EMBER lett az ISTEN

Sötétségben jött el hozzánk a jövő! Ő, az ÖRÖKKÉVALÓ, eljött a mi sötétségünkbe SZERETETÉBEN, hogy világosságot teremtsen számunkra.

 

Valaha régen így szólt: „Legyen fény!“

 

Amikor felülkerekedett volna a sötétség, Ő maga jött el FÉNYKÉNT! EMBER lett az ISTEN! Ezzel meggyógyította az emberi létünket. És Ő beteljesítette, amit csakis Ő teljesíthetett: „Meggyógyította a bukást!“

 

Habár újra és újra sötét lett ezen idők óta, és igen, lesz még sötét ezután is, azonban soha többé nem lesz még egy ilyen szellemi sötétség, mint akkoriban. Ő közepettünk van és a fénye világít nekünk.

 

21 évvel ezelőtt feljegyezhettem egy nővér szavait, talán tégedet is megszólítanak. Az Ő békéje legyen te benned és te általad minden világban.

 

  • Fivérem, jegyezd fel a következő szavakat te magadnak és a testvéreidnek egyaránt, hogy az életetek napjait be tudjátok sorolni az Isten Tervébe:
  • Minden napot új napként éljetek meg és még időben gondoljatok rá, akár ez lehet az utolsó napotok ezen testben ezen a Földön.
  • Ez alapján rendezzétek napotok fontosságait.
  • Minden új napot egy köszönetmondó imával kezdjétek az isteni Atyátokhoz, azért, hogy lehetőségetek van tapasztalatszerzésre.
  • Dolgaitokat mind lelkiismeretesen végezzétek el, úgy, mintha ettől függene a további életetek.
  • Cselekvéseitekre azonban derült higgadtsággal tekintsetek, mert nem az állítólagos eredmény a fontos, hanem a cselekvésetek. Legyetek hát komolyak, vidámak és higgadtak tetteitekben.
  • Mindig csak annyit végezzetek el, hogy ne terheljétek túl magatokat. Viszont ne is essetek unalomba, mert az a csábítás egyike.
  • Ne értékeljetek semmit jónak vagy rossznak, hanem fontosnak vagy lényegtelennek azon pillanatban.
  • A nap munkáját ajándéknak értsétek és ne kényszernek. Változtassatok a meglátásán és vegyétek figyelembe, hogy minden napnak megadatott a mértéke, amivel növekedhettek.
  • Tartsatok többször szünetet, megálljt. Fontos, hogy a feszültség időszakát nyugalom és csend időszakával fűszerezzétek. Mivel csak ez hoz titeket abba a helyzetbe, hogy fenntarthassátok az összpontosítást.
  • Hallgassátok meg az embereket, valóban hallgassatok oda, és igyekezzetek megérteni őket. Az adott nap üzeneteit közlik veletek. De figyeljetek: „Tartózkodjatok minden lényegtelentől, helytelentől, hazugtól, fecsegéstől. Mivel ezek csak a rendelkezésetekre kiszabott időt lopják“.
  • Örvendjetek minden helyzetben. Legyetek segédek az aratásban. De ez nem követel áldozati magatartást, ez sokkal inkább felhívás nekikezdéshez.
  • Ha a nap a vége felé hajlik, köszönjétek meg e csodás napot Istennek, a Teremtőnek, hisz oly sok tapasztalatot gyűjthettetek alatta.
  • Azután mondjatok köszönetet minden embernek, akikkel találkoztatok és aztán adjátok át az örökkévaló Atyánknak a nap eredményét, hogy bele helyezhesse az Ő irgalmába.
  • Ha ekképp alakítjátok napjaitokat, akkor sosem fog hiány lenni, örömöt és boldogságot éltek meg az életetekben és elégedettséget!
  • Üdvözöllek titeket és kívánom, hogy elfogadjátok szavaimat; támasznak szolgálnak. Nővéretek, Mirjam, ki a szellemben ugyanezen elvek szerint él. Ámen, Ámen.