ellenfelem is fog maradni …. Ámen
Isteni kinyilatkoztatás Bertha Dudde által
„Kezdetben volt a Szó …. Egy dicsőítő ének a Menny és a Föld Teremtőjének ….
Ti mindannyian az Ő teremtményei vagytok, akik egyvalamikor elvesződtek ….
És Ő nem fog nyugodni mindaddig, míg vissza nem nyerte minden egyes bárányát …“