Üzenet a világnak 2020. március 18-án
Így hát megemelem Szavam, mert egyik fejlemény követi a másikat! Az ember hajlamos a felejtésre: Elfelejti a tűzvészt Ausztráliában, Oroszországban és Amerikában, melyeket képtelenség volt eloltani, a menekülteket Európa kapui előtt, a nagy szárazságot és az özönvizet. Lassan már mindenki ráeszmél, ki nem akarja elhinni: Lángolóban a világ és az ember ennek közepett találja magát segítségtelenül!
Most még legtöbben bebeszélik maguknak, hogy nem is oly vészes, már sok mindent túléltünk és megoldottunk! És mégis, azok, akiket oly könnyen elvakít egy képzelet, melyet elfogadott magáénak az ember, most oda kell nézniük! Így újra és újra adatik újabb gondolkodási idő.
Gondolkodj, ó ember, miért vagy a Földön és ügyelj szavaidra és tetteidre, mert minden megmérettetik, mégpedig a saját mércéddel. Az újkor embere elfelejtette, elvesztette a vonatkoztatást és elavultként tárolta el az Istent és az istenfélelmet. Nem az Isten az, akitől félni kell, hanem sokkal inkább a saját istentelenségtől, melyben az ember minden határt átszeg, ami adatott neki. Az ember nem csak maga a teremtő lett és az élet és halál feletti döntő, hanem még a bíró is, aki saját mércéjével mér és büntet és a saját belátása szerint megkegyelmez a bűnözőknek. Igen, minden körű önmeghatározásában még a nemeket is felfüggesztette és ezzel még nagyobb zűrzavart keltett. Az embert vissza kell téríteni önmagába, a sok figyelem elterelés közepett nehogy elhalassza az esélyt, hogy egyszer önmagáról elgondolkodjon!
Gondold át, ó ember, érezz bensődbe és kérdezd magadtól, mit akarsz valóban kezdeni a szabad akaratoddal és a neked ajándékozott földi életeddel, ami egy hatalmas nagy esély számodra a fejlődésre!
Emlékezz honnan jössz és mi rejlik benned mélyen: Bizalom, remény, nyugalom és erő! Ez az isteni örökséged, mivel az Én teremtésem része vagy!
Emlékezz!
A Harmadik Idő
Én, az Istenetek és mennyei Atyátok újra megemelem Szavam a Harmadik Időben,
megtisztult és letisztult csatornákon keresztül, a Harmadik Időben adott üzenetek által,
szellemtől szellemhez, amelybe Krisztus elvezeti a követőit.